Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-09 / 34. szám
" Mi 2002. Február 9., Szombat Csúcsra tör a Fotex KC Csoknyai István 37 évesen BL-győzelemre készül Afféle régi „bútordarabnak” számít Veszprémben Csoknyai István. Edzők, játékosok jöttek, majd mentek, ő azonban maradt. Már több mint egy évtizede játszik a Bakony alján. Harminchét évesen, 165 válogatottsággal a háta mögött újabb nagy tervet szövöget, csapatával Bajnokok Ligájagyőzelemre készül. Hol van már az az idő, amikor még a kezdőhetesre, és egy-két cserejátékosra épült a csapat - kezdte Csoknyai István, a Fotex KC Veszprém kézilabdázója. - Ma a jóval gyorsabb, dinamikusabb játék került előtérbe, s a kézilabda egyre jobban kezd hasonlítani a jégkoronghoz. Még inkább csapatjátékká vált, a 14 fős keret minden tagja kulcsszerephez jut egy-egy mecscsen, 10-15 percenként váltjuk egymást. - Veszprémben az eltelt 12 év alatt jó pár edzővel dolgozott együtt. Kezdetben a Melnyik-féle kegyetlen orosz iskolába „jártam”. Mondanom sem kell, hogy jót tett nekünk a leváltása. Már csak azért is, mert 1992-ben Joósz Attila irányításával az a felszabadultság olyan játékkal párosult, aminek a vége a KEK-diadal lett. De volt olyan idényünk is, amikor négy tréner is ült a kispadon. - Egész seregnyi klasszis játékossal rendelkezik a Fotex KC. Ez önmagában azonban még nem lenne elegendő a siker(ek)hez. A horvát mesternek, Zdravko Zovkónak sikerült egységes, jó szellemű csapatot kialakítania Veszprémben, amely mára teljesen összeérett. Mi vezetjük a bajnoki tabellát, és a Bajnokok Ligájában csoportgyőzesesként jutottunk a legjobb nyolc közé. Az ősszel nagyon futott a szekér, s bizony rosszkor jött a kéthónapos szünet. A jó formára azonban nagy szükség lesz, mivel a hónap végén folytatódik a küzdelem a legrangosabb európai kupában is; jön a spanyol León... Ahhoz, hogy újra formába lendüljünk, a szintén BL- résztvevő Celje otthonában jár-Csoknyai István 1964. október 24-én született Dunaújvárosban. Előbb szülővárosában játszott két évig, majd a Honvéd Szondi SE-ben húzott le egy bajnoki szezont. 26 évesen szunk felkészülési mérkőzéseket. - Mire lehet képes ez a csapat a Bajnokok Ligájában? - Mindenre... Évek óta a sorsdöntő meccseinken vagy a Barcelona, vagy pedig a Zagreb volt az ellenfelünk. A sportdiplomáciánk azonban nem a legjobb volt, ráadásul még a szerencsével is hadilábon álltunk. Ez most nem fordulhat elő, mármint hogy újra ezekkel az élcsapatokkal találkozzunk, mivel már a honi bajnokságban elbuktak. Amúgy óriási az érdeklődés, már elővételben elkeltek a belépők. Többször is megfordult már Somogyban. - Januárban egy héten át Marcaliban edzőtáboroztunk, a városi sportcsarnokban kitűnő körülmények között készülhettünk a nagy tavaszi menetelésre. Korábban Csurgón is játszottunk bemutatómeccset még Sótonyi Ladákkal, négy éve pedig a válogatott tagjaként ugyancsak Marcaliban edzőtáboroztam. - 165 alkalommal volt tagja a magyar válogatottnak. - Az 1999-es egyiptomi VB-kudarc után kicserélődött a gárda, generációváltásra került sor. Arra már nem is gondolok, hogy meghívót kapjak a nemzeti együttesbe. Arra viszont annál inkább, hogy ott leszünk a BL-döntőjében, és nyerünk... 