Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-18 / 42. szám

2017. FEBRUÁR 18., SZOMBAT Két arany is jutott a bajomi lányoknak RÖPLABDA A Győr melletti Ik­­rényben folytatódott a Vollé­ 2020 Röpsuli-program, ahol két arany is jutott a somogyi színeket képviselő, Nagy Zol­tán vezette nagybajomi Csoko­nai Vitéz Mihály Általános Is­kola tanulóinak. A miniknél a Herbai Kata, Berend Luca, Vár­­dai Jázmin, Magyar Roxána, Csehi Tímea, Varga Jázmin al­kotta együttes, a szuperminik­nél pedig a Molnár Zsófia, Pál­­fi Eszter, Bodó Enikő, György Noémi összetételű csapat bizo­nyult a legjobbnak. * * * Szombaton megkezdi sze­replését az elődöntőben a Ka­posvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely gyermek fiú csapata, amely a házigaz­da székesfehérváriakkal és a Sümeggel csatázik. A második kör Sümegen lesz, s a két leg­jobb jut majd be az országos ha­tos döntőbe. Fenyő G. Fenyvesi Barnabást és társait szombaton Fehérváron szólítják pályára Fotó: Muzslay Péter SPORT 15 Mindkét somogyi élvonalbeli klub pályára lép a hét végén A Csurgó a Komlóval, a Siófok az Érddel csatázik Mindkét somogyi élvonal­beli kézilabdaklub folytatja szereplését a bajnokságban. A Csurgói KK hazai pályán, a Siófok KC Érden szerepel. Huszár H., Keszthelyi Z­ sonline@sonline.hu KÉZILABDA-NB I. Szombaton 18 órakor hazai pályán fogadja a Csurgói KK a Sport 36 Komló csapatát. Az előző forduló váci fiaskója után a somogyiak egy­értelmű célja, hogy itthon tart­sák a bajnoki pontokat, míg a tabella nyolcadik helyén tanyázó bá­nyászcsapat gyara­pítani szeretné azo­kat. A Komló Bal­mazújváros elle­ni mérkőzése nagy csatát, kiélezett küzdelmet hozott. Olyannyira, hogy a találkozó utolsó percében két­szer is villant a kék lap. A le­zajlott fegyelmi tárgyaláson az MKSZ Fegyelmi Bizottsága fel­mentette Jerkovicsot, aki így pályára léphet Csurgón. Játé­kostársa, Goran Trikulja sze­replése kérdéses, míg a balese­tet szenvedett Bujtár Ádám he­lyettesítésére és a több játékle­hetőség reményében kölcsön adott Szkokán Szabolcs a két klub közötti megegyezés értel­mében nem lép pályára. A ha­zaiaknál is vannak maródi­ak, akár azt is lehet mondani, hogy nem túl rózsás a Csurgó helyzete. Pordán Bálintra mű­tét vár, előre láthatóan 4-6 hé­tig nem tud rá számítani Sóto­­nyi László, míg Gazdag, Bar­­tucz, Pazin és Hanusz is sérü­léssel bajlódik. A hiányzók pót­lása nagy kihívás, de a csapat mindent elkövet, hogy sikerrel zárja a fordulót. A nőknél kezdetét veszi a bajnokság második köre, me­lyet az Érd otthoná­ban indít vasárnap, 17 órakor a Sió­fok KC. A balatoni­ak az első szakaszt nyolcadikként zár­ták, öt pontra a ne­gyedik helytől, ám a folytatás már jó­val nehezebb lesz. Az első körben ugyanis öt­ször játszottak idegenben, ad­dig a másodikban viszont már nyolcszor, most például Érden a harmadik helyezett otthoná­ban, mely eddig csak egyszer, a Győrtől kapott ki. Hatalmas bravúr