Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-23 / 45. szám

6 A legjobb somogyi sportolókat ünnepelték Kaposváron a Dorottyában rendezték meg szombaton a ha­gyományos somogyi sportbált, amelyen a megye legjobb spor­tolóit köszöntötték. A rendezők hiába döntöttek a tágasabb Dorottya mellett, akkora volt az érdeklődés, hogy már a bál előtt hetekkel elfogyott az összes belépő. Dr. Gruber Attilának, a megyei közgyűlés alelnökének a köszön­tője után Somogy 1997. évi leg­jobb sportolót szólították a szín­padra. Ezután Köpf Károly, az OTSH főosztályvezetője és dr. Gyenesei István, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke üd­vözölte a kitüntetetteket, majd következett a bál „megspékelve” fitness-bemutatóval, a szokásos tombolaesővel és természetesen a bál királynőjének, illetve királyá­nak a megválasztásával. Felnőttek Nők: 1. Kovács Krisztina teni­szező (BBSC, edzője Fekete Rudolf), 2. Barócsi Heléna at­léta (Kaposvári Építők SC, edzője Ács Lajosné), 3. Holje­­vicz Eszter ritmikus sportgim­­nasztikázó (Attitude RSG SC, edzője Boldizsár Natália). Szavazatot kapott még Balogh Orsolya ritmikus sportgimnasz­­tikázó (Attitude RSG SC), Sala­mon Erika erőemelő (Tabi VSE SFR Clubja), Tóth Mónika atléta (Kaposvári Építők SC) és Turjá­­nyi Józsefné rádióamatőr (Sió­foki Rádióamatőr SE). Férfiak: 1. Mészáros Dömö­tör röplabdázó (Balatel SE Ka­posvár, edzője Demeter György), 2. Pénzár László ha­jómodellező (Nagyatádi Műve­lődési Ház MK, edzője Pénzár Jenő), 3. Lipcsik István sport­lövő (Somogyi Erdész-Lövész Egylet, edzője Horváth-Lukics Tibor). Szavazatot kapott még Bella Gyula erőemelő (Kaposmérői SFR Forma Gym), Csendes Norbert úszó (Kaposvári Sport­iskola) és Varga László hőlég­ballon-versenyző (Siófoki Ze­nit Sportrepülő Egyesület). Csapatok: 1. Balatel SE Ka­posvár férfi röplabdacsapata (Alexandr Jurukov, Ács Tamás, Gelencsér Balázs, Hufmann Zsolt, Karmos Zoltán, Koch Róbert, Mészáros Dömötör, Mészáros Péter, Porkoláb Ta­más, Takács Gábor, Toma­­nóczy Tibor, Viktor Scharab­ev, Zarka Péter, edzőik Demeter György és Viktor Boldarev), 2. Balatonföldvári Spartacus Vitor­lás Egylet Majthényi Szabolcs, Domokos András repülő hol­landi párosa (edzőjük Horváth László), 3. Siófoki Kerékpáros SC férfi 60 kilométeres országúti csapata (Rohrmer Balázs, Or­bán Edgár, Roszik Gábor, edzőjük Fülöp Tibor). Szavazatot kapott még a Ka­posvári Építők SC női közép- és hosszútávfutó csapata, a Kapos­vári Középületkivitelező­ Ador­­ján SE uszonyos és búvárúszó csapata és a Siófoki Rádióamatőr SE rádiótávírász-csapata. Ifjúságiak Leányok: 1. Skoumál Réka at­­­léta (edzői Woth Klára és Skou­mál András), 2. Kötél Bernadett karatéka (Balatonlelle SE, edzői Zaller László és Kötél Henri­etta), 3. Lábodi Laura uszonyos és búvárúszó (Kaposvári Köz­­épületkivitelező-Adorján SE, edzője Kovács László). Szavazatot kapott még Bekker Krisztina úszó (Kaposvári Sport­iskola), Csernus Anita tekéző (Kaposvári L-Ton­yer TK), Ékes Eszter röplabdázó (Kaposvári BITT Női