Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-28 / 23. szám

1999. január 28., csütörtök Tej-, kenyér-, cukor- és húsárak Inflációs drágulás Az év első negyedében átlagosan tíz-tizenöt szá­zalékkal emelkedik az alapvető élelmiszerek - a tej, a kenyér és a cukor - ára. A húsért majd ak­kor kell többet fizetni, ha a raktárkészletek meg­fogyatkoznak. A pékek várhatóan 10-12 százalékkal emelik áraikat, még nem dőlt el, hogy feb­ruártól vagy márciustól. A kenyér és a péksütemények drágulását az energia- és üzemanyagárak növekedé­sével indokolják. A sütőipar szakemberei szerint a tava­lyi energiaár-emelést még kompenzálni tudták az ol­csóbb liszttel; erre az idén már nincs lehetőség. A ke­nyér elállítási költségeiben azonban csak kis tételt je­lent a liszt, az áremelésben nagyobb szerepe van az energia- és üzemanyagárak, a bérek és a közterhek, a cukor, az olaj és egyéb tölte­lékanyagok drágulásának. A kenyér áremelkedésének éves szintje nem haladja meg az inflációt. A Magyar Pékek Ipartes­­tülete szerint az idei ter­mésű búzából őrölt liszt árának változása ősszel még módosíthatja a kenyér árát. A tejipar követi az inflá­ciót, tíz százalékkal emeli az árakat. A Tej Termékta­nácsban a termelők és a fel­dolgozók megegyeztek az 1999. évi irányárakról. E szerint az extra tej irányára január elsejétől literenként 61 forint 50 fillérre emelke­dik, és 4 forint minőségjaví­tási támogatást foglal ma­gában. Az első osztályú tej irányára 56 forint. Farkas Ágnes, a termék­­tanács titkára elmondta: a tejágazat leépülése tavaly megállt. A felvásárlás 5 szá­zalékkal, 1,650 millió literre növekedett, a belföldi érté­kesítés pedig 3 százalékkal bővült. A növekedést a nyomott áraknak, a lakos­sági jövedelmi viszonyok szerény mértékű javulásá­nak és a jó marketingmun­kának tulajdonítják. A szakemberek az idén is a tavalyihoz hasonló mér­tékű, 5 százalékos terme­lésnövekedéssel számol­nak, mert bíznak abban, hogy az áremelés ellenére, ha szerény mértékben is, de tovább bővülhet a belföldi fogyasztás. Mivel az irányár egy évre szól, feltehetően további áremelésre az idén már nem kell számítani. A cukoripar december­ben már megemelte árait. Jelenleg egy kilogramm cu­kor nagykereskedelmi ára 100 forint, de ahhoz, hogy a termelő és a feldolgozó is jól járjon - az ágazat szakér­tői szerint - emelni kellene a mostani árakat. A Cukori­pari Egyesülés adatai sze­rint - miközben a feldolgo­zók költségei az inflációnak megfelelően emelkedtek - az édesítőszer ára csupán feleannyival nőtt. A drágu­lást elkerülhetetlennek tart­ják. A húsfeldolgozók sem szeretnék halogatni az ár­emelést, ellenkező esetben a tönkremenés réme fenye­geti a vágóhidakat. SOMOGYI HÍRLAP Gazdaság és műsor9 Feketelista készül a hátralékhalmozó cégekről• Ellenőrzött adósok Az adóhátralékok csök­kentése céljából adós­előminősítő rendszer be­vezetését fontolgatja az adóhatóság. A szállítói és a hitelezői szférához ha­sonlatos módon „veszé­lyeztetettségi” listát ké­szítenének a notórius hát­ralékhalmozókról. Dr. Mezei András, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) főtanácsosa szerint az előminősítő rendszer be­vezetése segítséget nyújtana a gazdasági társaságok fel­halmozott adóhátralékának csökkentéséhez. (Az előmi­nősítő rendszer ötlete egyéb­ként nem új, ugyanis létezik egy korábbi, kipróbálatlan változata, amely 1994-ben az asztalfiókba került.) A főtanácsos javaslata alap­ján a „veszélyeztetettek” lis­tájára került cégeket az APEH területi igazgatóságai foko­zott felügyeleti szigorral il­letnék, különösen a befizetési