Somogyi Hirlap, 1908. május (5. évfolyam, 101-125. szám)

1908-05-01 / 101. szám

igazán talaja. Ha a király akarja, ezzel az új koalícióval rövid időn belül meg lehetne dönteni a függetlenségi pártot. Ehhez csak egy új Khuen-Héderváry erős kezére volna szükség. Bámulatos a Reichspost tájékozottsága. A függetlenségi pártnak, melynek a legtöbb választója van, nincs talaja. Ellenben a ve­getáló radikális pártnak, mely gyűléseire leg­feljebb vagy ötven embert tud összetobor­­zani és a mindenünnen kivert haladópártnak van talaja.* Wekerle Sándor Bécsben. Wekerle Sándor dr. miniszterelnök tegnap délután három órakor titkára, Bárczy István dr kíséretében a holnapi közös miniszteri értekezletre Bécsbe utazott. Ezen az értekez­leten megállapították az 1909. évi közös költségvetést. A tárgyalásokon részt vett a már Bécsben tartózkodó Popovics Sándor dr államtitkár is. Az elszáradt tulipán. Több városban az ottani magyar ipart védő egyesület felszámoló közgyűlést tart. A budapesti talán már fel is számolt. A többi pedig ezután fog felszámolni. * A tulipán tehát nemcsak hervadóban van, de el is száradt. Vezető ember már alig hordja. Akiknek kabátján pedig még ott lát­juk, azok bíznak és reménykednek a szebb és jobb kor föltámadásán, de a nagy több­ség elvesztette reményének még utolsó szik­ráját is. Elvan-e már érve a cél, melyet az a lel­kes mozgalom maga elé tűzött ? Van-e már magyar ipar? Van-e önálló vámterületünk? Van fészkes fülemile! A magyar ma is Bécs hulladékain él. Ma is Ausztria provinciája. Bécsnek vazallusai vagyunk. Miért lankad hát a lelkesedés ? Miért van elalvóban az egész mozgalom? Azért, mert magyarok vagyunk. Lelkesedésünk csak szalmaláng. Fellobban és elhamvad. Nincs benne élet, erő, energia. Meg azért, mert nincs, aki e lelkesedést táplálná. * II. Egy asszony beszélte nekem. Erőteljes, királynői termetű, gyönyörűséges, szép szőke asszony, akinek kis formájú, sápadt, gnóm arcú ember volt az ura: — No és aztán ? Ha már tudja, bevallom: Megcsalom az uramat! Megcsalom, mert nem szeretem s jogom van nekem is a sze­relemhez. Azt hiszi irigylendő állapot az, hogy bujkálnom, alakoskodnom kell azért, ami más asszonyok természetes joga, az üdvösség­ hozzá mindennapi csókért? A fér­jem egy féltékeny vadállat, örökösen a leg­nagyobb veszedelemnek teszem ki magam. Eddig egy nyugodt percem sem volt miatta, ha egy órára elmentem hazulról, rohantam vissza, mert az az ember lépten-nyomon ha­zaszaladt és kémkedett utánam. Most végre nyugodtabb lett az életem, mert tudja mit talált ki az a szamár, hogy engem ellenőriz­­zen? Bevezettette lakásunkra a telefont és minden negyedórában inspiriál, otthon va­gyok-e ? — Nos és? Ez magának nagyon kelle­metlen lehet! — Dehogy! Oh be rövid eszűek maguk férfiak! Ha telefonoz az a majom, tudom bizonyosan, hogy az irodában van, jó fél­óra járásnyira tőlem. Egy fél óra alatt, ha én nem is mehetek el hazulról, más eljöhet hozzám. Hiszen ért engem! Valóságos ál­dás ez a telefon barátom! — Valóságos áldás! »SOMOGYI HÍRLAP* 21908. május 1. %--------------------------------------­ Annyival értelmetlenebb a mai kormány­nak ez az eljárása, mert a többségre jutott 48-as párt, midőn a kormányzást elvállalta, a politikai függetlenség elodázásával, a gaz­dasági függetlenség