Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

ÁRA: 46 FORINT - 2000. JANUÁR 2. VASÁRNAP VASÁRNAP III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM A VÉTKESEKET ELBOCSÁTOTTÁK A mozdonyvezető lélekjelenléte mentette meg az utasok életét A 31 éves mozdonyvezető, Pataki Arnold lélekjelenlét­ének köszönhető, hogy nem súlyos vasúti balesettel bú­csúzott az óév Somogyban. Időben észlelte a nyílt pályán előtte veszteglő vonatot, s megállította szerelvényét. Somogy InterCity szombaton reg­gel menetrend szerint indult Somogyszobról, elhagyta Beleget, majd elindult Jákó- Nagyabajom felé. Menetközben a Somogy IC mozdonya elromlott a nyílt pályán, kénytelen volt meg­állni. Vezetője, mert abban a helyzetben nem tehetett mást, el­kezdte a javítását. Ugyanekkor a 8227-es számú vonatot, amely a Somogyot követte, 6 óra 41 perc­kor — a Somogyi Hírlap informá­ciói szerint szabálytalanul — Belegről utána engedték. Úgy tudjuk, hogy a vizsgálat eddigi megállapításai szerint a belegi szolgálattevő nem kért engedélyt a 8227-es vonat elmenesztésére, s más szabálytalanságok is történ­tek. A 8227-es vonat moz­­donyvezetője egy kanyart követő egyenesen szakaszon vette észre az előtte veszteglő Somogyot. Lé­lekjelenlétének köszönhető, hogy azonnal megállította szerel­vényét és így elkerülte, hogy az InterCitybe rohanjon. A baleset okának vizsgálatát a MÁV illeté­kesei még délelőtt megkezdték, s a beregi állomás két forgalmistá­ját, valamint váltókezelőjét azon­nali hatállyal elbocsátották a vas­úttól. Az ilyenkor szokásos eljá­rás a kolletktív szerződés szerint korábban az volt, hogy a baleset­ben érintetteket a vizsgálat lezá­rásáig felfüggesztik a munkavég­zés alól. Az az érvényes kollektív szerződés néhány órával később, éjfélkor érvényét vesztette, s újat még nem kötött a MÁV Rt vezeté­se a munkavállalók képviselőivel. Lapunk úgy tudja, hogy hasonló eset utoljára Szob és Vác között történt, amikor majdnem ugyan­ilyen körülmények között futott egymásba két vonat. Ott ketten meghaltak, több súlyos sérültet szállítottak kórházba, s rendkívül nagy kár keletkezett. Tudósítónk­nak a MÁV illetékesei azt mond­ták, hogy ha Pataki Arnold nem őrzi meg a lélekjelenlétét, s nem állítja meg a szerelvényét, akkor ugyancsak csúnya baleset törén­­hetett volna. A Somogy IC mozdonyát egyébként Dombváron kicserél­ték és a szerelvény harminc per­ces késéssel megérkezett a Déli pályaudvarra. Nagy Jenő Világvárosi fények ragyogták be szil­veszter éjszakáján a gyakran sötét ka­posvári Kossuth teret. A somogyi megye­­székhely felzárkózott a világ pompával ünneplő városai közé. Időt, s energiát, no meg 1400 palack pezsgőt nem kímél­ve köszöntötte a város polgármestere és vagy húszezer városlakó az új eszten­dőt ezen a máskor oly szelíd téren. Az ezredfordító igazi durranás volt itt: raké­ták robbantak, csókok csattantak, folyt a forralt bor, s emelkedett a jókedv. A nevezetes évforduló alighanem bekerül Ka­posvár történetébe. Először köszöntötték együtt fi:/ '' “, •■c ■­ íg cf.ta KutL! polgármester meghívására a Kossuth téren. Már 11 óra után több ezren tartottak a térre: baráti társaságok, fiatalok és idősek érkeztek folyama­tosan, a tér percek alatt szűknek bizonyult. Ez­rek várakoztak a környező utcákban is. Éjfél előtt fél órával a város múltjáról szóló filmet mu­tatták be, s ezután a fiatalok adtak színvonalas műsort. A nagy visszaszámlálás 11.55-kor kez­dődött el, a hat méter átmérőjű videokivetítőn percről-percre mutatták, hogy 2000 mennyi idő múlva kezdődik. Éjfélkor a tömeg egy ember­ként énekelte a Himnuszt, az ünneplő polgáro­kat Szita Károly, Kaposvár polgármestere kö­szöntötte, s kívánt mindenkinek boldog új évet. A nagy durranás azonban csak éjfél után kezdő­dött, amikor a Kapos Hotel tetetjéről útnak indí­tották a petárdákat. Stílszerűen kétezret