határnapokon. Dr. Mezei András hangsú­lyozta: gazdaságtörténeti tény, hogy Magyarországon a különböző gazdasági szerve­zetek hatalmas adósságokat halmoztak fel az elmúlt tíz év alatt. Ezeknek jelenős há­nyada köztartozás, amelynek be nem hajtható hányada gyakorlatilag az állami költ­ségvetéstől a cégek számára „elvett” jövedelem. A mostani tervezet szerint az adós-előminősítést két lépcsőben végeznék. A társa­sági adóbevallások feldolgo­zása során először a saját tőke és a jegyzett tőke aránya alapján minősítenék a gaz­dálkodókat. (A cég alakulásá­tól eltelt időszak alatt tőke­gyarapodásról lehet beszélni, ha a saját tőke magasabb a jegyzett tőkénél. Ellenkező esetben tőkefogyásról van szó.) Ezt követően a cégek múltbéli tartozásait térké­peznék fel, vagyis azt, hogy ki hányszor került hátra­lékba. A „veszélyeztetettek” lis­tája országos szinten szü­letne meg az ágazati adatok és az egyedi értékelések ös­­­szevetése után. Klasszikus hitelkártya a magyar pénzpiacon is Számlanyitás és fedezet nélkül A januári start óta több ez­ren igényeltek már City­bank Visa hitelkártyát. Ez a plasztiklap nem szokvá­nyos hazánkban, merthogy valódi hitelkártyaként mű­ködik. A világon rég bevált kártya révén most kiderül, megbízhatóak-e a magyar ügyfelek. Nem kell számlát nyitni, pénzt letétbe helyezni vagy oda rendszeresen átutalni - tájékoztatta lapunkat a City­bank lakossági bankrészle­gének marketing-igazgatója. A Magyarországon eddig ki­bocsátott mintegy 2,4 millió bankkártya többsége úgyne­vezett debit, betéti kártya, amely a tulajdonos általi kö­­tést-vásárlást rendszerint a számlán elhelyezett összeg erejéig engedi. A Citybank Visa kártya a klasszikus érte­lemben vett credit card, azaz hitelkártya, mert mögötte biztosítékként csak az ügyfél hitelképessége áll. A megbíz­hatóságot a személyi igazol­vánnyal, a rendszeres havi nettójövedelem-igazolással, a TAJ-kártyával és a legutolsó telefonszámra kell dokumentálni.másolatával A Visa kártya elsősorban vásárlásra szolgál, de kész­pénz felvételére is alkalmas. A Citybankot a nemzetközi pénzvilágban a valódi hitel­kártyák terén a piacvezetők között tartják számon. Első­sorban ez, illetve a két éve hazánkban először kibocsá­tott fedezetlen hitelek és azok visszafizetési szokásaiból le­szűrt tapasztalatok után mert a bank belevágni itt is ebbe a nálunk új „műfajba”. A bankkártyák éves díja nem kevés, 4900-11 900 fo­rint közötti. Társkártyát 3500-7900 forintért lehet igé­nyelni. A hitel összege a havi nettó jövedelemtől függ: az Ezüst Kártyáról a minimum 50 ezer forintos nettó jövedelemnek a kétszerese vehető fel hitel­ként, magasabb jövedelmi sávokban a háromszorosa. Cs. J. A Somogyi Hírlap Csütörtöki Tévé- és Rádióműsor-ajánlata 15.30 Magasfeszültség (ism.) 76.00 Fecsegő tipegők 76.30 AAAhhlü A szörnyek! 17.30 Clarissa 78.00 Pete és kis Pete 18.30 Játszd újra... 79.00 Music Box Top Ten 19.30 Alak-Art 20.00 Élő pajzs (am. film, ism.) 21.45 Alak-Art (ismétlés) 22.75 Music Box KAPOS RÁDIÓ 6.00 Napindító 7.30 Sportvonal 9.00 Hungaroton Gong-lista 70.00 Elfelejtett dallamok 10.30 A Nap, ami történt 12.45 Sportvonal 14.00 A Nap, ami történt 75.00 Bumeráng 76.00 Mixes Mix 78.00 Népszerűen 79.30 Sportvonal EUROSPORT 8.30 Bob, vk (ismétlés). 9.00 Biatlon, vk (ismétlés). 70.00 Ausztrál nyílt teniszbajnokság. 73.30 Műkorcso­lya Eb (élő közvetítés). 77.00 Olim­piai magazin. 17.30 Ausztrál nyílt tenisz­bajnokság (összefoglaló). 78.00 Műkorcsolya Eb (élő közvetí­tés). 22.30 Műkorcsolya Eb (össze­foglaló). 23.00 Ausztrál nyílt tenisz­­bajnokság (összefoglaló). 24.00 Jégrali. 