Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-17 / 14. szám
Ili MM 2004. Január 17., Szombat HIRDETÉ S 15. OLDAL „Beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől. Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok. " De nem így történt, ezért búcsúzok mindenkitől. Akik ismertek és szerettek. Isten veletek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VITÉZ SEILER ANTAL ny. á. zászlós, nemzetőr, az 56-os Szövetség városi elnöke Kaposvár, Rudnay Gy. utcai lakos 67 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése január 21-én, 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló felesége, gyermekei, unokái „Beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől. Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok. De nem így történt, ezért búcsúzok mindenkitől. Akik ismertek és szerettek. Isten veletek!" * Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAPP GYÖRGY Nagyatád, Honvéd utcai lakos életének 48. évében elhunyt. Temetése január 20-án, a 14.30 órai gyászmisét követően 15 órakor lesz a nagyatád-simongáti temetőben. Külön köszönet dr. Csuka Lászlónak, dr. Pósa Istvánnak és Horváthné Simonics Klárának áldozatos munkájukért. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Emléke szívünkben örökké él. Gyászoló család A Voest Inter-Trade Agro Kft-t 2003. december 29-én pótolhatatlan veszteség érte. Életének 46. évében, munkavégzés közben elhunyt kollégánk, ▼ KROMJÁK LÁSZLÓ Utolsó útjára január 20- án, 13 órakor kísérjük a toponári temetőben. Az elhunytat a Voest Inter-Trade Kft saját halottjának tekinti. Emlékét megőrizzük! Voest Inter-Trade Agro Kft vezetősége és kollektívája „Ne mondjuk, hogy elvesztettük azt. Aki előrement, Hiszen csak célhoz ért, Istennél megpihent." Fájó szívvel tudatjuk, hogy a legjobb édesanya, anyós, nagymama és dédi, LUBICS LAJOSNÉ Völgyesi Irén 80. évében csendesen eltávozott közülünk. Temetése január 21-én, szerdán, 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben.A gyászoló család „Ami néked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS LAJOS a Pannónia Vállalat volt energetikusa siófoki lakos életének 76. évében elhunyt. Szeretett halottunktól január 21-én, 13 órakor veszünk végső búcsút a Siófok, Szépvölgyi utcai temetőben. Szerető felesége és leánya „ Örök álom zárta le szemed, * Megpihenni tért dolgos két kezed. 4W+ Édesanyánk, Isten veled." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, ÖZV. MRÁV ISTVÁNNÉ Kovács Mária volt gamási, majd balatonboglári lakos életének 96. évében elhunyt. Temetése január 20-án, a 10 órai gyászmisét követően 11 órakor a balatonboglári temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy T.4. BÁRSONY LAJOS a Smi Állami Közútkezelő Kht dolgozója 53 éves korában elhunyt. Temetése január 21- én, szerdán, a 15 órai gyászmisét követően, 15.45 órakor lesz a balatonkeresztúri temetőben. Emlékét szeretettel megőrizzük:a Smi Állami Közútkezelő Kht dolgozói „Váratlanul ért betegségem, Elválasztott Tőletek, Elbúcsúzni már nem tudtam, Hát Isten veletek..." ♦ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VISNYEI MIHÁLYNÉ Sárdi Rozália 82 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait január 12-én 12 órakor a rácegresi temetőben helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SINKÓ FERENCNÉ jutai, volt nagyszakácsi lakos életének 89. évében elhunyt. Temetése január 20-án, a 14.30 órai gyászmisét követően a nagyszakácsi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal „Az Édesapák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér. ’ Gyermekeid „Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. CSIZMADIA ISTVÁN Nagyatád, Dózsa Gy. utcai lakos életének 73. évében elhunyt. Temetése január 19-én, 11 órakor lesz a nagyatádi Központi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család ! „Olyan rossz így nélküled, Elviselni nem lehet."Feleséged Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PETE JÁNOS kőröshegyi lakos 76 éves korában elhunyt. Temetése január 20-án, kedden 13 órakor lesz a kőröshegyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család 1TT INGATLAN KAPOSVÁR, Laborfalvi u-ban 3 szobás családi ház, 2 garázzsal eladó. 