Somogyi Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-30 / 151. szám

H 2004. Június 30., Szerda Portugáliából jelentjük Szerdán Lisszabonban két olyan csapat találkozik az első elődöntőben, amely négy éve éppen ebben a szakaszban bú­csúzott a kontinenstornától, így érthetően a házigazdák és a hollandok is feledtetni szeret­nék az akkori kudarcot. Dick Advocaat, a „vendégek” szö­vetségi kapitánya továbbra sem foglalkozik az őt ért kritikákkal. - Olyan munkám van, amelyről mindenki véleményt alkot, így sok kritika éri a tevékenységemet, de ezt elfogadom. Az elképzelései­men viszont nem vagyok hajlandó változtatni. Hozzáteszem, elége­detlen lennék, ha nem jutnánk be a fináléba - mondta a tréner. Advocaat leginkább Figo játéká­tól tart, mert - amint mondta - las­sabb ugyan Simao Sabrosánál, de sokkal kiszámíthatatlanabb is. - Jobban örülnék, ha Figo nem lépne pályára ellenünk - szögezte le Advocaat. - A portugálok is kombinatív futballt játszanak, akárcsak mi, úgyhogy izgalmas összecsapásra lehet számítani. A hollandok mestere egyedül a csapatkapitányra, a 112-szeres vá­logatott Frank de Boerra nem szá­míthat, aki a svédek elleni büntető­­párbajban megnyert negyeddön­tőn szenvedett bokasérülést. A játékosok osztják Advocaat optimizmusát: - Egyre jobban játszunk, ezért senkitől sem kell félnünk - jelentet­te ki a balszélső, Arjen Robben. A házigazda portugálok sem szenvednek hiányt önbizalomban, s még a legveszélyesebb holland­nak tartott, négy mérkőzésen négy gólt szerző Ruud van Nistelrooytól sem tartanak. - Ruud nagyszerű befejező csa­tár, de világklasszis védelmünk van, amely sok-sok tapasztalattal rendelkezik - mondta Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány. A brazil születésű Deco talán még edzőjénél is magabiztosabb. - Szerintem bejutunk a döntő­be, mert jobb csapatunk van, mint a hollandoknak - jelentette ki a kö­zéppályás. A házigazdáknál Ricardo Carva­­lhónak, Costinhának és Decónak, a hollandoknál Andy van der Meydé­­nek, valamint Roy Makaaynak kell vigyáznia, mert ha sárga lapos fi­gyelmeztetésben részesülnek, a döntőn nem léphetnek pályára. A hírek szerint mindkét együt­tesből többen visszavonulnak a vá­logatottságtól az Eb után. A portu­gáloknál Fernando Couto, Figo és Rui Costa, míg a hollandoknál Frank de Boer, Jaap Stam és Marc Overmars készül végleges búcsút venni a nemzeti tizenegytől. Négy éve a portugálok a hos­­­szabbításban szerzett, így akkor még aranygólnak számító 11-essel estek ki a franciákkal szemben, a hollandok pedig hazai pályán a rendes játékidőben két büntetőt ki­hagyva, gól nélküli döntetlent kö­vetően büntetőpárbajban marad­tak alul Olaszország legjobbjaival szemben. Egymás elleni mérleg: 4 portu­gál győzelem, 1 holland győzelem, 3 döntetlen. ■ EnterNet-Internet Férfi Kosárlabda Liga Trepák Zoltán is marad _____Kaposvár, Treviso_____ Trepák Zoltán személyében újabb szerződéssel rendelke­ző kosárlabdázója van a Ka­posvári KK együttesének. A center néhány hetes gondol­kodási idő után mondott igent a klubvezetés ajánlatára. Eddig hat játékossal állapodott meg a folytatásról a kaposváriak vezetősége. A bajnok és Magyar Kupa-győztes együttesnél lép pá­lyára a 2004/2005-ös szezonban Varga Roland, Szőke Balázs, Filipovics Gordon, Dénes Gábor, Hendlein Roland és immár Trepák Zoltán is. Utóbbi a napokban kö­telezte el magát a kaposváriak­hoz újabb egy esztendőre. Az el­múlt hét végén az olaszországi Trevisoba utazott Kovács László, aki immár