Somogyi Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-08 / 82. szám

2 FELÜTÉS A titokzatos bankár Orbán titokzatos svájci ban­káráról ír egy svájci lap. hvg. reméljük, nem azt a taná­csolta Orbánnak, hogy ve­gyen fel devizahitelt. K.G. HÍRSAV Új helyszíneken a Kultkikötő Balaton­földvár mellett Ba­­latonbogláron és Balaton­­fenyvesen nyitja meg kapu­it a Kultkikötő. Június 26. és augusztus 29. között kö­zel 180 programmal várják a nyaralókat. ■ M. K. KÖTEL-esek is keresték a tóba borult férfit kedden is kereste a KÖTÉL Speciális Mentőszolgálat azt a férfit, aki társával egy hor­gásztóba borult. Hétfőn, késő este Baranyába kaptak riasz­tást: csónakból egy horgász­tóba borult két férfi. Egyikük­nek sikerült partra úszni, a másiknak nem. ■ M. K: Vérükkel segítettek a lábodiak negyvenöt önkéntes jelentke­zett Lábodon a Vöröskereszt felhívására, 43-an feleltek meg az egészségügyi feltéte­leknek, négyen először vettek részt véradáson. ■ G. A: Szorgos kezek őrzik a motívumokat A Marcali Kulturális Korzó­ban a Szivárvány Nyugdí­jas Egyesület kézimunkáiból nyílt kiállítás, melyet Kluj­­ber Imre Ferencné elnök nyi­tott meg. ■ V. J. Szorgos kezek munkái MEGYEI KÖRKÉP Két rendőr állított be Miseta Imréhez a kórházba azzal, hogy rossz hírt hoztak. Amíg a műtétjére bevonult, otthon az egyedül maradt 86 éves édesanyját holtan ta­lálták, kihűlt. A kályha előtt hevert, mintha begyújtani akart volna, de rosszul lett vagy elesett, és nem volt, aki segítsen rajta. K.K. * 4 Miseta Imrének az első gondo­lata az volt, összepakol és haza­indul, de egy orvosnő azt mond­ta, ha elmegy, lehet, hogy csak öt év múlva kerül sorra ismét a kórházi várólistán. A 63 éves szőlősgyöröki férfi nehéz szívvel, de a műtétet vá­lasztotta, mert rengeteget szen­vedett a csípőjével. Egy comb­forgó protézist ültettek be neki. Ezután három hétig egyedül fe­küdt otthon a szülői házban, fel­kelni sem tudott. Közben kapott egy levelet, hogy jelentkezzen a munkaügyi központban, külön­ben megvonják a segélyét. Ak­kor két mankóval tudott csak közlekedni. Elment, hogy ne maradjon pénz nélkül, mert egy ledolgozott élet után arra sincs pénze, hogy eltemesse az édes­anyját. Kiabálva beszél, azonnal el­nézést is kér. Nem csak az indu­lat fűti, megszokta a géplakatos műhelyben a nagy zajt. 1979- ben tett mestervizsgát. - Sokáig a budapesti Április 4. Gépipari Műveknél dolgoz­tam, a tengizi kőolajipari veze­tékekhez gyártottunk csapokat. Aztán megszűnt a szakmám, később a gyár, végül az április 4-ét is kitörölték a naptárból... - idézi fel. Gipszkarton szere­lőnek képezte át magát, dolgo­zott a kolozsvári Pólus Center építésén is, akkor romlott meg az egészsége, kikopott a csípő­je a kartonok cipelésétől. Ami­kor nyugdíjba mehetett volna, egy hónappal előtte bejelentet­ték, megemelik a nyugdíjkorha­tárt. - A segélyemet levették 26 500 forintról 22 ezerre. Hogy le­het ebből megélni? Vagy a csek­keket fizetem vagy ételt veszek. A gyógyszereimet sem tudtam kiváltani. A közgyógyellátási kártyám lejárt, elutasították a meghosszabbítását, mondván volt, amikor nem váltottam ki a gyógyszert. Könyörgöm azért nem váltottam ki, mert nem volt miből... A legfájóbb az, hogy nem tud­ja eltemettetni az édesanyját, akinek a teste még mindig a te­metkezési vállalkozónál van, aki tekintettel nehéz helyzetére, rendkívül kedvezményes aján­latot tett. A pap is megígérte, in­gyen végzi a szertartást, mert az idős asszony hívő volt, fizette az egyházi adót. Még sincs meg a 120 ezer forint, amibe a teme­tés kerülne. - Az önkormány­zatnál az ügyintéző hölgy azt kérte, hozzam be az édesapám halotti anyakönyvi kivonatát is, aki már 22 éve halott. Ezt nem értem, de olyan, mintha nem se­gíteni akarnának, csak húznák az időt - panaszolta. Klotz Péter Szőlősgyörök pol­gármestere