0.30 Snowboard, vk. SOMOGY RÁDIÓ 7.00 Krónika 8.30 Házassági évforduló 7­7.70 Játékok, érdekességek 72.70 Zene délidőben 73.00 Krónika 73.30 Deutsche Welle 75.70 Angol kislemez-lista 77.70 Telefonos kívánságműsor 79.00 Krónika 19.20 Mese 27.00 Voice Of America HÍREK Nyereség Jó évet zárt a Hungexpo Rt 1998-ban. Árbevétele meghaladta a 4,7 milliárd forintot, adó­zás előtti eredménye pedig a 670 millió forintot - je­lentette ki szerdán Tóthné Pásztor Zsuzsa, a társaság vezérigazgatója. A cég az idén 23 saját szervezésű kiállítást rendez, új pavilon építését tervezi. Csökkenő ráta Az előze­tes adatok szerint az 1998. évi átlagos munkanélküli­ségi ráta értéke 7,8 száza­lék volt - derül ki a KSH szerdai gyorstájékoztató­jából. Tavaly a negyedik negyedévben 7 százalékra csökkent a munkanélküli­ségi ráta, ami az egy évvel korábbinál 0,6 százalék­­ponttal alacsonyabb. Magyar Meki Néhány hete már árulják a vendé­geknek azt a McFu fantázi­anévre keresztelt szendvi­cset, amelyet a bábolnai székhelyű LOBA Kft. fej­lesztett ki. A távol-keleti fű­­szerezésű új terméket rövi­desen a környező országok McDonald’s éttermeiben is forgalmazni kezdik. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 359,44 Japán jen (100) 190,18 Svájci frank 155,60 USA-dollár 217,34 Euró 250,35 Átváltási arányok: 1 euró , 6,56 frf, 1,96 dem, 1936,27 itl, 13,76 ats. MTV 1­ 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 Határtól határig 6.00 Szabadság tér 9.05 Bor és hatalom 9.35 Kincsestár 11.05 Dharma és Greg, avagy kettőn áll a vásár 11.30 A szerelem jogán 72.75 AKT 12.25 Lezáratlan akták 12.30 UNI-JÓ 12.40 Második lehetőség 13.25 Tattingers 15/7. 14.20 Lyukasóra 15.10 Derült égből egy család 16.00 Rondó (magazin) 16.55 Családorvos 17.20 Kormányváró 18.00 Összefoglaló 18.20 Hang-szál(l) 18.45 Mackó apó meséi 19.00 A bestia (brazil sorozat) 20.00 Szomszédok 20.30 Kincsestár-kabaré 21.00 Az öt zsaru (sorozat) 22.00 Aktuális 22.25 Világkép 23.00 Gyönyörű élet (olasz film) 94' 73.70 Video Hits No. 1. 77.7072 óra 17.40 Dinasztia 18.30 Hír3 79.00 A Simpson család 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Űrháború: 2063 20.50 Lezárt ügy 22.30 Esti gyors 23.75 Dinasztia (ismétlés) 0.0572 óra (ismétlés) KAPOS TV 79.00 Kapos Tv Híradó 79.75 Celeste 132. rész 20.00 Kapos Tv Híradó 20.75 A delfinek élete és titkai (természetfilm VII/1.) 20.45 Legmerészebb álmaidban , (amerikai film) 22.25 Regionális Híradó (ismétlés) 22.35 Éjszakai műsor (benne: Kapos TV Híradó) TV2 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Egy titokzatos hölgy 9.45 Édes hármasban 70.15 Satöbbi 10.45 Kakuk! (talkshow) 7­7.70 Mila szupersztár 71.35 Mindent tudni akarok! 71.40 Közvetlen ajánlat 72.30 Segíts magadon! 13.00 Színkép 13.30 Ne sírj utánam! 15.10 Kedves nővérkék 15.35 Acapulco-öböl 76.00 Kakuk! (talkshow) 16.25 A Szuper csapat 77.15 Gazdagok és szépek 17.40 Sunset Beach 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.25 Plusz 79.55 Forró nyomon 20.45 Légi zsaruk (német sorozat) 21.45 Jó estét, Magyarország! 22.45 Jolly Joker (német sorozat) 23.35 Magyarország holnap 0.05 Szép új világ (magazin) 0.30 Vers éjfél után 15.30 Meditációs jóga 76.75 Információs magazin 16.30 Autósport (ismétlés) 77.00 Sportműsor 78.00 Lesen (sportmagazin) 79.00 Közelkék­ 107 19.30 G. 1. Joe 20.00 Szédülj el! 20.30 Sztárbár 27.00 Végső leszámolás 0.30 Napraforgó BALATON TV 20.02 Regionális Híradók 20.20 Balaton magazin (ism.) 27.00 Selik és Katrine 4.rész 27.25 Kölcsönkért kastély CSURGÓ TV 0.00-24.00 Képújság (hírek, információk) RTL KLUB 6.05 Varázslatos álmok 6.30 Jó reggelt! 