lenne tehát egy estleges siker, főként annak tudatában, hogy a balatoniak vendégként igencsak visszafogott produk­ciót nyújtanak. Eddig vissza­fogott teljesít­ményt nyúj­tottak idegen­ben Erdősiék. Újabb komoly feladat előtt áll Horváth Roland, a siófokiak vezetőedzője Fotó: Németh András Nagy Rebeka két aranyat szerzett KARATE A Balaton Buda ver­senyzői (edző: Somogyi Péter) Budapesten a hagyományos Kodomo-kupán szerepeltek. Mind a kilenc induló dobogós helyen végzett, összesen tizen­hét érmet nyertek. Eredmények - leányok, 4­5 évesek shiko dachi szivacs ku­­mite: ...3. Imre Panna (B.ke­­resztúr), 7 é., kata-kumite: 1. Nagy Rebeka, 9 é., kata-kumi­te: ...3. Szappanos Lídia (mind­kettő B.szárszó), 10-11 é., ku­­mite: ...3. Béres Roxána (B.ke­­resztúr). Fiúk, 6 évesek, kumite:1., kata: ...3. Zab Zétény (B.föld­­vár), kumite: 1., shiko dachi: ...2. Szilágyi Bendegúz, shiko dachi: 1., kumite: ...2. Németh Skoda Dusán, shiko dachi: ...2., kumite: ...3. Imre Levente (va­lamennyien B.keresztúr). 8 é., kata-kumite: ...3. Lakatos Do­­minik (B.szárszó). GamosA. Az érdiek az esélyesek, de lelkes játékkal ők is verhetők Mostanában azonban rájár a rúd az érdiekre, hisz előbb ki­estek az EHF Kupától, miután kikaptak a volt siófoki kapust, Salamakhát, illetve a koráb­bi győri Möllert is foglalkozta­tó Bietigheim vendégeként az utolsó csoportmeccsükön (25- 28). A folytatásban pedig a Ma­gyar Kupa négyes döntőt buk­ták el Debrecenben, ahol egy­­gólos vereséget szenvedtek (21-22). Hab lenne a tortán, ha ezek után a bajnokságban is összejönne egy vereség Erdő­­siékkel szemben, akikre vél­hetően ezúttal egy „felpapriká­zott” ellenfél vár. Minden­eset­re a somogyiak a Győr ellen re­mek első félidőt produkáltak és az újonc Kispest­ ellen is öt­venöt gólt szerezve nyertek sa­ját közönségük előtt, ami op­timizmusra adhat okot. Nem árt persze hangsúlyozni,nem ők ennek a bajnokinak az esé­lyesei. A második félidőben fordított a fehérváriak ellen a CSKK Kikaptak az akadémisták KÉZILABDA-NB I./B NYUGATI CSOPORT, FÉRFIAK: PÉNZÜGYŐR SE­NEMZETI KÉZILABDA AKADÉMIA 32-30 (18-16) Budapest, v.: Bíró, Kiss D. Nemzeti Kézilabda Aka­démia: Török M. 2, Bor M. 4, Kecskeméti T. 9, Kerkovits Gy. 1, Tóth M. 1, Uros B. 3, Gábor M. 3, Csömör T. 3, Mikita B. 4. Kapusok: Nagy D., Szabó M., Győri K. Edző: Gyurka János. A JUNIOR MÉRKŐZÉSEN: PÉNZÜGYŐR SE­NEMZETI KÉZILABDA AKADÉMIA 13-32 (6-15) Budapest, v.: Bátori, Szé­­csi-Lantos. Nemzeti Kézilabda Akadémia: Bokréta B., Majer Á., Nagy T. (kapusok) - Bátky B. 5, Kecskés D. 2, Battyányi A. 1, Újvári R. 2, Lakosy M. 5, Za­­tureczki K. 5, Klucsik R ., Kol­­lonay Z. 2, Szabó P. 1, Gáspár A. 3. Edző: Kopornyik Zsolt. CSURGÓI KK U23-ALBA MÁV ELŐRE 31-28 (14-16) Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok, vezette: Natkai, Szalay. A felnőtt férfi NB I/B-s baj­nokság állása: 1. Dabas KC (27 pont), 2. PLER (20), 3. ETO-SZE­­SE Győr (19), 