Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-23 / 19. szám

2004. Január 23., Péntek A látszat csalt A hír: Lothar Matthaus labdarúgó-szövetségi kapitány nyilvános­ságra hozta segítőinek névsorát. Kapusedzőnek Disztl Pétert vá­lasztotta. A Videoton és a Bp. Honvéd egykori portása harminc­szor szerepelt a magyar válogatottban. Míg élek, nem felejtem azt a meccset. 1977. december 10-én Székesfehérváron játszott bajnoki mérkőzést a Videotonnal az ak­kor NB I-es Rákóczi. Előre borítékolni lehetett az eredményt, hisz a fehérváriak a bajnokság egyik legkiegyensúlyozottabb csapatá­val rendelkeztek. Mindössze hét perc volt hátra, amikor biztos 4-1-es vidis vezetésnél Disztl Péter é­lete első élvonalbeli mérkőzé­sén felváltotta a kapuban Kovács Lászlót. Még a lelátóról is érzé­kelhető volt lámpaláza, keze-lába aligha a hidegtől reszketett. A következő pillanatok aztán szinte a megsemmisülést hozták számára. Három percen belül két gólt kapott. De milyeneket? Előbb Kanyar Sanyi rúgott neki egy potyaízűt, majd az ifjú hálóőr idegességében a magasból érkező labdával öngólt bokszolt a saját kapujába. Groteszk jelenet volt, 4-3-ra módosult az eredmény, s ha marad még néhány perc, kétszer sem mondom, hogy nem egyenlít ki a Rákóczi. Disztl évekkel később mesélte, rossz álmá­ban néha előjönnek ezek a jelenetek. Ám e kudarc ellenére befu­tott Fehérváron, s röviddel később nem csak a Videotonnak, hanem a bajnok Honvédnak, sőt a válogatottnak is tartópillére lett. Ha az ominózus fiaskója után netán világgá zavarják, aligha növi ki ma­gát, és vélhetően Mattheusnak sem eshetett volna rá most a vá­­lasztása. Hogy néha milyen apróságon múlik egy karrier? jutási Férfi kosárlabda Európa Kupa - negyeddöntő Továbbjutást ér a győzelem Kaposvár Idegenbeli sikere esetén to­vábbjuthat a férfi kosárlabda Európa Kupa Középső Főcso­port negyeddöntőjéből a Ka­posvári Kosárlabda Klub együttese, amely ma 18 órai kezdettel a cseh BV ZS Brno otthonában lép pályára. Mint ismert, az Európai Kupa Kö­zépső főcsoportjában a legjobb négy közé jutás a tét, és a párhar­cok két győztes találkozóig tarta­nak. Sok pihenési lehetősége egyik csapatnak sem adódott, hi­szen az edzések mellett utazással telt az idő. Az első, 83-73-as vég­eredménnyel záruló összecsapá­son remek második negyedet pro­dukáltak a somogyiak, mellyel gyakorlatilag eldöntötték a talál­kozó sorsát. Mindkét alakulatban egy-egy éppen csak bemutatkozó amerikai kosárlabdázó akadt. A kaposváriaknál Casey Sanders de­bütálása nevezhető sikeresebb­nek. Kipontozódása ellenére 13 pontig jutott, úgy hogy mindössze egy mezőnydobását hibázta el. Sajnos, négy büntetőjéből mind­össze egyet értékesített, ezt az arányt pedig illene javítani. A cse­heknél - a január közepén az Opavától Brnóba csábított - Fred Alonso Warrick már nem mond­hatja el magáról ugyanezt. A vára­kozás ellenére csalódást keltően kosárlabdázott, bár ezt nyilván a kaposváriak bánják legkevésbé. Az összecsapást még a helyszínen tekintette meg Vaidas Jnrgitas, akivel időközben közös megegye­zéssel bontott