9.00 Recept Klub 9.70 Esmeralda 70.00 Megveszem ezt a nőt 70.50 Az első csók 7­7.75 Pont hu (ismétlés) 11.45 Barátok közt 72.70 Lois és Clark 12.55 Meri vagy nem meri? 73.30 Vészhelyzet 14.20 Klip Klub (popmagazin) 14.40 Rajzfilm Klub 76.00 Az első csók 16.25 Meri vagy nem meri? 16.30 Esmeralda 77.25100-ból egy (vetélkedő) 7­7.50 Meri vagy nem meri? 77.55 Lois és Clark 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.00 Pensacola - A név kötelez 20.50 Kaszkadőrök élet és halál között 21.40 Híradó: Időjárás 27.55 Megdöbbentő világ 22.55 Művészbejáró: Dzsungelláz (amerikai film) TV 3 SZÍV TV MSAT DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.70 (kis) Mamaklub 9.40 Régiók 70.75 Muzsika­ szó 7­7.00 Clara (német sorozat 5/2.) 72.20 Esti kérdés (ismétlés) 12.30 Helikon (ismétlés) 13.05 Anziksz (ismétlés) 13.20 Stephen Hawking kozmoló­giája (angol sorozat 6/4.) 14.70 A törpék csodálatos utazása 15.35 Az óceán lánya 76.00 Katedra nélkül 16.30 Magyar történelmi arcképcsarnok - II. Lajos 16.45 Larry, a vőlegényjelölt 77.00 Figyelj!!! 17.35 Mesefilmek 78.00 Híradó 78.20 Váltó (magazin) 78.55 Hej, hej, helyesírás! 79.05 Göncölszekér 20.45 Esti kérdés 27.00 Híradó, Sportpercek 21.40 Szubjektív színházi kalauz 21.45 Játéktér 22.20 Tavaszi kivégzés 23.20 Híradó MTV 2­ 7.55 Műsorismertetés 8.00 Tudóra 9.00 Aktuális 9.20 Néprajzi értékeink 9.30 Tanoda 70.30 Szomszédok (teleregény, 1994, ism.) 7­7.00 Tanoda plusz 72.00 Telesport magazin (ismétlés) 72.30 Híradó. Időjárás 72.45 AKT 72.55 Lezáratlan akták 73.00 Tévémagiszter / repríz 74.00 Bor és hatalom (spanyol sorozat) 15.30 Repeta 16.30 Junior híradó 16.40 Holdfényes történet (német sorozat) 17.30 Kincsestár 79.00 Magyarország ma Közelkép 19.30 Mesetár 79.50 Van öt perce? Mozart: Varázsfuvola 20.00 Híradó: Sporthírek. Időjárás 20.30 Telesport 22.45 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató HBO 6.30 így készült: Casino 7.00 Jó barátok (am. sor.) 7.30 Zenemánia: Janet Jackson 9.05 Retúr (magyar film) 85’ 10.35 Matilda, a kiskorú boszor­kány (amerikai vígjáték) 94' 72.75 Képtelen képrablás (amerikai vígjáték) 92’ 13.50 Szederkert - Téli mese 14.20 Szederkert - Tavaszi mese 14.50 Gilbert Grape (amerikai film) 113’ 16.45 My Girl 2. Az első igazi kaland (amerikai vígjáték) 95' 18.25 Túsz-tanya (am. kalandfilm) 91’ 20.00 Intim részek (amerikai film) 105’ 22.00 Melrose Place 22.50 Boston Kickout (amerikai film) 105’ 0.40 A hercegnő és az öröm­lányok (francia szexfilm) 71’ 1.55 Leszámolás Denverben (amerikai krimi) 124’ 3.55 A szikla (amerikai film) 131’ A KOSSUTH RÁDIÓ MŰSORÁBÓL 9.05 Napközben. 7­7.06 A Szabó család. 7­7.35 Édes Pólim. 73.30 Római katolikus félóra. 74.05 Klasszikusok. 75.07 Beszéljük meg! 76.00 Délutáni krónika. 78.00 Esti krónika. 79.06 Sportvilág. 79.30 Jó éjszakát, gyerekek! 27.25 Kossuth-klub. A PETŐFI RÁDIÓ MŰSORÁBÓL 6.03 Reggeli csúcs. 8.00 Petőfi-délelőtt. 8.05 Zenezóna. 9.05 Délelőtti te­­refere. 70.09 Gordiusz plusz. 7­7.07 Hangalbum. 72.00 Jó ebédhez szól a nóta. 74.00 Kabarécsütörtök. 77.05 Zene. 78.00 Délutáni csúcs. 79.30Kö­­lyökrádió. 21.03 A P. Mobil felvételei. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig (információs magazinműsor) 72.00 Szerb nyelvű műsor 73.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anya­nyelvű műsor 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku RADIO JAM 6.00-tól 20.00 óráig szórakoztató, információs magazin Benne: délelőtti információs műsor. Az FM 91,8 MHz-en. MARCALI TV 0.00-79.00 Képújság 79.00 Tükör magazin

Next