165-szörös válogatott szerepelt a barcelonai olimpián, öt éve pedig a kumamotói VB-n negyedik helyen zárt a válogatottal. Nős, három gyermeke van: Balázs 14, Ádám 13, Nóra 8 éves. került Veszprémbe, csapatával nyolc bajnoki címet és kilenc Magyar Kupagyőzelmet szerzett 1992- ben tagja volt a KEKCAMOS ADRIENN A Fotex KC Bajnokok Ligája-meccsére még Somogyból is érkeznek majd szurkolók. Barcson élő bátyám - aki eljár a meccseinkre - nemrég megkeresett, hogy szerezzek jegyet néhány barátjának is. AZ ÉV PARASPORTOLÓJA Első alkalommal adták át önállóan az év parasportolója díjakat. A Magyar Paralimpiai Bizottság által szervezett szavazáson 4 kategóriában hirdettek győztest. Az eseményen a férfiaknál Orsós Zsolt (Kaposvári Építők AC) részesült elismerésben. Zsolt a fedett pályás vb-n síkfutásban az első, míg 800 m-en a 3. helyet szerezte meg. A nőknél Orsós Mária (Kaposvári Építők AC) vehetett át díjat. Fedett pályás vb-n távolugrásban első, míg a szabadtérin szintén első helyet szerzett. Somogyi díjazottak: Férfiak:.... 3. Orsós Zsolt (atlétika) 84. Nők:... 2. Orsós Mária (atlétika) 187. ■ Megyei téli felkészülési kézilabdatorna Ma öt női mérkőzéssel megkezdődik az öreglaki tornacsarnokban a hagyományos megyei téli felkészülési kézilabdatorna. A 13 női csapat három helyszínen (Öreglak mellett Balatonszemesen és Csurgón) kezdi meg a csatározásokat, a döntőnek és a helyosztó mérkőzéseknek pedig Fonyód és Öreglak ad majd otthont február végén, illetve március elején. Az öt plusz négy férfi együttes - a felnőttek mellett a somogyi ifjúsági csapatok is pályára lépnek majd - két városban (a csurgói Eötvös József Általános Iskola tornacsarnokában és a nagyatádi városi sportcsarnokban) mérkőznek egymással. Érdekesség, hogy a február közepén esedékes mérkőzés-sorozaton pályára lép a Szigetvári Takarékszövetkezet SE NB I „B” csoportos gárdája is. Megkezdődött a megyei szövetség által szervezett alapfokú játékvezetői tanfolyam. A kilenc leendő sípmesterre - érdekesség, hogy a kétharmaduk hölgy - öt elméleti előadás vár, amelyet a gyakorlati vizsga követ; a tervek szerint az új játékvezetők már tavasszal be is mutatkoznak a megyei bajnokság találkozóin. Javában készülnek az országos „A” és „B” keret tagjai is - köztük a Somogy megyét képviselő Andorka Miklós, Pordán József és Rákóczi János -, miután a Magyar Kézilabda Szövetség Játékvezetői Bizottsága február közepén a fővárosban tartja majd felmérő (elméleti és fizikai) továbbképzését. FENYŐ S PORT Röplabda NB I, férfi Extraliga - 18. forduló Kötelező a győzelem Kaposvár Ma délután 17 órakor a Kométa-Kaposvár hétszeres bajnok és hatszoros kupagyőztes férfi röplabdacsapata a tavalyi szezonhoz képest igencsak meggyengült Délmagyarországi FRC (Szeged) együttesét fogadja a városi sportcsarnokban - a kötelező győzelem jegyében. A Kométa-Kaposvár gárdája a legutóbbi két fellépésén alulmaradt ugyan - előbb hazai pályán Magyar Kupa-visszavágón a Kecskeméti RC Phoenix-Mecano, majd idegenben bajnoki találkozón az így újra a mezőny élére kerülő Dunaferr SE ellen, ma délután viszont a Délmagyarországi FTC