Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-31 / 177. szám

2002. Július 31., Szerda Betörés helyett besurranás Csökkent a hétvégiház-betö­­rések száma Kaposváron és környékén, hetente csupán néhány bejelentés érkezik a városi rendőrkapitányságra. A tettesek, ha el is indulnak „beszerző-körútra”, a betörés helyett inkább a besurranást választják. Ha egy-egy új társaság felbuk­kan, és a jómadarak „megszáll­nak” egy külvárosi területet, ott rendszerint sorozatban követ­keznek egymás után a pincefel­törések, betörések. Legalábbis a korábbi évek tapasztalatai ezt mutatták. Aztán ha egy-egy ilyen társaság rendőrkézre ke­rül, az nemritkán húsznál is több bűncselekmény felderíté­sét jelenti. A hétvégiház-feltörés módszertana nagyon színes: hol az ajtót, ablakot feszítik be a tet­tesek, hol a tetőt bontják le, és ott mennek be az épületbe. Álta­lában műszaki cikkeket, háztar­tási eszközöket visznek el. Az is jellemző - mint ahogy a hétvé­gén egy betörésnél is történt -, hogy a tolvajok csak az épület fémrészeit bontják le és az alu­míniumot, rezet adják el. Ezek­nél az eseteknél a rongálási kár általában jelentősebb, mint az ellopott érték. Buzsáki Lajos rendőr száza­dos, a Kaposvári Rendőrkapi­tányság nyomozó alosztályának vezetője elmondta: ezekben a hetekben kapitányság­a működési te­­­rületén heti 3­ bejelentés érkezik pince­­feltörésről, ebből a ka­posvári külte­­rületekről mindössze 1- 2. A nyár elején viszont elszapo­rodtak a besurranásos lopások. Mivel ekkorra benépesültek a kiskertek, a tolvajok is módszert váltottak: a nyitva hagyott háza­kat, autókat szemelték ki, és vit­ték az elöl hagyott táskákat, mo­biltelefonokat, pénztárcákat. Jú­nius közepén sikerült lekapcsol­ni egy háromtagú bandát. A rendőrök által már jól ismert, büntetett előéletű férfiakat húsz­nál is több besurranásos lopás­sal gyanúsítják. Mióta ők rendőrkézre kerül­tek, „csend van” a kaposvári kertvárosokban. Besurranásos lopást is mindössze heti három­négy alkalommal jelentenek, s ezeket sem csak hétvégi házas övezetekben követik el a tette­sek, hanem például jellemző, hogy irodaépületekbe osonnak be, ahol a szabadságolások mi­att kevesebben járnak. Kevésbé jellemző, de előfordult az idén is, hogy a strandon a parton ha­gyott táskákból tűntek el érté­kek. JAKAB EDIT Pénzt talált a ruhák között Tab Lopás bűntett, illetve lopás vétség elkövetésének alapos gyanúja miatt ismeretlen tet­tesek ellen négy ügyben ren­delt el nyomozást tegnap a tabi rendőrőrs. Bedegkéren, a Mecsek utcában egy holland állampolgár hétvégi házába az ajtózár kifeszítésével hatoltak be ismeretlen elkövetők. A betörés során csaknem 150 ezer forint értékben loptak el háztartási felszerelési tárgyakat, ruhaneműket, műszaki cikkeket, illetve szerszámokat. Veszner Zsolt rendőr főhad­nagy, a tabi őrs parancsnoka el­mondta: az elmúlt napokban megszaporodtak a lopások az őrs területén. A bedegkéri betöréses lopás mellett Tabon egy helyi vál­lalkozó parkoló nyitott gépkocsi­jából - alkalmi lopással - elemel­ték az autós táskáját a benne levő személyes okmányokkal és egyéb tárgyakkal. Fiadon a Petőfi utca egyik családi házába a ma még ismeretlen elkövető - felte­hetőleg az eldugott lakáskulcs megtalálásával - a televízióasztal fiókjából 150 ezer forint kész­pénzt vitt el. Karádon a Fischer utcában - valószínűleg álkulcs felhasználásával - ugyancsak 150 ezer forint pénzt vett magához a bűncselekmény elkövetője. Itt az egyik szobában a ruhák közé rej­tett pénzt találta meg és vitte el. KRUTEK JÓZSEF . ■ [UNK] "■/. ■' . " ' .