70/382-3280. -----------------------------------------------------*119245* » HOMOKSZENTGYÖRGYÖN padlástér beépítésű 4 szobás galériás családi ház eladó. 82/487-565. -----------------------------------------------------•119384-BALATONBOGLÁR központjában földszinten, 54 mJ-es lakás eladó. Érdeklődni a 06-30- 486-4122 telefonon. -----------------------------------------------------119440-ÜDÜLÉSJOGOK eladók bükkfürdői luxus szállodában 1700000 Ft: 70-385-0010. ------------------------------------------------------119467-KAPOSVÁRTÓL 5 km-re nagyméretű családi ház eladó. 82/477-966. ------------------------------------------------------119492-KAPOSVÁRON, a Kisgáti városrész legszebb helyén új, impozáns kertes családi ház igényesnek eladó. Irányár: 41,5 M Ft. 82/311- 097. ------------------------------------------------------119495-a BALATONFÖLDVÁR központjában 1,5 szobás, összkomfortos, panorámás lakás eladó. Irányár: 6 M Ft. 06-30/322-9840, 84/340- 097. ------------------------------------------------------119497-MAGYARATÁDON 2,5 szobás, kívül-belül felújított családi ház, melléképülettel, garázzsal, gázfűtéssel eladó. 82/371-394. ------------------------------------------------------119504* KAPOSVÁRON, a Petőfi u-ban, parkra néző tiszti 3 szobás, 70 ma-es elegáns, egyedi távhőmérős lakás eladó. 30/901-4509. ------------------------------------------------------119543-TOPONÁRON, a Kócsag uba 135 mm-es, tetőtér beépítéses családi ház pincével, dupla garázzsal eladó. Irányár: 23 M Ft. 20/418-5160. ------------------------------------:-----------------119562-KAPOSVÁRI kis cs.ház eladó. 20/3410 300. ----------------------------------------------------• 119567-KAPOSVÁRON a Nemzetőrsoron 1,5 szobás lakás eladó. 20/922-4068. ----------------------------------------------------*119602-KAPOSFÜREDEN, a Rezeda utcai sorházban 3 szoba+nappalis, 2 fürdőszobás ház, garázzsal eladó. Ár: 21 M Ft. Érdeklődni a 06-30-959- 2036,17 óra után 82-416-838. —--------------------------------------------------119642-BÚZAVIRÁG utcában, 2,5 szobás, igényes lakás eladó. Ár: 9,5 M Ft. 06-30/9698-909. ----------- -119759-KAPOSVÁR belvárosi 56 m-es III. em-i cirkósütéses lakás eladó. Szalóczy Ingatlan 82/423-808. ---------------------------------------- -119773-* FONYÓDON iker családi ház egyben vagy külön eladó és egy 50 m-es nyaraló 85/363- 108 ------------------------------------------------------119774-KAPOSVÁR, Ezredév u. 1. szám alatt kisméretű iroda eladó. Tel.: 30/454-2302. ------------------------------------------------------119795-S SOMOGYSZOBON szép fekvésű építkezésre alkalmas telek régi házzal eladó. 30/851-0509. ----------------------------------------------- *119833* OSZTOPÁNBAN 160 m!-es családi ház kialakított üzlethelyiséggel eladó. Telefon: 82/489- 763. -----------------------------------------------------*119838’ -------------------------------------- 70-110 m2-es társasházi lakások részben igény szerinti kialakítással eladók. A kulcsrakész irányár változatlanul: 170-190 E Ft/m2. Kedvezményes hitelügyintézés a bekerülési költség 70%-áig. Investment Kft. Telefon: 82/529*250 , 3 SZOBÁS korszerűsített családi ház Marcaliban, a Vereczkei utcában eladó. Érdeklődni: 85/313-082, 30/226 6775. --------------,------------------------------,------• 119840* ---------------------------------------Balatonlellén 50 méterre a strandtól, csendes parkban, rendkívül igényes appartmanházban amerikai nappalis stúdió márciusig 20% kedvezménnyel, 7 600 e Ft-ért eladó. Telefon: 06-30-397-7281 * BALATONBOGLÁR legszebb részén közvetlen saját vízparttal (víz 0 méter) 40-80 m1- es új lakások 9 lakásos társasházban beköltözhetően eladó. Ár: 12-16 M Ft 2000 ma saját vízparti telekkel. 