Somogyi Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-20 / 43. szám

10 SPORT Ezüst a lányoknak, bronz a fiúknak röplabda-diákolimpia Csak az aranymeccsen maradt alul a Munkácsy gimnázium női csapata A kaposvári Munkácsy Mihály gimnázium leány röplabdacsapata ezüst­éremmel, a fiú együttese pedig bronzzal térhetett haza az országos diák­olimpiai döntőről. Fenyő Gábor Győr és Ikrény volt a házigazdá­ja a VI. korcsoportos országos (nyolcas) diákolimpiai röplabda­döntőnek. A háromnapos erőpró­bán mindkét nemnél a Simonná Kutas Zita irányította kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium képviselte a somogyi színeket; a leányoknak ezüst, a fiúknak pe­dig bronz jutott. A Munkácsy leányegyüttese mindhárom csoportmeccsét si­kerrel vette, a gödöllői Török Ig­nác Gimnáziumot és a győri Ba­ross Gábor Közgazdasági Szak­­középiskolát sima 3-0, a szent­endrei Móricz Zsigmond Gimná­ziumot pedig 3-1 arányban ver­ték. A döntőbe jutásért a jászbe­rényi Liska József Erősáramú Szakközépiskolát is 3-0-ra le­győzték, míg az aranymeccsen 3-1 arányban alulmaradtak a nyíregyházi Vasvári Pál Gimná­ziummal szemben. Az ezüstérmes Munkácsy gimnázium leánycsapata: Csi­­tá­ri Virág, Dzunics Annamária, Harmath­ Zsófia, Horváth Johan­na, Horváth Petra, Horváth Zsó­fia, Ihász Dóra, Kiss Antónia, Kondor Gabriella, Kovács Kár­­men, Nagy Eszter Erzsébet, Rák Rebeka, Rulek Rita, Serák Gabri­ella, a felkészítőjük Simonné Ku­tas Zita. A Munkácsy fiúalakulata a csoportmérkőzések során a deb­receni Fazekas Mihály Gimnázi­umot és a győri Jedlik Ányos Gép­ipari és Informatikai Középisko­lát 3-0-ra legyőzte, az ezüstér­mes szegediektől viszont kika­pott 3-1-re. A döntőbe jutásért játszott találkozón nem boldo­gultak a diákolimpiai bajnok du­naújvárosi Hild József Szakkö­zépiskola csapatával - a Duna­­partiak három szettben döntöt­ték el a meccs sorsát -, a bronz­mérkőzésen viszont 3-1 arány­ban jobbnak bizonyultak a kecs­keméti Katona József Gimnázi­umnál. A bronzérmes Munkácsy gimnázium fiúcsapata: Dávid János, Kaszap Tamás, Kiss Sza­bolcs, Kolozsi Sándor, Lesznyik Károly, Lukács Ádám, Magyar Bálint, Németh Dávid, Tárkányi Máté, Tárkányi Péter, Tihanyi Péter, Torma Zoltán, a felkészítő­jük Simonné Kutas Zita. 108 csapat kezdett a 2008/200SFES tanévben a VI. korcsoportosoknál több mint száz röplabdacsapat - 67 leány- és 41 fiúegylet - lépett pályára. A somogyi színek képviseletében hét iskola csapata (két női és öt férfialakulat) próbált szerencsét Négy ellenfelüket is legyőzték az ezüstérmes Munkácsy leány röpisei A sereghajtónál vendégeskedik a Kométa egylete A sereghajtó MOK Zagreb ven­dége lesz pénteken 20 órakor a Kométa-Kaposvár SE férfi röp­labdacsapata. A horvátok eddig mind a 13 fellépésükön alulma­radtak a Közép-európai Ligában, s játszmát is csupán hetet tudtak nyerni. - Valószínűleg csak közvetle­nül a kezdés előtt áll össze a pá­lyára lépő csapat - mondta Zár­ka Péter, a Kt szeres bajnok és 11-szeres kupagyőztes Kométa- Kaposvár SE mestere. - Nem maradt tétje a horvát találkozó­nak, s többen is jelezték, hogy fáradtak, nincsenek teljesen rendben. A leginkább a feladó­poszt kérdéses, mivel a szlovák Martin Mikula fájlalja a lábát. Bár papíron ez a Közép-euró­pai Liga zárófordulója, több csa­pat is - köztük a Kométa- Kaposvár SE - „túlórázik”: a jö­vő héten, pénteken 18 órakor pótolják majd a korábbról elha­lasztott osztrák SK Posojilnica Rich/Dob elleni hazai találko­zót. Utána pedig már csak a baj­noki pontvadászatra, illetve a Magyar Kupa-sorozatra kell fi­gyelni. ■ Fenyő Gábor A kezdőcsapat