ellen kötelező a győzelem. Pedig most sem a legjobb előjelekkel várja a kaposvári alakulat a Szeged elleni derbit. - Valamilyen vírusos fertőzés ment végig a csapaton - kezdte Demeter György, a Kométa-Kaposvár mestere. - Előbb két légiósunk, Vang Csi és dr. Szergej Szajfulin betegedett meg, míg a hét elején Bánhegyi Istvánnak, Geiger Andrásnak és Zarka Péternek voltak gondjai, most pedig ifjabb Grózer György és Bozó Balázs dőlt ki a sorból. Ennek ellenére természetesen kötelező számunkra hazai pályán a győzelem. Nagyon remélem, hogy a jövő héten szerdán Belgiumban esedékes Knock Roeselare elleni Élcsapatok Európa Kupája-mérkőzésre - amelynek a tétje a négyes döntő, a visszavágó pedig egy héttel később lesz a somogyi megyeszékhelyen - már mindenki rendben lesz. A várható kezdőcsapatok. - Természetesen egyértelmű kaposvári sikert várok ma délután hazai pályán, a Kométa ugyan vereséget szenvedett a két legutóbbi mérkőzésén, az alaposan meggyengült Szeged ellen azonban nem lehet gond - mondta Szántó László, a Somogy Megyei Önkormányzat Sportirodájának főtanácsosa. - Ugyanakkor sajnálom a szegedieket, hiszen személyes emlék köt hozzájuk, pontosabban az edzőjükhöz; négy éven át évfolyamtársak - és jó cimborák - voltunk a Testnevelési Egyetemen Nyári Sándorral. A Kométa-Kaposvárnak újabb bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet kívánok, a szegedieknek pedig azt, hogy minél előbb lábaljanak ki ebből a lehetetlen helyzetből. Kométa-Kaposvár: Jose Alvarez Cutino (kubai), dr. Szergej Szajfulin (orosz), Gelencsér Balázs, Wang Csi (kínai), Dávid Zoltán, Bánhegyi István. - A liberó Geiger András lesz. Délmagyarországi FRC (Szeged): Péterfy Tibor, Rácz László, Bába Zsolt, Jurij Melnicsuk (ukrán), Nacsa Gábor, Bessenyei Attila. - A liberó Szeleczky Ádám lesz, így folytatják. Szombaton játsszák: Kecskeméti RC Phoenix-Mecano- Kazincbarcikai VRC Vasárnap játsszák: Nyíregyházi VRC Szabolcs-Gabona- Dunaferr SE 1. Dunaferr SE 2. Kométa-Kaposvár 3. Kazincbarcikai VRC 4. Nyíregyházi VRC 5. Kecskeméti RC 6. Szeged 17 15 2 46-18 32 17 14 3 46-20 31 17 10 7 39-28 27 17 6 11 27-35 23 17 6 11 27-37 23 17 - 17 4-51 17 FENYŐ GÁBOR EnterNet-Internet Férfi Kosárlabda Liga Szegeden szerepel a Klíma-Vili Kaposvár A Tisza-partjára látogat holnap az EnterNet-Internet Férfi Kosárlabda Liga 17. fordulójában a Klíma-Vili Kaposvári KK együttese. Benczéék 17 órakor lépnek pályára a felújított szegedi sportcsarnokban. A Koracs-kupától szerdán búcsúzó Klíma-Vili Kaposvári KK ismét a hazai bajnokikra összpontosíthat. A következő ellenfél az a Naturtex Szedeák csapata lesz, amely az Falco KC-Szombathely és a Marc-Körmend legyőzésével hívta fel magára a figyelmet. Az alföldiek a csarnok átalakítása miatt ősszel többnyire idegenben szerepeltek, ám most sorra játszhatják a hazai találkozókat. A múlt héten az Atomerőmű SE vizitált Bonifert Domonkos edző gárdájánál és magabiztos 90-68 arányú győzelmet aratott. Az igazi center nélkül felálló szegediek valószínűleg inkább külső sorukban bíznak. A két amerikai, az irányító Reggie Elliott, valamint a hármas poszton szereplő Ledon Green egyaránt ponterős. Ugyanez