­­Kaposváron a Kecelhegyi Lakókertben panorámás, összközműves építési telkeket kínálunk, családi házas, két- max. négylakásos társasházas beépítésre. A Lakókert teljes területén aszfaltozott úthálózat, térvilágítás valósult meg. A telkek 4.500-5.500 Ft/m2 áron vásárolhatóak meg? jj Ez az ár tartalmazza a teljes közműépítés költségét, • t hálózatfejlesztési • kábel TV. telefon - hozzájárulásokat. : ügyvédi, földhivatali költségeket. BOLTBAN AZ ÚJSÁG! Az Axel Springer-Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája, a Somogyi Hírlap Kiadója már meglévő hálózatának bővítéséhez működő kereskedelmi egységeket keres jutalékos rendszerben történő új­ságértékesítéshez Kaposvárról és a megye nagyobb városaiból. Elsősorban a Somogyi Hírlap ---------1 vasárnapi j—— ■TVIMPMPMIMBESI Somogyi Hírlap a valamint az AS­ B Kiadó színes havi- és hetilapjainak értékesítéséhez. Érdeklődni lehet a 82/528-131, 06-20/355-12-09 telefonszámon. KÉK TÜKÖR Egyre több a móri kérdőjel A rendőrség nem kommentálja azt az információt, mely szerint megtalálták a móri bankrablás­nál használt gyilkos fegyvert, il­letve hogy vádalkut kötnének az egyik gyanúsítottal. Illetéke­sek szerdán kívánják tájékoz­tatni a közvéleményt a fejlemé­nyekről.­ ­ A rendőrség csak azokért az infor­mációkért vállal felelősséget, amelynek forrása a nyomozó ható­ság - szögezte le Garamvölgyi Lász­ló. Az Országos Rendőr-főkapi­tányság kommunikációs igazgatója hozzátette, hogy „amint lesz pub­­likus információ a móri ügyben”, azt azonnal közzéteszi a rendőr­ség. A napokban a közszolgálati té­vécsatorna, illetve az egyik bulvár­lap közzétette: a hatóságok hajlan­dóak vádalkut kötni a múlt héten elfogott egyik gyanúsítottal, aki fel­tételezhetően nem lőtt az áldoza­tokra, bár részt vett a móri rabló­gyilkosságban. Kiszivárgott hírek szerint a rendőrök nem hivatalosan megerősítették a Kékfény és a Blikk információját: azt tudniillik, hogy megtalálták az egyik gyilkos fegy­vert Hajdú László és Kaiser Ede el­fogása után, a házkutatások során. Ha sikerülne vádalkut kötni a feltételezett tettesek egyikével, ak­kor bíróság elé lehetne állítani a móri gyilkosokat. A nyomozók állí­tólag Kaiserral is hajlandók a vádal­kura. A­­ törvény szerint emberölés kivételével bármilyen bűncselekmény elkövetője men­tességet kaphat a büntetés alól, ha sajátjánál súlyosabb bűnügyet se­gít megoldani. Kaiser minden bi­zonnyal nem gyilkolt Móron, és er­re bizonyítékok is vannak. Értesülések szerint Hajdú és Kaiser lebukásához hozzájárult, hogy - bár nagyon eladósodtak - május végén látványosan költekez­ni kezdtek. Többek között olyan eurócímleteket is használtak, ami­lyeneket Mórról elvittek a támadók. europress Nyomok vannak, de lesznek-e tettesek? FOTÓ: EUROPRESS/ARCHÍV Védelem a francia elnöknek PÁRIZS Még mindig nem ültek el Franciaországban az államfő ellen megkísérelt, meghiúsult merénylet okozta hullámok. A szakmai tanul­ságok levonása azért is késlekedik, mert ez részben Chiracon is múlik, aki nem szívleli a látványos biztosítást. Föloszlathatják azt a francia szélsőjobboldali csopor­tosulást, amelynek egyik támogatója merényletet