Somogyi Hirlap, 1904. május (1. évfolyam, 4-27. szám)
1904-05-01 / 4. szám
2 NAPI HÍREK. — Május elseje. A rügyfakasztó május első napjának előestélye csúf esővel és hűvös levegővel fenyegette a munkások ünnepét. A kaposvári szocziáldemokrata munkások délután a Buza-téren gyülekeznek s a János-, Fő-, Korona- és Berzsenyi-utczákon keresztül, felvonulnak a Gyurisits-féle nyári vendéglőbe, ahol népgyűlést rendeznek. A népgyűlésen a hatóságot Lenkei rendőrbiztos képviseli. — Pécsi Napló — a Somogyi Hírlapról. A „Pécsi Napló“, mely mint napilap, eddig nem csak Baranya, hanem Somogy vármegyét is egyedül uralta, múlt számában a következőleg emlékezik meg lapunkról: — Napilap — Kaposvárott. Kaposvár csak halad minden téren. Most már szerény méretű napilapja is van, melyet „Somogyi Hírlap“ élvezéssel tegnap indított meg Karácsonyi Aladár hírlapíró. Egyenlőre a lap beéri az informatív szolgálattal, társadalmi és helyi kérdések megbeszélésével és csak később szándékozik politikával is foglalkozni. A mutatványszám kizárólag érdekesen összeállított és jól megírt helyi hírekből telt ki, hogy van-e Kaposvárott és Somogy vármegyében elég nagy közönség egy, bármily szerény napilap költségeinek fedezésére, rövidesen eldől. Ezek az elismerő sorok jól esnek nekünk, mert egy oly napilap hasábjaim jelentek meg, amely a mi vármegyénkben is elterjedésnek örvend, másrészt súlyt ad e közleménynek az a körülmény, hogy a „Pécsi Napló“ élén egy olyan kitűnő újságíró áll, aki iránt a magyar zsuralisztika minden munkása igaz nagyrabecsüléssel és mély tisztelettel viseltették. — Maár Gyula arczképe. A vármegye tudvalevőleg elhatározta, hogy boldogult alispánjának, Maár Gyula arczképét megfesteti a közgyűlési nagyterem részére. Bacskay Béla jeles kaposvári festőművész ajánlatot tett a vármegyének, hogy elkészíti a néhai alispán arczképét. A tegnap délelőtt tartott állandó választmányi pótülés elfogadta Bacskay ajánlatát, végleg azonban a keddi közgyűlés fog dönteni ebben a kérdésben. A kaposvári gazdasági és ipari hitelszövetkezet május 29-én tartja rendkívüli közgyűlését a városházán. A gyűlés egyedüli tárgya: a hitelszövetkezet feloszlása és felszámolásának kimondása lesz. Tudvalevőleg a hitelszövetkezet oly váratlan szép sikert mutatott fel pár évi működése alatt, hogy tovább már ily szűk és korlátolt keretek között nem mozoghat. Ezért kénytelen átalakulni részvénytársasággá. A részvénytársaság 400.000 (négyszázezer) korona alaptőkével kezdi működését, és így az alaptőke nagyságát tekintve, Somogy vármegyében első helyen fog állani. A hitelszövetkezetnél elért fényes eredmény biztos jel arra, hogy az új takarékpénztár részvényei busás jövedelmet hoznak tulajdonosaiknak. — Vonatkisiklás a kaposvári állomáson. A tegnap esti személyvonat, amikor elindult Zágráb felé a kaposvári vasúti állomásról, a gabona lerakódónál kisiklott. A személyzeti utasok nem sérültek meg, a vonat egy órai késedelem után folytatta útját. — A megyei tűzoltótanfolyam segélye. A vármegye múlt közgyűlésén 500 korona segélyt szavaztak meg a vármegyei tűzoltó szövetség idei tanfolyamának költségeire. Újabban azonban oly nagy számban jelentkeztek tűzoltók a tanfolyamra, hogy a szövetség még 200 korona segélyt kért a vármegyétől, amelyet a közgyűlés, tekintettel a humánus célra, valószínűleg meg is fog adni. — A vármegyei választmány