Somogyi Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-08 / 81. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 8., PÉNTEK Székesfehérvárról rabolt pontokat a Nagyatád KÉZILABDA nb I/b Egyetlen gól döntött Izusza Tamás Kodolányi Cornexi Alcoan.Nagyatádi NKK 30-31 (15-13) Székesfehérvár, Köfém csarnok. Vezette: Kiss Z., Kóbor A. Nagyatádi NKK: Pásztor - Hagyánek 4, Karsai 8, Simon B. 4, Bárány 3, Bőzsöny 2, Horváth 9(2). Csere: Balaskóné (kapus), Csizmadia, Borsi B., Orosz 1, Hamarics K Edző: Mód János. A 25. fordulóból előrehozott és a Cornexi Alcoa nemzetközi mérkőzései miatt többszörösen módosított időpontban lejátszott hétközi mérkőzésen nehéz csatára számíthattak Mód edző tanítványai. A mérkőzés első perceiben felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudott egy találatnál több előnyt kiharcolni. Az aradiak az első két büntetőjüket kihagyták, igaz, hogy a vendégek kapusa, Pásztor is hétmétereseket hárított. A játékrész utolsó perceiben szerzett háromgólos előnyt a hazai együttes, melyet Bárány csökkentett kettőre a 30. percben. A második félidőben sem találta meg saját ritmusát a vendégcsapat, de a kihagyott ziccerek és hétméteresek után sem adta fel a küzdelmet. Fokozatosan jöttek fel és Horváth Kata (képünkön) szenzációs találatával átvették a vezetést, melyet a mérkőzés befejezéséig meg is őriztek. A nagyon sok hibával játszó atádi lányok hatalmas lelkesedésüknek köszönhetik győzelmüket. Jók: Pásztor, Horváth K. II. Cornexi II.-Nagyatádi NKK 27-27 (16-14). Legjobb dobók: Borsi 11, Horváth D. 7, Hamarics 4, Csuhák 3. A bajnokság állása: 1. Nagyatádi NKK 1817- 1549-42934 2. Rába Quelle ETO 18114- 4589-46628 3. Marcali VSzSE 17 i13- 4583-45426 4. Veszprémi Beton KC 1812- 6571-45724 5. Fino Tamási KC 20111 8551-49523 6. Szombathelyi TFSE 1711- 6483-46722 7. Goldberger SE 18 82 8544-49718 8. Cornexi-Alcoa II. 18 8-10 502-51116 9. Tököl KSK 18 161 11 514-55713 10. Győrújbarát KSC 18 132 13467-5728 11. MÁV NTE 18 14- 14408-5608 12. Tolna KC 18 31 14475-5997 13. Tatabánya KC 17 31 13412-583fi ® Seniorok a medencében HÍREK úszás Hatodik alkalommal rendezik meg a hétvégén Kaposváron a Csík Ferenc Városi Uszodában a Keszkés Endre nemzetközi senior úszóemlékversenyt, amely egyben felmérő is lesz az augusztusi stockholmi Európa-bajnokságra. A hagyományos kétnapos erőpróbán ló egyesület - közte egy-egy szerb és osztrák klub - mintegy 100 örökifjú úszója rajtol majd el, szombaton 14, vasárnap pedig 10 órakor lövik el az első futamot. (fg) Tavaszi rajt a megyében kézilabda A hétvégén megkezdődik a megyei női kézilabda-bajnokság tavaszi idénye. A nyitányt szombaton 16 órakor a Balatonszárszó SE-Mesztegnyői KSE találkozó jelenti. Vasárnap négy összecsapás lesz: a Kaposmérő SE-Böhönye SE derbi 10-kor, a Barcsi VSE-Taszári DSE és a Kutasi Nosztalgia KK-Vonyarcvashegy SE meccs egyaránt 11-kor, míg a BVSC-Balatonszemes SE ütközet 11.30 órakor kezdődik majd. (fg) SZOMBAT NB I, Arany Ászok Liga - 20. forduló: Ferencváros-NABI Kaposvári Rákóczi FC. Budapest, Üllői úti stadion, 18 óra. NB I-es junior bajnokság - 20. forduló: Ferencváros-NABI Kaposvári Rá kóczi FC. Budapest, 14 óra. NB II, Hummel csoport - 