85/700-497, 30/237- 5789 -----------------------------------------------------119875-KAPOSVÁRON a Petőfi u.-ban 55 mm-es téglagázos lakás eladó. Irányár: 8,9 M Ft. 82/413- 051,20/573-1100. -------------------------------------------------:—*119915* Üzlethelyiség 320 ma Kaposvár közvetlen központjában, frekventált helyen hosszabb távra kiadó. Tel.: 06-30/600- 1025,82/416-844. -119921-ÖREGLAKON 3 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Telefon: 85/330-788, 30/976- 3930. —;------------------------------------------------119960-Balatonlellén a mólósétányon, a vitorlakikötőnél, exkluzív környezetben szaunával felszerelt appartmanházban 32 m2-es amerikai nappalis nyaraló márciusig kedvezménnyel eladó. Telefon: 06-30-9453-932 BÁRDUDVARNOKON 2 szoba, gázkonvektoros, felújított családi ház eladó. Telefon: 30/648- 5957. -----------------------------------------------------119972-KAPOSVÁR Bajcsy-Zs. utcai, tégla, 1,5 szobás, 2. emeleti, gázos lakás eladó. Tel.: 30/246- 4430,20/559-3721. ------------------------------------------------------119995_______JÁRMŰ_______ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228. ----------------------------------------------------118423-ZÖLDKÁRTYA benzines és dízel autókra is. Bejelentkezés várakozás nélkül Arai Gyors Szerviz, Kaposvár, Dombóvári u. 1. (a rádiótoronynál) 82/416- 734,20/924-8956. ----- — — -119096-SKODA Felicia kombi ‘99 jó állapotban eladó. 30/3369-776. ------------------------------------------------------119486-BARKAS 5 személyes gépkocsi jó állapotban, műszaki nélkül eladó. 30/3369-776. ----------------------------------- -119487* MERCEDES 2100 1992-es 7 személyes platós kisteherautó 2 év műszakival eladó. 30/976- 9022. -----------------------------------------------119866-GOLF III. 1,4-es 93-as friss műszakival sok extrával jó állapotban eladó 70/313-8036 ---------------------------------- *119940* ÁLLÁST KÍNÁL ÜZLETKÖTŐ, MARKETING Víztechnológiai termékeket forgalmazunk az olasz GÉL cég kizárólagos magyarországi márkaképviselőjeként. Frissdiplomás főiskolai végzettségű munkatársat keresünk üzletkötő és marketing tevékenységre. Jó tárgyaló és előadó készségű, agilis fiatal szakember jelentkezését várjuk. Szakmai végzettségről szóló bizonyítványt, önéletrajzot és erkölcsi bizonyítványt kérünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni munkaidőben hétfő-péntekig 8- 16.30-ig lehet az alábbi címen és telefonszámon: Central Heating Kft 7477 Szenna, Árpád u. 14. Tel.: 82/584-000. ------------------------------------------------------119000 VAGYONVÉDELMI területre üzletkötőket felveszünk, alap+teljesítménybérezéssel. Tel.: 06- 20-9262-625. -----------------------------------------------------*119378-A CSURGÓI Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium és Általános Iskola 2004/2005-ös tanévtől pedagógus állást hirdet: 2 fő tanító, 1 fő magyar-történelem szakos középiskolai tanár szakokra. Fizetés és előmenetel a Kjt szerint, szolgáltati lakást vagy férőhelyet tudunk biztosítani. Református Egyháztagság, lelkészi ajánlás a pályázatnál előnyt jelent. A pályázat beadásának határideje: 2004. február 28. ------------------------------------------------------119381-LÁTRÁNYI háziorvosi praxisba szakképzett háziápolónőt keresünk. Személygépkocsi szükséges. Tel.: 06-30-2047-089. ------------------------------------------------------119432-KAPOSVÁRI TESCO ÁRUHÁZ műszaki fenntartási feladatainak ellátására keresünk villamosvagy épületgépész technikusi végzettséggel rendelkező, épületfenntartásban gyakorlatot szerzett munkatársat. Fényképes önéletrajzokat január 30-ig toborzas@mshungaria.com MS Hungária Kft. 2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3. címre va$ a 23/448-901-es faxszámra várjuk. —--------------- *119461* ÉPÍTŐIPARI CÉG gyakorlattal rendelkező építésvezetőt keres. 