Somogyi Hirlap, 1905. október (2. évfolyam, 224-249. szám)

1905-10-01 / 224. szám

1906. október 1. „SOMOGYI HÍRLAP“ A mult ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel határozattá emelte érdemes elnökének, Brüller Jánosnak jelentését, hangsúlyozva abban — a mai politika kérdéseinek mellőzésével — a jegyzői karnak hazánk ősi alkotmányához való ragaszkodását, a törvények megtartását és azt, hogy a törvényhatóságnak az alkotmányvédelem tárgyában hozott határozatai szigorúan végrehajtandók. Kiemelkedő pontja az elnöki jelentésnek az a része, mely a nép sociális bajaival és azok orvoslásával foglalkozik és megérdemli, hogy alkalomadtán külön is bővebben foglalkozzunk vele Pest vármegye jegyzői egyletének indítványát a pénzkezelésnek és a számvevői szolgálatnak az önkormányzati kerethez leendő visszahelyezése tárgyában a közgyűlés egyhangúlag magáévá tette, úgyszintén kimondotta, hogy a községi és közállatorvosoknak a jegyzői nyugdíjegylet kötelékébe leendő felvételét óhajtja, s ez irányban a törvényhatóságnak előterjesztést tesz. Miután még Moson vármegye jegyzői egyletének a nemzeti ellenállás kérdésében megküldött határozatát tudomásul vette, és több az egylet beléletét érdeklő indítványt elintézett, a közgyűlést az elnök 12 óra után berekesztette. Kereskedők esti tanfolyama. (A pécsi kereskedelmi- és iparkamara áldozatkészsége.) — Saját tudósítónktól. — Sokszor hallottunk már panaszt az irányban, hogy városunkban, amely eminenter kereskedő város kezd lenni — semmi sincs annyira elhanyagolva, mint a kereskedelmi tanítás. Alsó kereskedő iskolánk, miként már több ízben volt alkalmunk rámutatni, nem emelkedik fölül a közönséges, vasárnapi iskolák nívóján s a törvény kívánalmainak is alig felel meg. Egyéb szakiskolánk pedig mindeddig nem volt. Ez a nagy hiány vezette társadalmunk több nemes gondolkozású fiát arra a gondolatra, hogy megalapítsák a polgári fiúiskolát, melyet természetesen két év múlva már föltétlenül felső kereskedelmi iskolával fognak kiegészíteni. Csakhogy raig ez a két év múlva életbelépő intézet első raját kibocsájtja, addig is nagy hiányát érezi a helyi kereskedelem a szakemberek hiányának. Ennek a bajnak vette elejét az a mozgalom, mely a maév téli időszakában a helybeli kereskedők egyesületének körében megteremtette a kereskedők esti tanfolyamát, mely már a múlt esztendőben megnyílt, azonban az anyagi eszközök elégtelensége, úgyszintén a tanítási idő kedvezőtlen beosztása miatt még kellő eredményre vezetett. Ez évben mindkét bajon segítve lesz. A pécsi kereskedelmi- és iparkamara által megszavazott évi segély, úgyszintén a tanítási idő célszerűbb beosztása, amihez még a tandíj leszállítása (2 frtra! 1 frtra) járul, lehetővé teszi, hogy ez az intézmény is felvirágozzék városunkban. Most folynak az aláírások a résztvenni szándékozók között. Reméljük, senki sem fogja kereskedő ifjaink és ifjú kereskedőink közül az alkalmat elmulasztani, midőn 6 hónapig hetenkint, 3—3 estét áldozván szabad idejéből, oly fontos ismeretekhez jutat, melyeknek birtoka föltétlenül szükséges ahhoz, hogy értelmes kereskedő lehessen az ember. S reméljük, néhány év múlva nem lesz városunkban kereskedő kis magyar kereskedelmi levelezésben, könyvvitelben, kereskedelmi számtanban teljesen otthonos ne volna. Köszönet érte a helybeli kereskedők egyesületének, a pécsi kereskedelmi- és iparkamarának és mindenekelőtt ama buzgó férfiaknak, kik az ügyet diadalra vezették, kelték a holdfényben tündöklő tengeren. Messze bent úszott két kis vitorlás bárka, annak az utasai, zágrábi horvát diákok énekelték az osztrák népek fohászát. A dal mind távolabb hallatszott. Itt a parton semmi különösebb visszhangja nem támadt. A terrasz magyarjai összebújtak, tanácskoztak. Nincs mit tenni. Ausztriában vagyunk, vagy mi az ördög. Hadd fújják. Egy két bécsi asszony lelkesedett, tapsolt, bravózott. Ennyi volt a egész. Azután mégis csak történt valami. A horvátok barkája után egy sajkát ringattak a szelíd habok. Amint a sajka odaért a