álláspontjára helyezke­dett. — Kossuth Lajos fia azóta minden beszédében azt hirdeti: hagyjuk a magyar hadsereget, külön külügyi képviseletet s a politikai függetlenség egyéb feltételeit bol­dogabb időre, tegyük gazdaságilag függet­lenné hazánkat s ha gazdaságilag független lesz, politikai szabadságát úgy is ki fogja vívni. Más szóval Kossuth Ferenc a mai viszo­nyok között Széchenyi István politikáját üd­­vösebbnek tartja, mint atyjáét . . . S ez az, ami szemünkben még érthetetet­­lenebbé teszi a mai kormánynak lanyhasá­­gát a tulipán mozgalommal szemben. A vérszegény lábadozó betegtől nem kell elvenni a mankót, mely terhére van. Ezt értjük. De hogy a vérszegény lába­dozó betegtől a még meglevő kevés vért is hagyjuk elveszni, a szenvedő erőt elpocsé­kolni s mégis reméljük, hogy a mankót el­dobja magától, ez érthetetlen. S ez az, ami a józan, természetes eszü magyar nép szemét fel fogja nyitni. Májusi hurcolkodás. * Erre a szóra borzongás fut végig az em­beren s libabőrös lesz az egész teste annak, aki már hurcolkodott valaha s alig van em­ber, akire a sors ezt a csapást rá nem mérte. Ismét elkövetkezik a hurcolkodás ideje. Itt a május. A lakásnegyed, amikor törvény, illetve törvényhatósági szabályrendelet szerint tűzoltó nélkül szabad leégni, no mert régi közmondás és emellett nagy igazság, hogy egy hurcolkodás felér egy leégéssel. Már megmozdultak a nagy bútorszállító kocsik, teherhordó szekerek, targoncák, dragacsok, vékák, füleskosarak, kofferek, ládák, sváb­bogarak, rusziik és nagyrabecsült poloskák. Város vagyunk! Minden valamirevaló ház­ban teljes számban megvannak e lakáskellé­kek. Csótány ? Poloska ? Nem is úri lakás, amelyben e kedves háziállatokból ne volna. Amióta a város tanácsa a belvárosból tehe­net, sertést kitiltott, kutyát, macskát kipusz­­tított, jóformán csak ezek az apró háziálla­tok honosak. Igazán véve a dolgot, csak május elsején volna itt a hurcolkodás ideje, de az ilyen veszedelmen, ha lehet, igyekszik mindenki mentül hamarább átesni. Annál is inkább, mert május elseje­n munkásünnep s ma már minden munkás szakszervezeti tag s május elsején fejvesztés terhe alatt tilos a munka. E napon muszáj ünnepelni! Nagyon helyesen van ez így. Ünnepeljünk. De hát akkor hogyan a manóba hurcolkodjék az ember május elsején, amikor minden mun­kás ünnepet ül s nem dolgozik ? Sehogy ! Akinek hurcolkodni kell, hurcolkodjék vagy előbb, vagy utóbb. Így is történik. Aki csak teheti, már most elhelyezkedik az új lakásba s május elsején boldog megelégedéssel nézi az ünneplőket s szívben és lélekben velük ünnepel, ha csak az őseit nem e napon akasztja föl a szoba falára vert szegekre. Rendesen pár hetet is igénybe vesz a fészekrakási munka, mig mindennek helyet talál a lakó. Keserves munka ! Legjobb, ha elkerülheti az ember s ha már meg kell neki lenni, kívánatos, hogy ne sokáig tartson.