30/9278-405. ------- - ---- -119480 NÉMET cég munkatársakat keres a cég piaci bevezetésére, olcsóbb telefon, energiaszolgáltatások értékesítésére. Tel.: 82/ 413-605. ------------------------------------------------------119533* FULL time Restaurant Manager needed in Balatonlelle from 01.04.2004.1 Good command of English and German, relevant work experience are musts! Call: 82/410-715, Mo Fr 09.00-17:00. -----------------------------------------------------*119636* GYÁRTÓSORI összeszerelő munkakörbe keresünk női és férfi munkaerőt, azonnali belépéssel Vas megyébe. Szállás biztosított. Érdeklődni: 06-70/544-3213, 06-70/559- 0504,06-30/598-8821. ------------------------••—------------------------*119677* CNC esztergályost, palástköszörüst kiemelt bérezéssel felveszek. Jelentkezéseket a Tesco Áruház Somogyi Hírlap irodájába kérem a “119678”-as jeligére. ------------------------------------------7-----------119678-GYAKORLOTT hirdetésszervezőket keres, budapesti kiadó, színvonalas, bevezetett térképkiadványokhoz Kaposvárra, kiemelkekedő jutalékfizetéssel. Tel.: 06-30/560-2354, 06- 30/385-8651. -----------------------------------------------------• 19681 * AU-PAIRT KERESEK 1 éves kisfiamhoz Németországba gyakori mo.-i látogatással. Feltételek: német és angol nyelvtudás (német anyanyelvűek előnyben) Gyerek és állatszeretet, gyakorlat. Jelentkezni önéletrajzzal és referenciával a 119683 számra kiadóba. -----------------------------------------------------*119683* WELLNESS munkalehetőség! 30/377-3597, 20/468-7506 ------------------------------------------------119706-BÉRELSZÁMOLÓ munkaügyest felveszünk, ha rokkantnyugdíjas. PRAKTIKUM Kaposvár, Kanizsai u. 25.510-153. -----------------------------------------------------*119732* KŐMŰVEST és segédmunkást felveszek Kaposvár és környékéről. 20/209-6529. -----------------------------------------------------*119752-ANGOLUL kitünően beszélő kaposvári hölgyet keresek tanítói munkakörbe, teljes munkaidőre. 30/446-7254. -----------------------------------------119755-AUTÓSZERELŐKET szakmai gyakorlattal, magas kereseti lehetőséggel alkalmazok azonnali kezdéssel. Katona Ferenc 30/9385-498. --------------------------------------------------• 119775-HÚSIPARI dolgozókat kiemelt fizetéssel felveszek. 82/315-003. ---------------------------------------------------*119868* GYAKORLATTAL rendelkező cukrászt keresünk éves állásra. 30/854-7211,20/455-6577. —t—-----------------------------------------------119883-VÁSÁROZÓI munkára heti 4-5 napra kaposvári férfit keresek. Jelentkezni 119965. számra a kiadóba. -----------------------------------------------------119965-KAPOSVÁR Plazába érettségizett, fiatal, kaposvári eladót keresek divatáru-üzletbe. Számítógépes ismeret előny. Tel.: 30/221-0479. -----------------------------------------------------• 119973 KÖNYVELŐT felveszek Kaposvárra. Fényképes önéletrajzot a kiadóba 119982 számra. -----------------------------------------------------119982-VIRÁGÜZLETBE alkalmazotatt gyakorlat előny. Tel.: 30/9592-109.felveszek, ------------------------------------------------------119735-______OKTATÁS______ KÉZ- és lábápoló, műköröm építő OKJ-s képzés indul Kaposváron január 30-án. Kapos Bróker Kft 30/458-2105. ------------------------------------------------------119177 TANFOLYAMOK az Okt-At Bt-nél januári kezdéssel Gépírás, számítógép-kezelő és ECDL vizsgára felkészítés. Szüv Székház, Kaposvár, Rákóczi tér 9-11. Tel.: 82/500-380. www.oktat.hu (Ny.sz.: 03-0068-02, AL-0612). -----------------------------------------------------*119357* LITE