kí­sérelt meg Chirac elnök ellen. A júliusi nemzeti ün­nep hagyományos díszszemléjén a 26 éves Maxim Brunerie rálőtt az államfőre. Máig tisztázatlan, mi­lyen a fiatalember elmeállapota, s hogy tette politikai indítékú volt-e. Nicolas Sarkozy belügyminiszter min­denesetre kezdeményezte a Radikális Egység nevű neofasiszta csoport feloszlatását, amely egyébként tagadja, hogy köze lenne a július 14-ei lövöldözőhöz. A díszszemlén megkísérelt merénylet arra indítot­ta a belügyminisztert, hogy felülvizsgálja Chirac el­nök „esetlegesnek” talált biztonsági őrizetét. Nicolas Sarkozy szeretné rávenni a több merényletkísérlet el­lenére is vonakodó, azaz igencsak könnyelműnek ta­lált Jacques Chiracot, hogy díszszemlék, illetve dísz­kocsis kivonulások alkalmával autója körül a nemze­ti gárda elit lovasegysége vonjon mintegy eleven, mozgó függönyt. Továbbá, hogy legyen végre egy mesterlövész és egy páncélozott gépkocsi is a francia államfő hivatalos kíséretében. mr pillanatok alatt lefogták a merénylőt fotó: europress/epa Magányos robbanóanyag Tegnap délután ipari robbanóanyagra bukkantak a község határában. A buszmegálló közelében, gazos területen a szét­szórt tölteteket a rendőrség speciális egységek és kereső­kutyák segítségével gyűjtötte össze. Meződ Beláthatatlan következménye le­hetett volna egy detonációnak, mert a bizonytalan eredetű paxit­­rudak közül egy is elegendő egy személyautó felrobbantásához. A bejelentést követően a föl­dön fekvő patronok biztonságos begyűjtéséről tűzszerészek segít­ségével, és a paksi Neutron Kom­mandó kutyáival gondoskodtak a hivatalos szervek. Simon Lász­ló, a komlói rendőrkapitányság megbízott bűnügyi osztályveze­tője elmondta: összesen 23 da­rab, egyenként százgrammos paxitrudat találtak, amelyek köz­vetlen életveszélyt nem jelentet­tek környezetükre. A három centi átmérőjű, tizen­öt centi hosszú rudakat a bányá­szat mellett épületek, hidak le­bontására, és hadászati célra is használják. Horváth György, a pé­csi bányakapitányság helyettes bányakapitánya arról tájékoztat­ta lapunkat, hogy a paxit ütésre, terhelésre nem robban, speciális gyutacs szükséges a reakció bein­dításához. Egy-egy ilyen rúd fel­színi felrobbanásakor a sebesülés elkerülése végett minimum öt­­venméteres távolság ajánlott. A paxit különösen veszélyes anyag, s bár a kevésbé érzékeny kategó­riába tartozik, önmagában a be­gyújtásához szükséges gyutacs gondatlan kezelése is elegendő csonkolásos balesetekhez. ZUBAN D. RAFAEL Heroin a parkolóban Ezekben a hetekben szinte naponta kapunk hírt Bács-Kiskun­­ból kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményről­­ vagy sza­bálysértésről. A legfrissebb ügy: az egyik kecskeméti bevásár­lóközpont parkolójában bukott le egy 26 éves, helybeli fiatal­ember, aki kocsijában heroint szívott. Kecskemét Este nyolc óra tájban kaptak beje­lentést a kecskeméti rendőrkapi­tányság ügyeletesei, hogy egy fér­fi kábítószert szív az autójában a Tesco áruház parkolójában. A jel­zésre azonnal a helyszínre siettek a járőrök, s meg is találták a bó­dult P. L.