Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-14 / 11. szám
2004. Január 14., Szerda HIRDETÉS 13. OLDAL „Beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől. Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok. De nem így történt, ezért búcsúzok mindenkitől. Akik ismertek és szerettek. Isten veletek.” * Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEF nyá. rendőr zászlós Kaposvár, Duna u. 29. szám alatti lakos 63 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése január 16-án, pénteken, 15.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Értünk többé már nem aggódsz, Nem fáradsz, dolgozol, Pihensz csendben csillagok közt. Hol nincs már fájdalom." Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, ZOMBIK GYÖRGYNÉ György Margit 72 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése január 15-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a nagybajomi temetőben. Szerető fia, menye és unokái „Nincs már holnap, Ennyi volt az élet, Sirassatok csendben, Szívetekben élek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy TÜTTŐ JANOSNÉ Takács Ilona volt Somogyvár, Bartók Béla u. 11. szám alatti lakos 90 éves korában elhunyt. Temetése január 16-án, pénteken, a 14 órai gyászmisét követően 15 órakor lesz a somogyvári temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei ! Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PARRAG ERNŐ * mosdósi lakos tragikus körülmények között 79 éves korában elhunyt Temetése január 16-án, pénteken, a 10 órai gyászmisét követően a mosdósi temetőben lesz. A gyászoló család ! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HIRSHPOLD ATTILÁNÉ Kriston Klára volt kaposfüredi lakos 47 éves korában elhunyt. Temetése január 15-én, a 10 órai misét követően a hetesi temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család ! Fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY LÁSZLÓNÉ siófoki lakos 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója január 16-án, 13 órakor lesz a Siófok, Kele utcai temetőben. Gyászoló család Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy SCHIBERNA GYULA Gamás Község Képviselő-testületének tagja életének 64. évében elhunyt. Az önkormányzat testületi tagját saját halottjának tekinti. Temetése a gyászmisét követően január 16-án, 15 órakor lesz a gamási temetőben. Képviselő-testület MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk JAKAB JENŐNÉ Kovács Margit halálának 2. évfordulóján. Férje, fiai, unokája és testvérei ! Fájó szívvel Tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, nagyapánk, FODOR LÁSZLÓ beteg szíve. 76 éves korában megszűnt dobogni. Temetése január 16-án, pénteken, a 13 órai gyászmise után a kaposmérői temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család ! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHIBERNA GYULA 64 éves korában elhunyt. Temetése január 16-án, pénteken, a 14 órakor kezdődő gyászmise után 15 órakor lesz a gamási temetőben. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR ISTVÁN Kaposvár, Hunyadi utcai lakos életének 91. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 16-án, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy PAVELA ISTVANNE tabi lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése január 16-án, pénteken, 10.30 órakor lesz a tabi temetőben. Gyászoló család ! A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal OKTATÁS INGATLAN FONYÓDON vízparti építési telkek, társasházi lakrészek 4 M Ft-tól eladók. Telefon: 06- 20/968-4901 ----------------------------------------------------*118983* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat! 06-1-210-4904,210-4673. -------------- -—-------*------------------------*119105* KAPOSVÁR, Laborfalvi u-ban 3 szobás családi ház, 2 garázzsal eladó. 