Somogyi Hirlap, 1906. július (3. évfolyam, 147-172. szám)
1906-07-01 / 147. szám
a bér emelkedését, ha harcok árán, még súlyosabb helyzetek teremtésével ideig-óráig tartóan el lehet is érni, állandó javulást a mezőgazdaság terén a munkaadó és munkás viszonyának kiélesítésével kivívni képtelenség. A gazdasági életnek nehezebbek és mélyebben fekvők a problémái, semhogy erőszakosan meg lehetne azokat oldani. Tudják ezt nagyon jól azok is, akik a mezőgazdasági sztrájkokat szítják és szervezik. Tudják, hogy a sztrájk nem az az eszköz, amely gyökereiben megromlott gazdasági életet följavíthat. Ha mégis sztrájkokat szerveznek és főleg, ha most és nálunk szervezik, csak még vigasztalanabbá, még sivárabbá teszik, az amúgy is súlyos helyzetet. Gazdasági okokból tehát teljesen hibás és teljesen káros a munkásmozgalomnak ez az iránya. A munkás azt hiszi, hogy a kenyere dolgát javítja vele. Ezt magyarázzák neki, erre tanítják. Holott tanítói és izgatói maguk is tudják, hogy a kenyérkérdésben nem fognak rajta segíthetni. Mit akarnak hát akkor? Azt mondják, hogy így akarnak a népnek politikai jogokat szerezni ? Ők ? És most? Most, amikor a politikai jogok kiterjesztésére vállalkozott a kormány ? Amikor súlyos alkotmányválságok után a népjogok fejlesztése kormányprogrammá lett ? Néhány hónapi időt nem lehet kivárni ? Türelmetlenkedéssel és izgalmak keltésével eredményeket úgy sem lehet elérni. Hiába való a tömegek zaklatása, mert a természetben sincsenek ugrások, amint a politikában és a gazdasági életben sincsenek. Akik mégis lázítják a népet, lelketlen izgatók, haszonleső álapostolok. Az aratósztrájk tehát gazdaságilag mit sem eredményezhet a munkásnép javára. Politikailag nem fogja siettetni a megígért reformokat. Ellenkezőleg, kiélesíti az ellentéteket azok között a rétegek között, amelyek egymásra vannak utalva s akiknek harmonikus együttműködéséből állhatnak elő a súlyosan beteg mezőgazdaság gyógyulása. Ezek a sztrájkok még azok szempontjából is károsak, akik a nép barátainak vallják magukat. Károsak, mert a kenyérkérdés szempontjából céltalanok. Politikai kérdésből pedig, legalább is idő előttiek, hol boszúságot keltve, hol pedig olyan különös érzést, melyhez hasonlót nem tapasztalt még az életben. És az ellen egész büszkeségével védekezett. Elhitette magával, hogy Nyitray közönséges, hiú tucat ember, ki nem érdemel különösebb figyelmet. Mégis folyton foglalkoztak gondolatai. Már önmagával hasonlott meg. Ami sohsem történt meg vele, nem tudott uralkodni akaratán most. Hát majd segít a baján. Nyitrayt kerülni fogja, bárhol találkozzék vele. Nem vesz létéről tudomást. Talán mégsem fog mindig mosolyogni az az ember és eljön még az idő, mikor letörve, megalázva kérdezendi, hogy mit is vétett? De hát mindez nem egészen így történt. Baánéknál zsűr volt. Mikor Blanka megjelent, alig észrevehető fejbiccentés és fagyos, lenéző tekintet volt a felelet Nyitray kimért köszönésére. A kezét is alig érintette meg. Mintha Nyitray ajkát elhagyta volna egy pillanatra az állandó mosoly. De aztán megint ott diadalmaskodott szünet nélkül. Az egész társaságot ő mulattatta ragyogó szellemességével. El voltak tőle ragadtatva, Blankával pedig egyszerűen nem törődött. Néhány banális udvariassági forma, aztán vége. Blankát ezzel szemben cserbenhagyta minden szellemessége, amit pedig általában respektáltak nála. Hogy szerette volna Nyitrayt csipkedni, vagy visszavágni neki, hogy az méltó ellenfelét becsülje benne, de csak nem sikerült. Bosszúsabban, mint valaha, távozott. Most meg már valósággal üldözték Nyitray mélabús kifejezésű, nagy, dióbarna szemei s az a rettenetes mosoly. Ezután minden helyet került, hol Nyitrayval találkozhatott volna. Félt tőle. De egyszersmind elhitette magával, hogy gyűlüli. Azonban néhány hét múlva véletlenül mégis összekerültek egy társaságban. Blanka a kezét sem nyújtotta neki. Nyitray ajkán megfagyott a mosoly, s mintha elsápadt volna kissé. E pillanatban átérezte, hogy amit ők ketten űznek, azt több a játéknál. Még elég higgadtsággal birt annak megítélésére, hogy ez tovább nem mehet így. Most már ő tért ki Blanka elől s következetesen kerülte. Valami ismeretlen veszedelem érzete fogta el. Ez a leány