Somogyi Hirlap, 1907. december (4. évfolyam, 275-298. szám)
1907-12-01 / 275. szám
IV. évfolyam. Kaposvár. Vasárnap, 1907. december 1. 275. szám. POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési Egy évre 18 korona, fél évre 8 korona, negyedévre ... 4 korona, egy hóra 1 korona 50 fillér, ul. : Tanítóknak : Egész évre 12 korona. — Egyes szám ára 4 fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Korona-utca 7. sz. Felelős szerkesztő: MIKLÓS GYULA. ................ 1 1 ....... 1 Nyilttér soronkint. ..........................................................50 fillér Mulatságok, báli kimutatások és magánközlemények soronkint ..........................................................40 fillér Eljegyzési és esketési értesítések díja ... 5 korona. A PARLAMENTI HELYZET. A SOMOGYI HÍRLAP számára írta: NAGY EMIL, országgyűlési képviselő, Budapest, november 30. Nehéz idők járnak hazánkra, vészteljes felhők tornyosulnak a szemhatáron. Nem abban látom én a veszélyt, hogy a kormány esetleg elvesztheti az ország vezetésének a jogát, s önmagában véve még abban sem látnék bajt, ha a ma uralkodó rendszer másoknak adná át az ország vezetését. A végtelen nagy nehézséget abban látom, hogy egyenetlenség kezd dúlni sorainkban anélkül, hogy lenne olyan valami más irányzatú párt, amelyik a kormányzás nehéz gondjait átvehetné. Mert Supiló, Lukácsin, Polónyi Géza, Lengyel Zoltán, Bánffy Dezső, Vázsonyi Vilmos, meg Bozóky Árpád csak nem alkotnak olyan egyöntetű szerves egészet, hogy nekik lehetne átadni az ország vezetését. Ilyen helyzetben nincs más hátra, mint a mai rendszer támogatóinak önzetlenül akként összetartaniuk, hogy zökkenés nélkül vezessék tovább az állam szekerét. Mert elég volt a zökkenésekből. Ez a nemzet békés munkára áhítozik és még egy darabont kétféle fejetlenség éppen elég lenne arra, hogy ez a nemzet Lengyelország sorsára jusson, amint ezt vezérünk bölcsen megmondta. S ha valaki azelőtt más meggyőződésben is élt, ez önmagában nem ok arra, hogy a nemzet békés kormányzatának munkáját ma ne támogassa. De ez önmegtagadással jár, ehez férfi jellem kell, míg most a nehéz időkben a kormány ellen fordulni olcsó dicsőség. Vannak olyan képviselők, akiknek éltető erejük az örökös népszerűség görögtűzzel világított fürdője s ha mandátumuk elvesz, egy perc alatt visszaesnek a dicstelen semmiségbe. Én emberileg értem, hogy ezek a közelgő harctól ijedten visszahúzódnak, az úgynevezett radikális függetlenségi politika jövő mandátumot biztosító, szivárvány légkörébe. De viszont azt ne kívánják tőlem, hogy kalapot emeljek gyöngeségük előtt, amellyel pártunk tömör sorait megbontották az ellenség óriási örömére s ne kívánják tőlem, hogy ebbeli nézetemet eltitkoljam. Azt verklizik szüntelen, hogy a függetlenségi párt lejárja magát a kormányon. Ha ez igaz, akkor nem is kár érte. A parlamenti rendszer meghamisítása az, hogy egy párt csak az ellenzéki népszerűségből vegye ki a részét, de a kormányzás bajaitól féltse a bőrét. Én a függetlenségi politikát nem ilyen virágházi növénynek tekintem. Szerintem a függetlenségi politika az Erő és Öntudat, amely kérlelhetlenül halad végcélra : az állami függetlenség felé. Balgaság azt hinni, hogy ezt a küzdelmes mretialadást folról holnapra siker koronázza. Erre még nem volt példa a világtörténelemben, Jerichó falait kivéve, amelyek puszta lármára összedőltek. Megállapíthatjuk, hogy a velünk szembehelyezkedő osztrák érdek nem ilyen fallal van körülvéve. Ezeket