lőttek fel, a tucatnyi színben pompázó petárdák dur­rantak-robbantak,.A nézők 21 percig csodálhat­ták kaposvári tűzijátékot. A belvárosban leg­­j­oi­bb cí­­­m­ Lou<_entaut v az új évei, a­ kapos­váriak mellett sokan csak a különleges tűzijáték miatt utaztak a megyeszékhelyre. Kaposvár ön­­kormányzata 3 millió forintot költött az ünnep­ségre, s a nagy foglalkoztatók által felajánlott 1400 üveg pezsgőt is sokan megkóstolták, akár csak a lélekmelengető forralt bort. Dóra Zoltán, az Anonymus Kft ügyvezető igazgatója szerint az alapos felkészülésnek köszönhetően zökke­nőmentes volt az ünnepség. A szervezés több hétig tartott, s minden a tervek szerint történt. A durranós új év köszöntő nem a kaposváriak sajátja volt csak. A megye valamennyi városá­ban és a nagyobb falvakban az utcán töltötték az emberek az ezredforduló perceit. Várták a csodát, az új évszázadot, amely - hisszük vala­mennyien - több lehetőséget, több vidámságot és több szépséget tartogat, mint amennyit a le­köszönt század adott. H. M. Szervusz 2000! Szervusz 2000! Vége a visszaszámlálásnak, megérkeztél. A görbe kilencesek helyébe éj­félkor a kövér nullákat írtuk. A kettes után három egyformát. Az­tán majd egy év múlva elkezdjük karcsú szá­mokra váltani ezeket a kövér nullákat. Vártuk, hogy jössz. Vártuk a csodát is, ame­lyet hozni fogsz. Voltak, aki azt gondolta, hogy ez a világ vége. Olyan is, aki tudta, hogy sem­mi nem lesz más, csak akkor, ha mássá tes­­­szük. Az idő homokórá­ja szakadatlanul dolgo­zik, s múlik minden, hogy átadja helyét az újnak, a jövendőnek. A jövendőből így lesz je­len. S mögötte újra fel­tűnik a jövendő. A ka­raván halad... Sokszor már rakéta­­sebességgel. Nehéz lenne számbavenni mit adott és mit vett el tőlünk az elmúlt szá­zad. A most kezdődő reményekkel teli. Ma­gával hozta az újra­kezdés lehetőségét, a változtatásét. Ebben a században még min­den lehet. Lehet rene­szánsz­kor, de lehet­nek keserű esztendők is. Rajtunk is múlik, hogy végül is a lehető­ségekből mi lesz a va­lóság. Szervusz 2000! Bi­zalommal, nagy pom­pával, örömmel fogad­­tu­nk,. .í..i dz, újszülöt­tet, akit mindenki vár. Szeretném hinni, hogy vigyázunk rád, hogy örömünket leljük ben­ned. Tudom, az sem biz­tos, hogy most érkez­tél meg. Lehet, hogy öt-hat éve titokban itt vagy már velünk. A tu­dós időszámítók is té­vedhetnek. Egy a fon­tos: itt vagy, s reményt hoztál. Mi legalábbis azt gondoljuk. Kercza Imre mmmmmm NYERTESEK Három somogyi nyertese is van a Vasárnap Reggel nyereményvonal játéknak. Számukra jól kezdődik az újév, értékes ajándékot kapnak. - Ez most tényleg igaz? - kérdezett vissza Zsiborács Lászlóné, aki először alig hitt a fülének. Az ordacsehi asszony 50 ezer forintos takarékbetétkönyvet nyert, a te­lefonos játékban vett részt. Két gyerme­ket nevelnek, így minden forintnak meg­van a helye. A szerencse révén egy videórekordert vehet át hamarosan a ba­­latonboglári Uszti Zsolt. Édesanyja me­sélte, hogy a lehető legjobbkor, mivel a régi berendezés elromlott. Torma Imre nem szégyenli a házimunkát, de ezután valószínűleg még többet segít. Különö­sen most, mivel egy takarítógépet nyert a bárdudvarnoki férfi. A pályázati szel­vényt küldte be. Gratulálunk! Várható időjárás vasárnap estig. Az éjszakai órák­ban hazánkat nyu­­gat felől egy melegfront felhő­zete érte el, emiatt ma általában erősen felhős lesz az ég, számottevő csapadék azonban nem valószínű. Helyenként csak lassan oszlik a hajnali pára, illetve köd. Hideg marad az idő. 06-90-304-631 díja: 120 Ft/perc 06-90-304-612 d íja: 120 Ft/perc 06-90-504-002 díja: 240 Ft/perc 06-90-504-001 díja: 240 Ft/perc LOTTO hjuH.iira 23km/o Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Média Kapcsolatok Osztálya Országos előrejelzés (5 napos): Orvosmeteorológia: Repülésmeteorológia: Speciális élőszavas tájékoztatás:

Next