KOMÉTA-KAPOSVÁR SE: Kaszap Tamás vagy Martin Mikula (szlovák), Juan Andres Ferreyra (argentin), Csorna Krisztián, Schulcz István, Kántor Sándor, Nagy József; a liberó Molnár Dávid lesz. Döntőt játszanak majd Burcsa Tibor lelkes tanítványai Szeged adott otthont az orszá­gos gyermek fiú röplabdabaj­nokság második elődöntőjének. A Kaposvári Sportiskola USE a veretlenül menetelő házigazda HPQ Szegedtől 3-0-ra kikapott, míg a Dági KSE-t három, a Szol­noki RK-Sportiskolát pedig négy játszmában verte. A március 29- én Kaposváron esedékes har­madik kör eredményeitől füg­getlenül már eldőlt, hogy az or­szágos döntő résztvevője lesz a Burcsa Tibor vezette Kasi VSE alakulata. ■ F. G. SOMOGYI HÍRLAP - 2009. FEBRUÁR 20., PÉNTEK HIRDETÉS Ünnepeljünk egy itt! Élete nagy pillanatainak eseményeit névnap, születésnap,/-—~T\rT! 1 gyermekszületés, házasságkötés, házassági évforduló, baráti I LÍVvjI* 1 összejövetelek, osztálytalálkozó tudassa szeretteivel, 1 1 barátaival, ismerőseivel a bán! 1 ballagásod jflflNL \ Jókívánságait most jelképes összegért adhatja fel! I alkalmából \ Nem kell mást tennie, csak felkeresni kaposvári vagy­­ szeretette­l siófoki irodánk valamelyikét. I gratulálunk­. I Üzenetét fotóval, vidám grafikával elkészítjük 1 , reálad gjf w és már 3000 Ft-os ártól megjelentetjük. _­­ zi 1 a ^tr() 3000 ftrtolv— -----—-4,3x5 cm (—n^lJÍGjÖTrÍM^ Üzenetét feladhatja az alábbi ügyfélszolgálati irodáinkban: i Tudatom a Nénikkel | • Kaposvár, Kontrássy u.2/a 1­7.006 február­ján | MédiaPONT 1 / ffZzAfiS 2000 1 "egérkencm: I • Kaposvár, Tesco áruház, I . ,1 MédiaPONT Szabó Mári"­zabó Jánossá!« Kiss Ed^l) • Siófok, Szabadság tér 9., 1 b.°.)^m“várunk ®'n-------­MédiaPONT Víztorony üzletház ——" 9­­­5 cm I­I­I / /^^^9^É,en„eteke,: / IBS ——— Gyermeketek j 4,3x 10 cm Csak somogyi gárdák állhattak fel a dobogóra teljes somogyi sikert hozott a Nagybajomban rendezett Bubi Food Kupa szupermini (11 évesek és fiatalabbak) leány röplabdator­na. A tizenkét együttest felvonul­tató mérkőzéssorozaton­­ egy­szerre két helyszínen, a Városi Sportcsarnokban és a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola tor­natermében játszottak a csapatok - a házigazda Nagybajomi DRC, a kaposvári Zrínyi iskola és a Kasi osztozott az első három helyen. A VÉGEREDMÉNY: 1. Nagyba­­jomi DRC (edző: Nagy Zoltán), 2. Kaposvár, Zrínyi Ilona Általános Iskola (edző: Schléglné Krehán Ágnes), 3. Kaposvári Sportisko­la (edző: Szeitz Szilvia), 4. Ajka, 5. Ikrény, 6. Kalocsa. A tornagyőztes nagybajomi gárda játékosai közül Kovács Ve­ronikát, Héjjas Szilviát, valamint Dalovits Dorinát, a­­ Zrínyi iskola csapatából Kocsis Lucát és Weisz Lizát, míg a Kasi együtte­séből Hanusz Rékát jutalmazták különdíjjal. ■ Fenyő G. Veretlenül lett megyei bajnok a Közgazdasági V. KORCSOPORTOS MEGYEI DIÁKOLIMPIAI FIÚDÖNTŐ A végeredmény: 1. Kaposvár, Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola 12 pont (18- 3), 2. Kaposvár, Munkácsy Mi­hály Gimnázium és Szakközép­­iskola 10 pont (13-9), 3. Kapos­vár, Eötvös Loránd Műszaki Kö­zépiskola 8 pont (8-12), 4. Ka­posvár, Táncsics Mihály Gim­názium 6 pont (3-18). A március 27-e és 29-e között Kaposváron rendezendő orszá­gos elődöntőben a megyei diák­olimpiai bajnok kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola röplabdacsa­pata (a felkészítő Biki Mária) képviselheti majd a somogyi színeket. * * * Március első napjaiban rende­zik Kaposváron a IV. korcsopor­tos megyei diákolimpiai röplab­dadöntőt; a leányok 3-án, ked­den a Toldi iskolában, a fiúk pe­dig másnap a Gárdonyiban lép­nek majd pályára. ■ F. G.

Next