Somogyi Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 101-125. szám)
2004-05-22 / 119. szám
SilBH 2004. Május 22., Szombat Könyvespolc Erdély lelke Valamennyien tudjuk és oly sokszor érzékeljük, hogy minden tájnak megvan a maga lelke, a maga varázsa. Ez a varázs szinte simogatóan ölel körül bennünket és mintha szólítana is a mind gyakoribb visszatérésre... Ezt a varázst mindenki érzi, aki Erdélyben csak egyszer is megfordult. Ezért vesszük kézbe külön örömmel mindig azokat a köteteket, amelyek ezt a csodálatos tájat megidézik. Főleg, ha olyan gazdagon árad belőlük a szépség, mint a közelmúltban megjelent „Erdély lelke” című antológiából. Az „Erdély lelkét”, csakúgy, mint a két évvel ezelőtti nagy sikerű „A Havas dicséreté-t” a szegedi Lázi Könyvkiadó jelentette meg. A mostani kötetet is, akárcsak az előzőt, Hunyadi Csaba szerkesztette és válogatta. Kiválóan. Az erdélyi irodalom óriásai mellett újra felfedezhetjük a méltatlanul elfelejtett alkotókat és csak ámulhatunk azon, hogy annyi évtized elmúlása után az ő prózájuk is milyen sokszínű fénnyel ragyog... És ez a fény világít és melegít egyszerre... Rendhagyó módon, a kötet záró elbeszélésével kezdjük ismertetésünket. Makkai Sándor remek írásával, melynek címe: „Maros vize folyik csendesen...” (Csak zárójelben jegyezzük meg: milyen jó lenne, ha a mai fiatal olvasógeneráció is megismerhetné Makkai Sándor történelmi regényeit, az Ördögszékért, a Táltoskirályt, a Sárga vihart, hiszen lassan negyedszázada már, hogy utoljára megjelentek...) A „Maros vize folyik csendesen...” tulajdonképpen nem is elbeszélés, hanem nagy ívű, oly sok mindent felölelő esszé. Ahogy ez a hatalmas folyó hömpölyög, úgy árad szét előttünk Erdély története. Mindaz, amelynek az oly sok vérrel festett századokon a Maros is tanúja volt... Makkai Sándor záró gondolatai valamennyiünknek üzennek. Erdélyieknek és „kívülállóknak” egyaránt... „A Maros sok mindent látott már,, s ki tudja, miket fog még látni? Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik azt hiszik, hogy haragszik az emberekre. De bizonyosan csak azért, mert valami olyanra vár, ami minden partjain élő léleknek egyformán meghozza a békességet és a boldogságot. Mikor csakugyan az élet szimbóluma lesz a kedves nóta: Maros vize folyik csendesen...” Külön örömmel fedezzük föl a kötetben a prózaíró Dsida Jenőt, akit költőként - joggal! - a XX. századi magyar líra egyik legnagyobb mestereként emlegetnek. Alig 31 éves volt, amikor elvitte a szívbaj! Kettétörve az oly szépen induló alkotó szárnyalást... Dsida Jenő „Az elveszett ló” című alkotása elbeszélés, önvallomás, emlékezés, líra egyszerre. Pár vonással is rendkívül eleven portré az utolsó erdélyi polihisztorról, Kós Károlyról és a sztánai Varjúvárról. (Csak sajnálhatjuk, hogy Kós Károly ezúttal önálló írással nem szerepel az antológiában...) Dsida Jenő kőrösfői leírásában lírai szépségben áll előttünk az új kenyér osztására váró Kalotaszeg. Valamennyien ünneplőben: a legszebb magyar típus, a legszebb magyar népviseletben. A színek tobzódása, versengő virítása és tökéletes harmóniája több volt, mint piktúra: zene volt. Az üde és idillikus élet ünnepivé fokozott szimfóniája...” A színek ragyogását, az ünnepek harmóniáját oly