szerződést a kapos­vári klub vezetése. A litván játé­kos szerdán utazott haza, míg a helyén tesztelt Sanders sorsáról a brne-i meccs után döntenek. A várható kezdőcsapatok: BW ZS Brno: Jan Pavlík, Jiri Cemosek, Ales Klimek, Petr Benda, Jan Svoboda. Kaposvári Kosárlabda Klub: Simon Balázs, Varga Roland, Sző­ke Balázs, Filipovics Gordan, Sztojan Ivkovics (szerb-monteneg­rói), KUN ZOLTÁN Teke- Kaposvár A Somogy Megyei Teke Szövetség meghívására Kaposvárra látoga­tott a Nafta Lendava női és férfi te­kecsapata. A szlovénok második együttese sima győzelmet aratott az amatőr bajnokságban szereplő Horizont TE ellen. A hölgyek küz­delmét a Ritmus SE Kaposvár nyerte. A Közutasok Kaposvári TK alakulata NB I-es listavezető­höz méltóan, esélyt sem adva a lendvai ellenfelének, magabizto­san diadalmaskodott. A találko­zón ifj. Horváth és Horváth ki­emelkedő teljesítményt nyújtott. Eredmények: Horizont TE Kaposvár- Nafta Lendava II. 1-7 (2636-2824) A kaposváriak eredményei: Tóth J. 380 fa, Kovács J. 409 fa, Fűzi A. 440 fa, Boka 437 fa, Merkl 477 fa, Bekker 493 fa. Közutasok Kaposvári TK­­Nafta Lendava I. 7-1 (3103-2937) A kaposváriak eredményei: Páll A. 504 fa, Mettner 498 fa, Lapat 498 fa, Miklós 512 fa, ifj. Horváth 547 fa, Horváth 544 fa. A női mérkőzésen: Ritmus SE Kaposvár- Nafta Lendava 6-0 (1920-1729) A kaposváriak eredményei: Horváthné V. 505 fa, Zenger N. 477 fa, Horváth V. 460 fa, Csernus A. 478 fa, molnár Horváthné több mint ötszáz fát gurított FOTÓ: KOVÁCS TIBOR S­PORT Megyei körkép SZOMBAT Téli felkészülési kispályás teremlab­­darúgó-torna (6 NB-s csapat részvé­telével). Nagyatád, városi sportcsarnok. Csoportmérkőzések: 13 órától. Hely­osztó mérkőzések - az ötödik he­lyért 17 órakor; a harmadik helyért 17.45 órakor; döntő 18.30 órakor. Részt vevő csapatok­­ „A” cso­port: NABI Kaposvári Rákóczi FC vegyes, Hévíz FC vegyes és a házi­gazda Nagyatád FC. „B” csoport: Pécsi MFC vegyes, Barcs SC és Marcali VFC. Fazekas Zoltán nemzetközi kis­pályás teremlabdarúgó-em­léktorna (12 csapat részvételével). Somogyvár, Szent László Általá­nos Iskola tornaterme. Csoportmér­kőzések - „A" csoport 8.30 órától; „B" csoport 10.30 órától; „C” csoport 12.30 órától. Középdöntők: 14.30 órától. A harmadik helyért: 16.30 órakor. Döntő: 16.50 órakor. Részt vevő csapatok - „A" cso­port: Öreglaki Medosz, Osztopán, Somogyvámos és a házigazda Somogyvár I. csapata. „B” csoport: Mostje (Szlovénia), Bodrog, Old Boys (Csurgó) és a házi­gazda Somogyvár II. csa­pata. „C” csoport: Watt­­mannstetten (Ausztria), Sántos, Somogyjád és Ha­verok (Kaposvár). II. Csőszerelő Kapa öregfiú (35 éven felüliek) kispályás teremlabdarú­gó-torna (10 csapat részvételével). Szentbalázs, tornacsarnok. Cso­portmérkőzések - „A” csoport 9 órá­tól. „B” csoport 13.10 órától. Elődön­tők: 17.20 és 17.45 órakor. A harma­dik helyért: 18.20 órakor. Döntő: 18.45 órakor. Közben büntetőrúgó­verseny 18.10 órakor. Részt vevő csapatok­­ „A” cso­port: CD Box (Kaposvár), Purina (Kaposvár), Kapos Élster (Kapos­vár), Toponár és Gödre FC. „B”cso­port: Ten Groupe (Kaposvár), Kapos­füred, Gálosfa FC, Mozsgó FC és Pécsi Helyipar. X. jubileumi Hajdú László jótékony célú kis­pályás teremlabdarúgó­­emléktorna (20 csapat részvételével) - első já­téknap. Marcali, városi sport­csarnok. Csoportmérkő­zések - „A” csoport 8 órá­tól; „B” csoport 12 órától; „C” csoport 16 órától. Részt vevő csapatok - „A” csoport: Szakképző Iskola (Marcali), Öregfiúk (Marcali), Sportforrás (Marcali), Nevada Bár (Marcali) és Tapsony. „B” csoport: Vállalkozók (Marcali), Boronka, Kéthely, Balatonkeresztúr-Balaton­­máriafürdő ifi és BVSE Enying „C” csoport: Marcali Foci­suli II. csapa­ta, Szesztilalom (Marcali), Kesz­tyűs Étterem (Marcali), Balaton­­keresztúr-Balatonmáriafürdő és Balatonberény. „D” csoport: Marca­li Focisuli I. csapata, Böhönye, Ta­nya Csárda (Paks), LAC­IK 2003 (Sopron) és Székesfehérvári Köz­életi Válogatott. VASÁRNAP X. jubileumi Hajdú László jótékony célú kispályás teremlabdarúgó-em­­léktorna - második játéknap. Marcali, városi sportcsarnok. Csoportmérkőzések - „D" csoport: 8 órától. Középdöntők, majd elődön­tők: 12 órától. A harmadik helyért: 17 órakor. Döntő: 17.30 órakor. FENYŐ GÁBOR Kispályás teremlabdarúgó-ajánlatunk Nagypályán hangolnak A hétvégén több NB-s csapatunk is pályára lép előkészületi labdarú­gó-mérkőzésen. Szombaton Keszthelyen lép fel az Arany Ászok Liga őszi éllovasa, a Balaton FC, az ugyancsak NB I-es Szombathelyi Lombard-Haladás FC vendége pedig a NABI Kaposvári Rákóczi FC alakulata lesz - mindkét meccs délelőtt 11 órakor kezdődik -, míg a Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki a Felsőmocsoládot (Batéban), a Zamárdi Rodeport SE a Lengyeltóti VillMasterst (Balatonszéplakon), a Lábodi Medosz pedig a Kadarkútot fogadja; utóbbi három találkozó délután 14 órakor kezdődik. Vasárnap a NABI Kaposvári Rákóczi FC CLUB 19 évesekből álló ifjúsági csapata Balatonbogláron lép pályára 11 órakor, míg a Lábodi Medosz- Nagybajom derbit 14 órakor játsszák. PÉNTEK Kosárlabda Férfi Európa Kupa (Középső főcso­port) - a négyes döntőbe jutásért (visszavágó): BW ZS Brno (Csehország)-Kaposvári KK. Brno, sportcsarnok, 18 óra: NB II Nyugati csoport/„B" alcso­port (férfiak): Marcali VSZSE-Ka­­posvári Egyetem Meló-Diák KK. Marcali, városi sportcsarnok, 18.30 óra. Országos ifjúsági fiú kosárlab­­dakupa/középdöntő (négy csapat részvételével) - első játéknap. Kaposvár, városi sportcsarnok. Mérkőzések: 16.30 órától. Részt vevő csapatok: Bp. Hon­véd, Pécsi VSK-Tasi, Szolnoki VSI és a házigazda Kaposvári KK. Sakk Szenna Pack Mad-Day nemzetközi (címszerző) egyéni sakk-körver­seny - utolsó előtti, 8. forduló: Kaposvár, Mad-Day Teleki utcai irodája. Mérkőzések: 16 órától. SZOMBAT Kosárlabda NB I „B" csoport (férfiak) -15. for­duló: Siókosár UK-Vitai Eger Feke­te Sasok, Siófok, Foki-hegyi Általa­ Hétvége a sportpályákon nős Iskola tornacsarnoka, 19 óra. (Junior mérkőzés 16.45 órakor.) Országos ifjúsági fiú kosárlab­­dakupa/középdöntő - második já­téknap. Kaposvár, városi sportcsarnok. Mérkőzé­sek: 9 órától. „Szöcske Kupa” Dél-du­nántúli mini fiú kosárlab­da-bajnokság - „C” cso­port (négy csapat részvéte­lével). Kaposvár, KE Csoko­nai Vitéz Mihály Gyakor­ló Általános Iskola és Gimnázium tornaterme. Mérkőzések: 8.30 órá­tól. Részt vevő csapatok: Pécsi Sa­sok, Barcs, Kaposvári Sportiskola I. csapata (Zrínyi Ilona Általános Is­kola) és a házigazda Kaposvári Sportiskola II. csapata (KE Csoko­nai Vitéz Mihály Gyakorló Általá­nos Iskola és Gimnázium). Röplabda NB I (nők) - 13. forduló: Székesfe­hérvári MÁV Előre SC-BITT Ka­posvári Női RC. Székesfehérvár, 15 óra. (Junior mérkőzés 17 órakor.) Asztalitenisz NB I „B” csoport (nők) - 10. for­duló: Kaposvári AC-BSE II. Ka­posvár, Zaranyi (lőtéri) úti váro­si asztalitenisz-csarnok, 11 óra. Sakk Szenna Pack Mad-Day nemzetközi (címszerző) egyéni sakk­körverseny - utolsó, ki­lencedik forduló. Kaposvár, Mad-Day Teleki utcai irodája. Mérkőzések: 9 órától. VASÁRNAP Röplabda Extraliga (férfiak) - 14. forduló: Kométa-Kaposvár-Szolnoki Titász RK. Kaposvár, városi sport­­csarnok, 17 óra. (Junior mérkőzés 19 órakor.) 1. MCM RC Kaposvár-Kecske­­méti FRC Phoenix-Mecano. Kapos­vár, városi sportcsarnok, 12 óra. (Junior mérkőzés 14 órakor.) Sakk NB I „B" csoport/Charousek-alcso­­port - 6. forduló: Paksi Atomerőmű SE II.-Szenna Pack Zselic SC Ka­posvár, Paks, 10 óra. Asztalitenisz NB II Barna csoport (férfiak)­­.10. forduló: Gyenesdiás Kinizsi-Kapos­vári AC. Gyenesdiás, általános isko­la tornaterme, 11 óra. fenyő Gábor Mall PannonFlax Labdarúgó NB III - Dráva csoport Zamárdi Három győzelemmel, négy döntetlennel szerzett tizen­három pont áll a Zamárdi Rodeport SE labdarúgócsapa­tának neve mögött az őszi ta­bellán. Van hát bőven javíta­nivalója az együttesnek, hogy egyhuzamban a harmadik évét is az NB-s osztályban töltse el. A zamárdiak is a múlt hét kedd­jén randevúztak először. Szilágyi Csaba edző tizenöt labdarúgóval ismertette a felkészülési progra­mot. A zamárdiak heti négy edzéssel készülnek a tavaszi megméretésre. Úgy tervezik, hogy kétszer a szabadban gyako­rolnak és kétszer a teremben tar­tanak foglalkozást. Csutak Sán­dor sportköri elnöktől megtud­tuk, hogy az őszi keretből várha­tóan hárman távoznak. A közép­pályás Kun György Ausztriában egy alacsonyabb osztá­lyú együttesben kíván játszani, ráadásul Da­rázs István és Kozma Ri­­chárd is menni készül, ám hogy hova, azt egye­lőre az elnök sem tudta. Természetesen történ­tek lépések a távozók pótlására. Az máris bi­zonyos, hogy volt játé­kosuk, Bertalan Péter visszatér Balatonszárszóról. Mint az elnök elmondta, tárgyalásban vannak két további somogyi labdarúgó­val, ám amíg nem csapnak egy­más kezébe, nevüket nem hoz­zák nyilvánosságra. Zamárdiban egyébként annak is örülnek, hogy minden­ki el tudta kezdeni az edzéseket, sérülés és egyebek okán hiányzó­juk egyelőre nincs. - Szegények va­gyunk, de annyi azért összejön, hogy ebben az osztályban is helyt tudjunk állni. Nincs más célunk, mint a biztos bent­­maradás - jegyezte meg végeze­tül Csutak Sándor, akinek a keret kiegészítése mellett egyik felada­ta még további edzőpartnerekről is gondoskodni. JUTASZ RÓBERT Alakulóban a program­ ban. 24. Zamárdi-Lengyeltóti (Balatonszéplak, 14. o.), febr. 14. Lengyeltóti- Zamárdi, febr. 21. Balatonföldvár-Zamárdi, febr. 29. Gölle-Zamárdi MK mérk. További edzőmérkőzéseket is terveznek, ám ezek véglegesítése előre nem történt meg, időpontjuk és helyük részben az időjárás függvénye. 