­­ A vármegyei írnokok kérelme. A vár­megyei írnokok kérvényt intéztek a törvény­­hatósági bizottsághoz a X. fizetési osztályba sorozott kezelőszemélyzeti állások rendszere­sítése tárgyában. A kérelmet pártolólag ter­jesztik a közgyűlés elé. A májusi előléptetések. József főherceg vezérőrnagy. Tartalékos főhadnagyok. (A „Somogyi Hírlap” tudósitójától.) A Rendeleti Közlöny mai száma hozza a ka­tonai előléptetéseket. A legmagasabb rang­ban, a táborszerügyi rangban nincsen elő­léptetés. Altábornagyok lettek: Lechmsera Vilmos, a 2-ik hadtest parancs­noka, Panteon Viktor zágrábi hadtestparancs­nok, Párvay-Vajna Béla kolozsvári hadosz­tályparancsnok, Balázs György budapesti hadosztályparancsnok, Szoltán Ernő, a vár­tüzérségi iskola igazgatója, Nagy Valér fel­ügyelő, Prüst Anatol, Frigyes főherceg fő­udvarmestere, Sachse Frigyes, a katonai tanárképző intézet parancsnoka, Feydy Ede, Grizmanics Ervin, Oppenheimer Ferenc osz­tályfőnök, Rónai Horváth Jenő székesfehér­vári honvédkerületi parancsnok, Orvenitz Szvetozár zágrábi honvédkerületi parancs­nok, Kratny Ferenc prágai hadtestparancs­nokhoz beosztva, Selle Károly Landner osz­tályparancsnok, Lakmer József és Tengler Tivadar tüzérdandárnokok, Wihulya Ferenc gráci hadosztályparancsnok és Tichher Mi­hály osztrák felügyelő. Vezérőrnagyok lettek: József főherceg, a budapesti 79 ik honvéddandár parancsnoka, Sártory Jenő (Linz), Mellin Frigyes (Péter­­várad), Amelly Ottó, Fritz Ferenc (Pilsen), Jake Artur (Josefstadt), Lisit Emil (Ungvár), Schreier Richárd Landner dandárnok, Schalk Henrik (Lemberg), Przbrovszky Artur (Grácz), Kun Ferenc báró (Reichenthal), Bertholdy István, a Ludovika-akadémia parancsnoka, Lippich Jenő, Kardos Ignác (Zágráb), Kron­­ner Hugó (Szerajevó), Ridl József (Bécs), Schwerbner Simon, Vivenek­ Oszkár, Attems Petternstein Vilmos, Winkler Hugó, Mansky Gyula, Kalitz János pozsonyi, Jedi József pilseni dandárparancsnok, Geiger Alajos (Stanislau), Unterreichter Richárd báró (Zpo­­czivo) és Matk­ Henrik. Huszonynyolc ezre­des lett vezérőrnaggyá. Az alezredeseknek ezredesekké való kinevezése javult. A ve­zérkarban ezredesek lettek azok az alezre­desek, akik 1905. május 1-én léptek elő alezredesekké. Alezredesekké lettek az őr­nagyok négy és fél évi szolgálat után, őr­nagyokká azokat a századosokat léptették elő, akik 9 és fél éve századosok. A gyalogságnál az előléptetések igen ked­vezőek. Századossá 206 főhadnagy lett, há­romszáz hadnagy lett főhadnagy.­­ Sok a tartalékos hadnagynak főhadnaggyá történt előléptetése, de ezek majdnem mint tényle­ges hadnagyok voltak. A király kinevezte a vezérkari testületben : ezredessé Perneczky Jenő alezredest, a hon­védelmi minisztérium L osztályának vezető­jét, alezredessé Mihaljevic Mihály és Luka­­chich Géza őrnagyokat; a honvédgyalogságnál, ezredesekké a kö­­vetkező alezredeseket: Haubert Kamillót (a szabadkai 6. számú honvédgyalogezrednél), Dervodelii Józsefet (károlyvárosi 26.), Hen­­nel Emilt (miskolczi 10.) és Szent-Királyi Ferencet (nagyváradi 4.); alezredesekké a következő őrnagyokat: Hill Ferencet (deb­­reczeni 4.), Breitenfeld Alajost (eszéki 28), Kerékgyártó József (miskolczi 10.), Nónay Dezsőt, a pécsi honvédhadapródiskola pa­rancsnokát, Kirch Árpádot (nagyváradi 4.), Mesicz István (zágrábi 25.), Latzin Rajmon­­dot (kolozsvári 21.), Vörös Tibor (maros­vásárhelyi 22.), Haubert Henriket (kolozs­vári 21.), Nagy Pétert (szegedi 5.) és Prein­­reich Gyulát (kassai 9.); őrnagyokká a következő századosokat: Sávoly Jánost (pécsi 19.), Schleintz Vilmost (munkácsi 11.), Begna Rezsőt (sziszeki 27.), Tury Gyulát (nagyszebeni 23.), Sid­dea Archidimet (gyu­lai 2.), Beleznay Bálint (székesfehérvári 17.),

Next