elmondta: a fér­fi ügyében, mivel szociális ala­pon nyújtandó segítségről len­ne szó, az önkormányzat szoci­ális bizottsága dönthet, tárgyal­ják majd, és minden tőlük tel­hetőt megtesznek. - A temetés­sel kapcsolatos dokumentumo­kat benyújtotta, a teendőinket jogszabályok, rendeletek szabá­lyozzák, a kolléganőnk ezt meg­felelően kezelte. Hogy ki része­sülhet köztemetésben, szintén a jogszabály dönti el. Miseta Im­re biztosan nem esik ebbe a ka­tegóriába, arról tudnék. Neki ezt a törvény nem teszi lehető­vé, az élő örökös dolga a teme­tés, akár a vagyonának a terhé­re is - mondta. Miseta Imre ott ül tehát a va­gyonában, a kis szülői házban. Csak fél évet kéne kihúznia, az­tán nyugdíjba mehetne, de nem tudja, hogy boldogul addig pénz nélkül. Nem érti, miért nem se­gít rajta senki, mi folyik körü­lötte, csak azt hajtogatja: „ meg­áll az eszem!” Nem tudja eltemetni anyját hétköznapi történetek Egy asszony megfagyott, lebénult az idős férfi Miseta Imre műtét után, a szőlősgyöröki szülői házban. Még nem tu­dja, hogyan szedi össze a temetésre a pénzt OLVASÓI ÜZENETEK késnek. Felháborító! Három he­tente járok a reggeli, 6.25-kor in­duló buszokkal, amik Bodrogra és Ujvárfalvára közlekednek. Ez a két járat szinte minden alkalom­mal késik. Az furcsa, ha 6.30-ra már beáll. Nem lehetne időben el­indulni? Az emberek álmosak, fá­radtak, szeretnének mielőbb ha­zaérni. Nem lehetne ez ellen tenni valamit?! Egy fáradt háborgó béremelés? Hallom, a pedagó­gusok béremelésére mindig meg­lesz a pénz, a kisnyugdíjasok ugyan megkapták másfél kiló al­ma árát, de hogyan tovább, miből? rendőrség. A kaposvári rend­őrkapitány leváltásához: örül­tem, hogy a beosztottja lehet­tem! Talpig úriember és ízig-vé­­rig zsaru. A régi zsaru mondás szerint „a piros lábast húzta”, amikor mi már szolgáltunk és védtünk. Jó erőt, egészséget kívá­nok neki! Öreg zsaru álláskereső. Internet nincs? Ak­kor az állás betöltve. Telefonon ke­res? Majd visszahívom. Levelet ír? Kukában végzi. Keressen másutt munkát, ha tud. Joga van meditál­ni. Vésd észbe legközelebb: ne szólj bele a vezetésbe! Vietnám. Semjén Vietnamba ment. Megfognom a vietnámi pa­pucs és a vietnami balzsam (a ne­ve ezután jobbzsam lesz) behoza­tala, miáltal ezeket a nemzetstra­tégiai, nélkülözhetetlen árucikke­ket vasárnap is lehet vásárolni! Csoknyai Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobilt! A bankcsőd miatt nem tudják megtankolni a falubuszt Öreglakon Kene András 2000-ben vette a tanyáját Öreglak-Barátihegyen. Kohász-martinász mérnök, Győrben járt iskolába, Dunaúj­városban továbbképzésre, Mis­kolcon dolgozott. Amikor kor­­kedvezménnyel nyugdíjba ment, azért jött Somogyba, mert arra gondolt, hogy csönd és nyuga­lom várja. De nem egyszerű er­refelé az élet, sokat kell dolgoz­ni, hogy biztos falat legyen a szájban, mondja. ■­­ most lesz három éve, hogy meg­halt a feleségem, néhány hónap­ra rá a 24 éves fiam. Kihúzták a talajt a lábam alól... Megromlott az egészségem. Nemrég elestem, másfél napig az udvaron feküd­tem, nem segített rajtam senki. Meg is fagyhattam volna, elég hidegek voltak akkor az éjszakák - állítja a 67 éves férfi. rosszindulatú daganat van a torkában. Egyre gyengébb, már a lakásban is alig tud mozogni. Egy szociális gondozónő jár hoz­zá a lengyeltóti központból, ren­det rak, elmosogat, felmos, a ku­tyának is ad enni. Ez nagy segít­ség a beteg férfinak, aki érzi, a jobb keze kezd megbénulni, nem tudja aláírni a jelenléti ívet, hogy valóban ott járt a gondozó. Az a félelme, hogy emiatt el sem fog­ják engedni hozzá. Ennél is na­gyobb gondja, hogy korábban a falubusszal vitték a kaposvári kórházba kezelésre, idén ez a le­hetőség megszűnt. Pedig már nincs annyi ereje, hogy elgyalo­goljon a buszmegállóig, és a me­netrend szerinti járattal utazzon. Katucza