Somogyi Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-12 / 264. szám

1999. november 12., péntek VII. Táncsics gimnázium-kapos tv kupa Várják a csapatokat December 17 és 19-e kö­zött ismét megrendezik a Táncsics Mihály Gimná­zium tornacsarnokában a VII. Táncsics gimnázium- Kapos TV Kupa pénzdíjas kispályás teremlabdarúgó­tornát. A háromnapos eseményre 40 csapatot várnak. Kaposvár A Táncsics Mihály Gimná­zium és a Kapos Televízió 1993-ban rendezte meg elő­ször karácsonyi pénzdíjas te­remlabdarúgó-tornáját. remek hangulatú kupán har­­­mincöt együttes vett részt, és a döntőben a kaposvári Ha­waii diszkó együttese Fekete három góljával 3-0-ra verte a siófoki Lila Kakas csapatát. Egy évvel később már a Lila Kakas bizonyult a legjobb­nak, majd a Villanegra gár­dája, aztán a szombathelyi Falco együttese vihette haza a győztesnek járó trófeát, va­lamint az évről évre emel­kedő pénzdíjat. Az 1997-es évben a Csurgó, tavaly pedig a kaposvári Matula Tanya gárdája diadalmaskodott. Idén ismét negyven csapatot várnak a szervezők. Érdekesség, hogy a kapuk méretét megnövelik a rende­zők. Ha nagyobb a célterület, akkor több gól­t vallják a há­zigazdák, akik idén sem eme­lik a nevezési díjakat. Csapa­tonként 12 ezer forintért már lehet jelentkezni a tornára a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban Horváth Ti­bor és Prukner László testne­velőtanároknál. A hírek sze­rint idén is rajthoz állnak majd külföldi együttesek, de régi ismerősöket — köztük több igazolt labdarúgót — is várnak a Táncsicsba. (Kun) Október legjobbjai Október hónap legjobb somogyi sportolóit díjaz­ták tegnap a megyeházán. Kaposvár A felnőtt nőknél Jakab Ágnes atléta (Kaposvári Építők SC, edző: Játékos Pál) és Tóth Krisztina autóversenyző (So­mogy Autósport Club, edző: id. Tóth János), a férfiaknál Szarka Ferenc lovas (Lovas­akadémia SC, edző héber Jó­zsef) kapta a legtöbb szavaza­tot. Az utánpótlás korosztály elsői: Budai Anita judós, bir­kózó (Kaposvári Klíma-Vili Nehézatlétikai SE, edzők: Ko­vács Ferenc, Takács László), valamint Balazsin Tamás du­­atlonista (Tri-Atád, Nagyatád, Nagyváthy Középiskola, Csur­gó, edző: dr. Herr Gyula). A legjobb serdülő leánysportoló Gyenesei Judit atléta, duatlo­­nista (Kaposvári Építők SC, edző: Ács Lajosné) lett. A fiú­knál Szabadkai Gábor duat­­lonista (Árpád Fejedelem Álta­lános Iskola, edző: Janota Zol­tán) győzött. (Kun) Október hónap legjobb somogyi sportolói fotó: Jang Róbert Sydney 2000 szellemi olimpiai vetélkedő A 2. hét helyes válaszai: 1. A nyáriakat igen, a télieket nem. 2. 1920-ban. 3. Bene Ferenc — Balatonújlak. A 3. hét kérdései:­ ­ 1. Hány nyári olimpiát rendeztek Európában? 2. Ki nyerte a legtöbb olimpiai aranyérmet a magyarok közül úszásban? 3. Hány olimpián szerepelt és milyen sportágban Szalay Andrea? A válaszokat legkésőbb jövő hét csütörtök délig kell eljuttatni nyílt levelezőlapon a Somogy Megyei Önkormányzat Testne­velési és Sporthivatalába (Kaposvár 7400, Csokonai utca 3.). SOMOGYI HÍRLAP Sport9 PÉNTEK Ökölvívás Junior országos ökölvívó­bajnokság a Lénia Kupáért. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka. Mérkőzések: 16 órától. Röplabda NB I, női Extraliga: Atlant- Angyalföldi DRC-Kaposvári BITT Női RC. Budapest, 17 óra. (Junior mérkőzés: 19 óra.) Kosárlabda NB II, férfi mérkőzések: Marcali VSZSE-PVSK­­Pécsvárad, Marcali, városi sportcsarnok, 19 óra. Paksi Atomerőmű SE II.