puszta bőgéssel, Az uram. — A „Somogyi Hírlap“ eredeti tárcája. — Irta: Petelei István. A falu végén a vándorköves, szakadékos mezőn tanyázó cigánysátorból egy rongyos, mezitlábos, fekete cigányleány (a papsajtiegeléssel betelve) az utolsó granicerrel fedett házikó kerítésére rákönyököl és benéz az elhagyott udvarra. Ottt egy viseltes, beteges formájú, ifjú paraszt fehérnép a küszöbön ülve ránéz a cigánylányra s rászól : — Mi kell ? — Hát . . . semmi. — Hová valók vagytok ? A sátorral vagy ? — Ühüm . . . Messziről, a gyergyói havasokból valók vagyunk. — Te rongyos! — vontatva, nagysokára folytatja — leány vagy ? — Láthatod tán. — Nem látom. Gyere be. Adok valamit. Végigméri lustán s gyors elhatározással igy szól: — Szeretnéd, ha csikós strimpflid volna? Szeretnéd, ha gombos topánkád lenne ? Gyere be . . . A parasztasszony befordul a házba s kicipel egy tarka kendőbe kötött batyut. — Ülj le oda. Nem is bő a lábszáradra a strimpfli. Úgy ... A topánkában kotyog a lábad, de sarjával kitöltheted. És ti nem szoktatok erre felénk jönni? Mi? Felöltöztetnélek, ha tudnám, hogy elmentek innen és nem látlak többet. — Nekem adnád a cipőt? Dugva? — Az enyém. Kisasszonyok viselnek a városon ilyen stráfos harisnyát. Drága . . . Vedd el. Neked adom, te rongyos , kösd meg kóccal a térdeden felül. Van még egy köntösöm, aminek bő az ujja. — Bő az ujja? Oh na! S nekem adod? — Egy szót se szólj. Tedd be a kaput. Vedd fel. Állj az eperfa alá. Siess. Hogy hívnak ? — Anikó . . . — Anikó . . . Engemet. Sebesnének hívnak. Én asszony vagyok. Az uram a városban van. Szolgálatban van az uram . . . S erre kibuggyan (miért? miért nem?) a könny a szemén s betakarja az orcáját mind a két kezével . . . Zokogásában a lapos melle zihál ... De elfojtja a sírását és szürkén folytatja: — Vedd fel, Anikó . . . Nem is igen bő rajtad az a köntös. Kisasszonyok viselnek eféle cafatot a városon. Szép e? De még egy szalmakalapom is van. Kisasszonyfélék viselik azt is. De gombold be a köntösödet. Neked adom, de úgy, hogy mindjárt elviszed innen s ne lássam meg többet. Neked adom a kalapot is. — Mi lest? — Mi bajod vele? Várj kihozom. Egy borjúnak az ára van ezekben a rongyokban. Vidd el. A városon a rosszfajta kisasszonyok viselik az ilyen holmikat. Az Isten verje meg őket. Amint a virágos szalmakalapot kihozza, úgy megmarkolja, hogy összetörik a markában. — Nem baj . . . Úgy is kacagás efféle piszkot viselni kiöltözött parasztleánynak a városon ... Ott (s messze hely fele int) efféle kalappal csavarják el az ifjú parasztembereknek a fejét a rossz fehérnépek . . . És keserű dühvel rongygyá tépi a cifra kalapot, kitörli az öklével a szemét és hevesen folytatja: — Menj . . . menj. Nincs egyebein. Menj vele sietve. Ne is merj errefelé nézni. Fuss, jaj, nem birom. A cigányleány amint kiadalog, a kapunál visszafordul: — Aztán mit mondjak, — ravasz tekintettel vigyázva az asszonyra — mit mondjak ? Ha kérdezik, hogy hol kaptam ezeket a szép holmikat? Nem loptad? — Nem ... Én becsületes asszony vagyok . . . Asszony. Az uram a városon szolgál már két esztendeje, de nem jöhet vissza . . . mert nem akar vagy nem jöhet haza . . . Viheted . . . Tedd be a kaput. . . . S maga is belép a házikó ajtaján. Bezárja, nekidől s hangos fuldoklás között sirja: — S mond meg, hogy mindent megvettem . . . úgy öltöztem fel . . . amilyeneket ő szeret a városon — s még se . . . még se . . . engemet szeret ... az uram. Mai számunk 16 oldalra terjed.