70/382-3280. BRÜSSZELBEN most induló társirodánk részére nyugati befektetőknek kiajánlható házakat-nyaralókat-tanyákatkúriákat-üzemelő vállalkozásokat keresünk. Kulcs Ingatlaniroda 82/414-473, 30/396-5176. *119322* ÜDÜLÉSJOGOK eladók bükkfürdői luxus szállodában 1700000 Ft: 70-385-0010. -----------------------------------------------------*119467* KAPOSVÁRON Szondi u.-ban I. em. 2 szobás lakás őszi költözéssel eladó. 30/4402-655. -----------------------------------------------------*119489* 8 BALATONFÖLDVÁR központjában 1,5 szobás, összkomfortos, panorámás lakás eladó. Irányár: 6 M FL 06-30/322-9840,84/340-097. ----------------------------------------------------*119497* MAGYARATÁDON 2,5 szobás, kívül-belül felújított családi ház, melléképülettel, garázzsal, gázfűtéssel eladó. 82/371-394. -----------------------------------------------------*119504* VÁSÁROSNÉK kaposvári, belvárosi, 2 vagy 2,5 szobás, kb. 60 m!-es, 5 évesnél nem régebbi, földszinti vagy 1. emeleti lakást vagy családi házat. 20/349-0790. ------------------------ *119561* TOPONÁRON, a Kócsag u ba 135 m2-es, tetőtér beépítéses családi ház pincével, dupla garázzsal eladó. Irányár: 23 M Ft. 20/418-5160. -----------------------------------------------------*119562* KERESEK Kaposváron a Béke u. környékén 1- 1,5 szobás eladó lakást, azonnali készpénz fizetéssel. 06-30/248-8951. ---------------------------------------*--------------*119600* KAPOSVÁRON a Nemzetőrsoron 1,5 szobás lakás eladó. 20/922-4068. -----------------------------------------------------*119602* KAPOSSZERDAHELYEN a Fő út mellett nagy családi ház, két külön bejárattal, melléképületekkel eladó. Érdeklődni: 82/712-506 vagy 30/232-4095-ös telefonon lehet. -------------------------------------------------—*119606* KAPOSFÜREDEN, a Rezeda utcai sorházban 3 szoba+nappalis, 2 fürdőszobás ház, garázzsal eladó. Ár: 21 M Ft. Érdeklődni a 06-30-959- 2036,17 óra után 82-416-838. -------------25T---------------------------------*119642* KAPOSVÁRON a Petőfi utcában, 55 m!-es, tégla, gázos lakás eladó. Tel.: 82/415-051, 06- 20/573-1100. Irányár: 8,9 M Ft. ---------------------------------------------------.*119651* _________JÁRMŰ_________ O ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228. -----------------------------------------------------*118423* AKKUMULÁTOROK: Geiger és Társai Kft Kaposvár, Dombóvári u. 2., 82/423-171. H-P-ig. *----------------------------------------------------*118494* ZÖLDKÁRTYA benzines és dízel autókra is. Bejelentkezés várakozás nélkül Arai Gyors Szerviz, Kaposvár, Dombóvári u. 1. (a rádiótoronynál) 82/416- 734, 20/924-8956. ----------------------------- *119096* VW PASSAT 1.9 PDTDI Highline fekete bőr kivétellel extrás, hitelátvállalással eladó. 30/413-5604. ----------------------------------------------------*119168* L60 IFA RÁBA MOTORRAL 6 Tkm-es Tiko daruval 1 db 80 000 km-t futott kiszerelt kombidobos turbós álló Rába motor eladó. 06-30/3368-883. -------------- *119235* S 6210 DACIA Diesel Arat vennék. 06-20/920- -----------------------------------------------------* 119240* TÉLIGUMI AKCIÓ 165/65x14/ 12 E Ft, 165/70x14= 12350 Ft, 175/70x14= 12500 Ft, 175/65x14= 14350 Ft, stb. Kaposfüred, Kaposfüredi u. 35/a. 82/425-306. -----------------------------------------------------*119291* '98-AS Audi A4 1.9 TDi, sok extrával, legjobb ajánlatért eladó. 06-20/583-8685. Bendix indítómotor generátor szerviz Alkatrész forglamazás, javítás. Digitális kilométerórák beállítása, beszabályozása, javítása. Nagyakanizsa Tel.: 06-93/320-989; 06-30-9940-888, www.kilometerora.hu PEUGEOT 106,1999. év végi, jó állapotban eladó. Tel.: 06-20/9177-842. ----------------------------------------------------*119423* SKODA Felicia kombi '99 jó állapotban eladó. 