mondható el a közelmúltban a Kelet-Nyugat mérkőzésre is meghívott Deák Attiláról, aki 19 pontot süllyesztett el a paksiak gyűrűjében. A centerposzton Pávlicz és Molnár csatázik majd Bukváékkal. - Sajnos - ahogy az várható volt -, Filipovics Gordonra már nem számíthatunk a vasárnapi találkozón - mondta Földi Sándor, a Klíma-Vili Kaposvári KK vezetőedzője. - A térdsérülés miatt kihagyni kényszerülő játékos várja a sportkórházi hívást, ahol megműtik majd. - A kezdőcsapat a hazaiak felállásától is függ majd, de remélem a jelenleg lázas betegséggel bajlódó Ivkovicsot is pályára küldhetem. A várható kezdőcsapatok: Naturtex-Szedeák, Reggie Elliot (amerikai), Deák Attila, Ledon Green (amerikai), Nyilas István, Pávlicz Gábor. Klíma-Vili Kaposvári KK: Simon Balázs, Bencze Tamás, Braniszlav Dzunics (jugoszláv), Sztojan Ivkovics (jugoszláv), Sejo Bukva (bosnyák). A találkozó játékvezetői: Szabó György, Kékesi István, Kun Zoltán * * * Vasárnap 17 órától rendezik az eredetileg szombatra kiírt Debreceni Vadkakasok-Atomerőmű SE férfi bajnoki kosárlabda-mérkőzést. A változtatásra azért került sor, mert a paksi együttes a szerdai, oroszországi Koracs-kupa találkozójáról csak késve ér haza. A további párosítások: Marc-Körmend-Falco KC Szombathely Marc-Körmend Debreceni Vadkakasok- Atomerőmű SE Albacomp-UPC-Mol Szolnok Flextronics ZTE KKDombóvári VMSE Marso-Isobau Nyíregyházi KKMC MAFC ■ Elege lett az úszásból Kaposvár Kaposváron, a dr. Csík Ferenc uszodában megrendezett farsangi vízilabdatornán újra vízbe szállt Rózsa Norbert Európa-, világ és olimpiai aranyérmes úszó. Összeállításunkban vele beszélgettünk. - Miként ismerte meg Kaposvárt? - Dombóváron születtem, ami elég közel van Kaposvárhoz, de közelebbről Kecskés Andrea - aki a nevelőedzőm volt - révén ismertem meg a somogyi megyeszékhelyt. Ha tehetem minden meghívásnak eleget teszek, mert szeretek itt lenni, hisz nagyon jó a hangulat és a társasággal is elég jól kijövök. - Milyen a kapcsolata a vízilabdával? - Amíg versenyszerűen úsztam, addig nagyon sokat találkoztam a pólósokkal és edzéseken is sokat játszottunk. Ez most egy nagy kihí- edzek, és azóta más lesz nekem, mert régen nem uszoda közelevoltam már vízben és most a kajaben sem voltosok csapatában kell bizonyítanam. Nem azért, nem. Szerintem ez a sportág egyre mert megharanépszerűbbé válik, hisz a fiatalok tudtam volna szemtanúi voltak az olimpián és a bárkire is, hakülönböző nemzetközi viadalok nem azért mert von elért jó eredményeknek, és ez huszonkét éve nagy motivációt jelent számukra, úszom és egy ki Most, hogy már nem profi csit elegem lett sportoló, mivel foglalkozik? belőle. Ennek az Az üzleti életben próbálok meg lett az eredmeérvényesülni és jelenleg az Isostar nye, hogy felnevű sportital forgalmazásával fog- szedtem jó nélatkozom. Terveim között szerepel, hány kilót, amit hogy szeptemberben elkezdtem a most le szeret- Testnevelési Főiskola szakedzői tanok adni. Erre a gozatát. legjobb megol- Mit csinál szabadidejében? dás a sport, sze- Mostanában nincs sok szaretnék újra a szbadidőm, ha viszont van, akkor rani, de csak hobbizok, de természetesen csak hobbi bi szinten, szinten. Több