harmadik alkalommal vett részt az egyik legrangosabb nyári kosaraskiválasztó tábor ren­dezvényein. Az ott szerzett ta­pasztalatokról tegnap számolt be lapunknak. - A korábbiaknál sokkal nívó­­sabb tábort szerveztek az olaszok - kezdte beszámolóját a kaposvári klub ügyvezető elnöke. - Gördülé­kenyebb volt az esemény lebo­nyolítása, a korábbiakban meg­szokottnál felkészültebbek voltak a rendezők. Az érkező kosárlab­dázókból összesen nyolc csapatot alkottak tíz, tizenegy fős keretek­kel. Nem titok, hogy elsősorban a távozók, Simon Balázs és Sztojan Ivkovics helyére kerestem megfe­lelő játékosokat. Azért is jó az ilyesfajta helyszíni szemle, mert sokan - elsősorban a tengeren tú­li kosarasok esetén - remek aján­lólevéllel rendelkeznek, ám a va­lóság gyakorta ellenkezik azzal, amit a papíron szereplő statiszti­kák mutatnak. Az egyes posztra egy fiatal szlovén játékos a kisze­meltünk, akinek egy hosszabb tá­vú kontraktust szeretnénk ajánla­ni. A centerposztra sajnos még nem sikerült egyértelműen meg­felelő kosárlabdázót találni. A keresés tehát tovább folytató­dik. Legközelebb Frankfurtban tartanak játékosbörzét, ahová - a kaposváriak közül - Simon Balázs és Hendlein Roland is elkíséri Ko­vács Lászlót. hun Nemzetközi maratoni kajak-kenu verseny Tyn A csehországi Tynben rende­zett nemzetközi maratoni ka­jak-kenu versenyen Szigeti Krisztián (Délviép-Vízügyi SC Kaposvár) egyesben a máso­dik helyen végzett, míg a pá­rosok küzdelmeiben Szakály Viktorral (Tolnatext KK) a do­bogó legmagasabb fokára áll­hatott fel. Újabb maratoni kajak-kenu ver­senyen bizonyított a Szigeti Krisztián, Szakály Viktor alkotta kettős, miután a csehországi Tynben rendezett nemzetközi vi­adalon az első helyen végeztek. A kaposvári sportoló egyesben is szerencsét próbált és második­ként ért célba­ rá?- Mennyit készült az erőpróba­- Szinte a téli alapozás óta a vi­lágbajnokságra készülünk és en­nek az egyik fontos állomása volt a csehországi nemzetközi viadal - így a Délviép-Vízügyi SC Ka­posvár sportolója. - Hetente ti­zenegy edzésen veszek részt, na­ponta összesen hat és fél órát tré­ningezünk. A programomban nemcsak vizes gyakorlás szeve­pel, hanem futás és erősítés is. Úgy érzem, hogy kiváló szakmai munkát végzünk Angyal Ákos­sal, hiszen az eredményeink ön­magukért beszélnek. - Milyen erős volt a mezőny a versenyen? - Ezen a kihíváson azok a cseh és szlovák indulók is rajthoz áll­tak, akik a világbajnokságon is az ellenfeleink lesznek, ezért ez egy nagyon jó erőfelmérő volt. Sze­rencsére párosban az utolsó fu­tásnál az élre kerültünk és a foly­tatásban már senki sem tudott megközelíteni minket. Egyesben pedig „csak” egy hazai sportoló tudott megelőzni. -Mi a további programja? - Most következik - Velencén - a vidékbajnokság, majd a válo­gatott edzőtábor, ami vagy Dunavarsányban vagy Győrben leSZ. MOLNÁR S­PORT Országos diákolimpiai röplabdadöntők Duplázó munkácsys hölgyek III. korcsoportosok A Szegeden rendezett országos 24- es döntőben a leányoknál a Nagy Zoltán vezette nagybajomi Csoko­nai Vitéz Mihály Általános­ Iskola a harmadik, a Schleglné Krehán Ág­nes irányította kaposvári Zrínyi Ilo­na Általános Iskola a negyedik lett. A bronzérmes nagybajomi Cso­konai Vitéz Mihály Általános Iskola III. korcsoportos röplabdacsapata: Miklai Zsanett, Kiss Antónia, Hor­váth Szabina, Laki Barbara, Teller Dóra Soós Katinka, Csik Lili, Part Melinda, Bánhidi Brigitta, Németh Kinga, Galba Szandra a felkészítő­jük Nagy Zoltán.