Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-21 / 44. szám

16. OLDAL K­R­Ó­N­I­K­A 2002. Február 21., Csütörtök || |R Csokonai-hagyományok az iskolában Nagybajom Jubileumi­­ rendezvénysorozatot rendeztek a nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolában. Dömötör Sándor igazgató elmond­ta: az iskola névadójáról évről évre a farsangi időszakban emlékeznek meg a Csokonai-napokon. Hozzá­tette, az egykori igazgató, Tibor László által teremtett hagyomány szerint a rendezvénysorozatra meghívják a környező iskolák ta­nulóit különböző sport-, műveltsé­gi, tanulmányi versenyekre és kép­zőművészeti kiállításokra. Ebben a jubileumi évben főként az iskola tanulói vettek részt a programo­kon, amelyek egy teljes héten át tartottak. A Csokonai-napok meg­nyitóján a volt igazgató összefog­lalta az elmúlt tíz év történetét­ és a tanulók évközi munkájából nyílt rajzkiállítás mellett megnyi­totta a Csokonai-emlékkiállítást is. Ennek anyagát a csurgói refor­mátus gimnázium könyvtárának archívumától kapta a nagybajomi iskola. A kiállítások mellett törté­net- és meseíró versenyt, játszó­házakat és vetélkedőket is rendez­tek a héten. Idén is megmutatták tudásukat a legtehetségesebb versmondók, a legügyesebb spor­tolók és a farsangi mulatság sem maradt el. takács Örömlányok a megyehatáron Siófok A zord idő, a fagy sem akadályoz­za a siófoki örömlányokat abban, hogy az út mentén kínálják „szolgáltatásaikat”. Bár közel sin­csenek annyian, mint a nyáron, a legkitartóbbak a téli hónapokban is űzik az „ipart” - ez pedig ilyen­kor is sok környékbeli lakost za­var. Dr. Herke Tamás, a Siófoki Rendőrkapitányság vezetője el­mondta: folymatosan érkeznek felháborodott bejelentések, ám a rendőrség lehetőségei korlátozot­tak. A járőrök mindennap, sőt na­ponta többször is ellenőrzik a környéket, a 65-ös és a 70-es út mellett általában 4-5 prostituáltat látnak. A „kínálat” is ugyanaz, mint az előző télen. Mivel ez nem kijelölt türelmi zóna, a lányok, akik itt kínálják bájaikat, szabály­sértést követnek el. A módszerek azonban finomodtak. Az örömlá­nyok nem a város területén, ha­nem jóval távolabb ácsorognak, azon a területen, ahol a három megye - Somogy, Veszprém és Fejér - találkozik. Amikor megpil­lantják a razziázó rendőröket, gyorsan átiszkolnak a másik me­gye területére, ahol már nem le­het velük mit tenni. És ha elő is állítják őket a rendőrök, és sza­bálysértési feljelentést tesznek el­lenük, annak lefolytatása már a bíróság dolga. A kiszabható bün­tetés elzárás vagy pénzbírság. A tapasztalat szerint a bíróság az utóbbit alkalmazza, figyelembe véve, hogy ezeknek a lányoknak a legtöbbje kiskorú gyermekről gondoskodik, sőt nemegyszer az egész család az ő keresetéből él, így aztán inkább kifizetik a bün­tetést, és másnap kezdik elölről az egészet...___________jakabedit Tisztelt Szerkesztőség! 1994-ben 7 éves kislányom súlyos egészítő és gyógyszer szedését éi a szert. Ennek köszönhetően lis­­san megbetegedett. Állapota tavaly kezdtük meg, amelynek a havi lányom állapota stabilizálódott, és őszre egyre rosszabbodott, s egy adagja 20 ezer forint. Ennek a be- jelenleg jó állapotban van. Ezúton vizsgálat kimutatta, hogy rosszin- szerzése a családnak nehézséget köszönöm mindenkinek a jóindn­­dulatú szövetek vannak a veséje- okoz. Helyzetünkön segítve Csom- latát és az önzetlen segítségét, ben. A pécsi gyermekklinika javas- bárd és Hetes községben gyűjtést tisztelettel: fülöp Magdolna fatára egy gyógyhatású táplálékki­ szerveztek, így meg tudtuk vásárol­ _________csohbáhp, kossuth l. u. sb. A Hauni Hungária Gépgyártó Kft. Pályázatot hirdet lemezüzemi profitcenter vezető pozícióra. Elvárásaink: • kiváló, tárgyalóképes németnyelv-tudás • egyetemi vagy főiskolai szintű műszaki végzettség • lemezmegmunkálással kap­csolatos több éves tapasztalat (rozsdamentes és fekete) • lemezek továbbmegmunkálá­­sával kapcsolatos ismeretek (felületkezelés, lakkozás) • alapvető üzemgazdasági, elő- és utókalkulációs ismeretek • vezetői tapasztalatok Amit kínálunk: • felelősségteljes pozíció • az ügyvezető közvetlen munkatársa • versenyképes jövedelem •jó munkakörülmények • kreatív munka • korszerű eszközök és programok • multinacionális vállalati háttér A