21. forduló: Celldömölki VSE Cell-Modul-Barcs SC. Celldömölk, 16.30 óra. Gyirmót SE-Balatonlelle SE. Gyirmót, 16.30 óra. Megyei I. osztályú bajnokság - 21. forduló: Kaposújlak Roberto Csempeáruház-Somogysárd (kiemelten!). Kaposújlak, 16 óra. (Ifjúsági mérkőzés 14 órakor.); Fonyód-Zamárdi, Fonyód, 16 óra. (Ifjúsági mérkőzés 14 órakor.) Megyei II. osztályú bajnokság - 21. forduló. Északi csoport Kéthely-Balatonszemes, Kéthely, 16 óra. (Ifjúsági mérkőzés 14 órakor.) Dé li csoport: Satelit FC Somogytamóca- Segesd (kiemelten!) Somogytarnóca, 16 óra. (Ifjúsági mérkőzés 14 órakor.) VASÁRNAP NB II, Hummel csoport - 21. forduló: Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki-Veszprém LC-Legea, Nagyberki, 16.30 óra. NB III, Dráva csoport - 21. forduló (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont egységesen 16 óra): BVSC-Nagyatád FC, Beremendi Építők SK-Lengyeltóti VSE, a Marcali VFC csapata szabadnapos lesz. Megyei I. osztályú bajnokság - 21. forduló (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont egységesen 16 óra): Balatonkeresztúr- Balatonmáriafürdő-Felsőmocsolád Vill-Master; Lábodi Medosz-Somogyvár, Tab-Csurgó; Kaposfő-Nagybajom; Toponár-Balatonszárszó; Tarany-Balatonszentgyörgy. (Az ifjúság mérkőzések egységesen 14 órakor kezdődnek.) Megyei II. osztályú bajnokság - 21. forduló (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont egységesen 16 óra). Északi csoport Kisbárapátis Sántos (kiemelten!); Balatonföldvár-Somogyjád; Andocs Jeans-Tex- Balatoni Vasas; Balatonberény-Buzsák; Látrány- Nagyberényi Pala-Szig; Öreglaki Medosz-Ságvár; Igal-Karád Jeans- Tex. (Az Ifjúság mérkőzések egységesen 14 órakor kezdődnek.) Déli csoport Inke-Szulok; Mezőcsokonya-Juta; Kaposmérő- Tapsony; Lakócsa-Böhönye; Kaposszerdahely-Kiskorpád; Homokszentgyörgy-Kadarkút; Babócsa-Csokonyavisonta. (Az ifjúsági mérkőzések egységesen 14 órakor kezdődnek.) SPORT 11 Pénzhiány miatt végóráit éli a fonyódi kézilabdasport nb II délnyugati csoport A szakosztálynak utazásra sincs kerete Heti egy edzéssel készül a bajnoki mérkőzésekre a női kézilabda NB II-ben a Petőfi SE Fonyód együttese. Edzőjük, Kocsis Géza szerint ez a felkészülés már elégtelen, ám vannak ennél súlyosabb gondok is az egyesület körül. Kun Zoltán A csapat legutóbb hazai pályán a Kozármisleny ellen ért el 28-28-as döntetlent, ami a körülmények ismeretében akár jó eredménynek is mondható. A Balaton-parti együttes pedig kecsegtető helyzetben van, hiszen tizenhat eddigi lejátszott mérkőzéséből kilencet megnyert. A fonyódi hölgyek két döntetlen mellett öt vereséget könyvelhettek el. A gólkülönbségük is remek, hiszen 455 találatukra 402-vel tudtak válaszolni eddigi ellenfeleik. A megszerzett húsz bajnoki pont az ötödik helyet jelenti a női kézilabda NB II délnyugati csoportjában. A Petőfi SE Fonyód szakvezetője azonban mégsem örömében jelentkezett mondanivalójával. - Anyagilag teljesen padlón van az egyesület - mondta érthető szomorúsággal lapunknak nyilatkozva Kocsis Géza (képünkön), a Balaton-partiak szakmai vezetője. - Bizonyíték erre, hogy egy-egy edzés, illetve mérkőzés útiköltség-térítését csak a hűséges törzsszurkolóink felajánlásaiból tudjuk fedezni. Ez természetesen kihat a csapat teljesítményére is. - Milyen jelek utalnak erre? - Erőnlétileg és taktikai fegyelemben , is visszaestünk. Jó Ilyen körülmé------*nyek között nem lehet elvárni, hogy játékosaim csak a kézilabdára tudjanak koncentrálni. Az együttes tagjai egyre kevesebb önbizalommal mennek ki a pályára és ez egyre gyengébb teljesítményeket eredményeznél?