RC) és Varga Ildikó cselgáncsozó (Kaposvári Klí­ma-Vill Nehézatlétikai SE). Fiúk: 1. Kilvinger Attila at­léta (Kaposvári Adnoc-Favorit AC, edzője Szalai Miklós), 2. Lapat Krisztián tekéző (Kapos­vári Adnoc-Favorit AC, edzői Horváth László és Schleining Endre), 3. Kiss Béla (Építőipari Box Club Kaposvár, edzője Ár­vai Rudolf). Szavazatot kapott még Bo­dor Olivér atléta (Siófoki Atlé­tikai Club), Dávid Zoltán röp­labdázó (Balatel SE Kaposvár), Koleszár Gábor birkózó (Ka­posvári Klíma-Vili Nehézatlé­tikai SE), Tóth Gábor labda­rúgó (Rákóczi-Kaposcukor FC), Vajda János birkózó (Ka­posvári Sportiskola) és Vinkler Péter uszonyos és búvárúszó (Kaposvári Középületkivite­­lező-Adorján SE). Csapatok: 1. Kaposvári Ad­noc-Favorit AC ifjúsági leány ügyességi és gátfutó atlétacsa­pata (Benke Judit, Csapó Ber­nadett, Grábner Tímea, Juhász Ivett, Léber Petra, Páli Mel­inda, Szántó Anett, Vasas Mel­inda, edzőik Devigyel Csaba, Lengyel Tibor és Lukács Sán­dor), 2. Kaposvári Középület­­kivitelező-Adorján SE ifjúsági fiú uszonyos és búvárúszó csa­pata (Drávecz Márton, Vilhelm Szilárd, Vinkler Péter, Zsivi­­csár Viktor, edzőjük Kovács László), 3. Rákóczi-Kaposcu­kor FC ifjúsági labdarúgó-csa­pata (Bencze Szilárd, Bojtos Róbert, Búzás Gergely, Faze­kas Krisztián, Farkas Péter, Finta Zoltán, Horváth Lajos, Máté Péter, Miskovics Péter, Nagy Norbert, Nagy Tamás, Petrák Viktor, Pintér Tamás, Poór Tamás, Rajczi Péter, Ré­­csei József, Rofrics Roland, Si­mon Róbert, Tamás Gábor, Tóth Balázs, edzőik Petrák Vik­tor és Csupor Gyula). Szavazatot kapott még az Atti­tude RSG SC junior ritmikus sportgimnasztika-csapata, BRSC ifjúsági leány teniszcsa­a­pata, a Kaposvári Bi­l­l Női RC junior leány röplabdacsapata, a Kaposvári Sportiskola gyermek fiú röplabdacsapata, a Kaposvári Sportiskola utánpótlás leány úszócsapata és a Siófoki Rádió­amatőr SE ifjúsági csapata. Diákok Leányok: 1. Gyenesei Judit du­­atlon-triatlonista, atléta és ke­rékpárversenyző (Kaposvár, Zrínyi Ilona Általános Iskola, edzői Ács Lajosné és Földvári Péter), 2. Benke Judit atléta (Kaposvár, Csokonai Vitéz Mi­hály Tanítóképző Főiskola Gimnáziumi Tagozata, edzője Dovigyel Csaba), 3. Grábner­­ Tímea (Kaposvár, Csokonai Vi­téz Mihály Tanítóképző Fő­iskola Gimnáziumi Tagozata, edzője Dovigyel Csaba). Fiúk: 1. Balazsin Tamás du­­atlon-triatlonista (Csurgó, Nagyváthy Középiskola, edzője ifjabb dr. Herr Gyula), 2. Kismarton Richárd atléta (Barcs, Dráva Völgye Középis­kola, edzője Kovács István), 3. Pap Bence duatlon-triatlonista (Kaposvár, Gyakorló Általános Iskola, edzői dr. Pap Imre és Földvári Péter). Csapatok: 1. Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium IV. korcsoportos leány röplab­dacsapata (Ékes Eszter, Tor­mási Orsolya, Nagy Ágnes, Witz Viktória, Major Zsu­zsanna, Orsós Gabriella, Weltsch Ida, Tóth Lilla, Vető Katalin, Meló Edina, edzőjük Simonné Kutas Zita), 2. Kapos­vár, Toldi lakótelepi Általános Iskola II. korcsoportos fiú ko­sárlabda-csapata (Babócsai Pé­ter, Bangó Márk, Barna Péter, Birics Péter, Fodor Milán, Horváth Ottó, Illés Péter, László Norbert, Memye Attila, Mezriczky Ádám, őri Gergely, Szíver Balázs, edzőjük Csapó Gábor), 3. Nagybajom, Csoko­nai Vitéz Mihály Általános Is­kola II. korcsoportos leány röp­labdacsapata (Ács Jebektor Dóra, Czebei Dóra, Cseh Kata­lin, György Beáta, György Jo­hanna, Horváth K. Tímea, Kiss Marianna, Kovács Eszter, Ko­vács Marianna, Mátés Zita, Pe­­ták Lívia, Véber Veronika, edzőjük Nagy Zoltán). Edzői különdíjat kapott De­meter György, a Balatel SE baj­nok és Magyar Kupa-győztes röplabdacsapatának mestere. Összeállította: Fenyő Gábor Egészségére! Az egykori ismert válogatott röp­labdázó, majd edző Simonné Kutas Zita iszik a Munkácsy gimnázium csapatának a győzelmére Az első oldalra kerültem! A legjobb felnőtt női sportolónak választott Kovács Krisztina ba­­latonboglári teniszező böngészgeti a Dorottya báltermében — még szombaton pár perccel éjfél előtt — a friss másnapi Vasárnapi Somogyi Hírlapot fotó: Kovács Tibor A bál királyának a több mint 60-szoros válogatott röplabdázó Mészáros Pétert, a királynőnek pedig Miklai Piroskát választották meg. Mintha a Pini Kaposvár SE csapatkapitánya lenne kicsit jobban megilletődve... Somogyi tekesikerek Teljes kaposvári tekesikerrel zárult a hétvége: a férfi Szu­per Ligában a Közút-Strabag SE, az NB I-ben az L-Ton­yer TK női és az Építők SC férfi, míg a másodosztályban a Fáklya SK győzött. A férfi Szuper Ligában: Kaposvári Közút-Strabag SE-Pécsi DD Gáz SC 6:2 (5235,5166) A női teke NB I-ben: Pécsi NTSE-Kaposvári L­­ion Ker TK 3:5 (2426:2504) A férfi teke NB I-ben: Kaposvári Építők SC­­Mofém-Vasas 6:2 (4291:4106) A férfi teke NB II-ben: Kaposvári Fáklya SK­­Szombathelyi TÉK TK 5:3 (3005:2984) i SOMOGYI HÍRLAPSPORT 1998. február 23., hétfő A sportból támogatói Big Star Kft, Nagyatád; Chio Magyarország Kft, Kaposvár; Delta Sportáru Szövetkezet, Kaposvár; Drávatej Kft, Barcs; Dorottya Ház, Kaposvár; Ferrero Magyarország Kft, Flórum virágüzlet, Kaposvár; Fonyódi Sportkesztyű Szövetkezet; Fro­zen Food Kft-Eskimo, Kaposvár; Garrone; Hodics Károly, Ka­posvár; Hungária Biztosító Rt dél-dunántúli igazgatósága; In­­tercooperation, Budapest; Jázmin kapu virágbolt, Kaposvár; Kalmár-sport, Kaposvár; Kaposplast Kft, Kaposvár; Karg-au­­tócenter, Kaposvár; Klencsár fotó-videó, Kaposvár; Korona Kereskedelmi Kft, Kaposvár; Marg­ita Bőrdíszmű Kft, Marcali; Max-Maloveczky Kft, Kaposvár; MB­KE, Kaposvár; MTESZ, Kaposvár; Opel-Molnár Kft, Kaposvár; OTP Somogy megyei igazgatósága, Kaposvár; Öreglaki Vadfeldolgozó Kft, Pini Hungary Húsipari Kft, Kaposvár; Sefag Rt, Kaposvár; Kapos­mérői SFR Forma Gym; Somogy Mega 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, Kaposvár; Somogy megyei nyomdaipari Kft, Kaposvár; Suzuki márkaszerviz, Kaposvár; Sütév Rt, Kapos­vár; Szász Endre festőművész; Zsalakovics László, Kaposvár. Szolnokon lép legközelebb pályára bajnoki mérkőzésen a Klíma-Vili Purina SE Nem adják fel a kaposvári kosarasok A férfi kosárlabda-válogatott Európa-bajnoki