30/3369 776. -----------------------------------------------------*119486* BARKAS 5 személyes gépkocsi jó állapotban, műszaki nélkül eladó. Telefon: 06-30/3369- 776. -----------------------------------------------------*119487* fi KOCKA Ladát és Szamarát vásárolok 1989-es évjárattól fiatalabbat, lehet műszaki nélküli vagy korrodált is. Telefon: 20/321- 1503. OPEL Corsa téligumi felnivel, 2 db eladó. Irányár: 18 E Ft. 82/313-364. ----------------------------------------------------*119612* ARC alkatrész eladó, vagy elcserélhető. Érdeklődni: 18 óra után 82/462-579. -----------------------------------------------------*119667* ÁLLÁST KÍNÁL HÚSIPARI szakmunkásokat németországi munkahelyekre felveszünk 06-20-9288-498. -----------------------------------------------------*118461* NÉMET cégen belül munkatársat keresek Siófok, Ságvár, Som. 20/310-7398,17-20 óráig. -----------------------------------------------------*119068* GSM üzletbe értékesítő munkatársat keresünk. www.mad-day.hu. ----------------------,-----------------------------*119084* MAGYARORSZÁG legnagyobb számítástechnikai oktató cége felvételt hirdet bővülő kaposvári irodájába. Feladat: oktatásunk iránt érdeklődők személyes tájékoztatása. Várjuk csapatunkba azokat a fiatalokat, akik szeretnének dinamikus munkával, kimagasló jövedelmet elérni. Időpontot kérni személyes beszélgetésre 10-17 óráig a 82/410-050-es telefonon a megjelenés napján lehet. --------■--------------------------------------------*119142* S SZAKMÁT szerezhet! Számlaképes vállalkozókat hívunk a megyéből szolgáltatások értékesítéséhez. Kezdő támogatás! 82/526-210. -----------------------------------------------------*119362* ZÁRT kisteherautóval rendelkező szállítókat keresünk, hosszú távú munkára, Kaposvár és környékéről. 06-20/417-3879. — ------------------------------------------------*119376* A CSURGÓI Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium és Általános Iskola 2004/2005-ös tanévtől pedagógus állást hirdet: 2 fő tanító, 1 fő magyar-történelem szakos középiskolai tanár szakokra. Fizetés és előmenetel a Kjt szerint, szolgáltati lakást vagy férőhelyet tudunk biztosítani. Református Egyháztagság, lelkészi ajánlás a pályázatnál előnyt jelent. A pályázat beadásának határideje: 2004. február 28. -----------------------------------------------------*119381* ÖN TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐ? Munkát keres? Munkaközvetítés: 06-20-9207-826. IRODAHÁZ recepcióst keres. Fényképes önéletrajzos jelentkezést 119448. számra a kiadóba kérünk. — ------------------------------------*119448* SPANYOL NYELVTUDÁSSAL rendelkező munkatársat keres UTAZÁSI IRODA egész éves munkára Fonyód térségében Szállás lehetőség biztosított. Tel.: 85/362-222 PÉNZÜGYI tevékenységre főállású, illetve vállalkozói igazolvánnyal rendelkező munkatársakat keresünk. Tel.: 06-30/330-4241,14-18 óráig. -----------------------------------------------------*119457* KAPOSVÁRI TESCO ÁRUHÁZ műszaki fenntartási feladatainak ellátására keresünk villamosvagy épületgépész technikusi végzettséggel rendelkező, épületfenntartásban gyakorlatot szerzett munkatársat. Fényképes önéletrajzokat január 30-ig toborzas@mshungaria.com MS Hungária Kft. 2040 Budaörs, Kinizsi út 1- 3. címre vagy a 23/448-901-es faxszámra várjuk. ----------------------------------------------------*119461* TV-ÉS szerepléshez bevállalós arcokat keresünk. Tel.: 06-30-408-5284. ------------------------------------------------ *119465* ÉPÍTÉSZTECHNIKUST felvesz építőipari bt. Tel.: 06-20/209-6529. -----------------------------------------------------*119494* fi 2004. évtől márciusi kezdéssel kőműveseket felveszek Balatonlelle és környékéről. 