sokszor beárnyékolják fekete tónusok ebben az antológiában is. Hiszen a komor képek is oly meghatározóak voltak Erdély történetében... Ez a drámai hangulat csodálatos elevenséggel jelenik meg Kovács Dezső (milyen jó őt is újra felfedezni!) „Az erdő halála” című elbeszélésében. Pedig a történet oly lírain indul... Az öreg erdőkerülő békésen kis unokájával a hatalmas fák alatt, a hegyek között megbúvó kis tó partján... A kislány szájtátva hallgatja nagyapó csodálatos meséit a vízi manókról és a tókirályról... Aztán vad kegyetlenséggel belevág az élet. Szó szerint, mert az új tulajdonos a fejszésekkel kiirtatja a fákat. „Mintha vérkönnyeket sírna az erdő...” Nagyapó és unokája pedig belevesztik magukat a tóba, a vízi király oltalmába. Hiszen ez már nem az ő erdejük többé... Torokszorítóan szép írás Fodor Sándoré is. A „Fehérfenyő” gyermek hősei karácsonyfákért mennek az erdőbe. Minél több fehérfenyőért, hiszen ezeknek az ára a legtöbb a piacon. És hogy tudják segíteni egyedül maradt édesanyjukat... Aztán hirtelen vad széllel hóvihar tör rájuk. A két kisfiú menekül haza, kétségbeesve vonszolva a karácsonyfákat. Nem akarják őket elengedni... Ám a végső kimerültségben mégis egymás után hullatják el őket... Akárcsak jéggé fagyott könnyeiket... Az antológia számos oldalán fel-felizzik az oly sok százados magyar-román ellentét is. A „Hűség bilincsében” (Wass Albert novellája) éjjel törnek rá egy magyar családra a Securitate emberei. S míg a férfit kegyetlenül vallatják (aki maga sem tudja, mit akarnak tőle), az asszony rémülten menekíti a kisgyerekeket... Majd visszatér. A hűség örök bitmcsében... Maros vize folyik csendesen... S körülötte őrt állnak a hegyóriások. Mintha ők is suttognák Áprily Lajos sorait: „Tekintetem szárnyat repesve bontott, átöleltem a hullámhorizontot s tetőit többet száznál és ezernél s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély...________ dr. sípos csaba HÉTVÉGE Négy hadsereg katonája Az asztalon szakadozott térképek, elmosódott tintájú levelek, megsárgult fényképek, emlékek több mint hat évtized távlatából. Egy idegen számára semmitmondó adatok, nevekkel, helyszínekkel, Oszlár Andrásnak viszont öt esztendő az életéből. A legmozgalmasabb fél évtized, amely a második világháború idejére esett. - Huszonegy éves voltam, amikor 1940-ben megkaptam a behívót a szerb királyi hadseregbe - kezdte történetét a vajdasági Óbecsén született férfi, aki hatalmas kacskaringók után jutott el Somogyországba, hogy végül a kaposvári ruhagyárban gyakorolja eredeti szakmáját, s szabóként megannyi szépen megvarrt zakó, öltöny, felöltő, nadrág kerüljön ki a keze alól. Nis mellé, Zajecsarba vitte a vonattársaival együtt, a front közelébe. A puskaport még messziről sem szagolt társaság igencsak rettegett a folyamatos ágyútűztől. Hát még, amikor felvitték őket a szomszédos hegy tetejére, a Kragevica-sátortáborba, ahol megkezdődött a kiképzés. • November végéig nyomorogtunk a csúcson, nyáron megsültünk, ősszel pedig megfagytunk - borzong össze felidézve az emlékeket Oszlár András. - Aztán hotelen szabadságoltak minket. Ekkor segített meg először a sors: alighogy elindultam hazafelé, kisiklott a vonat, s az előttem lévő három kupéban mindenki meghalt... S úgy