Somogyi Hirlap, 1906. április (3. évfolyam, 75-98. szám)

1906-04-01 / 75. szám

III. évfolyam. Vasárnap, 1906 április 1.X 75. szám. Előfizetési Afry évre 16 korona, fél évre 8 korona, negyedévre ... 4 korona, egy hóra 1 kor. 60 fillér. Ölt: Tanítóknak: Egész évre 12 korona. — Egyes szám ára 4 fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona-utca ,3. sz. Nyik­tér árszabás szerint. — Szerkesztőség telefon­száma 5. POLITIKAI NA­PI LAP. Felelős szerkesztő: MIKLÓS GYULA. Az új választások. Kaposvár, március 31. A kormány kitartott sajtója, va­lamiképen magyarázatát akarja adni Fejérváryék alkotmány­tiprásának, csak per mopsz beszél az új válasz­tásokról. Például ilyesmit: „A nem­zetnek pusztán azért törvényhozást tartani, hogy az országgyűlés tag­jait azért fizesse, hogy azok csak egyedül egyéni kedvtelésüknek él­hessenek — valóban nem érdemes.“ Tehát ez a felhívás jellemzi a da­­rabant-kormány politikáját, ami az önkényuralom jegyében született és az abszolutizmustól várja a sikerét. Mert nézzük, mit jelent az új vá­lasztások ki, vagy ki nem írása. A kiírás az alkotmány egyik fő bizto­sítékát, a parlamentáris népképvise­let fenntartását jelenti. A ki nem írás pedig az ezeréves alkotmány felfüggesztését, a legvilágosabb ab­szolutizmust hirdeti, ha már a királyi esküről nem akarunk beszélni. Tehát egy ország alkotmányos létének, vagy nem létének kérdése forog a kockán. És mit látunk a kormány részéről ? Azt, hogy midenáron meg­akarja akadályozni, hogy a magyar alkotmány épségben fenntartassék, a megfizetett sajtó kutyái pedig a zenét szolgáltatják ehez a galád romboláshoz. Mert nem akarjuk elhinni, hogy épelméjű, becsületes ember, akár magyar, akár hottentotta, ilyen fity­máló nemtörődömséggel, ilyen per­verz örömmel beszéljen az emberi méltóság ilyen galád megrablásáról és csak fizetett pribékek, megvásá­rolt sajtókutyák szájából eredhetnek ilyetén cinikus kifejezések. A tény az, hogy Fejérváryék min­denáron bitorolni akarják a hatal­mat. Nekik mindegy, akár alkotmá­nyos, akár abszolút uralom is az ő­­katauzuik, a fodolog­osz, hogy vala­miképen bosszút állhassanak azon­­ a nemzeten, amely a hazaárulás di­csőségét károgja, ehez a kormány­hoz kötötte a kenyerét és rettene­tesen feljajdul, ha azt hallja, hogy a hatalom­ Hifetkióban van kezeik közül. Hosszú időre berendezkedtek és élvezni akarják a Judás-kenyeret és elég szemtelen hangon egy pártnak, egy politikai pártnak adják ki ma­gukat, minthogy őket Kristóffyval együtt holmi politikai meggyőződés és nem a hazaárulás Judás-aranyai vonzották volna hivatalukba. Erő­szakkal politikai ellenfeleinknek akar­ják magukat feltolni, hogy el­feled­tessék a hazát, a lelket, a meggyő­ződést eladó pribék mivoltukat. Nos hát ez nem fog sikerülni. Mert a­mig az alkotmány ellen gálád tá­madásokat intéznek s a­mig ez a varjuhad ujjongva fogadja az alkot­mány eltiprását, addig a nemzet mindig tudni fogja, hogy ezek nem politikai ellenfelei, hanem a Bach­­korszakból jól ismert abszolutizmus­­ vérebei, akik ellenségei a nemzetnek és kontra éhes bestiáknak fogja őket tekinteni örökkön örökké. Jó előre tudtuk, hogy a válasz­tásokat nem fogják kiírni, mert ős- Április. Irta: Fehér Dezső. Május a szerelmesek hónapja, szeptem­ber a melanchólikusoké, november Mars Imparetoré, január a levélhordóké — áp­rilis az enyém, meg a mithológiai Vénus Istennőé. Vénusnak mindenesetre több jussa van hozzá, — mert neki szentelték azt a ró­mai főpapok, akik ezen nagylelkű ado­mányozással alighanem azt akarták sym­­bolizálni, hogy a szépség hatása változó, mint az áprilisi időjárás. Én pedig min­den papi