- Mi történt az egyesület- Az alkalmazottaknak felmondtak. A sportcsarnokkal és a labdarúgópályával kapcsolatos teendőket és azok karbantartását gyakorlatilag egy fő látja el. Csak a labdarúgószakosztály edzői státusza maradt meg. A versenyzésre szánt összeg elfogyott. Az önkormányzat felől eddig csak ígérgetésben volt részünk. A jelenlegi helyzetben senki nem mondta ki, hogy Fonyódon nincs szükség az NB II-es női kézilabda-szakosztályra, pedig a jelekből ítélve gyakorlatilag erről van szó. A bajnokságból azonban még jó néhány forduló hátravan. Igen, ám a jelenlegi állapotokat figyelembe véve úgymond „emlékezetből” kell játszanunk. A bajnokság állása: 1. Szekszárd 1613-3520-334 26 2. PEACTÁL III. 161222492-384 26 3. Hévíz 161123488-394 24 4. Kozármisleny 161024408-363 22 5. Petőfi SE Fonyód 16925455-40220 6. Siófoki VSE 16 19 -7395-431 18 7. Mohács 16 727435-407 16 8. Pécsvárad 16 18 -8384-385 16 9. Zalaegerszegi KC 16 1 4 -12344-4348 10. Bácska 16 13 -13344-4526 11. Csurgói NKC 16 121 13369-5045 12. Cece-Simontornya 16 2 1 13388-5325 Nagymenők a kisközségben DUATLON Tíz korcsoportban avatnak győzteseket Újra duatlonlázban ég Somogyszil a kisközségben 12. alkalommal rendezik meg a hagyományos pénzdíjas ranglistaversenyt. Fenyő G. A nevezések alapján most szombaton is népes mezőny várható a Ma-Vik TC által „jegyzett” Somogyszü-duatlonon. Elsőként az újoncok rajtolnak majd el, pontban 9-kor kezdenek a fiúk, öt perccel később pedig követik őket a leányok. Egy óra múlva jönnek a gyermekek, újabb óra elteltével pedig a serdülőket szólítják rajthoz. A sprinttávú ranglistaverseny résztvevői - ifjúságiak, juniorok, felnőttek, seniorok és veteránok - délután lesznek érdekeltek. Ott lesz az indulók között a tavalyi női győztes Brassay Réka, s a hírek szerint rajthoz áll a nemrég Kaposvárról Miskolcra igazolt olimpikon, Kuttor Csaba is. Korcsoportok és távoli Újonc „A” és „B” (1 km futás - 4 km kerékpározás -0,5 km futás); gyermekek (2 km futás - 8 km kerékpározás - 1 km futás); serdülők (3 km futás - 12 km kerékpározás - 1,5 km futás); ifjúságiak, juniorok, felnőttek, seniorok és veteránok (5 km futás -20 km kerékpározás - 2,5 km futás). WKBB [UNK] Nem örülnek a döntetlennek F. G. : Lengyeltóti VSE Renault- Lantos-Herendi Porcelán SE 9:9 A házigazda Lengyeltóti VSE Renault-Lantos NB II-es férfi asztalitenisz-csapata - amelyben ezúttal Kószó és Lantos játszott remek formában - győzelmet szalasztott el, miután három mérkőzést is nagy csatában, nyert állásból veszítettek el. A lengyeltóti győztesek: Kószó 4, Márton 2, Lantos 2, valamint a Kószó-Márton páros. PÉNTEK KOSÁRLABDA NB I, „B” csoport rájátszás (férfiak) - 5. forduló: Budafoki KK-Siókosár VK, Budapest, 18 óra. SZOMBAT JÉGKORONG Előkészületi válogatott jégkorongmérkőzés (férfiak): Magyarország-Hollandia, Kaposvár, Jégcsarnok, 