igy imponált neki, mint még eddig egy sem. Mert aféle viveur, sokat udvarolgatott már életében és többször megpörkölte lepkeszárnyait, de komoly, mélyebb vonzalmat senki irányában sem érzett még. Fölületes, futólagos szerelmei voltak eddig. De ez a határozott, erős karakterű lány belopta magát a szivébe. Az első találkozáskor. Mikor ő még csak játszott. Ez a mai újabb ütése a leánynak, nagyon fájt neki. . . . Blanka tapsolni szeretett volna, mikor Nyitray eltávozott. De győzelme nem sokáig tartott és már néhány nap múlva kénytelen volt önmagának bevallani gyengeségét. Nem tudta feledni azt a mosoly nélküli, fájdalmas tekintetet, mit Nyitray utolsó együttlétük alkalmával a távozáskor rávetett. Tudta, hogy nagy fájdalmat okozott neki. Egy alkalommal az utcán találkoztak egy saroknál. Nem kerülhették el egymást. Nyitraynak egy árnyalattal sápadtabb lett az arca, míg a leány homlokát pirosság öntötte el. A fiú szótlanul emelte meg kalapját. Viszonzásul hideg főhajtás. ■ Nyitray talán nem is várt mást. Hanem Blankának még a lelkét is megrázta a saját hidegsége. Mintha örökre eltűnt volna az Kínai és japáni áruk az Erzsébet-ut 8. szám alatt CSak hétfőig ^ Q (julius 2-ig) kaphatók. Felhívom a t. kö- ilgyf] T S |j * zönség figyelmét keleti szőnyegek, kínai MMHlll m• Mag vázák, tengeri kagylók stb. cikkek vételére. konstantinápolyi Cég. „S 0 M O G Y 1 HÍRLAP“ Mennek, mennek . . . Akik elhagyják hazájukat. Kaposvár, június 30. Vándorolnak, vándorolnak százezrenkint ki a honból. Magyar honpolgárokat szállítanak a nagy tengeri hajók Amerikába. Azelőtt leginkább Hamburgból, most pedig Fiuméból szállanak a tengerre honfitársaink ! Istenem, milyen nagy elhatározás kell ahhoz, hogy valaki elhagyja ezt a földet, ezt az édes magyar hazát, ahol apáink csontjai porladoznak, akiknek sírjai előtt letérdelve, imát rebegnek ajkaink. Azt a helyet, ahol születtünk, ahova gyermekkori emlékek fűznek, ahol gondtalanul űztük a hímes lepkéket, majd ábrándokat szőttünk a boldog ifjú korban. Vagy talán kég nőtt azok sziveire, akik a nagy óceánon eresne, maguknak ; hazát s érzéketlenek lesznek, mert másként nem hagynák el hazájukat. Úgy olvastam, hogy a honvágy a legnagyobb, a legérzékenyebb fájdalom; hát akkor tényleg érzéktelen az, aki elhagyja hazáját s igaza van a költőnek, midőn azt mondja: „Szivet cseréljen az, aki hazát cserél !“ És mi vár azokra a százezrekre, akik a legutóbbi években átvitorláztak az amerikai egyesült államokba, mert a legtöbben odamentek, akik a hazával együtt szivet cseréltek. Magasabb bér, de nehéz és súlyos munka s ha némelyik megtakarít is magának pár száz koronát, a legtöbb elzüllik, tönkremegy s ott a messze, távol idegenben elpusztul, elhull, mint ősszel a légy, nincs aki sajnálkozna felette. Itthon a munkás tisztességes keresetet talál, megélhet, sőt szerezhet is magának öreg napjaira s gyermekei körében derűs napok közt élhet. De odaát! Ott minden csupa számítás ! A szülő és gyermek között is a viszonyok legtöbbször olyanok, mint nálunk a madaraké. Ha egyszer a fészekből kiszáll, repülni tud, nem gondol többé semmivel, elköltözik messze tájra, más vidékre s a maga fészkét rakosgatja. Ismeretesek az ügynököknek csábító, fényes ígéretei, akik a népet a kivándorlásra biztatják. Rózsás jövőt, aranyhegyeket ígérnek, hogy ezek pénzecskéjéből maguknak nagy jövedelmet szerezzenek s a szegény, az elvakult kivándorló kap terméketlen földet s ha nehéz munkával valami reményt ér el, azt is elpusztítják a vadállatok és gyakran életüket is veszélyeztetik ezek és a régi benszülött törzsek! Nemrégen találkoztam egy összetört, rongyos alakkal, aki pár évet töltött Amerikában ; eladta itthon házát és kis földecskéjét s a gazdagodás vágya őt is oda vezette. Elvitte kis vagyonát, küzdött, szenvedett évekig s alig maradt annyira, hogy hazajöhetett. Átkozta a pillanatot is, melyben hajóra szállt! De most már késő! Hazajött koldusnak! Ti könnyen hivő honfitársak, ezeket csak azért mondom el, hogy okuljatok! „A nagy világon kívül Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned 's halnod kell!“ Noszlopy Tivadar, 1906. julius 1. A Somogyi Hírlap szerkesztősége Korona utca 7. fl szerkesztőség telefonszáma : 5.