­­ Jó játékáért kü­­löndíjat kapott Miklai Zsanett. A negyedik helyezett kaposvári Zrínyi Ilona Általános Iskola III. korcsoportos leány röplabdacsapa­ta: Horváth Johanna, Horváth Zsó­fia, Ihász Dóra Rulek Rita, Günsch Georgina Kósik Melinda, Herke Vi­vien, Kiss Ágota Lakatos Edina Réth Kata Dzunics Annamon, a felkészítőjük Schlegné Krehán Ág­nes. * * * * A fiúknál a Sántosiné Oláh Edit ve­zette kaposvári Kinizsi Lakótelepi Általános Iskola a harmadik helyet szerezte meg, a Ladovics Károly irányította kaposvári Gárdonyi Gé­za Általános Iskola a 13. helyen végzett. A bronzérmes kaposvári Kinizsi Lakótelepi Általános Iskola III. kor­­csoportos fiú röplabdacsapata: Major Ádám, Deák Márk, Takács Péter, Magyar Bálint, Gergye Ro­land, Balajcza Zsolt, Vétek Csaba, Szita Milán, Strider Ádám, Balatincz Benjámin, Mayer Márk, a felkészítőjük Sántosiné Oláh Edit.­­ Jó játékáért különdíjat ka­pott Major Ádám. A 13. helyezett kaposvári Gárdo­nyi Géza Általános Iskola III. kor­­csoportos fiú röplabdacsapata: Pap Gergely, Noszek Dorián, Bíró Damján, Korb Ádám, Nikó Kriszti­án, Herzsenáth Máté, Hollósi Ta­más, Zdenkó Dávid, Pápai Péter, Dávid Péter, a felkészítőjük Ladovics Károly. IV. korcsoportosok A Kazincbarcikán rendezett orszá­gos nyolcas döntőben a fiúknál a Lántosiné Oláh Edit által vezetett kaposvári Kinizsi Lakótelepi Általá­nos Iskolának a hatodik hely jutott. A hatodik helyezett kaposvári Kinizsi Lakótelepi Általános Isko­la IV. korcsoportos fiú röplabda­csapata: Lántosi Péter, Nagy And­rás, Major Ádám, Csiszár Csaba, Skandera Milán, Deák Márk, Ta­kács Péter, Kukaly Erik, Jónás Dá­­ niel, Pátkai Erik, Varga Lajos, Huszár Dániel, a felkészítőjük Sántosiné Oláh Edit. V. korcsoportosok A Pécsen rendezett országos nyol­cas döntőben a leányoknál a Simonná Kutas Zita irányította ka­posvári Munkácsy Mihály Gimná­zium diákolimpiai bajnoki címet szerzett, a Tu­rgyei Jánosné vezette kaposvári Táncsics Mihály Gimná­zium pedig a hetedik helyen zárta a mérkőzéssorozatot. A diákolimpiai bajnok kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium V. korcsoportos leány röplabdacsapa­ta: Kondor Tímea Király Katinka Csitári Petra, Balajcza Barbara, Pintér Zsanett, Kocsi Aliz, Sümegi Zsófia, Tóth Bernadett, László Gab­riella, Szabó Virág, Király Brigitta, Horváth Szabina Sümegi Orsolya, Ötvös Nóri, VJirz Karolina, Bálint Brigitta, a felkészítőjük Simonné Kutas Zita. A hetedik helyezett kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium V. korcsoportos leány röplabdacsapa­ta: Gelencsér Ágnes, Barna Dóra Horváth Alexandra Tímár Ildikó, Tóth Adrienn, Papp Dóra, Pap Ani­ta, a felkészítőjük Ti­rgyei Jánosné. * * * A fiúknál a Kárász Melinda által irányított kaposvári Munkácsy Mi­hály Gimnáziumnak a hatodik hely jutott. A hatodik helyezett kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium V. korcsoportos fiú röplabdacsapata: Horváth Tamás, Szalai Krisztián, Váli Zoltán, Drávecz Bence, Farkas Balázs, Harmat Roland, Szerb Ben­ce, Guba Sándor, Berend Máté, Bogdán Gábor, Dús István, a felké­szítői­ük Kárász Melinda VI. korcsoportosok A Kecskeméten rendezett országos nyolcas döntőben a Simonné Kutas Zita vezette kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium diákolimpiai bajnok lett, a Türgyei Jánosné irá­nyította kaposvári Táncsics Mi­hály Gimnázium pedig a hatodik helyen volt. A diákolimpiai bajnok kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium VI. korcsoportos leány röplabdacsapa­ta: Kondor Tímea, Király Katinka, Csitári Petra, Balajcza Barbara, Pintér Zsanett, Tóth Bernadett, László Gabriella, Szabó Virág, Böröczky Petra, Benedek Dorottya, Czinerk Zsuzsanna, Andrisits Ka­talin, a felkészítőjük Simonné Ku­tas Zita - Jó játékáért különdíjjal jutalmazták Benedek Dorottyát. A hatodik helyezett kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium VI. korcsoportos leány röplabdacsapa­ta: Pap Dóra, Gubek Brigitta, Oberhuber Boglárka, Horváth Esz­ter, Barna Dóra, Tímár Ildikó, Ge­lencsér Ágnes, Tóth Adrienn, Zalaván Eszter, Szabó Nóra Hor­váth Alexandra, a felkészítőjük Türgyei Jánosné. * * * A fiúknál a Kárász Melinda irányí­totta kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium a dobogó második, a Biki Mária vezette kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola pedig a harma­dik fokára állhatott fel az ered­ményhirdetéskor. Az ezüstérmes kaposvári Mun­kácsy Mihály Gimnázium VI. kor­­csoportos fiú-röplabdacsapata: Puspán Balázs, Horváth Dániel, Szentes Péter, Horváth András, Horváth Tamás, Farkas Balázs, Váli Zoltán, Drávecz Bence, Bíró Tamás, Szalai Krisztián, a felké­szítőjük Kárász Melinda.­­ Jó já­tékáért különdíjat kapott Horváth Dániel. A bronzérmes kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola VI. korcsoportos fiú röplabdacsapata: Dombói Já­nos, Stefik Csaba, Sántosi Attila, Rajnai Tamás, Deseő Csaba, Matyi András, Budai Marcell, Jónás Gá­bor, Szak Dávid, a felkészítőjük Biki Mária.­­ Jó játékáért különdí­­jat kapott Stefik Csaba fenyő gábor A kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium V. korcsoportos röplabdacsapata (felvételünkön) Pécsen, a VI. korcsoportosok pedig Kecskeméten szereztek diákolimpiai bajnoki címet Főszerepben a kaposváriak A 2003/2004-es tanévben Simonné Kutas Zita a Munkácsy Mihály Gimnázium két (leány) csapatát is a diákolimpiai bajnoki címig vezette, Kárász Melinda pedig a fiúkkal volt kétszer finalista; ugyancsak két or­szágos döntőben volt érdekelt a Turgyei Jánosné vezette Táncsics gim­názium, valamint a Lántosiné Oláh Edit irányította Kinizsi iskola. 11. OLDAL Tájfutás Delnice A horvátországi Delnice közelé­ben rendezték az Alpok-Adria ré­giók közötti tájfutóversenyt. A vi­adal első napján a közép-, más­nap a normáltáv indulói, míg a zárónapon a váltók versengtek. A régiók között a somogyi csapat a hetedik helyet szerezte meg. Az egyéni számok összesített ered­ménye alapján a M21E kategóriá­ban Paróczi Zsolt a 18., ifj. dr. Pav­­lovics György a 32., Tóth­ Gábor a 39., Fodor Péter a 40. lett. A W21A kategóriában Kauffman Brigitta 9., Koch Eszter 19. helyezést szer­zett. Az M35 kategóriában Csiz­madia János a 8., Domán Gábor a 18., az M18 kategóriában Csizma­dia Gábor a 8., Domán Rajmund a 9., a W3S kategóriában Csizma­dia Gyulámé pedig a 6. helyen zárta a küzdelmeket. A nyílt rövid kategóriában induló csapatveze­tők közül Csizmadia Gyula első, Csizmadia István második lett. A váltóversenyben a férfi I-es vál­tó a 7., míg a II-es váltó a 19. he­lyen végzett. A női váltó a 6. he­lyezést érte el. Jövőre Somogy megye rendezi a régiók viadalát, a helyszín a patcai a Katica Tanya lesz. kun Teke Nagyberki Az utolsó, 14. fordulót rendezték meg Nagyberkiben a Somépszer kupa elnevezésű Kaposvölgye amatőr tekebajnokságban. A pontvadászatot a Mészáros BT csapata nyerte, míg a második a Robertó Pizzéria, a harmadik pe­dig a Golyószórók együttese lett. Az utolsó forduló legeredménye­sebb gurítója - 257 