Somogyi Hirlap, 1908. február (5. évfolyam, 26-51. szám)

1908-02-01 / 26. szám

­ A javaslatok délután a gróf Dessewffy Aurél elnöklésével összeülő egyeztető­ bizottság elé kerültek. A képviselőházhoz két jelentést terjesztet­tek be. Köztük a pénzügyi­ bizottság jelentése az adóreformról szól. A jelentés hangsú­lyozza, hogy a pénzügyminiszter által tervbe­vett adóreform tudvalevőleg teljesen el akarja törölni a másodosztályú kereseti adót. Mint­hogy azonban a végleges reform rendelke­zései aligha lesznek életbe léptethetők két év leforgásán belül, szükség van oly átmeneti intézkedésre, amelyek a végleges reformot bevezetik. Ezt célozza a pénzügyminiszter által a második osztályú kereseti adóról és tőkekamat- és járadékadóról szóló törvények módosításáról benyújtott törvényjavaslat. A jelentés kiemeli, hogy humánus szellemben készült és az egész vonalon adó leengedésre és adómérséklésre törekszik. Mintegy két­millió az adómérséklés a törvényjavaslat sze­rint és ezáltal éppen a legszegényebb és a legsúlyosabban megadóztatott osztályokon tör­ténik könnyítés. A jelentést Hammersberg László terjesztette be Hoitsy Pál előadó he­lyett, aki Bécsben tartózkodik és Széll Kál­mán, a bizottság elnöke irta alá. A közgaz­dasági­ bizottság jelentése a statisztikai hiva­tal 1908. évi munkatervéről szól. Kiss József-iünnepély. Március 7-ére tervezik. — A Somogyi Hírlap tudósítójától. — Kaposvár, január 31. Tegnap este megint egy nagy lépéssel ha­ladt előbbre a Kiss József-ü­nnepély terve a­­ megvalósulás felé. A lelkes kezdeményezők meghívására mintegy harmincan jöttek össze a városháza nagytermében, hogy tanácskozzanak egy Kiss Józsefhez méltó ünnepség rendezése dolgában. A hölgyek közül ott voltak: Kisfaludy Ákosné, Kunfy Adolfné, Korniss Józsefné, Löwensohn Gyuláné, dr Löwentritt Ödönné, dr Obetkóné Szalay Fruzina, dr Polányi Lajosné, dr Réti Ignácné, dr Rusa Ernőné, özv. Szigethy­ Gyula Jánosné és Varga La­josné. Az ünnepség eszméjét O. Szalay Fruzina felkérésére dr Pethe Márton ismertette. Egy­ben részlettervet is proponált. Szerinte az ünneplést belépődíjak mellett nem lehet ren­dezni. A költségeket úgy gondolja fedezhetni, hogy a szükséges összeget a rendezőbizott­ság szedi össze. A propozíció nyomán támadt vitában, mely alapul elfogadta dr Pethe előterjesztéseit, dr Rusa Ernő, Szalay Fruzina, dr Andorka Elek, dr Herczog Manó, Kemény Samu és még többen vettek részt; végre is megálla­podtak abban, hogy­ rendeznek egy Kiss József-ünnepélyt. Felkérik a jubiláns költőt, Szalay Fruzina útján, hogy az ünnepségen jelenjék meg. A programm és egyéb részletkérdések el­intézésével, figyelembe véve Szalay Fru­zina tervezetét, egy bizottságot bíznak meg. Ez a bizottság a következőképen alakult meg: Elnök: Roboz István. Alelnökök: O. Szalay Fruzina és Kisfaludy Ákos. Jegyzők: dr Pethe Márton és Tevely Elek. Pénztáros: Simalya V. Ferenc. Ellenőr: dr Oszmán Aurél. Tagok: Kunfy Adolfné, dr Polányi La­ „S O M O G VI H 1 R L A P* 191­­8. február 1. josné, dr Rusa Ernőné, özv. Szigethy­ Gyula Jánosné, dr Andorka Elek, dr Bertalan Zsig­­mond, Endrei Ákos, Farkas Imre, dr Her­czog Manó, Kemény Samu, Kisfaludy Mik­­lós, Klein Gyula, dr Kovács-Sebestyén Gyula, Miklós Gyula, dr Pethe Márton, Salgó Sán­dor, Szabó Imre és dr Szabó Kálmán. Az ünnepség programmját D. Szalay Fru­zina körülbelül ilyenformán állította össze: 1. Üdvözlő beszéd Kiss Józsefhez, tartja : Roboz István. 2. Dr Pethe Márton elszavalja zenekiséret­­tel Kiss József egyik balladáját. 3. Énekszám Kiss József megzenésített dalaiból. 4. Kiss József felolvasása. 5. Endrei Ákos méltatja Kiss József költé­szetét. 6. Egy hatásos utolsó szám. Ez volna a körülbelüli programmja Kiss József ünneplésének. Különben a megválasztott rendezőbizott­ság már holnap ülést tart s legközelebbre részletes programmot terjeszt egy újabb ér­tekezlet elé. Disztornászás Kaposváron. Testgyakorlók ünnepélye. „Az én módszerem“ bemutatása. — A Somogyi Hírlap tudósítójától. — Kaposvár, január 31. A Kaposvári Testgyakorlók Körének feb­ruár hó 9-én tartandó disztornáján igen ér­dekes és tanulságos látványban lesz része gyönyörködni a kaposvári közönségnek. A dán származású P. Müller által megállapított „Mein System“-zt mutatják be a Pécsi Torna Egyesület tagjai, elnökük, dr Doktor Sándor a pécsi bábaképző­­idézet igazgatójának — ki maga is lelkes tornász — szakszerű ma­gyarázataitól kísérve. „Az én módszerem“ a házi tornászatban oly hatalmas tért hódított rövid 2—3 esz­tendő alatt, hogy a módszert magyarázó könyv minden művelt nemzet nyelvére le­­fordítatott. Nemrég jelent meg magyar fordításban is. Dr Doktor Sándor, aki a testgyakorlást or­vosi szempontból vizsgálók közt kapacitás, így nyilatkozik erről a rendszerről: „Nálunk ez „az én módszerem“ máris na­gyon népszerű. Én pedig mint orvos egyene­sen buzgó apostola vagyok, mert ritka jó és igazán értékes dolognak tartom.