pótülése. Tegnap délelőtt Tallián Gyula főispán elnöklete alatt a vármegyei állandó választmány pótülést tartott, amelyen azokat a tárgyakat vették előleges vita alá, amelyeket a május 2-iki közgyűlés tárgysorozatába eddig nem vettek fel. Az értekezlet több tárgyáról lapunk más részén emlékezünk meg, itt csak azt jegyezzük meg, hogy az ülésen Berzencze község vadászterületének bérbeadása keltett nagyobb vitát, amely azzal végződött, hogy az állandó választmány azt javasolja a közgyűlésnek, miszerint a község határozatát erősítse meg, amely 900 hold legelő haszonélvezetének fejében Festetich Tasziló grófnak engedi át a vadászterületet. — A kaposvári törvénykezési palota építésével úgy látszik, az igazságügyi minisztériumban nem nagyon sietnek. Erre mutat az a körülmény, hogy a kaposvári kir. törvényszék elnöke kérdést intézett a miniszterhez, az igazságügyi palota telkét bérbe adhatja-e az idén is a katonatisztikarnak, amely ott teniszpályát rendez be. A miniszter válasza igenlő volt, amiből kitűnik, hogy a kaposvári törvényszék s a vele kapcsolatban lévő ügyészségi fogház fölépítése, melyre pedig már égető szükség lenne, a jövő évre lett elodázva. A törvénykezési palota építkezésének kérdéséhez különben legközelebb több szavunk lesz. — Állás helyett ülés. A kaposvári polgármesterhez tegnap délelőtt egy idegen alak állított be. Olyan embernek látszott, ki látott valaha szebb időket is, de kit igen-igen megtépázott a czudar élet erőszakos viharja. Köszön a polgármesternek s azután egy kicsit előre hajolva, kimeresztett szemekkel, Svengálipózban mind közelebb megy a podesztához, aki megrettenve hátrál s rárival a vendégére: — Mit akar? A vendég még mindig kimeresztett szemmel hajlong, majd fájdalmasan sóhajtva fakadt ki: — Hát nem méltóztatik már ismerni ? Megmondta a nevét. Valami ismerős név volt Kaposvárott. Gazdag ember, ki elkerült innen s tönkrement. — Mivel szolgálhatok? kérdezte tőle megkönnyebülten a polgármester. — Valami állást szeretnék . . . A polgármesternek ekkor jutott csak eszébe, hogy az ő ütött-kopott vendége valamikor minden udvariasságra számot tartó úriember volt, de eszébe jutott az is, hogy állást nem adhat neki. Meg idegessé is tette a Svengáli-póz. Elég barátságosan fordult a vendégéhez: — Állás nincs, hanem tessék — leülni. — Vármegyénk közbiztonsági állapota. Sárközy Béla alispán vármegyénk utolsó három hónapi közbiztonsági állapotáról a következő hivatalos jelentést terjeszti a május 2-án tartandó közgyűlés elé: „A személy- és vagyonbiztonság állapotáról a lefolyt évnegyedet illetőleg ezúttal több oldalról beszerzett adatok alapján, a következőket jelentem: Hatóság elleni erőszak esete előfordult és kideríttetett 4, pénzhamisítás 1, szemérem elleni bűntett és vétség 8, ember élete elleni bűntett és vétség előfordult 14, kiderittetett 13, testi sértés 80, lopás előfordult 186, kiderittetettt 145, rablás és zsarolás 1, orgazdaság és bűnpártolás 21, csalás előfordult 10, kiderittetett 9, végül gyújtogatás előfordult 50 s kideríttetett 33 esetben. Ezen általam felsorolt közbiztonsági zavarokat legnagyobb részt a szomszéd vármegyékből hozzánk átvándorló nomádéletet és kóborczigányok követik el, kiknek megrendszabályozása érdekében több ízben tett felterjesztésünk eddig eredményre nem vezetett Egyébiránt a járási főszolgabíró urak figyelmét ismételve felhívtam