Somogyi Hirlap, 1906. augusztus (3. évfolyam, 173-197. szám)
1906-08-01 / 173. szám
III. évfolyam. Kaposvár, Szerda, 1906 augusztus 1. 173. szám. Előfizetési díj: Bár évre 10 korona, fél évre 8 korona, negyedévre 4 korona, egy hóra 1 kor. 50 fillér. Tanítóknak : Egész évre 12 korona. — Egyes számára 4 fill. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkeszte: MIKLÓS GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona-utca 7. sz. Nyiktér árszabás szerint. — Szerkesztőség telefonszáma 5. Őszintén. Kossuth és Széchenyi: két óriási szellem, mind a kettő egyet akart, de más-más után és más-más eszközökkel. Kossuth is, Széchenyi is nagygyá, hatalmassá, önállóvá akarta tenni a magyart. Gróf Széchenyi István elve szerint munka, gazdasági jólét, haladás, szellemi fejlődés az első föltétele a magyar nemzeti nagylétnek; Kossuth Lajos elve szerint pedig mindezt a közjogi függetlenség kivívása által és után lehet csak biztosan elérni. Már most a két elvet, Kossuth és Széchenyi elvét egyesíteni kell. Gyors egymásutánban jogokat, biztos megélhetést, emberi méltóságot kell adni a népnek, megizmosítani a nemzeti műveltséget és ezekkel a fegyverekkel megszerezni az önállóságot. Akkor aztán jöhet az ellenség nyíltan avagy titkon. * Én édes Istenem, ha most úgy hirtelen föltámadna Mátyás király és ott teremne Bécsnek kapuja előtt ! Ugyan mit csinálnának a nagyszájú nemzetiségiek, a mocskos Luegerek, a hencegő Beck bárók, a derék Goluchowskiak és a többi magyarfaló osztrákok ? Bezzeg szűk lenne rajtuk egyszeriben a bugyogó. Mátyás, a dicső, a hatalmas, a nemzeti király csak egyet intene a szemöldökével és ott görnyedeznének sorban a vitéz csehek, morvák, lengyelek és németek a porban. Még azt se mernék mondani, hogy bikkmakk ! * Megint az amerikai magyarság rovására folyik az alku. Arról van szó, hogyan szállítsák ki a kivándorlókat. Nemzeti hajóstársaságot akar alapítani a kormány. Ha lesz belőle valami, az ezer meg ezer földönfutó nyugodt lehet : útlevelet kap, eljut Fiuméig, ott beraktározzák a magyar lobogó alatt járó hajóra s minden héten pár ezer ember kiköthet New Yorkban. Ezzel aztán vége. Sorsára bízzák az idegen világban jótehetetlen magyart! Eddig legalább igy volt.Mehetett kiki a maga utján. Vagy boldogult, vagy elpusztult. Hej ! pedig nem jól van ez igy ! Ha már a tejjel-mézzel folyó áldott Magyarország a kapzsi, falánk és önző Ausztria miatt sínylődve kénytelen szelek szárnyára ereszteni a maga gyermekét, az a nemzeti kormány kötelessége, hogy odakint gondviselő szeretet, jó akaratú útbaigazítás, gyöngéd segítő kéz fogadja a kihűlt tűzhelytől elszakadt gyámoltalanokat. Elég volt! Magyar horvát címkérdés. Többet nem engedhetünk. Egy zágrábi távirat jelenti, hogy a horvát pártok többsége elhatározta a horvát országgyűlés összehívásának elhalasztását s azt mondja, hogy ezt a határozatot „a horvát királyi kormány“ kívánságára hozták. Maga a határozat ezúttal nem esik szó alá. Annál nyomatékosabban tiltakozni kell azonban a horvát királyi kormány kifejezés ellen. Horvátországnak csak „külön országos kormánya“ van, királyi kormánya azonban nincsen. Amint hogy nincs külön horvát király, mert az 1868: XXX. törvény szerint Horvátország Magyarországgal együtt egységesen a Szent István koronájával megkoronázott király jogara alá tartozik. A horvát királyi különállás felélesztésének kísérletét, bármily jelentéktelen külsőségekben, apró crmecskékben jelentkezik is, eleve a kellő komolysággal és súlylyal vissza kell