Miklós, Öreglak pol­gármestere úgy emlékszik, tavaly még sokat tudtak segíteni az idős férfin, a falugondnok valóban be­vitte alkalmanként a kórházba. Már nem tudják vállalni,­­ napi filléres gondjaink vannnak, amióta a DRB Bank csődbe ment, a legrosszabbul érintett bennünket ez a bankbotrány, a kormányzattól még nem kaptunk megfelelő támogatást. Tankolni is nehezen tudunk a pénztelenség m­­iatt... - panaszolta. Bene András segítőkre vár ÉSZREVETTÜK Szelektív hulladékgyűjtés: Zsákba gyűjtik a műanyagot már Szőlős­györökön is. Januártól az ország egész területén elkezdődött a házhoz me­nő szelektív hulladékgyűjtés 2015. ÁPRILIS 8., SZERDA Itt a szezon: két keréken is biztonságban az utakon • Folytatás az 1. oldalról­ ­ -- Gyakoroljanak rutinpályán vagy olyan helyen, ahol bizton­­­­ságban vannak, s elevenítsék fel tudásukat - tanácsolta. A moto­rozás rendkívül veszélyes üzem, derült ki a megyei rendőr-főka­pitányság baleset megelőzési bi­zottságának tájékoztatójából. A motorkerékpárosok halálozási kockázata sokkal nagyobb, mint egy személygépkocsi vezetőnek. Ennek számos oka van. A motor­­kerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági esz­közök nem védik, így közlekedé­si baleset esetén testük közvet­­­­len fizikai behatásoknak van ki­téve, a motorosok kevésbé észlel­­­­hetőek, mint a nagyobb méretű járművek. A rendőrség szerint a sebes­séghatárok betartásával sok bal­eset elkerülhető. Ha a veszély észlelésének pillanatában las­sabban közlekedünk, akkor le­hetőség van a helyzet felmérésé­re, akár a másik járműnek van ideje kihaladni előlünk. Ha még­is baleset következik be, a las­súbb ütközési sebesség általá­ban enyhébb sérüléssel jár. Az egyéni biztonság egyik legalap­vetőbb módja, hogy a motorke­rékpár vezetője és utasa mindig viseljen bukósisakot. Sinkovics szerint számos hasznos kiegé­szítő felszerelés - gerinc-, kéz- és lábvédő - is szolgálhatja a moto­­­­rosok testi épségét, ám minden­­ úton lévőtől alapelvárás a sza­bálykövető, figyelmes vezetés.­­ Sok gépkocsivezető nem is­meri a motoros szokásokat, nem­­ tolerálja őket, s ebből is adód­hatnak konfliktusok - mond­ta Györki Béla, a Somogyi Moto­ros Vándorsólymok tagja­ -, me­lyek előzékeny viselkedéssel ki­­védhetők. ■ Harsányi Miklós Bukósisak gyerekeknek! ahol van kerékpárút vagy sáv, ott közlekedjenek a bringások. A rendőrség tapasztalatai azt mu­tatják, hogy a gyalogosan és ke­rékpárral közlekedők közül so­kan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal. Az általuk okozott, illetve elszenvedett balesetek szá­mának csökkentésére a rendőr­ség kiemelt figyelmet fordít. KÉRDEZ AZ OLVASÓ Anyaszálló is működik, de kevesen veszik igénybe Olvasónk sms-ben kérdezte a Ka­­posi Mór kórház gyerekosztályával kapcsolatban: 8-15 óra között és 18 óra után a szülő nem mehet ki az osztályról sehová. Az ajtón a nővér tud csak kiengedni. Nem sérti ez valamilyen jogát a szülőnek? Megkeresésünkre a Kaposi Mór Oktató Kórház vezetése a kö­vetkezőt válaszolta: az intézmény házirendje szerint az osztályon fo­lyó zavartalan betegellátás érde­kében a javasolt látogatási idő na­ponta 8-9, és délután három és hat óra között van. A Kaposi Mór Ok­tató Kórház speciális szolgáltatás­ként anyaszállást is működtet, le­hetőséget biztosítva a gyermeké­vel folyamatosan bent tartózkodó szülőnek a kulturált hotel-szolgál­tatás igénybevételére, azonban e szolgáltatást alig veszik igénybe. A betegellátás érdekében ugyanis nem tudják folyamatosan biztosí­tani a szülő gyermek melletti tar­tózkodását. A fentieken túl sajná­latos módon a gyermekosztályon rendszeresen előfordul, hogy a na­gyobb, de még fiatalkorú betegek bejelentés nélkül távoznak, ami miatt az intézménynek a hatósá­gok felé kell fordulnia, és vagyon elleni bűncselekmények is tör­téntek. ■ M. K.

Next