látszik, akit egyszer megsegített Fortuna, a szerencse istenasszonya, többet nem is engedi el a kezét. Hiszen a negyvenegyes áprilisi német támadást is átvészelte. Kivezényelték a szokobanjai kőbánya védelmére - egy kőhajításnyira a később Radnóti Miklóst is rabjai között tudó Bortól -, ám a rosszul felszerelt katonák hamar feladták állásaikat, menekülni kezdtek, s hullottak a német golyózáporban. - Én elbújtam, majd amikor jöttek a fritzek átfésülni a terepet, megadtam magam - magyarázza az öreg. - Az esküm során ugyanis azt fogadtam meg: Péter király, addig leszek a katonád, míg az országban vagy! S a szerbek uralkodója ekkor már messze járt... Mint ahogy hosszú útra indult Oszlár András is, hiszen előbb hadifogolyként gyalogmenetben Nisbe vitték a németek, majd két hónapos fogság után hazaengedték. Hiszen magyar volt. S ennek itta meg a levét alig egy hónappal később. - Június végén értem haza, s július elején már ott várt a behívó - folytatja a szabómester. - Horthy a visszacsatolt Vajdaságból is soroztatott. Gépkocsizó lövész lévén Kiskunhalasra került, majd Gyékényesre helyezték a határőrséghez. A leszerelés után hazatérhetett Óbecsére, ám még ki sem fújta magát, jött az újabb behívó, ezúttal Nagyatádra. - Ekkor már erős defenzívában volt a magyar hadsereg, hiszen túl voltunk a Don-kanyaron - ecsetelt. - Nem is sokat teketóriáztak velünk, Atádról ripsz-ropsz átdobtak bennünket a keleti határra, Gyulára, majd meg is indultunk Romániába. Belényesig jutottak, ám ott szembe találták magukat a szovjet csapatokkal megerősített román hadsereggel. Két nap menekülés következett, Debrecenig meg sem álltak, ám ott a tisztek összekapták az alakulatot, s még egy díszszemlén is részt vettek. Aztán Miskolcon át Pestre vonatoztunk - vonul vissza gondolatban hatvan évvel az események után az idős ember -, ott viszont elfogtak a nyilasok, azt hitték, katonaszökevény vagyok. Az ilyen eseteket kevesen úszták meg élve, ám neki ismét szerencséje volt: levitték Fehérvárra, majd vissza Buda alá, ám ott megszökött. Egy faluban éppen annyi ideje maradt, hogy civilbe öltözzön, s már meg is jöttek a szovjetek. A katonaruhás embereket mind elvitték... - Persze aztán rólam is kiderült a katonamúltam, de azt mondtam, jugoszláv partizán vagyok - kacsint rám cinkos pillantással Oszlár András -, s mivel tudtam szerbül, el is hitték. Besoroztak a szovjet hadseregbe, Makszimovics szerb gárdaparancsnok jobb keze lettem. A gárdaezredet később Kaposvár mellé vezényelték, s itt Oszlár András búcsút vett a seregtől, s megindult hazafelé. - Sántosról Szentbalázsra értem, amikor rám esteledett - kezd az epilógusba fáradtan a szabómester. - Bekopogtam a bíróhoz, tudna-e szállást adni, aki a szomszéd házra mutatott, menjek oda, hiszen ott már vannak délvidéki menekültek. Benyitottam a szobába, s az első arc, akit megpillantottam, az óbecsei mátkám volt. Hatvan évet éltünk még együtt, igaz, ebből hármat külön, mert 1951- ben még a Rákosi-rendszer is besorozott... ________________________________VAS ANDRÁS Oszlár András nem három, hanem négy hadsereg katonája is volt fotó: láng Róbert Májusi látvány az égbolton Látványos égi együttállás figyelhető meg tegnap este óta az alkonyatban az északnyugati égbolton. A