Somogyi Hirlap, 1907. december (4. évfolyam, 275-298. szám)

1907-12-01 / 275. szám

IV. évfolyam. Kaposvár. Vasárnap, 1907. december 1. 275. szám. POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési Egy évre 18 korona, fél évre 8 korona, negyedévre ... 4 korona, egy hóra 1 korona 50 fillér, ul. : Tanítóknak : Egész évre 12 korona. — Egyes szám ára 4 fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Korona-utca 7. sz. Felelős szerkesztő: MIKLÓS GYULA. ................ 1 1­­ ....... 1 Nyilttér soronkint. ..........................................................50 fillér Mulatságok, báli kimutatások és magánközlemények soronkint ..........................................................40 fillér Eljegyzési és esketési értesítések díja ... 5 korona. A PARLAMENTI HELYZET. A SOMOGYI HÍRLAP számára írta: NAGY EMIL, országgyűlési képviselő, Budapest, november 30. Nehéz idők járnak hazánkra, vész­teljes felhők tornyosulnak a szem­határon. Nem abban látom én a veszélyt, hogy a kormány esetleg elvesztheti az ország vezetésének a jogát, s önmagában véve még abban sem látnék bajt, ha a ma uralkodó rend­szer másoknak adná át az ország vezetését. A végtelen nagy nehéz­séget abban látom, hogy egyenet­lenség kezd dúlni sorainkban anél­kül, hogy lenne olyan valami más irányzatú párt, amelyik a kormány­zás nehéz gondjait átvehetné. Mert Supiló, Lukácsin, Polónyi Géza, Len­gyel Zoltán, Bánf­fy Dezső, Vázsonyi Vilmos, meg Bozóky Árpád csak nem alkotnak olyan egyöntetű szer­ves egészet, hogy nekik lehetne át­adni az ország vezetését. Ilyen helyzetben nincs más hátra, mint a mai rendszer támogatóinak önzetlenül akként összetartaniuk, hogy zökkenés nélkül vezessék to­vább az állam szekerét. Mert elég volt a zökkenésekből. Ez a nemzet békés munkára áhítozik és még egy darabont két­féle fejetlenség éppen elég lenne arra, hogy ez a nemzet Lengyelország sorsára jusson, amint ezt vezérünk bölcsen megmondta. S ha valaki azelőtt más meggyőző­désben is élt, ez önmagában nem ok arra, hogy a nemzet békés kormány­zatának munkáját ma ne támogassa. De ez önmegtagadással jár, ehez férfi jellem kell, míg most a nehéz időkben a kormány ellen fordulni olcsó dicsőség. Vannak olyan kép­viselők, akiknek éltető erejük az örökös népszerűség görögtűzzel vi­lágított fürdője s ha mandátumuk elvesz, egy perc alatt visszaesnek a dicstelen semmiségbe. Én emberi­leg értem, hogy ezek a közelgő harctól ijedten visszahúzódnak, az úgynevezett radikális függetlenségi politika jövő mandátumot biztosító, szivárvány légkörébe. De viszont azt ne kívánják tőlem, hogy kala­pot emeljek gyöngeségük előtt, a­mellyel pártunk tömör sorait meg­bontották az ellenség óriási örömére s ne kívánják tőlem, hogy ebbeli nézetemet eltitkoljam. Azt verklizik szüntelen, hogy a függetlenségi párt lejárja magát a kormányon. Ha ez igaz, akkor nem is kár érte. A parlamenti rendszer meghamisítása az, hogy egy párt csak az ellenzéki népszerűségből vegye ki a részét, de a kormányzás bajaitól féltse a bőrét. Én a függet­lenségi politikát nem ilyen virágházi növénynek tekintem. Szerintem a függetlenségi politika az Erő és Ön­tudat, amely kérlelhetlenül halad végcélra : az állami függetlenség felé. Balgaság azt hinni, hogy ezt a küz­delmes mretialadást fo­lról holnapra siker koronázza. Erre még nem volt példa a világtörténelemben, Jerichó falait kivéve, amelyek puszta lár­mára összedőltek. Megállapíthatjuk, hogy a velünk szembehelyezkedő osztrák érdek nem ilyen fallal van