pályázatokat német és magyar nyelven 2002. március 4-ig kérjük címünkre eljuttatni. • HAUNI HUNGÁRIA Nemzetközi gépgyártás Pécsett. A Hauni Hungária egy 30 termelő vállalattal rendelkező, multinacionális vállalatcsoport dinamikusan fejlődő tagja, melynek központja Hamburg. Pécsi gyáregységünkben több mint 500 fő foglalkoztatásával dohányipari gépeket, berende­zéseket, valamint alkatrészeket gyártunk. Címünk: HAUNI HUNGÁRIA KFT. személyzeti osztály 7632 PÉCS Móra Ferenc u. 72. Tel.: (72) 505-261 Fax: (72)505-210 A KÖRBER csoport tagja Ütemezze gazdaságosan pénzügyeit! ! ■ akár rövid időre is ■ magas kamatok mellett ■ rugalmas felhasználási lehetőséggel Kényelem, biztonság A részletekről érdeklődjön bankfiókjainkban! mk.hu ■ www.otpbank.hu/kkv OTP MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA VÁLLALKOZÁSOKNAK — 1 *—*............ Somogyi Hírlap Az Axel Springer-Magyarország Kft .pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. BERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: LENGYEL JÁNOS. Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, VARGA OTTÓ. Kiadja az AS­M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS kiadóvezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100 Fax: (82)528- 155. Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu. Hirdetés és reklám: PÓRÉ LÁSZLÓ. Telefon: (82)528-158, fax: (82)528-148. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfize­tés): Siófok, Hock János köz 2.1. em. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)510-096.­­ Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS­M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesz­tési ügyekben): 82/528-120. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a megye pénzintézeteinél folyószámláról, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással. Előfizetési díj 1 hónapra 1245 Ft, negyedévre 3735­ Ft, félévre 7470 Ft, egy évre 14 940 Ft. Árus terjesztését a PELSOHÍR Hírlapkereskedelmi Kft végzi. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadóink érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, • $ Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.A­z-el jelölt cikkek fizetett hirdetések. • •• AZ Újság# PANDA rendszerrel készült AJÁNLAT I CORPORA BAKU* 1.4B wiiFiirniimw gazdag alapfelszereltség klíma, ABS, 2 légzsák Szalonunkban megtekinthető! t------, Zsillé Kft Kaposvár, Zaranyi u. 8. TíL: 82/510-510 Fa* 82/410013 Email: seat2sit@elerder.hu Tarka sorok Öndicséret A költő így dicsekszik: - A verseimet kétszer annyi­an olvassák, mint azelőtt. - Miért, megnősültél? Születési hely - Te, Gazsi! Hol születtél? - Hát, a kórházban. - Miért, beteg voltál? Jó ötlet Szederné panaszkodik a barátnőjének: - Képzeld, a férjemnek nem tetszik az új bundám. - Szerintem akkor cseréld ki! - Remek ötlet! Hol cserélik be a férfiakat? Becsapták - És mivel tudja megma­gyarázni, hogy egy hónap alatt nyolc Suzukit is elkötött? - Kérem szépen, becsaptak... - Hogyhogy? - Mindenütt azt mondták, Suzuki a mi autónk. ■ Skandináv Lottó I. 4, 6, 17, 19, 25, 26, 35. II. 1, 2, 3, 15, 16, 22, 24. A DIDAKTIKA Autósiskola követke­ző tanfolyama február 25-én, 16 óra­kor indul. Diákoknak elméleti tandíj­ból 50%-os kedvezmény. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Vásártéri u. 4/A. Tel.: 82/314-944,512-036. *65254* Az Axa Biztosító Rt., a világ vezető pénzügyi szolgáltatójának, a nemzetközi AXA-csoportnak a tagja Somogy megyei Igazgatósága Barcs, Nagyatád, Marcali és Siófok székhelyekkel ÜGYNÖKSÉGVEZETŐT keres. Az ideális pályázó minimum középfokú végzettségű, jó kommunikációs készségű, 25 év feletti, vezetői tapasztalattal rendelkezik. Csapatépítési jártasság, illetve biztosítási tapasztalat előnyt jelent. Leendő kollégánknak egy nemzetközi cég biztos hátteret, versenyképes jövedelmet, karrierlehetőséget biztosít. Fényképes pályázatát a megjelenéstől számított 8 napon belül az alábbi címre várjuk: H­AXA Biztosító 74P0 Kaposvár Széchenyi tér 8. ~ Tel.: 82/320-121 I ..........­­­ ...i ——.—i­t­t­­ ■ . t 1 í a .. t, :: | ,| AKAR I KÉPVISELŐ LENNI? ] Csak listán van esély. Minél több­­ ajánlószelvényt gyűjt a 3 Függetlenek Listájá"-ra, ~ annál esélyesebb a mandátumra: f

Next