Quarneró alá, egyszerre menyekbe csapdosó lánggal csendült fel a dal. ... Ha még egyszer azt üzeni, Mindnyájunknak el kell menni . . . Erre már se csapott a tűz. Olyan parázs, gyönyörű magyar tüntetés keletkezett ott a tengerparton, hogy az ember szive repesett belé, a szeme meg könybe lábadt tőle. Asszonyok, férfiak, idegen nemzetbéliek, magyarok lelkesülten éjeneztek, tapsoltak s hirtelen ott a sziklák fölött, a pálmák közt tűzzel, lázzal, harsogva zendült föl az imádságos nóta: Mindnyájunknak el kell menni. Éljen a haza! . . . Azt talán nem kell taoudani, hogy ezen az éjszakán nem igen aludtak a közeli villák népei s hogy a cigány ezen az egy éjjelen kikereste a télire valóját. Madarak költözése. Mind rövidebbek lesznek a napok, hűvösödik a levegő, a fák lombjai sárgulnak és hullanak. Erdő, mező, kezd ismét veszteni s ahol azelőtt vidám élet volt, most ott néma csend honol. Várjon mi okozta ezt? Erdő, mező szárnyas lakosságának nagy része elköltözött már, nincs csicsergés, madárdalolás, a vadgalamb nem bug a gólya nem kerepel, mind elköltöznek téli szállásaikra, messze délvidékre, ahol nincs hó és fagy. Sajátságos, hogy a költöző madarak milyen hamar megérzik, hogy közeledik a tél. És a bölcs természet olyan ösztönt adott nekik, hogy idején útra kelnek, hogy ne érje őket a tél és hideg. Még ha a hideget kibírnák is, az éhségtől sorra kellene pusztulniok. Féreg, bogár, légy, mind elbújik a téli fagy elől; magtermő növény nincs: fa, bokor kopaszon meredez, sehol semmi harapni való. Nem tehetnek hát okosabbat, minthogy levándorolnak oda, ahol ínség, halál nem fenyegeti őket. Érdekes, hogy melyik madár hova költözik, mert nem egyfelé vonulnak mind. Némely kisebb vándormadár, kivált a HÍREK Nem vagyunk mi „néptörzs“ . . . Nem vagyunk mi *néptörzs Egész világ tudja, Rólunk ezt csupán csak Az osztrák hazudja. Szolga nép, ravasz nép, Kiabálhat bármit, — Ha nem fér bőrébe, Majd csúfosan jár itt ! Nem kívánunk mi mást, Csak a jogainkat ! Hűségünkben eddig Nincs aki megingat! Sirjukat maguknak A zsarnokok ássák ; Hallgassátok hát meg Szivünk dobbanását. — Az alispánról. Mint legutóbb jeleztük, az alispán hazaérkezett abbáziai üdüléséről. Bár sokat javult a két hónapi távollét alatt, I. T. 3 gyönge, kis énekes csak Európa déli országaiba költözik. Mások átrepülnek a tengeren Ázsiába. A fecske és a gólya mennek a legmesszebb vidékekre, röpülésük oly gyors, hogy semmiféle hajó vagy gőzkocsi nem versenyezhetne velük. Vannak madarak, melyek párjukkal indulnak útra, mások nagy társaságban, így a daru, gólya fecske. Legérdekesebb a fecskék útrakészülése. Napokig láthatni valamely rét fölött nagy számmal röpködni , gyülekeznek. Nem indulnak azonnal az első gyűlés után : megvárják, míg vidék összes fecskéi együtt vannak. És aztán egyszerre csak nincs fecske a környéken. Elutaztak. Minél tovább halad dél felé a vándorsereg, mind jobban növekszik, út meg új csapatok érkeznek, aztán együtt röpülnek tovább. Pihenőt rendesen a tenger mellett tartanak , ilyenkor aztán nagyon gyakran véres csaták folynak le köztük. Ragadozó keselyűk, sasok és egyéb rablómadarak megtámadják a fáradt vándorokat, de pl. a gólyák nem hagyják magukat, csapatostul szállnak szembe a rablóval és legtöbbször el is űzik. Megpihenvén, fölkerekedik a vándor madár sereg és neki indul, hogy átrepüljön a Földközi tengeren. Száz meg száz kilométernyire kell pihenés nélkül repülniük s amelyik belefárad, az veszve van , beleesik a tenger hullámaiba. Mikor a szárnyas csapat eljut az ázsiai, afrikai partokra, szétoszlik , olyan helyet keresnek maguknak, ahol kellemesen éllhetnek, mialatt nálunk a zord tél garázdálkodik. De bármily jól érzik is ott magunkat, mindig visszavágynak hozzánk, csak itt vannak igazában otthon, itt raknak fészket, itt költik ki fiaikat. Csodás ösztönük a nagy messzeségben is megsúgja nekik, mikor nálunk a tavasz kezd közeledni. Felkerekednek és visszatérnek hozzánk, mi pedig örömmel, mint a tavasz hírnökeit üdvözöljük kedves ismerőseinket.