utasítani. A koalíció kormányra jutása óta Magyarország úgyis igen messzemenő méltányosságot gyakorol a horvátok különleges nemzeti aspirációival szemben, de az állam és a korona, valamint a királyi méltóság egységét, amely jelképe egy állami egységnek, semmiféle méltányosság fel nem adhatja, napra látható, hogy pusztulnak az egykor oly viruló magyar községek. Mi ennek az oka ? A legutóbbi földművelő-mozgalmak igen világosan megadják a választ. A fő ok a földéhség, mely nem talál itthon kielégítést, és kiűzi az embereket messzi földekre, hogy ottan keressék a boldogulást. A magyar paraszt, ha valamelyes vagyonhoz jut, nem nyit műhelyt, vagy próbálkozik valamely ipari foglalkozással, hanem elsősorban földet akar venni, mely teljesen az övé legyen, melybe belefektethesse minden szorgalmát és vagyonkáját. A magyar paraszt fanatikusan szereti a földet és minden áldozatra kész, hogy azt megszerezhesse. De ez a mai viszonyok között szinte lehetetlen. A nagybirtokos osztály meg a földek nagy részének tulajdonosa oly magas árakat kér minden darabka termőföldért, hogy szinte lehetetlenné teszi a hozzájutást. Ezért nagyfontosságu Orosháza elhatározása, hogy hatmillió koronáért megveszi Károlyi István gróf földjeit és szétosztja azokat a kisgazdák között, oly módon, hogy annak vételára kis összegekben törleszthető. Ez egyike a legritkább eseteknek, hogy végre maguk a városok is belátják, milyen úton-módon lehet megakadályozni a maguk pusztulását és fölhasználva az összesség nagyobb erejét, gátat vetnek az elzüllésnek, a végromlásnak. Ha ezt a példát a többi városok is megszívlelik és ebben az irányban határozott és tervszerű mozgalom indul meg, nemsokára érezni fogjuk a jótékony és áldásos hatását. Adjunk földet a népnek, hogy megélhessen a maga hazájában. Ez legyen a jelszó és akkor a kivándorlás statisztikája nem fog olyan szomorú és ijesztő adatokat mutatni Magyarország pusztulásáról. Földet a népnek! Hat milliós birtokvétel. A kisgazdákért. Amerikában éppen most indult meg igen erős mozgalom a magyarság beözönlése ellen. Kimutatták, hogy a magyar bevándorlás ebben az évben túlszárnyalta az olaszt is, amely eddig a különféle nemzetiségek között a legnagyobb volt és erélyes intézkedéseket sürget az úgynevezett magyar veszedelem ellen. A legszomorúbb az, hogy a kivándorlók tömegét a színtiszta magyar vidék lakossága teszi, tehát az a munkaerő, mely Magyarország gazdasági helyzeténél fogva legjobban érvényesíthetné a munkabírást és szorgalmát. Ezek a földművelők. És napról Védekezés az árverési hiénák ellen. A kamara felterjesztései. Évek óta tapasztalható a bírósági árveréseken az, hogy néhány hivatásszerű árverelő mindenféle fortéllyal és furfanggal lehetetlenné teszi, hogy az árverezni akaró reális vevők vásárláshoz jussanak. A legutálatosabb módon viselkednek ezek a hiénák minden olyan árverezővel szemben, aki nem az ő gárdájukból való. Nem riadnak vissza a személyes inzultusoktól sem és ekként uralva a helyzetet, az árverésre kerülő ingó vagy ingatlan vagyonokat potom árért veszik meg. Ezt a hatóság tétlenül nézi, mert kénytelen eltűrni, ha az árverést sikeres eredménnyel akarja lefolytatni. Ezzel szemben sokkal fontosabb magán és közérdek parancsolja, hogy ez az állapot gyökeres változtatáson menjen keresztül. Mert ilyenformán az árverésre kerülő ingó vagy ingatlan elkótya-vetélődnek s a befolyt pénz még a hivatalos kiadásokra sem elégséges. A hitelező, aki ezen az utón akart pénzéhez jutni, az pedig egy fillért sem lát.