arra, hogy a kóbor czigányokat járásuk területén ne tűrjék meg.' ' — A köztisztaságért. A következő közérdekű sorokat vettük, amelyeket komment nélkül adunk le: Elismerjük azt, hogy az utolsó évek alatt Kaposvár városa oly örvendetes fejlődésnek indult, melyhez hasonló talán Magyarország egyetlen egy városa sem mutathat fel. Köszönet illeti ezért a város minden egyes hivatalnokát, minden egyes adófizető polgárát. Ámde, ha egyre-másra épülnek is a paloták, köz- és magánépületek nem szabad folyton a magasba néznünk hanem néha az épületek sarkában, az épületek környezetében levő köznyelven piszoknak nevezett dolgokra is vessünk szemet. Illetve nekünk kritizálóknak már ezt nem is szabadna látni, mert hisz azok a hivatalos közegek, akiknek reszortjába a piszok tartozik; bizonyára ha elég lelkiismeretesek, ha eléggé figyelmesek, akkor idejében eltüntetik a járdákon hetekig rászáradt sárt, a boltokból kidobált piszkos papírdarabokat, narancshéjat és más termékek hulladékait. Nemrégiben egy Kaposvárott, a vasúti sztrájk miatt kényszerűségből mulatozó, itt ragadt előkelő idegen városunkat egy ázsiai szépen épült, de annál piszkosabb városhoz hasonlította. És én hiába tiltakoztam ellene, ő egyszerűen bemutatott néhány hiteles tanút. Sorszerint a következőket: 1. Soha még le nem sepert aszfaltjárdákat, 2. két kocsirakományt kitevő narancshulladékot, 3. Berzsenyi utczai förtelmes kanális bűzt, 4. még förtelmesebb 00 bűzt a város első hoteljének kapuja alatt. A többi 74 bemutatott hiteles tanút most nem sorolom fel. Én azonban megnyugtattam az előkelő idegent azzal, hogy nem kell itt félni se bűztől, se piszoktól, mert már megalakult Kaposvárott is a közegészségügyi egylet, amely bizonyára ellát majd bennünket védősavóval a ragályos betegségek ellen; minthogy a piszok eltűnése iránt úgy látszik nem igen érdeklődik. (—dr.) — Az anyakönyvvezető hivatalból. A kaposvári m. kir. állami anyakönyvvezető hivatal értesítése szerint április hó 25-től április 30-áig 8 fiú és 4 leány született. Házasságot e héten nem kötöttek. Kihirdetett házasulandó párok: Kovács István Schlitt Annával, Alexich Tamás Szabó Rozáliával, Laczkó Ferenc, Csepeli Rozáliával. Az elhunytak névsora pedig a következő: Végh János, 17 napos, Szalai Lidia férj. Varga Sándorné, 43 éves (kórház), Konkoli Katalin férj. Nehener Józsefné, 80 éves. — Éjjeli pillangó. Nem valami jó erkölcsű leány lehet Kádár Juliska, aki egy kaposvári hivatalnok lakására gyakran ellátogatott. X. úr a Fő utczán lévő s a ház udvarára néző lakásának ajtaját, — talán rossz szokásból — nyitva felejtette. Tegnap reggel arra a kellemetlen felfedezésre jutott, hogy pénztárczája, amelyben néhány korona, több okmánybélyeg s már érvénytelen osztálysorsjegyek voltak nyomtalanul eltűnt, a zsebéből holott határozottan emlékezett arra, hogy este, amikor lefeküdt a tárczája a kabátjában volt. Természetesen elsősorban a szobát tisztító szobaleány került a gyanú alá. A leányt a rendőrség is megczitálta, ahol igy tört ki: — Valószínűleg az az éjjeli pille lopta el a tekintetes ur tárczáját, aki . . . SOMOGYI HÍRLAP Vasárnap, 1904. május 1. KnlAnlAITAGCAiriánihávl KÉSZ BLOUSON NŐI FELÖLTÖK, NAPERNYŐK, MINDENNEMŰ ImUlVUlvguDdUgl Hl UIlCLu ■ NŐI DIVAT-ÚJDONSÁGOK nagy választékban. = Külön úri divat osztály! = Szabott árak! = GRUMANN BÉLA 2-3-10 Kaposvár, Fő utcza 29.