már hosszabb ideje egymás közelében tartózkodó Vénusz, Mars és Szaturnusz bolygóhármas mellé csatlakozik a Holdsarló is, érdekes látványosságot kínálva. Az égitestek közül a legfényesebb, a Vénusz, népies nevén az Esthajnalcsillag, balra tőle található sorrendben a Mars és a Szaturnusz. Mindkettő halványabb megszokott fényességénél, hiszen jelenleg messze, tőlünk nézve a térben a „Nap mögött” tartózkodnak. Az újhold utáni Hold minden hónapban egyszer mutat a mostanihoz hasonló formát, az azonban nem túl gyakori, hogy ilyen látványos helyen, ennyi bolygó közelében tartózkodik. A pénteki nap folyamán egyébként a Hold több mint egy órára elfedte a Vénuszt, a jelenség a nappali égbolton azonban csak távcsövekkel volt megfigyelhető. p 11 ) 17. OLDAL „Erős várunk, a nyelv” (Kosztolányi) Cseh és potroh Hogy kerül ez a két szó egymás mellé? Úgy, hogy mindkettő h-ra végződik ugyan, de a kiejtésük eltérő. A magyar nyelvnek egyik sajátossága ugyanis, hogy a h-ra végződő szavak egy részében nem ejtjük a h hangot, másik felében meg ejtjük. Nem ejtjük a szóvégi h hangot a következő szavak szótári alakjában: céh, cseh, düh, juh, méh, oláh, pléh, rüh; valamint néhány névben: Kacsóh (Pongrác), Oláh. Ejtésük tehát: "cé, cse, dü, ju, mé, olá, plé, rü, kacsó Ne is erőlködjünk ekkor a h hang kiejtésével! Ejteni kell azonban ezekben a szavakban a h-t, ha a szótőhöz magánhangzóval kezdődő toldalék járul: céhek, csehek, juhász, méhes, rühes. E szavakat tehát h-val írjuk, és h-val is ejtjük. Ha azonban mássalhangzóval kezdődő toldalékot kapnak a fenti szavak, vagy (szóösszetétel esetén) utótag járul hozzájuk, ismét néma marad a h. céhben (ejtése: cében), vagy ahogy Arany írja a Toldiban: „S amely kardot ő az álnok csehtől elvett,/ Avval adott neki örökös kegyelmet." (ejtése: csetel); dühroham (düroham); ilyen szóval találkozhatunk Petőfi ismert versében is: „Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával" (ejtése: junyáj), céhlegény (célegény), méhcsalád (mécsalád), pléhpofa (plépofa) stb. Ejtjük viszont a szóvégi h-t az ilyen szavakban: bolyh, doh, éh, enyh, fellah, keh, padisah, potroh, sah, Allah, Zilah stb. Ezen szavak minden alakja h-s: bolyhok, éhes, fellahok; s van egy tréfás szólásunk, amely így hangzik: „Ne köhögj, mert a keheseket adják el legelőször!" (a keh egyébként az igavonó állatok betegsége), tehát: kehes, továbbá: padisahtól, potrohos, sahnak, Allahban stb. Fontos még, hogy a nem ejtett vagy ejtett szóvégi h-tól függ a hasonulásos toldalékok (-val, -vel, -vá, -vé) viselkedése. Amely szavakban ugyanis nem ejtjük a szóvégi h-t, természetesen nem következhet be a teljes hasonulás: csehvel, dühvel, pléhvé (ejtésük tehát: csével, düvel, plévé). Azokban a szavakban viszont, amelyeknek minden alakjában ejtjük a szóvégi h-t, megtörténik a teljes hasonulás: dohhal, potrohhal, sahhá, Allahhal. Allah egyébként nem beosztottja a fellahnak! Ez utóbbi szó jelentése ugyanis: egyiptomi paraszt. MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ Elszántság pótolja a hiányzó forintokat A paprikás krumpli alapanyagaiból világhírű Gundel-menüt főzni nagyjából ilyen nagyságrendű feladat áll most a rendőrség előtt. Nadrágszíjhúzás, elvonások, takarékossági intézkedések mellett