Somogyi Hirlap, 1906. augusztus (3. évfolyam, 173-197. szám)

1906-08-01 / 173. szám

III. évfolyam. Kaposvár, Szerda, 1906 augusztus 1. 173. szám. Előfizetési díj: Bár évre 10 korona, fél évre 8 korona, negyedévre 4 korona, egy hóra 1 kor. 50 fillér. Tanítóknak : Egész évre 12 korona. — Egyes szám­ára 4 fill. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkeszte: MIKLÓS GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona-utca 7. sz. Nyik­tér árszabás szerint. — Szerkesztőség telefon­száma 5. Őszintén. Kossuth és Széchenyi: két óriási szellem, mind a kettő egyet akart, de más-más után és más-más esz­közökkel. Kossuth is, Széchenyi is nagygyá, hatalmassá, önállóvá akarta tenni a magyart. Gróf Széchenyi István elve szerint munka, gazdasági jólét, haladás, szellemi fejlődés az első föltétele a magyar nemzeti nagylétnek; Kossuth Lajos elve szerint pedig mindezt a közjogi függetlenség kivívása által és után lehet csak biztosan elérni. Már most a két elvet, Kossuth és Széchenyi elvét egyesíteni kell. Gyors egymásutánban jogokat, biztos meg­élhetést, emberi méltóságot kell adni a népnek, megizmosítani a nemzeti műveltséget és ezekkel a fegyverek­kel megszerezni az önállóságot. Ak­kor aztán jöhet az ellenség nyíltan avagy titkon. * Én édes Istenem, ha most úgy hirtelen föltámadna Mátyás király és ott teremne Bécsnek kapuja előtt ! Ugyan mit csinálnának a nagyszájú nemzetiségiek, a mocskos Luegerek, a hencegő Beck bárók, a derék Go­­luchowskiak és a többi magyarfaló osztrákok ? Bezzeg szűk lenne raj­tuk egyszeriben a bugyogó. Mátyás, a dicső, a hatalmas, a nemzeti ki­rály csak egyet intene a szemöldö­kével és ott görnyedeznének sorban a vitéz csehek, morvák, lengyelek és németek a porban. Még azt se mernék mondani, hogy bikkmakk ! * Megint az amerikai magyarság rovására folyik az alku. Arról van szó, hogyan szállítsák ki a kiván­dorlókat. Nemzeti hajóstársaságot akar alapítani a kormány. Ha lesz belőle valami, az ezer meg ezer föl­dönfutó nyugodt lehet : útlevelet kap, eljut Fiuméig, ott beraktározzák a magyar lobogó alatt járó hajóra s minden héten pár ezer ember kiköt­het New­ Yorkban. Ezzel aztán vége. Sorsára bízzák az idegen világban jótehetetlen magyart! Eddig legalább igy volt.Mehetett kiki a maga utján. Vagy boldogult, vagy elpusztult. Hej ! pedig nem jól van ez igy ! Ha már a tejjel-mézzel folyó áldott Magyarország a kapzsi, falánk és önző Ausztria miatt sínylődve kény­telen szelek szárnyára ereszteni a maga gyermekét, az a nemzeti kor­mány kötelessége, hogy odakint gondviselő szeretet, jó akaratú út­baigazítás, gyöngéd segítő kéz fo­gadja a kihűlt tűzhelytől elszakadt gyámoltalanokat. Elég volt! Magyar horvát címkérdés. Többet nem engedhetünk. Egy zágrábi távirat jelenti, hogy a horvát pártok többsége elhatározta a horvát or­szággyűlés összehívásának elhalasztását s azt mondja, hogy ezt a határozatot „a hor­vát királyi kormány“ kívánságára hozták. Maga a határozat ezúttal nem esik szó alá. Annál nyomatékosabban tiltakozni kell azon­ban a horvát királyi kormány kifejezés ellen. Horvátországnak csak „külön országos kormánya“ van, királyi kormánya azonban nincsen. Amint hogy nincs külön horvát ki­rály, mert az 1868: XXX. törvény szerint Horvátország Magyarországgal együtt egy­ségesen a Szent István koronájával megko­ronázott király jogara alá tartozik. A horvát királyi különállás felélesztésének kísérletét, bármily jelentéktelen külsőségek­ben, apró crmecskékben jelentkezik is, eleve a kellő komolysággal és súlylyal vissza kell utasítani. A