4. Vecsés SE (17), 5. Százhalombatta (17), 6. Pé­csi VSE (16), 7. Tata (15), 8. Veszprém U23 (14), 9. Csurgói KK U23 (13), 10. Balatonfüred U23 (12), 11. Nemzeti Kézilab­da Akadémia (10), 12. Veszpré­mi KKFT Felsőörs (9), 13. Pénz­ügyőr (4), 14. Alba-MÁV-Elő­­re (3). A junior NB I./B-s baj­nokság állása: 1. Dabas (24), 2. Veszprémi KKFT Felsőörs (20), 3. Pécsi VSE (18), 4. Győr (16), 5. PLER (14), 6. Veszprém (14), 7. NEKA (10), 8. Alba (10), 9. Százhalombattai KE (8), 10. Pénzügyőr SE (4), 11. Tatai AC (2), 12. Vecsés SE (1). KunZ. Az alapozó időszakban rendezett versenyek is árulkodnak a fizikai állapotról Remekeltek a vízügyisek a felmérőkön KAJAK-KENU Pakson rendez­ték a Héraklész fizikai felmé­rő bajnokságot a Magyar Ka­jak-kenu Szövetség (MKKSZ) szervezésében. Az eseményen huszonnyolc egyesület hatszázötven spor­tolója vett részt. A verseny­zőknek a szokásos felada­tokat kellett teljesíteni. Fél perc húzódzkodás, egy perc lábemelés, Cooper-futás, az U15-17-es korcsoportnak eze­ken kívül még egy perc fekve­­nyomás volt a feladat. A Faludy András vezető­edző irányításával dolgozó edzői csapat által felkészített kaposvári résztvevők nagy­szerű formát mutattak, így joggal bíznak abban, hogy a versenyidőszak kezdetére ez a teljesítmény stabilizálódik, vagy akár fokozódik. A Kaposvári Vízügyi SC sportolóinak eredményei - le­ányok, U17-es korcsoport: ...4. Spingár Petra. U15-ös korcso­port: ...7. Stadler Dóra. U12-es korcsoport: 1. Szerafin Zsó­fia. U11-es korcsoport: ...3. Fa­ludy Réka. Fiúk - U17-es kor­csoport: ...7. Kardos Olivér, ...13. Stadler Ádám, ...15. An­tal Ákos. U16-os korcsoport: ...10. Szerafin Dániel. U15-ös korcsoport: 1. Tapaszti Bence, 2. Gubucz Bence, ...16. Tóth Barna. A csapatversenyben: 1. Kaposvári Vízügyi SC. U14-es korcsoport: 1. Falu­dy András Miklós, ...4. Tóth Adorján, ...21. Szalóczy Csa­­nád, ...26. Borbély Bálint. Csa­patversenyben: 1. Kaposvá­ri Vízügyi SC. U13-as korcso­port: ...8. Tóth Donát. A kapos­vári kajakosokkal kapcsola­tos hír még, hogy február 23- án, csütörtökön a Kaposvári Egyetem campusán 17 órától interaktív workshop kereté­ben Kammerer Zoltánnal le­het találkozni. Az olimpiai, Európa- és világbajnok kaja­kos előtte 15 órától futóedzé­sen vesz részt. Kun Z. Kemény edzésekkel készülnek a versenyekre Fotó: Lang Róbert Felemás mérleggel zártak DIÁKOLIMPIA A középmezőny­ben, a 9-12. helyen zárta (két győzelemmel és ugyanennyi vereséggel) a somogyi színe­ket képviselő, Richter Sándor vezette kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tagiskola csapa­ta a Zalaegerszegen rendezett IV. korcsoportos országos diák­olimpiai futsaldöntőt. A kaposvári Csokonai Vi­téz Mihály Tagiskola csapa­ta: Baksai Krisztián, Fazekas Zsombor, Feledy Balázs, Gye­­nes Ádám, Képíró Kornél, Ko­vács Valentin, Orsós Tamás Gá­bor, Tóth Ádám, Vadász Soma, Vörös Ákos, a felkészítő taná­ruk Richter Sándor, Fenyő G.

Next