06-30/993-7576. --------------------------------------,--------------*119499* NÉMET cég munkatársakat keres a cég piaci bevezetésére, olcsóbb telefon, energiaszolgáltatások értékesítésére. Tel.: 82/ 413-605. ------------------------- -- — — *119533* SZÁMÍTÁSTECHNIKAI oktató cég dunántúli régiójába keres szervező kollégákat. Amit várunk:: jó megjelenés, jó kommunikációs készség, agilitás. Amit kínálunk: 200-300 E Ft jövedelem, karrierlehetőség, fiatal, dinamikus csapat támogatása. Időpontegyeztetés a hirdetés napján 9-16-ig a 82/315-611-es telefonon. --------------------------,--------------------------*119541* KAPOSVÁRI étterembe gyakorlott konyhai kisegítő hölgyet keresek. Telefon: 06-30/9362- 749. -----------------------------------------------------*119542* FIATAL nőt pultosnak Kaposvárra felveszünk. 30/906-9769. -----------------------------------------------------*119564* ÚJ IMPORT édességek értékesítésére keresünk jelenleg is terítő vállalkozót. Feltétel: gépjármű, vállalkozói ig., induló tőke. 30/2277-379, 20/5848-424. -----------------------------------------------------*119576* IRODAVEZETŐT keresünk gépírási és számítógép kezelési ismeretekkel. 82/415-342. január 14-én, ma.Érdeklődni: ----------------------------------------------------*119583* FULL time Restaurant Manager needed in Balatonlelle from 01.04.2004.1 Good command of English and German, relevant work experience are musts! Call: 82/410-715, Mo Fri 09.00-17:00. -------------------------Mjj----r------------------*119636* ROKKANTNYUGDÍJAS (67%) dolgozókat alkalmazunk kaposvári üzemünkben könnyű fizikai és szellemi munkára: betanított és segédmunkás, takarító, adminisztrátor, adatkezelő, raktáros, bejárónő, udvaros, karbantartó. Érdeklődni munkaidőben: 06- 30/226-7122. -----------------------------------------------------*119640* FAZEKASOKNÁL gyakorlatot szerzett szak-és betanított munkásokat felveszünk teljesítménybérbe Kaposváron. Öntők, préselők, gépkorongosok, bepucolók, fülezők, szivacsolók, gipszforma gyártók, mázazók, díszítők. Tel.: munkaidőben: 06-30/226-7122. ----------*-----------------------------------------*119640* JELENTKEZZEN MOST! Ingatlanközvetítő, Társasházkezelő vagy kereskedő-boltvezető OKJ-s folyamatosan induló képzéseinkre. Jelentkezési feltétel: érettségi. Munkanélkülieknek támogatással! Tel.: 06-30-432-7133 NG Rt. (OKÉV: 03-0046-03) ----------------------------------------------------*118780* INGATLANKÖZVETÍTŐ-ÉRTÉKBECSLŐ, és társasházkezelő OKJ-s képzés indul január 23-án Kaposváron. Vizsgadíjjal, új jegyzettel 85000 Ft. Kapos Bróker Kft 30/384-2871. ABISÁI ANGOL! kezdőtől alapfok, középfok. Munkanélküliek, kismamák részére támogatás igényelhető! - 30% ABISÁI Okt. Kp. 82-415-681 (03-0082- 03) AL-194. ----------- *119006* ECDL Tanuljon ott, ahol vizsgázhat! Számítógépkezelő tanfolyamok és vizsgák az ABISAI Okt. Központban. Munkanélküliek, kismamák részére támogatás igényelhető! -30% 82-415- 681 (03-0082-03) AL-194 -----------------------------------------------------*119006* KÉZ- és lábápoló, műköröm építő OKJ-s képzés indul Kaposváron január 30-án. Kapos Bróker Kft 30/458-2105. ---------------------------------------------------*119177* KERESKEDŐ boltvezető, vendéglátó üzletvezető szakképesítést nyújtó, Kaposváron, Siófokon, Nagyatádon, Fonyódon, Barcson januárban induló tanfolyamokra (OKÉV: 03-0126- 03,03-0120-03) várjuk jelentkezését. ABC eladói képzés Siófokon indul! Telefon: KISOSZ 82/510-666. Munkaügyi Központ támogatása igényelhető. ----------------------------------------------------*119308* VILLANYSZERELŐK! EU csatlakozással kapcsolatos szakmai továbbképzés. 