Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-23 / 118. szám

4 Összehozza az iskolát a névadó Csokonai napok Ötven éve vették fel a költő nevét F. Szarka Ágnes Kettős jubileumra készülnek az általános iskolában, a ma kezdődő Csokonai Napok ren­dezvénysorozaton. A progra­mokkal a költő halálának 200 éves évfordulójára emlékeznek, valamint arra, hogy az iskola ép­pen ötven esztendeje vette fel Csokonai Vitéz Mihály nevét. - Több mint tíz éve rendezzük meg a Csokonai Napokat isko­lánkban - mondta Dömötör Sán­dor igazgató általában a far­sang idején. Az idei azért kivé­tel, mert a névfelvétel fél évszá­zaddal ezelőtt májusban történt, ezért váltottunk időpontot Cé­lunk kettős: tisztelgés a névadó előtt, és az iskolai élet minden­napjaiba viszünk egy kis színt. A rendezvénynek színes a programkínálata. A helyiek mel­lett a környék iskolásait is meg­hívják a versenyekre, vetélke­dőkre, így a rajzpályázatra, vala­mint a vers- és prózamondó ver­senyre is nevezhettek. - Hagyomány, hogy meghív­juk a volt diákjainkat, egykori tanár kollégáinkat - tette hozzá Dömötör Sándor. - Az idén töb­bek közt Mihályfalvi László, a ka­posvári Táncsics gimnázium igazgatója tart majd rendkívüli irodalomórát. Ő is nálunk kezd­te a tanári pályafutását. Berkes József, a Pécsi Tudományegye­tem adjunktusa, mint hajdani bajomi diák, pedig a fizika vilá­gába kalauzolja el a gyerekeket. Az igazgató elmondta: az egész program, ha nem is a tan­anyagra épül, de plusztudáshoz, információhoz juttatja a gyere­keket. Időnként játékosan, időn­ként komoly gyakorlással, ké­szülődéssel. Az idén sem marad­nak el a kézműves bemutatók, foglalkozások. A tervekben ves­­sző- és kosárfonás, csuhébaba- és ékszerkészítés szerepel. Az 50 éves találkozó megün­nepléséhez várják a volt tanáro­kat, diákokat. Szombaton a Cso­­konai-szobor koszorúzása után kerül sor kötetlen beszélgetésre, este a Nagybajomért Alapítvány műsoros rendezvényére. Kialhtásokkal, vetélkedőkkel készülnek a diákok a Csokonai Napokra FOTÓ: LÁNG RÓBERT Fogynak a gólyák Farkasné Zsobrák Ilona, az álta­lános iskola igazgatóhelyettese mintegy tíz éve figyeli a gyere­kekkel közösen a nagybajomi gólyákat. Minden fészeknek van egy felelőse, aki a madarak érkezésétől az őszi elrepülésig figyelemmel kíséri őket. Az el­múlt évek alatt mintegy 150 gyerek vett részt a munkában - A gyerekek minden évben izgalommal várják a gólyákat - mondta Farkasné. - Szinte ver­senyeznek, kinek a fészkébe érkeznek meg az elsők, hol lesznek először kisgólyák. A gyerekek megfigyelése sze­rint sajnos egyre kevesebb a gó­lya Nagybajomban. Míg 1996-ban több mint húsz lakott fészek volt, s mint­egy hetven kisgólya kelt ki a város­ban, addig tavaly ti­­zenöt fészek­ben ne­veltek negy­ven fió­kát. NAGYBAJOMI TÜKÖR SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 23., HÉTFŐ Épülhetnek a tornatermek Öt település közösen nyert pá­lyázati támogatást tornaterem építéséhez. A magántőke bevo­nása mellett a közös projekt a támogatás feltétele.­­ Minden településnek van­nak saját tervei, ezeket kell összhangba hoznunk a pályá­zati kiírással, és műszaki tar­talmukban aktualizálni - mond­ta Ács Attila polgármester (ké­pünkön). - Úgy tűnik, befekte­tőt is sikerül találnunk. Négy alkalommal ült már egy asztalhoz az öt település - Magyaratád, Látrány, Szen­na, Somogyjád és Nagybajom - polgármestere egyeztetni. - A Nemzeti Sporthivatal által elvárt költ­ségszinteket kell teljesíteni. A pályázat kiírója nem nagy sportlétesítményekben, hanem az iskolai oktatásnak megfele­lő tornatermi méretekben gon­dolkodott. Bár nem zárkóznak el a nagyobb termek építése elől. Szerintem legalább egy