NÉMET NYELVTANFOLYAMOK Akreditált intézményünkben 8 különböző tudásszinten. Kezdő: II. 16. Újrakezdő: II. 18. Középhaladó: II. 11. Beszédcentrikus módszerrel. Ingyenes tudásszintfelmérés. Munkanélküliek, kismamák támogatást igényelhetnek! Falvai és Társa Kft SZTE Nyelviskola. OKÉV: 03-0022-02. Kaposvár, Zárda u. 21., 82/415-920. -----------------------------------------------------119385-AZ ÁSZ Iroda és Szolgáltatóház számítógép alapismeretek és ECDL tanfolyamokat indít Balatonbogláron. Tel.: 30/9471-846, OKÉV: 03-0078-03. ------------------------------------------------------119459-FELZÁRKÓZTATÁS 2.-12. osztályig. 30/2688- 159. ----------- -119904-__________KIADÓ__________ LENGYELTÓTIBAN 140 m2-es helyiségek február 1-vel- üzemnek, raktárnak- hosszabb távra kiadók. Ár megegyezés szerint. Tel.: 85/330- 506,15-20 óráig. -----------------------------------------------------*117790-IRODÁK kedvező feltételekkel bérelhetők. KSH Somogy Megyei Igazgatósága Kaposvár, Rákóczi tér 9-11. Tel.: 82/527-000, 527-060. ----------------------- -119503-GARÁZS kiadó Losonc 10. 6000 Ft 82/424- 123 -----------------------------------------------------*119555-KAPOSVÁRON a Kossuth L. u. 1-9. szám alatti irodaépületben irodák kiadók. Érdeklőni a 30/3481-584-es telefonszámon lehet. -----------------------------------------------------*119936* FONYÓDI piacon büfé kiadó. 06-20/320- 2444. ----------------- -119962-SZOLGÁLTATÁS MAGÁNRENDELÉS! Kaposvár, Gróf Apponyi Albert u. 20. Dr. Fekete Julianna belgyógyász szakorvos. Rendel: szerda 17-19-ig. Bejelentkezés: 82/410- 111. Dr. Kelemen Veronika reumatológus szakorvos. Rendel: hétfő 15-17-ig. Bejelentkezés: 06-30/346-8647, illetve rendelési időben: 82/422-659. nras-PARKETTÁZÁS csiszolás lakkozás. 82/420- 028 ------------------------------------------------------119012-HACCP rozsdamentes saválló lakatos-bádogos munkák végzése. 06-20/9255-352. ------------------------------------------------------119043-SOMADRIN-SÓBARLANG-LÉGUTAK gyógycentruma. Kaposvár Bajcsy 88. Ny. 17-20. 82/314-627 -----------------------------------------------------* 119133* AKCIÓ 40-75% REDŐNY! Egyéb redőnyös munkák, kamatmentes hitel! 82/410-546. ------------------------------------------------------------POLCRENDSZEREK-119276-üzletberendezések a Salgó boltból! Kaposvár, Fő u. 50.82-318-960. -------------------------------------------■---------*119345-ÜGYVÉD Dr. Tóth Mihály megkezdte tevékenységét. Iroda: Fonyód, Blaha L. u. 2. Tel/fax: 06- 85/360-625, mobil: 06-30/331-9790. -----------------------------------------------------• 119508-ÁRNYÉKMESTER! Redőny, reluxa, szalagfüggöny... stb., fa nyílászárók utólagos szigetelése. Akciók nélkül a legjobb árakon. Hívjon! 82/412-596,30/939-2357. -----------------------------------------------------*119553* » PALATETŐ-felújítás, zsindelytekercs ragasztás több színben, lapostetők szigetelése. 06-20/931-8900. -------------------- -119668-GIPSZKARTONOZÁST vállalok. 20/806-8933. -----------------------------------------------------119697-ABLAKSZIGETELÉS svéd technológiával, garanciával. 06- 70/339-2856, 70/312-9674. -----------------------------------------------------* 119737* REDŐNY, javítás gurtni csere. 82/713-214. ----------------------------------------------------*119799* * KÉZBESÍTÉS postai ügyintézés, futárszolgálat egyéb hivatalos és magán jellegű ügyek bonyolítása és intézése. Intézmények és magánszemélyek részére. Telefon: 82/715-068, 06-30/325- 7318. ------------------------------------------------------119877-KÖNYVELÉS, adótanácsadás. 06-30/4062- 822. 1----------------------------------------------------119942-PARKETTÁZÁS, CSISZOLÁS, lakkozás, PVC és szőnyegpadló, lambériázás, műgyanta kivitelezését vállaljuk. 30/9568 746. ------------------------------------------------------119944- t t