“ A pécsi tornászok részt vesznek még a szabadgyakorlatokban, valamint a csapattor­­nászásban is. h­írek. Sorozások a vármegyében. Zsindelyezik a kaszárnya tetejét... Ma érkezett meg a vármegyére a hon­védelmi miniszter nagy pecsétes levele, amely a vármegyében számos muskátli virá­gos ablakú kis fehér házra hoz bút, bánatot, keserűséget és könnyet. Arról szól az írás, hogy a császárnak és királynak szüksége vagyon a katonasorba illő jó magyar fiukra és elviszi a legények elejét a muskátlis virá­gos ablaku kis fehér házakból. Öreg anyám, meg a szomszédék Erzsije, Jutkája, Marcsája, kötényébe sirja-inja a nagy pecsétes levél parancsolatját, de hát hiába, a Pista, a Józsi, a Peti gyerek ször­nyen büszke erre a parancsolatra és ahogy tudomására jön, egyéb nótát se hallanak majd faluhosszat, mint hogy „Zsindelyezik a kaszárnya tetejét,­­ beleviszik a legé­nyek elejét ..." A honvédelmi miniszter mai leiratában jóváhagyta az alispán által felterjesztett újon­­cozási, utazási és működési tervezetet, vala­mint az abban megnevezett sorozóbizottsági polgári tagok kiküldésére tett előterjesztéseit. — Nyugdíjválasztmányi ülés. A vármegyei tiszti nyugdíjintézet kezelő-választmánya va­sárnap, február 2-án d. e. fél 10 órakor a vármegyeház nagytermében ülést tart. — A szigetvári közjegyzőhelyettes. A kir. közjegyzői kamara közhírré teszi, hogy a szigetvári közjegyzői állás Nagy Ernő volt szigetvári kir. közjegyző elhalálozása követ­keztében megüresedett, helyettesé dr Lüley Sándor pécsi kir. közjegyzőhelyettes rendel­tetett ki. — Szénkénegraktár a vármegyében. A földmivelésügyi miniszter Somogyvármegye Karád községében bizományi szénkénegrak­­tárt állított fel s annak kezelésével a közsé­get bízta meg. — Bérbenadott területek vármegyénkben. Egy mezőgazdasági szaklapból vesszük ezen alábbi kimutatást, mely összehasonlítva a dunántúli vármegyékkel, Somogy vármegye bérbeadott területét tünteti fel az egész te­rülethez viszonyítva százalékokban. Veszprém 21­4, Győr 19 8, Fejér 19 6, Tolna 18 7, Somogy 182, Komárom 17­5, Sopron 184, Vas 9­ 8, Zala 9­5, Baranya 7­ 2, Moson 6 3. Tehát vármegyénk ötödik helyen áll azok között a vármegyék között, melyeknek terü­letén a legtöbb földet nem a tulajdonos, ha­nem a bérlő használja ki. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy vármegyénkben a nagybirtokok még mindig aránytalanul tetemesebbek a kisgazdák kezén lévő birtokterületeknél. Ez is egyik oka lehet annak, hogy vármegyénk­ben a kivándorlás olyan nagyarányú. — Katonai sorshúzás. Február hó első napjaiban kezdődik meg Kaposváron a ka­tonai sorshúzás. A város katonaügyi osztá­lya egyébként a sorshúzás pontos idejét falragaszokon is tudatni fogja mindazokkal, akik 1885., 1886. és 1887. évben születtek s akik tehát ez évben még, ismét, vagy már — sorozásra kerülnek. — A toronyóra. A városháza toronyórája úgy jár, ahogyan kedve tartja. És mivel ép úgy tartja kedve, hát — rosszul jár. Két­ségkívül öreg hiba ez. Különösen azért, mert Kaposváron nyilvános óra, amely a magas­ságban mutatná az időt, olyannyira kevés van, hogy voltaképen csak egy van. Ez az egy a városháza tornyának három oldaláról mutogatja, hogy mennyi az idő. — Templo­munk nincs sok, de egy-kettő mégis csak van. Óra is van rajtuk, de nem igen járnak s ha olykor mégis jár egyik, vagy másik, hát rosszul jár. Például most már harmadik napja, hogy a városházi óra őrületesen siet. Bizony nem ártana meg egy kis jóindulat a tanács, vagy a képviselőtestület részéről. — Halálos szerencsétlenség. Töröcskéről jelentik lapunknak: A sárkátai erdőben fa­döntéssel foglalatoskodott Jádi István és egy társa. Ma reggel egy korhadt, nagy fát kezdtek fűrészelni, de közben előrehaladt az idő s egy kis időre abbahagyták a munkát, reggelizéshez fogtak. Egyszerre csak recse­gést hallottak s a félig-meddig elfürészelt fa eldőlt, maga alá temetve a 24 éves Jádi­­st-

Next