körülvéve. Ezeket puszta bőgéssel, Az uram. — A „Somogyi Hírlap“ eredeti tárcája. — Irta: Petelei István. A falu végén a vándorköves, szakadékos mezőn tanyázó cigánysátorból egy rongyos, mezitlábos, fekete cigányleány (a papsajt­­iegeléssel betelve) az utolsó granicerrel fe­dett házikó kerítésére rákönyököl és benéz az elhagyott udvarra. Ottt egy viseltes, be­teges formájú, ifjú paraszt fehérnép a kü­szöbön ülve ránéz a cigánylányra s rászól : — Mi kell ? — Hát . . . semmi. — Hová valók vagytok ? A sátorral vagy ? — Ühüm . . . Messziről, a gyergyói ha­vasokból valók vagyunk. — Te rongyos! — vontatva, nagysokára folytatja — leány vagy ? — Láthatod tán. — Nem látom. Gyere be. Adok valamit. Végigméri lustán s gyors elhatározással igy szól: — Szeretnéd, ha csikós strimpflid volna? Szeretnéd, ha gombos topánkád lenne ? Gyere be . . . A parasztasszony befordul a házba s ki­cipel egy tarka kendőbe kötött batyut. — Ülj le oda. Nem is bő a lábszáradra a strimpfli. Úgy ... A topánkában kotyog a lábad, de sarjával kitöltheted. És ti nem szoktatok erre felénk jönni? Mi? Felöltöz­tetnélek, ha tudnám, hogy elmentek innen és nem látlak többet. — Nekem adnád a cipőt? Dugva? — Az enyém. Kisasszonyok viselnek a városon ilyen stráfos harisnyát. Drága . . . Vedd el. Neked adom, te rongyos , kösd meg kóccal a térdeden felül. Van még egy köntösöm, aminek bő az ujja. — Bő az ujja? Oh na! S nekem adod? — Egy szót se szólj. Tedd be a kaput. Vedd fel. Állj az eperfa alá. Siess. Hogy hívnak ? — Anikó . . . — Anikó . . . Engemet. Sebesnének hív­nak. Én asszony vagyok. Az uram a város­ban van. Szolgálatban van az uram . . . S erre kibuggyan (miért? miért nem?) a könny a szemén s betakarja az orcáját mind a két kezével . . . Zokogásában a lapos melle zihál ... De elfojtja a sírását és szürkén folytatja: — Vedd fel, Anikó . . . Nem is igen bő rajtad az a köntös. Kisasszonyok viselnek eféle cafatot a városon. Szép e? De még egy szalmakalapom is van. Kisasszonyfélék viselik azt is. De gombold be a köntösödet. Neked adom, de úgy, hogy mindjárt elviszed innen s ne lássam meg többet. Neked adom a kalapot is. — Mi lest? — Mi bajod vele? Várj kihozom. Egy borjúnak az ára van ezekben a rongyokban. Vidd el. A városon a rosszfajta kisasszonyok viselik az ilyen holmikat. Az Isten verje meg őket. Amint a virágos szalmakalapot kihozza, úgy megmarkolja, hogy összetörik a mar­kában. — Nem baj . . . Úgy is kacagás efféle piszkot viselni kiöltözött parasztleánynak a városon ... Ott (s messze hely fele int) efféle kalappal csavarják el az ifjú paraszt­­embereknek a fejét a rossz fehérnépek . . . És keserű dühvel rongygyá tépi a cifra kalapot, kitörli az öklével a szemét és he­vesen folytatja: — Menj . . . menj. Nincs egyebein. Menj vele sietve. Ne is merj errefelé nézni. Fuss, jaj, nem birom. A cigányleány amint kiadalog, a kapunál visszafordul: — Aztán mit mondjak, — ravasz tekintet­tel vigyázva az asszonyra — mit mondjak ? Ha kérdezik, hogy hol kaptam ezeket a szép holmikat? Nem loptad? — Nem ... Én becsületes asszony va­gyok . . . Asszony. Az uram a városon szolgál már két esztendeje, de nem jöhet vissza . . . mert nem akar vagy nem jöhet haza . . . Viheted . . . Tedd be a kaput. . . . S maga is belép a házikó ajtaján. Bezárja, nekidől s hangos fuldoklás között sirja: — S mond meg, hogy mindent megvet­tem . . . úgy öltöztem fel . . . amilyeneket ő szeret a városon — s még se . . . még se . . . engemet szeret ... az uram. Mai számunk 16 oldalra terjed.

Next