82/316-244. -----------------------------------------------------*119335* FIGYELEM, KEZDŐDIK! Akreditált intézményünkben kezdő angol nyelvtanfolyam 1.14-én de. ésdu. Még jelentkezhetsz! Ingyenes tudásszintfelmérés. Falvai és Társa Kft SZTE Nyelviskola, OKÉV: 03-0022- 02 Kaposvár, Zárda u. 21., 82/415-920. -------------------------------------------------i—*119385* FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ magyarból és történelemből a Kopernikusz Nyelviskolában. Tel.: 20/9177-842. -----------------------------------------------------*119422* SPANYOL KEZDŐ a Kopernikusz Nyelviskolában. 20/9177-842. ------------- *119422* OLASZ oktatás. 30/9799-706. -----------------------------------------------------*119474* BELSŐ AUDITOR ISO 9001 és 14001 OKJ tanfolyam indul januárban. Jelentkezni: Ökonova Kft. 30/281- 8474. -----------------------------------------------------*119502* VAGYONŐR KÉPZÉS indul Kaposváron részletfizetéssel. Munkanélküliek részére kedvezménnyel: 70/508-7027. -----------------------------------------------------*119535* SZOLGÁLTATÁS REDŐNY-árnyékolók legolcsóbban 82/413-556. -----------------------------------------------------*118739* GIPSZKARTONOZÁST vállalok. 06-20/806-8933. ----------------------------------------------------*118862* SOMADRIN-Sóbarlang-légutak gyógycentruma. Kaposvár Bajcsy 88. Ny. 17-20.82/314-627 -----------------------------------------------------*119133* KATONAI BAKANCSOK Új és használt. Félcipők, gyakorló és terepruhák, pulóverek és egyéb felszerelések. Kaposvár, Petőfi u. 13. (Domus mögött) 82/422- 020. Szállítás utánvéttel is. --------------------------------“---------------*119194* AKCIÓ 40-75% REDŐNY! Egyéb redőnyös munkák, kamatmentes hitel! 82/410-546. — — ■— — —-----*119276* REDŐNY AKCIÓ! Redőny, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 35- 75% kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak +10%! 82/413-384, 30/620-8258. --------------------------------------------------—*119393* ÁRNYÉKMESTER! Redőny, reluxa, szalagfüggöny... stb., fa nyílászárók utólagos szigetelése. Akciók nélkül a legjobb árakon. Hívjon! 82/412-596, 30/939-2357. -----------------------------------------------------*119553* KÖNYVELÉS Kaposvár. Telefon: 70/386-2252. -----------------------------------------------------*119573* REDŐNYÖS munkák legolcsóbban referencia munkákkal: 85/360-201; 84/363-928. -----:-----------------------------------------------*119582* PALATETŐK bontás nélküli felújítása legkedvezőbb áron, garanciával: 30-372-8994. ---------------------------*119585* FESTÉS, burkolás, villany-gipszkarton hitelre 0 %THM: 30/5600-182, 20/387-9861. VEGYES NYÍLÁSZÁRÓK-20% kedvezménnyel. BITUTEC Kft Kaposvár, Damjanich u. 4., 82/412-457. -----------------------------------------------------*119253* f1 2004. évtől Gyorsbüfé kiadó Balatonlellén, 06-30/268-9663. ----- - ------------------------- ---------*119499* a PARKETTA AKCIÓ! Szalagparketta 1600 Ft/m2-től, hagyományos 2100 Ft/m2-től, lambéria 1000 Ft/m2-től. Barcs, 06-30/946-6174. 2 DB cserépkályha eladó. 06-30/947-0644. -----------------------------------------------------*119596* TŰZIFA 1100 Ft/g. 06-70/573-4188. -----------------------------------------------------*119672* a ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁR szívében, Kossuth Téren 2 szoba erkélyes, igényesen berendezett, egyedi gázfűtéses lakás hosszú távra kiadó. 30/517- 7430. ---------,---------------------------------,--------*118954* KAPOSVÁR, Sétáló u-ban 2 szobás berendezett lakás kiadó, kis rezsivel. Irányár: 65 E Ft+rezsi. 82/311-654. --------------------------*--------------------------*119321* KAPOSVÁRON 2 szobás bútorozott lakás kiadó. Tel.: 06/30/285-9116. ---------------------------------------------------*119626* TÁRSKERESÉS MINDEN korosztály diszkrét társkeresője! Tel.: 06-30-419-5893. -----------------------------------------------------•119372* SZABADIDŐ partnert keresek. 