­W.K.M. Impulzus-Gyer­­melyi Tészta KK. Paks, 19.30 óra. SZOMBAT Ökölvívás Junior országos ökölvívó­­bajnokság a Lénia Kupáért. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka. Döntők: 10 órától. Kosárlabda NB I, férfi „A” csoport: Ka­posvári Klíma-Vili Purina SE-Soproni Ászok KC. Ka­posvár, városi sportcsarnok, 17 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 14.45 óra.) NB II (férfi): Szekszárd-Si­­ókosár VK. Szekszárd, 19 óra. Teke Szuper Liga - férfi mérkő­zések: Kaposvári TK-Szegedi TE. Kaposvár, Fehérház teke­csarnoka, 10 óra. BKV Előre-Kaposvári Kö­­zút-Strabag SE. Budapest, BKV Előre tekecsarnoka, 10 óra. NB II (férfi): Nagyberki-At­tala Tengeriszem-BH Pan­­nonplast, Nagyberki, teke­csarnok, 10 óra. NB III (férfi): Szekszárdi Víztársulat-Kaposvári Páz­mány TK. Szekszárd, 10 óra. Kézilabda NB II (női): Siófoki VSE-Pécsváradi Terna. Sió­fok, Foki-hegyi Általános Is­kola tornacsarnoka, 17 óra. NB II, férfi mérkőzések: BVSC-Kaposvári Gazdász. Marcali, városi sportcsarnok, 17 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 15 óra.) Barcs SC-Simontornyai TC, Barcs, Dráva Völgye Középis­kola sportcsarnoka, 18 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 16 óra.) Asztalitenisz NB II (női): Kaposplast SL-Csanádi Árpád KSI II. (Budapest). Kaposvár, Ka­posplast Arany úti asztalite­nisz-csarnoka, 11 óra. NB III (férfi): Lengyeltóti Renault-Lantos-Szabadbat­­­tyán. Lengyeltóti, városi sportcsarnok, 11 óra. Fallabda Toyota Koto Kupa fallab­daverseny. Kaposvár, Sportpanzió. Verseny(ek): 9 órától. Ver­senyszámok: nők, férfiak és seniorok (40 éven felüliek). Labdarúgás Profi liga: Ferencváros-Sió­­fok FC. Budapest, Üllői úti stadion, 17 óra. V.: Szarka Z. (Boda Gy., dr. Szabó P.). NB I: Kaposvári Rákóczi FC-Pécsi MFC. Kaposvár, Rá­­kóczi-stadion, 13 óra. V.: Bede F. (Marcsók P., Rad­­vánszky R.). Junior labdarúgó-bajnok­ság: Ferencváros-Siófok FC. Budapest, 13 óra. (A játékve­zetőket Pest megye küldi.) NB I-es serdülő labdarúgó­bajnokság: Komlói Bányász-Kaposvári Rákóczi FC. Komló, 10 és 12 óra. Pécsi MFC-Kaposvári Mézga-Ford Focisuli. Pécs, 11 és 11 óra. Nagykanizsai FC-Balaton­­lelle SE. Nagykanizsa, 11 és 13 óra. Bajai LC-Marcali VSE. Baja, 11.30 és 13 óra. Megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokság: Zamárdi-Balatonföldvár. Zamárdi, 13 óra. (V.: Kovács J.) Satelit FC Somogytar­­nóca-Juta. Somogytarnóca, 13 óra. (V.: Joó.) Megyei II. osztályú labda­rúgó-bajnokság. Északi csoport: Kaposúj­­lak-Buzsák. Kaposújlak, 13 óra. (V.: Kerekes.) Kék-tó öregfiúk labdarúgó­bajnokság — korábbi fordu­lókból elhalasztott mérkőzé­sek pótlása: Buzsák-Jakab-Lengyeltóti. Buzsák, 15 óra. Balatonlelle-Somogyvár. Balatonlelle, 15 óra. VASÁRNAP Teke NB I (női): Anda Kaposvári TK-Dynamic TSK. Kaposvár, Közút-Strabag SE tekecsar­noka, 10 óra. NB II (férfi): Kaposvári Fák­lya SK-Dombóvári Szövetke­zeti Spartacus SK. Kaposvár, Fehérház tekecsarnoka, 10.30 óra. NB III (férfi): Nagyatádi TK-Szentlőrinc, Nagyatád, Viktória Panzió tekepályája, 9 óra. NB I, Kézilabda Nagyatádi női „B” csoport: NKK-Óbudai Goldberger. Csurgó, Eötvös József Általános Iskola torna­­csarnoka, 13 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 14.45 óra.) NB II, női mérkőzések: Kaposvári Szakközépiskola Közgazdasági DSK-Csur­­gói NKK. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium torna­­csarnoka, 10 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 11.30 óra.) Fonyódi Petőfi SE-Nagy­­kanizsa, Fonyód, városi sportcsarnok, 16 óra. (Ifjú­sági mérkőzés: 17.45 óra.) NB II (férfi): Mecsekná­­dasdi Spartacus-Csurgói KK. Mecseknádasd, sportcsarnok, 15 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 16.30 óra.) Megyei női kézilabda-baj­nokság — a 10. és 11. forduló mérkőzései: Barcs, Dráva Völgye Kö­zépiskola sportcsarnoka. Mérkőzések: BBSC-Osztopán- Öreglak 9 órakor; Barcs SC-Kocsola SE 10.20 órakor; Osztopán-Öreglak-Balaton­­szemes SE 11.40 órakor; Barcs SC-Kutasi Nosztalgia KK 13 órakor; Lengyeltóti KK-Bala­­tonszemes SE 14.20 órakor; Kutasi Nosztalgia KK-Nemes­­vid SE 15.40 órakor. Röplabda NB II (férfi).­Zalaegerszegi TE RC-Tabi RK. Zalaeger­szeg, 15 óra. Országos serdülő leány röp­labda-bajnokság - második forduló (három csapat részvé­telével). Kaposvár, városi sport­­csarnok. Mérkőzések: 10 órá­tól. Országos gyermek fiú röp­labda-bajnokság - első for­duló (négy csapat részvételé­vel). Kaposvár, Gárdonyi Géza Általános Iskola tornaterme. Mérkőzések: 9 órától. „Bobo Kft Miskolc’’ Kupa mini leány röplabdatorna (16 csapat részvételével). Nagybajom, Csokonai Vi­téz Mihály Általános Iskola tornaterme. Mérkőzések: 8.30 órától. Sakk NB II-es sakk-csapatbaj­nokság: KSE-Sefag Rt (Kapos­vár)-Nagyatádi Művelődési Ház SK. Kaposvár, 10 óra. Paksi Atomerőmű SE IL-Zselic SE Kaposvár, Paks, 10 óra. Fallabda Toyota Koto Kupa fallab­daverseny. Kaposvár, Sportpanzió. Verseny(ek): 9 órától. Serdülő Kosárlabda fiú kosárlabda- torna. Marcali, városi sportcsar­nok. Mérkőzések: 8 órától. Labdarúgás NB I-es serdülő labdarúgó­bajnokság: PVSK-Pécs '96 FC-Siófok FC, Pécs, 11 és 12.30 óra. NB II-es mérkőzések: Marcali VSE-Veszprém LC, Marcali, 13 óra. V.: Berki Zs. (Kiss Z, Vavika P.). Balatonlelle SE-Royal Gol­­davis Hévíz, Balatonlelle, 13 óra. V.: Horváth S. (Horváth L, Kovács Z.). NB 113-as mérkőzések: Kaposfüredi Vállalkozók SC-Pécsi Postás. Kaposfüred, 13 óra. (V.: Kiss.) Nagyatád FC-Paks. Nagy­atád, 13 óra. (V.: Tamás.) Bonyhád FC-Nagyberki Körzeti Vállalkozók SE. Bony­hád, 13 óra. (V.: Kovács N.) Megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 13 óra): Barcs-Fonyód (Nagy B.) — kiemelten!-, Balatonkeresztúr- Balatonmáriafürdő-Kaposfő (Harangozó); Kaposmérő-Bé­­lafa Öreglaki FC (Zarka); Len­gyeltóti-Csurgó (Nárai); Ta­­rany-Balatonszárszó (Ju­hász); Kaposvári Gaz­­dász-Tab (Hosszú A.); An­­docs Jeans-Tex-Segesd (Král). Megyei II. osztályú labda­rúgó-bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 13 óra). Északi csoport: Kereki-Ka­­poly (Antal); Ságvár-Orci (Horváth L.); Somogy­­vár-Kéthely (Szilvás); Kőrös­­hegy-Balatonboglár (Molnár J.); Balatonújlak-Toponár (Ba­logh L.); Karád Jeans-Tex-Ba­­latonszentgyörgy (Tabi); Lát­­rány-Horvátkút (Oláh). Déli csoport: Inke-Magyar­­egres Baross-szőnyeg Somo­gyi Kábel (Szakács); Kadar­­kút-Szulok (Lakos); Csoko­­nyavisonta-Kaposszerdahely (Fodor); Csököly-Lábod (Vass); (Dávid); Nagybajom-Lakócsa Somogysárd-So­­mogyszob-Kaszó (Tukszár); Kutas-Sántos (Káplár); Ho­­mokszentgyörgy-Kastélyos­­dombó (Bondor); (Fenyő) HÉTVÉGE A SPORTPÁLYÁKON • Elverni az Ászokat Nem kisebb falat, mint a Soproni Ászok KC csapata vár szombaton 17 órakor a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE kosarasaira fotó: török anett Labdarúgás Marcali körzeti bajnokság Az őszi végeredmény Felnőttek: Ifjúságiak: Az Atlant-Angyalföldi DRC otthonában lép pályára ma 17 órás kezdettel a BITT Kaposvári Női RC együt­tese. Kaposvár Régi riválisához utazik ma a kaposvári női röplabdacsa­pat. A két gárda már az NB I mezőnyében, az 1998/99-es bajnoki évadban is nagy csa­tákat vívott egymással. A so­mogyi összecsapáson nyerni tudtak Tubáék és ez némi bi­zakodásra adhat okot. Igaz, az Extraligába jutást köve­tően több játékossal erősített az Atlant-Angyalföldi DAC együttese. Az előkészítő poszton Gudmann Csilla sze­repel. A rutinos röplabdázó határozza meg a fővárosi gárda stílusát. Az angyalföl­diek edzéseit a szezonkezdet óta — az ifjúságiak korábbi trénere — Ratimovszky Károly irányítja, aki a munkahelyi el­foglaltságai miatt távozó Kiss Andrást váltotta a vezetőe­dzői poszton. - Eddigi extraligás ered­ményei alapján az angyalföldi csapat a találkozó esélyese — mondta tegnap Vermesné dr. Mező Zsuzsa, a Kaposvári BITT Női RC vezetőedzője. — A hazai pálya előnye is egyér­telműen a vendéglátóink mel­lett szól. Mivel új röplabdá­­zók is szerepelnek az ellen­félnél nem tudunk biztosat játékukról. Megpróbáljuk az elmúlt szezonban lejátszott találkozóink tapasztalatát hasznosítani és megnehezí­teni a dolgukat. Természete­sen nem adjuk fel és szeret­nénk szoros mérkőzést vívni a fővárosiakkal. Sajnos nem valami biztató előjelekkel utazunk. A három hetes szü­net alatt nem volt zavartalan a felkészülésünk. Az első hét­től vírusos fertőzés miatt töb­ben hagytak ki edzéseket. Összességében kevés olyan időszak volt, amikor min­denki rendelkezésre állt a felkészülés alatt. Pálfy Mari­anna derékproblémák miatt, míg Tormási Orsolya meg­rándult nyaka miatt nem tu­dott velünk dolgozni. Utóbbi játéka kérdéses, csak a talál­kozó előtt dől el, vállalja-e a mérkőzést. A várható kezdőcsapatok: Atlant-Angyalföldi DAC: Gudmann Csilla, Bonczos Ma­riann, Juhász Gabriella, Mes­ter Orsolya, Villányi Orsolya vagy Lengyel Laura, Kiss Ber­nadett vagy Meretei Ágnes. BITT Kaposvári Női RC: Gelle Petra, Tormási Orsolya, Szíj Claudia, Tuba Gabriella, Geiger Marianna, Varga Zsu­zsanna vagy Ékes Erika. A liberó poszton Pálfy Ma­riann szerepel. A találkozó játékvezetői: ifj. Kiss Lajos, Járosi János. (Kun) RÖPLABDA NB I EXTRALIGA, NŐK Angyalföldre utazik a BITT KNBC 1. Pini-Böhönye 2. Marcali Vállalkozók 3. Somogyvár-Vitya 4. Ordacsehi 5. Szőlősgyörök 6. Balatonberény 7. Balatonfenyves 8. Tapsony 9. Mesztegnyő 10. Somogyvámos 1. Balatonfenyves 2. Mesztegnyő 3. Tapsony 4. Ordacsehi 5. Somogyvámos 6. Marcali Vállalkozók 7. Pini-Böhönye 8. Balatonberény 9. Somogyvár-Vitya 10. Szőlősgyörök 9 8 1 - 42- 6 25 9 5 13 19-10 16 9 4 2 3 13-14 14 9 4 1 4 20-17 13 9 3 3 3 10-20 12 9 2 5 2 10-10 11 9 2 5 2 16-23 11 9 3 15 16-16 10 9 2 16 19-31 7 9 1­2 6 8-28 5 9 8- 9 6 1­9 5 1­9 4 2­9 4 1­9 3 3 9 3 2­9 3 2­9 2 3­9-1 1 43-12 24 2 38-26 19 3 20-20 16 3 19-24 14 4 19-27 13 3 31-21 12 4 29-24 11 4 21-16 11 4 25-19 9 9 7-62 0

Next