szenkció nélkül magam válasz­tottam e hónapot tizenkét más társa kö­zül, nem tudom, hogy miért, talán a celta népünnepekről ránk maradt bohókás „áp­rilisjáratás“ szokásaiért. Másoknak sok bosszúságot okoz ez az „áprilisjáratás,“ én szivemből örülök neki. Már gyermekkoromban sem tudtam hara­gudni, mikor a többi nebulók elhitették velem, hogy hivat haza édes­apám az iskolából és én szépen elhagyva az elő­adást, lelkendezve futottam haza a fel­végre, ahonnan aztán kergetett vissza édes­apám az iskolába. A huncut nebulók kinevettek e miatt és elneveztek április bolond­jának, és én viseltem ezt a titu­lust megázással, harag nélkül. Szerettem, hogy áprilisban őszinték hoz­zám az emberek. Ugratnak, felültetnek, bolondítanak és behálózzák könnyen hivő lelkemet, ábrándozó szívemet csalja álom­képekkel,­­ de nem sokáig űzik velem ezt a furcsa komédiát. Hamarosan meg­magyarázzák, hogy tréfa volt az egész. Nem kételkedem az emberek őszinteségé­ben, hiszen a káprázatban és szilárd örök anyagnak nézem a szappanbuborékot, egyszóval április bolondja vagyok — punk­tum. Az vagyok, április bolondja ! És ebben csak az a tragikum, hogy ennek érzem magam a többi hónapokban is. Azt a spekszist, pessimismust, mely sötétnek és rútnak lát mindent, csak affektálóra. Dar­­vint, Hartmannt meg Schoppenhauert ol­vastam és némely maximák örökösen az agyamban zsibongnak, de csak az agyam­ban ; a szivem a lelkem megőrizte naiv­­ságát és futok ma is színes szivárvány­kép után, mely elfoszlik, pára lesz, mire elérni vélem, összeroskadok fáradtan, csüggedten egy-egy ilyen exkursió után a vég után — és mit tehetek egyebet, konstatálom magamról, hogy április bo­londja — voltam megint. És azután kezdem újra élülről. A józan eszem az örökösen harcban áll a szívem­mel. A józan eszem analyzál, eltemetve boncolja a kápráztató jelenségeket, bírá­latot gyakorol felettünk, a spectresco ere­jével vegyelemzi a tündöklő színeket, — de hiába minden okoskodása, minden argu­­mentálása , a szivem, az én könnyen hivő bolondos jó szivem érez és érzéseivel halomra dönt minden bölcs theóriát. An­­nak a sugallatát követem, valahányszor csalódtam is benne, az az, kerget vad erővel ideálok után — és én futok lobogó szenvedéllyel előre, araig el nem fáradok, össze nem roskadok és be nem látom, hogy április bolondja voltam megint. Nem tudom, hogy így vannak-e evvel a többi úgynevezett filiszter-emberek is,­­ akik hideg vizet isznak, ha forr a vérek és nem mennek felöltő nélkül sé­tálni, ha hűvös van. De ha nem így van­nak vele, akkor irigylem a filisztereket az ő jó tulajdonságukért és restellem szörnyet, hogy bohémé vagyok. A bo­hémé „április bolondja“ marad élete vé­géig. Deresedő fővel konstatáljuk, hogy nem javultunk semmit és habár egy hosszú tanulságos életen át tapasztaltunk eleget, megmaradtunk vén szamaraknak, akik hiszünk ideálokban, keressük az örök jót, az örök szépet — a reálisan, praktikusan gondolkozó emberek hangos kacarászása, csípős gúnyja dacára. Április az én hónapom. Úgy örülök neki, mikor az ő szeszélyes, csalóka nap­sugarával bemosolyog lakásom ablakán kora reggel és úgy üdvözlöm, mint egy rég várt kedves vendéget, aki megérke­zik pontosan. Mint ahogyan a becsületes jó kereskedő lezárja üzletév végén a könyveit, összeállítja a mérleget, kiszá­mítja, hogy mennyi a „tartozik“ és meny­nyi a „követel“, azonképen csinálom én is meg egy-egy év eseményeinek, a szí­vem veszteségének és nyereségének zár­számadását április havában. Hogy ezen a napon járatják velem a vidám barátok merő csínyből az áprilist, annak örülök, azon mulatok, de ahogyan visszatekintek

Next