mint egy éve nem volnár hét Edzés: Kecskés Andrea, Fehérvári Róbert, Széchy Tamás, Nagy József. Rózsa Norbert 1972. február Ban Dombóváron született Egyesületei: Spartacus, Budapesti Honvéd, Újpesti Dózsa, Sport* SE. Európa-, világ- és olimpiai bajnok, ezenkívül örökös magyar bajnoki 9. OLDAL Triatlon A Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium aulájában tartotta az Arena-Vital TSC a tavalyi esztendőt értékelő megbeszélését, ahol díjazták az elmúlt év legjobb duatlonistáit és triatlonistáit. Ezen kívül köszöntötték a megyei bajnokságokon helyezést elért sportolókat. Aranyjelvényes minősítés, triatlon. Ifjúságiak: Kovács Dániel, Szunyogh Adrienn. Serdülők: Kertész Katalin, Galambos Ádám, Sebők Dávid. Gyermekek: Horváth Zsófia, Jászkai János, Tóth Richárd. Aranyjelvényes minősítés, duatlon. Ifjúságiak: Kovács Dániel, Szunyogh Adrienn. Gyermekek: Horváth Zsófia, Kertész Katalin, Sebők Dávid. I. osztályú minősítés, duatlon. Junior: Fegyver Péter. Az egyesületi ponttáblázaton az Arena-Vital TSC csapata a 2001. évet a 20. helyen zárta. molnár Labdarúgás__ Élen a Barcs Ha a tavaszi bajnoki szezonban is így szerepel majd az NB III-as barcsi labdarúgócsapat, mint az Új Dunántúli Napló Kupában, akkor érdemes lesz kilátogatni a mérkőzéseire... A barcsi együttes ugyanis eddig három mérkőzésen van túl, s valamennyit sikerrel vette, így százszázalékos teljesítménnyel áll az élen a csoportjában. Először a Baranya megyei bajnokság őszi harmadik helyezettjét, a Nagyárpádot verték magabiztosan hazai pályán, majd két idegenbeli siker következett az NB III-as Szentlőrinc FC, valamint a Baranya megyei bajnokság listavezetője, Kozármisleny ellen. A barcsi gárada legközelebb egy hét múlva lesz újra érdekelt az Új Dunántúli Napló Kupa keretében, amikor is az NB 11-es Pécsi VSK lesz az ellenfele, utána pedig az NB I „B” csoportos Pécsi MFC következik. Eredmények: Barcs SC-Nagyárpád 3-0 (2-0) A gólszerzők: Dani, Horváth P. Krisztián. Szentlőrinc FC-Barcs SC 1-2 (1-1) A barcsi gólszerzők: D. Puskás, Krisztián. Kozármisleny-Barcs SC 2-4 (0-3) A barcsi gólszerzők: D. Puskás 2, Kolarics 2 (egyet 11-esből). A barcsi alakulat ma délután is pályára lép, a Dráva-parti gárda azt a horvát TVM együttesét fogadja előkészületi mérkőzésen 15 órakor, amely - mint megtudtuk Huszár Jenő technikai vezetőtől - az ottani megyei bajnokságot vezeti.____________fenyő Teke A Fehérház teke csarnokában rendezték meg a városi alapfokú tekebajnokság negyedik fordulóját. A játéknap legjobb dobója Dézsiné (KRTE) lett, aki háromszázhúsz fős teljesítményével járult hozzá a csapat KVIKSZ elleni győzelméhez. A játéknap érdekessége, hogy az öt összecsapásból, négyen 3-1 arányú siker született. Eredmények: KVIKSZ-KRTE 0-4 (1097-1184), legjobb dobók: Horváth (297 fa), Dézsiné (320 fa). Császárok- KVGY 3-1 (1206-1036), legjobb dobók: Hász (316 fa), Paskuly (302 fa). Matáv-Egyenáram 3-1 (1121-1089), legjobb dobók: Ripli (288 fa), Radák (288 fa). Váltóáram-Kinizsi BK 1-3 (934-1008), legjobb dobók: Bodó (263 fa), Héjjas (283 fa). Vegyeses-Kanetta 3-1 (1103-1089), legjobb dobók: Trumger (311 fa), Harsányi (286 fa). molnár