Somogyi Hirlap, 1905. május (2. évfolyam, 100-124. szám)

1905-05-03 / 100. szám

H. évfolyam. Szerda, 1905. május 3. 100. szám. Előfizetés! Egy évre 16 korona, fél évre fe korona, negyedévre j.­. 4 korona, egy hóra 1 kor. 50 fillér. © » * ° ° a,J' Tanítóknak: Egész évre !2 korona. — Egyes e*ám ár«­ 4 *111. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: M­IKLÓS GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona-utcza 7 Nyilttér árszabás szerint. — Szerkesztőség telefon­száma 5. A helyzet: Kaposvár, május 2. Akik tegnap Lloyd klubban megfordultak, azt a benyomást nyer­ték, hogy a szabadelvű párt a koa­líczió feliratának parlamenti tárgya­lásáról belterjes vitára készül. Ha ez a benyomás nem csalóka, akkor a héten valószínűleg élénk, éles par­lamenti küzdelem indul meg, amely­nek következményei ez idő szerint beláthatatlanok. Annyi azonban bi­zonyos, hogy a nézetek ennek a vitának a folyamán föltétlenül tisz­tulni fognak. Nem áll meg tehát az az okoskodás, hogy az így megin­duló vita hátrányosan befolyásolná a helyzet megoldását. Itt az ideje, hogy a koalíc­ió ne konventikulumban tárgyalgasson, hanem lépjen ki a nyílt színre. Ezt látja szívesen a szabadelvű párt, de a függetlenségi párt radikális része is. A pro és kontra vitában látja meg az ország, hogy mit akar vol­­taképen a koalíc­ió és mit akar a szabadelvű párt. Egyik is, másik is védi majd most már nyílt színen álláspontját és az ország ítélhet, kinek a pártjára állhat. Amint ezt megjósoltuk, Kossuth Ferencznek a választói jogról írt czikke nagy hullámokat vert a po­litikában, de ez még csak elülj­áró része a mozgalomnak. Igen kényes kérdés ez a választói jog kérdése. A néppárt például a választásokon azt hirdette, hogy az általános és titkos választói jogot követeli, ma pedig a néppárt hivatalos közlönye a legerélyesebben kijelenti, hogy a néppárt sohasem foglal állást az általános és titkos választói jog mellett. Szóval könnyű ígérni, de ígé­retet megtartani nehéz. A hős. — Francziából. — A szalonban tánczoltak; néhány idő­sebb úr a dohányzóba vonult vissza egy pohár liquer és szivar mellett pihenőt tartani a zajos est után. Természetesen az asszo­nyokról beszélgettek. — Lám, — mondta Jacques Derval, — a szép Leblanc asszony még ma is legtöb­bet ér valamennyi hölgy között. Nézzék csak csodásan szép szemeit, páratlan elegencziá­­ját, ha fiatal ember volnék, valóban nem tágítanék az oldala mellől, a­míg meg nem hallgatna. — És nem is hallgatná meg önt, — felelte Maurice. — Hogyan , tehát csakugyan igaz, a­mit a fáma beszél: ez a szép asszony, aki­ről annyi roszat mondott hajdanában a vi­lág, most hű a férjéhez? — A legteljesebb mértékben hit. Any­­nyira megváltozott, hogy senki sem ismer benne arra a régi Leblancnére, a­kinek ele­gendő volt egy csinos bajusz és provokáló tekintet, hogy olthatatlan szenvedélyre lán­goljon. A legcsodásabb átváltozás ez, amely a nő szív eddig ismeretlen rejtelmeit tárta fel előttem .. . Ismerik önök azt a históriát, amely ennek az átváltoztatásának oka volt? Elmondom ?* Mintegy négy éves a történet. Akkori­ban mme Leblanc egy tüzértisztnek súgta boldogító szerelmét a titokzatosság leple A közelmúlt hónapokban Kaposvá­rott 2 új pénzintézet és többrendbeli „jel­zálog forgalmi“ és hason rokonczímű ügy­nökség nyílt, meg. Azt beszélik, hogy valamennyinek rengeteg a dolga, forgalma. E mellett a régi pénzintézetek direktóriumai is vígan szereltetik jó szivarjaikat, mert nagy ke­lendősége vagyon a pénznek. A segély­­egyletek rengeteg részjegyszaporulattal indultak az új cyclusnak, tegnap és ma pedig valóságos népvándorlás volt. Csupa fertályos kamatfizető. A piacz oly rettentő árakat követel a fo­ryasztási czikkekért, hogy e réven alatt. Minden nap, a délutáni órákban, a­mikor a férje hivatalában el volt foglalva, találkozott a kedvesével, a­ki az utcza sar­kán várt reá egy bérkocsiban. Egész Páris tudta a titkot, csak — természetesen — a férj nem s igy nem háborgatta az idillt