13. OLDAL Kosárlabda Siófokon a listavezető Megyei körkép A Kaposvári KK alakulata ugyan ma este a cseh nagyvárosban, Brnóban érdekelt nemzetközi ku­patalálkozón, mégsem maradnak esemény nélkül a somogyi kosár­rajongók. Sőt... Siófokon és Mar­caliban a nagycsapatok játszanak rangadót, a megyeszékhelyen pe­dig az ifjúságiak lesznek a fősze­replők két napon keresztül. Igazi csemegének ígérkezik hol­nap este 19 órakor Siófokon a re­mek amerikai és szlovák légióssal érkező, az NB I „B” csoport me­zőnyét magabiztosan vezető Vi­tai Eger Fekete Sasok vendégjáté­ka. Kedvcsinálónak legyen elég annyi; az egriek eddig mind a 15 bajnoki fellépésüket sikerrel vet­ték, szerdán este pedig a Szolno­kot verték ki a Magyar Kupából, miután 13 pontos vereséget mér­tek rájuk. Egyszóval nem akármi­lyen meccs - és ellenfél - vár a Siókosár UK alakulatára, aligha­nem érdemes lesz szombaton es­te kilátogatni a Foki-hegyi Általá­nos Iskola tornacsarnokába. * * * Egy osztállyal lejjebb, az NB II- ben somogyi rangadót játszanak; ma este 18.30 órakor a Marcali VSZSE csapata a Kaposvári Egye­tem Meló-Diák KK gárdáját fo­gadja. * * * Kialakult az országos ifjúsági fiú kosárlabdakupa legjobb 16 csa­patának a mezőnye. Az állva ma­radt együttesek négy négyes cso­portba osztva folytatják tovább a csatározásokat, a csoportelsők és -másodikak biztosítják helyüket a nyolcas fináléban, míg a harma­dik helyen zárt gárdák a 9-12., a negyedik helyezett csapatok pe­dig a 13-16. helyekért játszhatnak majd. Az egyik középdöntőnek ma és holnap a somogyi megyeszék­hely, egészen pontosan a városi sportcsarnok lesz a házigazdája; az egykori sokszoros válogatott Farkas László által irányított ka­posvári társulat a Bp. Honvéd, a Pécsi VSK-Tási és a Szolnoki VSI társaságában próbálja meg kihar­colni az országos döntőt jelentő első vagy második helyet. A pontos program PÉNTEK Mérkőzések: Kaposvári KK-Bp. Honvéd 16.30 órakor, Pécsi VSK­­Tási-Szolnoki VSI 18.30 órakor. SZOMBAT Mérkőzések: Kaposvári KK-Szol­­noki VSI 9 órakor; Bp. Hon­véd-Pécsi VSK-Tasi 11 órakor; Bp. Honvéd-Szolnoki VSI 16.30 óra­kor; Kaposvári KK-Pécsi VSK-Tasi 18.30 órakor; fenyő Golyószórók verte Keménygolyók Kaposvölgye teke­csapatbajnokság Az Itali Használt Autóalkatrész Kereskedés Kupáért A 6. forduló eredményei: Roberto Pizzéria- Önkormányzat 5-1 (887-762) A legjobb dobók: Bóna K. 230 fa, illetve Tormási I. 221 fa. Keménygolyók- Golyószórók 0-6 (833-967) A legjobb dobók: Böjte I. 222 fa, illetve Ács L. 261 fa, Kaposmente- Apeh 1-5 (849-774) A legjobb dobók: Orsós F. 204 fa, illetve Kiss R. 247 fa. A forduló válogatottja: Ács László (Golyószórók) 261 fa, Kiss Richárd (Apeh) 247 fa, Ma­rosi János (Golyószórók) 245 fa, Agg Károly (Golyószórók) 236 fa. FENYŐ

Next