70/540-5266. -----------------------------------------------------*119603* ÁLLAT NAPOS és előnevelt csirke-kacsa megrendelhető. 82/477-167. ------------------------ ---------------------,-----*119058* HÚSSERTÉSEK, bőrös félsertés eladó. Szállítás megoldható. 30/272-6978. Kaposmérő. -----------------------------------------------------*119319* MALACOK eladók. 20/335-4939. -----------------------------------------------------*119450* HÍZÓK, süldők eladók. 06-20/347-9577. ---------------------------------------- *119557* MALACOK, hízók eladók. 30/486-4402. • ---------------------------------------------,------*119610* HÍZÓ 125 kg-os és dióbél eladó. 82/434-622 -----------------------------------------------------*119614* ELVESZETT SIÓFOKON elveszett világosbarna szálkásszőrű tacskó. 30000 Ft jutalom a megtalálónak. Tel.: 06-30-9366-066. -----------------------------------------------------*119588* APRÓ-CSEPRŐ TÖLGY tűzifa kiszállítva 8200 Ft/m3, vagy mázsában, kugliban is. 06-20/9731-091. -----------------------------------------------------*118985* CSERÉPKANDALLÓ ülőpatkás, új, és egy bontott cserépkályha eladó. 06-20/943-8531 ----------------------------------------------------*119230* JÁRMŰBÖRZE Szekszárdon a város elkerülő útján (a régi Shell kút mellet) márkaszervizként működött, berendezésekkel felszerelt szerviz bérbe adó. 30/9295-526. *119034* MEZŐGAZDASÁG SZALMÁT nagytételben vennék. 20/9369-957 _ *119270* BURGONYA TERMELŐI ÁRON (étkezési és vető méretű) zsákos tételben megrendelhető. Díjtalan szállítással a Megye egész területére. Közületeknek is: 06- 20/417-3879. -----------------------------------------------------*119376* LKT-VAL fakitemelést vállalok. 20/9703 572 -----------------------------------------------------*119379* ALMA ELADÓ Kaposvár, Hóvirág u. 3.82/425-197. -----------------------------------------------------*119500* ERDŐT veszek készpénzért. 20/474-8112. ------------------------------------------------*----*119512* ÖTVÖSKÓNYI, Beleg községhatárában szántó: 107,93 AK három részben eladó. 20 E Ft/AK. 70/450-3520. -----------------------------------------------—*119586* TARANY községhatárában 16 Ha szántó, erdő, rét eladó. Ár: 300 E Ft/Ha. 70/450-3520. ------------------------------ -----------*119586* ADÁSVÉTEL KUGLIZOTT akácfa rendelhető. 30/544-5387 ------------------------------------------------*----*119398* ________PÉNZPIAC________ fi JELZÁLOGHITELEK, személyi hitelek kiváltása 5%-os kamatra. Telefon: 06-70/293- 2889. ----------------------------------------------------*118875* fi HITELÜGYINTÉZÉS minimálbérrel, akár terhelt ingatlanra is. Telefon: 06-70/524- 9641. ---------------------------------------------*-----*118892* HB WESTMINSTER II, áramszolgáltató és egyéb részvényeket azonnali készpénzfizetéssel vásárolunk! Tel.: 70/296-85-07. ----------------------------------------------------*119226* BEFEKTETÉS! Bükkfürdőn épülő luxus szállodában szobák eladók 3450000 Ft-tól 10- 14%-os hozam euróban. Telefon: 70-385- 0010. -------------------------------------------■---------*119468* TISZTELT leendő ügyfelünk! Kintlévőségét rövid határidővel, jogi háttérrel rendezzük. Tel.: 20/246-2161 —--------------------------------------------------• 119524* TÁMOGATOTT lakáshitelek, akár jelzálog nélkül is. 06-20/247-3442. -----------------------------------------------------*119540* VÁLLALKOZÁS IPARTELEP ELADÓ 2000 m! összközművesített, 450 m 2-es raktárral, irodákkal. Kaposvár, Jutár u. 41. 06- 30/3368-883. —------------------------------------------------*119235* ÜZLETHELYISÉG KOCSMÁT, büfét vagy vendéglátó egységet bérelnek Kaposváron illetve 30 km-es körzetben. 06-70/545-8976. ----------------------------------------------------+*119507*