kézilabdapálya méreteiben kell gondolkodni. A jövő sport­ja szempontjából ennek van értelme. Erre bátorítottam a kollégákat, hiszen Nagybajom­ban van rossz tapasztalat: 1984-ben, amikor épült az is­kola, akkor is a tornaterem mé­retein spóroltak, s a terem ma szinte semmire sem használ­ható - tette hozzá Ács Attila. Megújult az elcsúfított emlékmű A nagybajomi hősi emlékmű­vet még 1946-ban építették ös­­­szehordott anyagokból. Akkori­ban az volt a fontos, hogy minél előbb elkészüljön, s tükröződik rajt a kor szelleme, ízlése is. A rendszerváltozás után az időjá­rás mellett különböző „külső hatások” érték. Sztálin képét hol piros, hol fekete festékkel fújták le, de kalapáccsal is megpróbálták leverni. A leg­gyalázatosabb támadás azon­ban alig egy hónappal ezelőtt érte az emlékművet: ismeretle­nek náci feliratokat festettek az oszlopra.­­ A májusi megemlékezésre, amelyen az orosz konzul is jelen volt, rendbe tettük a hősi emlék­művet - mondta Vasvári János, a városgondnokság vezetője. - El­takarítottuk a gyalázkodó festék­nyomokat, kijavítottuk a szobor oszloprészét. Természetesen a környékét is folyamatosan rend­ben tartjuk. Nagybajom vezetői ragaszkod­nak a szovjet hősi emlékműhöz, mivel nemcsak egy emlékosz­lop, hanem több mint 370 sírt rejt a föld. Kegyeleti okokból sem lehet kérdés a szobor léte. ­ kim­­m. •­­ Az Állami Autópálya Rt. közeljövőben átadásra kerülő fonyódi mérnökségére keresünk munkatársakat az alábbi munkakörökbe: üzemeltetési/fenntartási és Forgalomtechnikai MŰVEZETŐK, akik közreműködnek az éves üzemeltetési,fenntartási munkák tervezésében, szervezésében és ellenőrzésében.­­ A munkakör betöltésének feltételei: > felsőfokú szakirányú végzettség, > „B” kategóriás jogosítvány, a MS Office programok magas szintű felhasználói ismerete, > hasonló területen szerzett vezetői tapasztalat,­­ angol vagy német nyelvtudás. GAZDÁLKODÁSI ELŐADÓ (adminisztratív, titkársági, pénzkezelési, stb. feladatok ellátása) i A munkakör betöltésének feltételei: > minimum középfokú végzettség (érettségi), a MS Office programok magas szintű felhasználói ismerete, > hasonló területen szerzett tapasztalat, > > nagyfokú terhelhetőség, precizitás, kiváló szervezői- és problémamegoldó képesség. ÚTELLENŐRÖK, ÚTÜZEMELTETŐK (útüzemeltetési és fenntartási munkák végzése és ellenőrzése)­­ A munkakör betöltésének feltételei:­­ minimum érettségi,­­ B, C (útüzemeltetőknek E jogosítvány),­­ Útellenőröknek felhasználói szintű számítógépes ismeret. Kérjük, hogy amennyiben pályázataink felkeltették érdeklődését, fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát küldje el az alábbi címre: Kemencei Andrea, humánerőforrás menedzser kemencei.andrea@autopalya.hu 1036 Budapest, Lajos u. 74 76. Tíz új építési telekkel várják a fiatalokat Az önkormányzat tulajdonában nincs belterületi építési telek. Ám több olyan terület van, ahol építési telket lehetne kialakíta­ni, így találtak rá az iskolaköz­ben, szinte a város szívében egy területre, ahol tíz telket le­hetne kialakítani. A két tulajdo­nos némi gondolkodás után fel­ajánlotta megvételre az önkor­mányzatnak. - Ezek a telkek közművesítet­tek, a helyszínen van a víz, a gáz, a villany, az út - tudtuk meg Bagó Jánostól, az építés­ügyi osztály hatósági előadójá­tól. - Három írásos és két szó­beli igény érkezett eddig az ön­­kormányzathoz, ezért is keres­tünk területeket. Ám a telek­­spekulációt ki akarjuk zárni. A vevőnek négy éven belül lakha­tási engedéllyel kell rendelkez­nie. Ha ez nincs meg, nem ad­hatja el a telket senkinek, csak az önkormányzatnak. Mi vállal­juk, hogy azt az árat visszafizet­jük, amennyit a telekért adott. A telkek