koalíció kormányra jutása óta Magyar­­ország úgyis igen messzemenő méltányos­ságot gyakorol a horvátok különleges nem­zeti aspirációival szemben, de az állam és a korona, valamint a királyi méltóság egysé­gét, amely jelképe egy állami egységnek, semmiféle méltányosság fel nem adhatja, napra látható, hogy pusztulnak az egykor oly viruló magyar községek. Mi ennek az oka ? A legutóbbi földművelő-mozgalmak igen világosan megadják a választ. A fő ok a földéhség, mely nem talál itthon kielégítést, és kiűzi az embereket messzi földekre, hogy ottan keressék a boldogu­lást. A magyar paraszt, ha valamelyes vagyon­hoz jut, nem nyit műhelyt, vagy próbálko­zik valamely ipari foglalkozással, hanem el­sősorban földet akar venni, mely teljesen az övé legyen, melybe belefektethesse min­den szorgalmát és vagyonkáját. A magyar paraszt fanatikusan szereti a földet és min­den áldozatra kész, hogy azt megszerez­hesse. De ez a mai viszonyok között szinte le­hetetlen. A nagybirtokos osztály meg a föl­dek nagy részének tulajdonosa oly magas árakat kér minden darabka termőföldért, hogy szinte lehetetlenné teszi a hozzájutást. Ezért nagyfontosságu Orosháza elhatáro­zása, hogy hatmillió koronáért megveszi Ká­rolyi István gróf földjeit és szétosztja azo­kat a kisgazdák között, oly módon, hogy annak vételára kis összegekben törleszthető. Ez egyike a legritkább eseteknek, hogy végre maguk a városok is belátják, milyen úton-módon lehet megakadályozni a maguk pusztulását és fölhasználva az összesség nagyobb erejét, gátat vetnek az elzüllésnek, a végromlásnak. Ha ezt a példát a többi városok is meg­szívlelik és ebben az irányban határozott és tervszerű mozgalom indul meg, nemsokára érezni fogjuk a jótékony és áldásos hatását. Adjunk földet a népnek, hogy megélhes­sen a maga hazájában. Ez legyen a jelszó és akkor a kivándorlás statisztikája nem fog olyan szomorú és ijesztő adatokat mutatni Magyarország pusztulásáról. Földet a népnek! Hat milliós birtokvétel. A kisgazdákért. Amerikában éppen most indult meg igen erős mozgalom a magyarság beözönlése el­len. Kimutatták, hogy a magyar bevándor­lás ebben az évben túlszárnyalta az olaszt is, amely eddig a különféle nemzetiségek között a legnagyobb volt és erélyes intéz­kedéseket sürget az úgynevezett magyar ve­szedelem ellen. A legszomorúbb az, hogy a kivándorlók tömegét a színtiszta magyar vidék lakossága teszi, tehát az a munkaerő, mely Magyar­­ország gazdasági helyzeténél fogva legjob­ban érvényesíthetné a munkabírást és szor­galmát. Ezek a földművelők. És napról­ Védekezés az árverési hiénák ellen. A kamara felterjesztései. Évek óta tapasztalható a bírósági árveré­seken az, hogy néhány hivatásszerű árverelő mindenféle fortéllyal és furfanggal lehetet­lenné teszi, hogy az árverezni akaró reális vevők vásárláshoz jussanak. A legutálatosabb módon viselkednek ezek a hiénák minden olyan árverezővel szemben, aki nem az ő gárdájukból való. Nem riadnak vissza a személyes inzultusoktól sem és ekként uralva a helyzetet, az árverésre kerülő ingó vagy ingatlan vagyonokat potom árért veszik meg. Ezt a hatóság tétlenül nézi, mert kényte­len eltűrni, ha az árverést sikeres ered­ménnyel akarja lefolytatni. Ezzel szemben sokkal fontosabb magán és közérdek paran­csolja, hogy ez az állapot gyökeres változ­tatáson menjen keresztül. Mert ilyenformán az árverésre kerülő ingó vagy ingatlan el­­kótya-vetélődnek s a befolyt pénz még a hivatalos kiadásokra sem elégséges. A hite­lező, aki ezen az utón akart pénzéhez jutni, az pedig egy fillért sem lát.

Next