középdöntő mérkőzései miatt több hétig szünetel az „A” csoportos bajnokság. A Kaposvári Klíma-Vili Pu­rina SE a kilencedik helyről várja a márciusi folytatást. Az együttes jelenlegi helyzetéről Simon Károly vezetőedzőt kérdeztük. — A Szombathelyi Falco-Lépték KC el­leni győztes hazai találkozó után ho­gyan alakult a játékosok programja? — Egyhetes pihenőt kaptak a fiúk — mondta Simon Károly vezetőedző. — Február 15-én kezdtük el ismét a mun­kát, s napi két edzéssel készülünk a to­vábbi feladatokra. Elsősorban fizikai képességfejlesztő és csapattaktikai gya­korlatok szerepelnek a programban. — A napokban egy külföldi edző­ mér­­kő­zésen is részt vett a csapat. Milyen ta­pasztalatokkal zárult a vendégjáték? — Egy kedves meghívásnak tettünk eleget: a horvátországi Csáktornyán lép­tünk pályára a múlt héten. A magyar-hor­vát határtól mintegy 20 kilométerre fekvő település férfi kosárlabda együttesének, a KK Medimurje-Alfa Camak a vendégei voltunk. Az egyesület vezetői szeretné­nek szorosabb kapcsolatot kiépíteni a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE-vel, en­nek első állomása volt ez a találkozó. A csáktornyaiak egységes, jó csapat be­nyomását keltették. A horvát másodosz­tályban remekül szerepelnek, az első he­lyen állnak, a következő szezonban már az első osztályban szeretnének szere­pelni. A mérkőzésen kiütköztek azok a hibáink, amelyeket a Szolnoki Olaj KK elleni összecsapásig ki kell javítanunk. A társaság mozgásán látszott az egyhetes pihenő, elsősorban a koncentráció hiánya volt szembetűnő. A magyar és a horvát kosárlabda közötti különbséget figye­lembe véve összességében hasznosnak ítélem a találkozót, amelyen 10 pontos vereséget szenvedtünk. — Milyen állapotban vannak a játé­kosok? — Sajnos, Vojvoda György bokasza­­lag-húzódást szenvedett. A sérülése sze­rencsére nem súlyos, de pihennie kell. A többiek teljes értékű munkát végezhetnek. — A bajnokság a kaposváriak szá­mára március 2-án Szolnokon folyta­tódik. Mik a további tervek? — A héten a délelőtti edzéseken erőn­léti, délutánonként pedig labdás gyakorla­tok szerepelnek a programban. Kedden 16 órakor a KK Medimuije-Alfa Car csapata látogat el hozzánk a kaposvári városi sportcsarnokba. A találkozó nyilvános és egyben díjtalan, várjuk az érdeklődő szur­kolókat. Tervezünk egy további edzőmér­kőzést is, de jelenleg még sem az ellenfél, sem pedig az időpont nem végleges. A hét második felétől már kifejezetten a Szol­noki Olaj KK elleni bajnoki összecsapásra készülünk. — Az esélyek? — A szombathelyiek elleni győzelem­mel végződött találkozón már harcosan küzdött a csapat. Jól jött ez a közel egy hónapos szünet, hiszen tovább lehet javí­tani a formát. Hazai pályán a szolnokiak a találkozó esélyesei, de véleményem sze­rint zárt védekezéssel és bátor, hatékony támadójátékkal szoros mérkőzést tudunk vívni Ivkovicsékkal. Továbbra is minden mérkőzésre elszántan készülünk. Amíg matematikai esélyünk van, addig nem mondunk le a legjobb nyolc közé jutásról. Kun Zoltán

Next