fával - Pusztai Róbert (Robertó Pizzéria) volt. Eredmények: Apeh-Ifjú Titánok 4-2 (758-670), legjobb dobók: Kiss R. 241 fa, illet­ve Gulyás K. 220 fa; Robertó Pizzéria-Keménygolyók 5-1 (988-838), legjobb dobók: Pusztai R. 257 fa, illetve Böjte I. 252 fa; Golyószórók-Önkormányzat 5-1 (899-765), legjobb dobók: Agg K. 241 fa, illetve Tormási I. 218 fa; BT Technik-Mészáros BT 1-5 (844-929), legjobb dobók: Barczi T. 222 fa, illetve Császár Gy. 245­­ fa; egy korábbi fordulóból elma­radt mérkőzésen: Apeh-BT Technik 0-6 (786-881), legjobb dobók: Göndöcs J. 204 fa, illetve Kovács T. 236 fa. A bajnokság végeredménye: 1. Mészáros BT (26 pont), 2. Robertó Pizzéria (24 p.), 3. Go­lyószórók (20 p.), 4. BT Technik (16 p.), 5. Keménygolyók (14 p.), 6. Ifjú Titánok (8 p.), 7 Apeh (4 p.), 8. Önkormányzat. A forduló válogatottja: Pusztai Róbert (Robertó Pizzéria) 257 fa, Bóna Károly (Robertó Pizzéria) 254 fa, Böjte István (Keménygo­lyók) 252 fa, Császár György (Mé­­száros BT) 245 fa, molnár Horváth Lajos távozott Atádról Nagyatád Néhány hete még bajnoki cím­ről álmodott. Azt mondta, egy kis erősítéssel akár osztályt is válthatnak. Most viszont nincs tovább: Horváth Lajos elkö­szönt Nagyatádtól. Mondhatnánk, szokványos edző­sors. Elég egy-két gyengébb ered­mény és máris inog az a bizonyos kispad. Ám Horváth Lajos eseté­ben nem erről van szó. Négy és fél évet húzott le a somogyi város együttesénél, s ez idő alatt a város labdarúgó-együttese egyik legered­ményesebb korszakát élte. - A siker is lehet egy felmondóle­vél indítéka? - Mindenekelőtt azt szeretném tisztázni, hogy nincs szó semmi­féle felmondólevélről - veszi át a szót, majd folytatja: - Nem olyan volt a viszony köztem, a város és a klub vezetői között, hogy írásban üzengettünk volna egymásnak. Mint minden szakvezető, magam sem tudok következetesen és eredményesen dolgozni, ha nem lebegnek előttem magas célok. - Ez esetben pedig az NB II-be jutás volt önnél képben? - Nézze, én négy és fél éve egy kieső csapatot vettem át menet közben. Visszajutottunk az NB I-­ba, majd kétszer a harmadik he­lyen végeztünk, s most pedig a ha­todikon. Tudtommal soha ilyen jó sorozata nem volt az arádi labda­rúgásnak. Nem sajátítom ki egye­dül a sikert, a játékosokon kívül Or­mai István polgármester és Halász József klubelnök is nagyon sokat segített, nekik csak köszönettel tar­tozom. De én nem akartam megáll­ni félúton. Elmondtam a vezetők­nek, hogy kevés kell a mi csapa­tunknak ahhoz, hogy az NB II-be lépjen. Sajnos ez ügyben nem ala­kult ki köztünk konszenzus, így hát mindkét fél jobbnak látta a vá­lást. - Érdemes volt ezért egy jó együttmunkálkodást feladni? - Én tizenhét éve edzősködöm és még vagy tíz évet szeretnék dol­gozni, de csak olyan helyen, ahol értelmes célok és a hozzá szüksé­ges feltételek adottak. - Azt hiszem, a mai Magyaror­szágon délibábot kerget. - Nem hinném, tudnék ilyen klubokat sorolni, még itt a megyé­ben is. - Mégiscsak tiszteletben ülik tar­tani a helyi vezetők akaratát, hisz más szemüvegen át nézik a dolgo­kat. - így is történt. Békében és ba­rátságban váltam el mindenkitől és sajnálom, hogy egy megkezdett munkát nem fejezhetek be. - Már mindenütt megvan az edző, ön munka nélkül marad? - Talán nem is bánom, mint a megyei edzőbizottság vezetőjének, akad tennivalóm bőven. * * * Úgy hírlik, hogy Atádon már meg­van az utód. Meg nem erősített hírek szerint Bőzsöny János veszi át a Nagyatád FC szakmai munká­­jának irányítását. Jutasi Róbert

Next