közbelépésével. — Leblanc úrnak azonban volt egy jó barátja, a­ki megsokalva végre a botrányos dolgot, feltárta a férj előtt a háza szennyesét. A jó barát pontos részle­tekkel is szolgált; elmondta hogyan találkoz­nak és hogy hol van az az elrejtett fészek, ahová a tiszt a kedvesét a délutáni theákra kiséri. Egy délután — mme Leblanc mit sem sejtett — pontos időben találkoztak ismét a szerelmesek. Elbizakodottságukban nem is vették szemügyre az utczát, tehát meg sem látták a férjet, a­ki néhány lépésnyire tőlük egy másik bérkocsiból megfigyelte, sőt kö­vette őket. A rue de Provence egy csöndes háza előtt állott meg a bérkocsi. A bűnös pár felment a lakásba, a férj lent várt és számlálta a perczeket, kétségkívül a legrette­netesebb perczeket, amelyeket életében ki­állott. Másfél óra hosszat tartott a látogatás , azután megjelent ismét a bűnös pár boldo­gan és szerelmesebben, mint azelőtt. E pil­lanatban azonban mme Leblanc éles sikoly­­lyal hátrált vissza: a kapuban előttük ter­mett a férj. A­mi azután következett, azt annak idején részletesen megírták a lapok; egyike volt a legmegkapóbb tragédiáknak. Jázbér­zsora Kaposvárott. (Némely háziurak lelketlen kapzsisága.) Kezdünk országhírűvé váltani. Üzlet, for­galom, jövedelem nincsen, ezért nagy a pénzintézetek forgalma. A legtöbb ember előre költi el a majdani, kilátásban levő jövedelmét. A pénzintézetek azonban nagy concurrentia mellett dolgoznak. Nap-nap után tartózkodnak városunk falai közt idegen intézetek, a nagyenyedi, veszprémi, kecskeméti, kismartoni, kani­zsai pénzintézetek, a budapesti bankok­nak becslői, ágensei, kik különösen a ka­posvári házakra hihetetlen magasságú, rengeteg adaortizátiós kölcsönöket közve­títenek. Beavatottak állítása szerint, ha a pénzintézetek felmondanák jelzálogos köl­­csöneiket, s az ingatlanok eltolhatók len­nének , a vidéki bankok a város két­harmadát zsebre vágnák s elvinnék. Per­sze a városházával együtt. Az ingatlanok értékét hihetetlen műárakra forszírozzák és nagyszabású adás­vétel által nyereség czimán előállott kü­lönbözet s az átiratási alkusz­dijjak a meg­vett ingatlan műleges értékét újra lénye­gesen emelik. A vétel-eladás által létrejött nagy­zási mánia persze az építésben culminál. Mert ehhez sem kell pénz. A bérházak ilyformán olyan tulajdonosok kezébe ke­rülnek, kik csak névleges tulajdonosok. Beszedik a házbért, s befizetik a bankok­nak amortisatióra. Azonban szeretnének mégis jövedelmet. S miután ma a nagy­zási hóbort minden vasalt nadrágú ke­reskedő segédet is elért, kik valamennyien önállózítani óhajtják magukat, kapván portékát hitelbe quantum satis — és a háziurak mindezt összevetve mai napon Leblanc ur — fél fejjel alacsonyabb s vézna emberke volt — a hiúz ügyességével vetette magát a vetélytársra. Szemtől-szembe támadta meg, nem orozva s puszta kézzel. Előbb néhány szóval felvilágosította a tisz­tet a gyalázatról, a melyért most vérnek kell folynia ... aztán torkon ragadta őt. Az egész viadal csak pár pillanatig tartott s oly csöndben történt minden, hogy a házban senki sem hallotta . . . Mme Leb­lanc holtra rámülve és némán bámulta őket a szögletből. A tiszt Leblanc csapására elvesztette az egyensúlyt, hátrahanyatlott torkán, mint aczélkarmok, szorult a férj kicsiny, de rette­netes keze. A tiszt arcza egyszerre torzulni kezdett, még néhány pillanat . . . aztán élettelenül roskadt össze Leblanc kezei alatt. Az esküdtek, mint önök is tudják, fel­mentették Leblancot, a­kit a lapok hősként ünnepeltek. Nem gyilkosság volt az, hanem párbaj: a legbecsületesebb, legkomolyabb párbaj, melynek győztese a herókiás korok daliája gyanánt viselkedett. Ami mme Leblancot illeti, ő az izgal­mak következtében hónapokig a legnagyobb fájdalmak közt szenvedett. Az a jelenet nagy hatással volt reá; férje, akit azelőtt jelenték­telennek, érdektelennek látott mindig, abban a nagy perc­ben óriássá nőtt az ő szivében s azóta imádattal rajong a hőséért, aki szin­tén megbocsátotta neki a múltat.

Next