kell még az eddiginél is elszántabban és eredményesebben a bűnözők nyomába eredni, és létrehozni egy európai színvonalú rendőrséget... A reform kezdetén, két éve a somogyi rendőrök nem kisebb célt tűztek maguk elé, mint hogy eredményesebb, jobb színvonalú legyen a bűnüldözés, hatékonyabb a megelőzés, nagyobb a biztonság és „polgárbarátabb” a rendőrség. Az eredmények mostanra őket igazolták. A nemrégiben készített megyei felmérés során a lakosság fél százalékát kérdezték meg, s 61 százalék jónak, fejlődőnek ítélte a rendőrség munkáját. Az önkormányzatok, társszervek, szervezetek, intézmények és gazdálkodóegységek 65 százaléka adott pozitív véleményt. Soczó László megyei főkapitány elmondta: Somogy továbbra is az ország egyik legfertőzöttebb megyéje a 100 ezer lakosra jutó bűncselekményszám alapján. Ez elsősorban a balatoni szezonnak köszönhető, hisz minden második bűncselekményt ott követik el. De hogy eredmények vannak, azt nem csak a lakossági felmérés, hanem a számok is igazolják. Tavaly 3,5 százalékkal csökkent a bűnesetek száma, az idén eddig 10 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt. Ezen belül a rablások, betöréses lopások és gépkocsilopások száma csökkent látványosan. Valamelyest több lett az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmény, főleg a balatoni idényben. Jelen van a szervezett bűnözés is Somogyban, ez elsősorban a kábítószeres ügyekben mutatkozik meg. De javultak a felderítési mutatók, az ismeretlen tettes ellen indult ügyek 50 százalékát sikerül felgöngyölíteni. A közlekedési balesetek száma ugyan az elmúlt két év alatt folyamatosan emelkedett, de kevesebb a halálos, súlyos eredménnyel járó baleset. Több rendőr vigyázza a közterületek rendjét, és kiemelt hangsúlyt kap a bűnmegelőzés, a különféle megelőző, tájékoztató programok is. A balatoni szezonra például 10 millió forintos plusztámogatás jut a rendőri munkára és húszmillió a bűnmegelőzési programra. Az átszervezések eredményeként sikerült megerősíteni több városi kapitányságot. A nyári szezonra a Balatonhoz vezényelt ötven tiszthelyettes remélhetően Somogyban marad, s ezzel százszázalékos volna az állomány - ezt eddig kevés megyében sikerült megvalósítani. Korántsem ilyen kedvező a kép, ha a pénzügyi helyzetet nézzük. Tavaly adósságmentes évet zárt a megye rendőrsége, sőt kisebb fejlesztésekre, beruházásokra is jutott. Az idei megszorítások azonban itt is éreztetik hatásukat. Negyvenmillió forinttal jutott kevesebb a somogyi rendőrség kasszájába, s ezenfelül ki kellett fizetniük a több mint 30 milliós ruhapénzt is. Adósságuk ugyan jelenleg nincs, ám szigorú takarékossági intézkedésekre volt szükség. Az elvonások elsősorban az üzemanyag-költségeket és a túlóradíjat érintik. A bűnözőknek azonban egyelőre korai volna örülni: a megszorítások mellett is követelmény, hogy az alapfeladatokat el kell látni, az eredményesség nem csökkenhet és a lakosság sem érezheti meg a pénzügyi nehézségeket. A hiányzó forintokat pedig a takarékosság mellett azzal is igyekszik pótolni a rendőrség, hogy az alaptevékenységek közé nem tartozó szolgáltatásokat, például egyes rendezvények biztosítását, csak anyagi ellenszolgáltatás fejében, „szabott áron” vállalnak. JAKAB EDIT Soczó László