ára másfél és­­ két­millió forint között mozog. Ezért teljes infrastruktúrát és a vevő fantáziája szerint kialakí­tandó területet tudnak nyújta­ni. A tervek olyan előrehaladott állapotban vannak, hogy akár már június végén el lehet kez­deni a leendő tulajdonosoknak az alapozási munkákat. Új utcatáblákat helyeznek el A városba látogató turisták könnyebb tájékozódása érde­kében új utcanév- és térké­pes információs táblákat he­lyeznek el a városban. A táb­lák elkészítése mintegy más­fél millió forintba került, eh­hez az önkormányzat biztosí­totta a szükséges pénzt. Németországban jártak A Csokonai Vitéz Mihály álta­lános iskola húsz diákja töl­tött egy hetet a németországi Schortensben, Nagybajom testvérvárosában. A gyerekek német pajtásaik tavaly nyári látogatását viszonozták. A kint tartózkodást a németek finanszírozták, míg az önkor­mányzat az utazási költségek­hez járult hozzá. Halastóépítésre pályáznak Régi vágya teljesülhet a tele­pülésen élőknek. A régi sze­méttelep helyén ugyanis egy horgászó-, csónakázótavat ál­modott a város vezetése. A vízügyi engedélyezés birtoká­ban már beadták a pályázati támogatásra a kérelmüket. A beruházás teljes összege 38 millió forint, ehhez az AVOP- tól 28 és fél millió forintos tá­mogatásra számítanak. Alapítvány a gyerekekért Csányi Sándor egymilliárd fo­rint alaptőkével létrehozott alapítványa a hátrányos hely­zetű, tehetséges gyerekek tá­mogatását tűzte ki célul. So­­mogyból a Nagybajomban és a környező hét településen élő gyerekek számíthatnak támogatásra. Ez nem egysze­ri pénzadomány, hanem több éven keresztüli anyagi támo­gatást jelent. Némethné Bu­­novácz Szilvia, az iskola gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse elmondta: első lé­pésként száz gyermeket visz­nek az alapítvány segítségé­vel Budapestre, ahol egy dunai hajókiránduláson is részt vesznek. Az alapítvány a későbbiekben a kollégiumi elhelyezéshez is nyújt anyagi segítséget. Alig egy évvel a megnyitás után már kicsinek bizonyul a Boronka termálfürdő. A tulaj­donosok éppen ezért döntöt­tek a bővítés mellett. Átalakít­ják a nagymedencét, így a nyári szezonban naponta akár hétszáz ember is meg­mártózhat a habok között. A vendégek kényelme érdeké­ben még egy étteremmel is bővül a komplexum. (-----------------------------------­---------------------------------------------------­­n üTT Magyar Jva J J Telefonkönyvkiadó —...............SS Társaság Garantáltan jó választás Kiemelkedő kereseti lehetőség - üzletkötői munkakörben Ha Ön • változatos és érdekes feladatot Ha Ön • vonzó kereseti lehetőséget keres • magabiztos fellépésű • agilis és meggyőző • kommunikatív • egyéni vállalkozó és gépkocsival rendelkezik Kérjük jelentkezzen nálunk! Somogy megyei üzletkötő csapatunkba keresünk értékesítési munkatársakat. Ha Önt érdekli a reklámtanácsadói feladatkör, akkor küldje el pályázatát és fényképes önéletrajzát Uher Márta értékesítési vezető címére! Örülnénk, ha megismerhetnénk! Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság 2040 Budaörs, Baross u. 89. Telefon: (+36) 20 4927 481 • E-mail: marta.uher@mtt.hu V___________________J FESTMÉNYVÁSÁR Helye: Kaposvár, Pécsi Tudományegyetem Egészségü­gyi Főiskolai Kar, Szent­­ u. 14. Ideje: május 23 hétfő 10-18 óráig, május 24. kedd 0-18 óráig, május 25. szerda 9-16 óráig 50 kortárs művész 250 db alkotása vásárolható meg, kedvezménnyel, kamatmentes részletre is. SZÉKELY GALÉRIA 06-70-318-5879 Fax:72/373-484 Siófokon A Diego Szőnyegáruház mellett 376 és 200 nm-es üzlethelyiségek hosszú távra bérbeadók (jó árfekvésű lakberendezési termékek kizárólagos forgalmazási jogával) Érdeklődni:52/413-307. 8-16 óráig

Next