-t a kocsiban. Hortobágyi Istvántól, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjé­től megtudtuk: a fiatalember he­roint szívott, s nyolc darab injek­ciós tűt és fóliát is találtak nála a rendőrök. Az ifjú férfi karján több tűszúrás nyomát is felfedezték. Mint kiderült: P. L. már régóta kábítószerezik. Az Opel Corsá­­ban ott ült az elkábult fiatalember mellett 18 éves barátnője is. A rendőrség így azt is vizsgálja, hogy a fiatal nő fogyasz­tott-e a kábító­szerből. P. L. kihallgatása során elmond­ta: a drogot a fővárosban vásárolta egy ismeretlen dílertől. A rendőrök házkutatást is tar­tottak a kecskeméti férfinél, de nem találtak több kábítószert. A gyanúsított ellen kábítószerrel va­ló visszaélés miatt indult eljárás. GERENCSÉR ZOLTÁN 7. OLDAL Hírek GYANÚSÍTOTTAK. Kábítószer­rel való visszaélés miatt öt fiatal ellen indított büntetőeljárást a szentesi rendőrkapitányság, né­gyen 16 évesek, egyikük pedig 19 esztendős. A gyanúsítottak tavaly szeptember óta több alkalommal fogyasztottak marihuánát gyer­mekvédelmi közintézmény terü­letén. A nyomozás adatai szerint a füves cigarettát az egyik 16 éves fiatal szerezte be, mit DINNYETOLVAJOK. A nyír­egyházi rendőrkapitányság eljá­rást indított négy kemecsei és egy kisújszállási férfi ellen, akik egy nagyhalászi földterületről leszedtek négy mázsa görög­dinnyét. Mivel a lopást megza­varták az arra járók, ezért az el­követők a dinnyét hátrahagyva elmenekültek. europress ÁLLÖVEDÉK: Lőszerről tettek bejelentést a balatonalmádi rendőrkapitányságon, a hely­a színre kiküldött járőrök szerint balatonkenesei Bercsényi strandon egy 50-szer 25 centi­­méteres lövedéket találtak a tó vizében. A tűzszerészek kiemel­ték a veszélyes tárgyat, amelyről később kiderült, hogy a riadal­mat egy lövedékre hasonlító fa­törzs okozta. EUROPRESS BÁNTALMAZÁS: Szexuális szolgáltatásokra vágyó középkorú fiatalember támadott meg több al­kalommal nőket Budapesten. Az ismeretlen személy legutóbbi ál­dozatát, egy 66 éves asszonyt egy nyilvános vécében kapta el, a nőt életveszélyes sérülésekkel szállí­tották kórházba. A nyomozás so­rán kiderült, hogy a férfi március óta a budai hegyekben nyolc alka­lommal követett el hasonló szexu­ális indíttatású, erőszakos bűncse­lekményeket általában idős höl­gyek sérelmére, europress CSALÓ. Eljárást indított a móri rendőrkapitányság egy helyi fér­fi ellen. A gyanúsított K. Jácint 2001 nyarán országos hirdetési lapban folyamatosan ismétlődő hirdetéseiben különböző típusú autó, motor, illetve alkatrész magyarországi behozatalára vál­lalkozott, ezeket azonban az ér­deklődők hiába várták. Lakhely­ét többször megváltoztatta, hogy ne lehessen utolérni. A rendőrség kéri mindazok jelent­kezését, akiket hasonló módon csaptak be. europress GYILKOSSÁG: Baltával ütötte le testvérét egy tiszacsegei férfi, az áldozat azonnal életét vesz­tette. Az ittas gyilkos szóváltás­ba keveredett fivérével, és hat al­kalommal sújtotta fejbe baltával - olyan erővel, hogy az áthatolt a koponyacsonton. Az elkövető - miután fölmérte tette követ­kezményeit - önként jelentke­zett a polgármesteri hivatalban. A gyilkost őrizetbe vette a rend­­őrség. europress_______________ ■ Táp-takarmány nagykereskedés nyílt! Takarmányboltok, nagy- és kis felhasználók részére. ős Premixek na- Koncentrátumok és- Tápok ős- Takarmány kiegészítők és- Vitaminok kí Szója ős- Napraforgódara 03= Korpa ős- Takarmányliszt Kedvező konstrukciós feltételek, kedvező árak helyszínre szállítással. Bővebb információért kérte kollegáink segítségét. Öreglak, Vasút u. 30. Tel.: 06-85/330-108, 85/554-254 Fax: 06-85/554-253, mobil: 06-30-9932-893 (80946)

Next