17 óra. KOSÁRLABDA NB I, „A" csoport (férfiak) - 24. forduló: Debreceni Vadkakasok-Kaposvári KK. Debrecen, Főnix-csarnok, 18 óra. (Junior mérkőzés 15.30 órakor.) KÉZILABDA NB I, „B" csoport/Nyugati csoport (nők) - 20. forduló: Nagyatádi NKK-Fino Tamási KC. Nagyatád, Városi Sportcsarnok, 16.30 óra. (Ifjúsági mérkőzés 18 órakor.) Marcali VSZSE-Tolna KC, Marcali, Városi Sportcsarnok, 17 óra. (Ifjúság mérkőzés 15 órakor.) NB II, Délnyugati csoport -17. forduló. Nők: Siófoki VSE-Fonyódi Petőfi SE, Siófok, Beszédes József Általános Iskola tornacsarnoka, 17 óra. (Ifjúsági mérkőzés 15 órakor.) Férfiak: Barcs SC-Csurgói FKK, Barcs, Dráva Völgye Középiskola sportcsarnoka, 18 óra. (Ifjúsági mérkőzés 16 órakor.) BBSC-Harkány SE, Fonyód, Zákányi Kálmán Sportcsarnok, 17 óra. (Ifjúsági mérkőzés 15 órakor.) ASZTALITENISZ NB I, „B” csoport - 16. forduló. Nők: Pécsi AE-Kaposvári AC, Pécs, 11 óra. Férfiak: Kaposvári AC-BVSC III. Kaposvár, városi asztalitenisz-csarnok, 11 óra. NB II, Barna csoport (férfiak) - 16. forduló: Fejérvíz-Fejérszer SK (Székesfehérvár)-Lengyeltóti VSE Renault-Lantos. Székesfehérvár, 11 óra. RÖPLABDA NB II, Nyugati csoport (nők) - utolsó, 20. forduló: BAG Nagybajomi DRC-Győri DRC. Nagybajom, Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola tornaterme, 14 óra. (Junior 3 -kőzés 16 órakor.) AS VI. Ketskés Endre nemzetközi sor úszóemlékverseny - első versenynap. Kaposvár, Csík Ferenc Városi Uszoda. Versenyek: 14 órától. TENISZ Somogy Kupa korosztályos (leány és fiú) teniszverseny - első játéknap. Kaposvár, Kapos TC Iszák utcai teniszcentruma. Versenyek: 9 órától. SAKK Nyílt megyei (pénzdíjas) rapidsakkbajnokság Kaposvár, TIT-székház. Verseny: 9 órától. SZABADIDŐSPORT Tavaszi futás - a Zöldtusa-versenysorozat második kihívása. Kaposvár, Matula Szabadidőközpont (versenyközpont). Versenytávok és rajtidőpontok: 14 kilométer - 10 órakor; 7 kilométer - 10.15 órakor. VASÁRNAP KÉZILABDA NB I, „B" csoport/Nyugati csoport (férfiak) - 20. forduló: Rinyamenti KC (Nagyatád)-Kalocsai KC, Nagyatád, Városi Sportcsarnok, 18 óra. (Ifjúsági mérkőzés 16 órakor.) NB II, Délnyugati csoport (nők) -17. forduló: Csurgói NKK-Bácska SZSE. Csurgó, Eötvös József Általános Iskola tornacsarnoka, 14.30 óra. (Ifjúsági mérkőzés 16.15 órakor.) SAKK NB I, „B" csoport/Charousek Rezső csoport - utolsó előtti, 11. forduló: Szenna Pack Zsenic SC Kaposvár-Lenti TE. Kaposvár, Ttt-székház, 10 óra. NB II, Asztalos Lajos csoport - utolsó előtti, 11. forduló:Szenna Pack Zsenic SC Kaposvár II.-Koppány SE. Kaposvár, TIT-székház, 10 óra. Nagyatádi VSE-Kármin SE Pécs. Nagyatád, városi művelődési ház, 10 óra. ÚSZÁS VI. Ketskés Endre nemzetközi senior úszó emlékverseny - második versenynap. Kaposvár, Csík Ferenc Városi Uszoda. Versenyek: 10 órától. Hajós Alfréd távúszóbajnokság (a hagyományos júliusi Öböl-átúszás előversenye) Kaposvár, Csík Ferenc Városi Uszoda, 13 és 15 óra között. Versenytávok: 100 méter és 1200 méter. TENISZ Somogy Kupa korosztályos (leány és fiú) teniszverseny - második játéknap. Kaposvár, Kapos TC Iszák utcai teniszcentruma. Versenyek: 9 órától. § X 1»: Az utolsó előtti fordulót rendezik vasárnap az NB-s sakkbajnokságokban