Somogyi Hirlap, 1908. június (5. évfolyam, 126-147. szám)

1908-06-02 / 126. szám

V. évfolyam. Kaposvár. Kedd, 1908. június 2. 126. sz.am. Csóti Vetési Bírt­évre 10 korona, fél évre 8 korona, negyedévre ... 4 korona, egy hóra 1 korona 60 fillér. Qjf 1 Tanítóknak: igéaz évra 12 korona. — Egy pa azim­éra 4 fill. ■egjelenik hétfő kivételével minden nap. Felelős szerkesztő: MIKLÓS GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona-utca 7. sz Kvik­tér, mulatságok, báli kimutatások és magánközlemények soronkint.................................................................50 fillér. Eljegyzési és esketési értesítések díja ... 5 korona. Reakció, vagy haladás? A miniszterelnök legutóbbi beszé­dében egypár súlyos vágást mért azokra, akik örökkön-örökké csak jelszavakkal hadonásznak. Most az uralkodó jelszó : reakció. Ez nyargal most határtól-határig és üvölt, ordít, káromkodik, vagy holtat-elevent, szívén üt a belső borzadás. Azoknak a seprűjén nyar­gal ez a vasorrú bába, akik min­dig csak másnak az ajtaja előtt sö­pörnének. De ezt is csak úgy jelké­pesen. Hogy ők a seprűt meg is fogják, ahhoz lusták. Mert hiszen tudott dolog, hogy minálunk a do­logtevésben fáradókat leginkább a dologtalanok szidják. Ezekből pedig van egy egész szekta, egy kiterjedt, nagy szerzet szinte. Hát ezek vagdaldoznak most jobbra-balra a reakció jelszavával. Ezeknek fáj a kormány népszerű­sége és ezért hazudjék róla, hogy reakciós, konzervatív és klerikális, meg az isten tudja, hogy még mi­csoda. Igaz, hogy ezek az üres vádak kegyetlen nyilak, amelyek meg nem sebesíthetnek senkit sem. De azért mégis ideje volt már szembeszállni a támadókkal,­ mert ha ezek a rá­galmak magát a kormányt nem is érintik, kárt mégis tehetnek.­­ Az olyan országokban, ahol még nem erősödött önállóságra a társadalom, ott rendszerint a hatalom a termé­kenyítő erő, a néplélek meg a ter­mékenyülő. Világos tehát, hogy a társadalom azokat az eszméket te­kinti jóknak és azokat a felfogáso­kat irányadóknak, amelyek a kor­mányzásban is érvényesülnek. Ha ezek az eszmék liberálisak, akkor a társadalom is liberalizmusra tö­rekszik, ha a kormányzásban érvé­nyesülő elvek reakciósak, akkor ön­ként reakcionárius lesz az egész társadalom, mert ez a társadalom élni akar és azt hiszi, hogy az ő exisztenciája úgy van biztosítva legjobban, ha a hatalomhoz simul és hozzá igazodik. Nyilvánvaló tehát, hogy azok, akik a kormányt reakciósnak és klerikálisnak kiáltják ki, rossz szol­gálatot tesznek a liberalizmusnak, amelynek pedig a védelmezői sze­retnének lenni. Mert a társadalmat abba a hitbe veti, hogy most a reakció az uralkodó eszme és csak az boldogulhat, aki konzervatív és klerikális. Ezért tartotta szükségesnek We­­kerle Sándor miniszterelnök, hogy a kormány ellen szótt rágalmakat visszautasítsa. Nem nagy fáradsá­gába került, mert csak rá kellett mutatnia a kormány alkotásaira és reformjaira , az adóreformra, amely a kis­emberek fokozatos adómente­sítését célozza, az ingyenes népokta­tásra, a munkásházakra, a tisztviselői fizetések rendezésére, ami bizony haladást jelent, még­pedig liberális haladást és nem reakciót. A józan magyar nép most már meg tudja ítélni, mi igaz, mi nem a nagy vádaskodásból. És ha utat keres további törekvéseihez, hát a világért rá nem téved a reakció útjára, mert azon talán azok ha­ladnak, akik a kormányt vele meg­vádolják, de a kormány az bizo­nyosan nem ezen az úton halad. Erzsike meghalt. — A „Somogyi Hírlap“ eredeti tárcája. — Irta: Radnóthy Dénes. Erzsike úri leány volt és finom. Az utóbbi szónak abban az értelmében, amely a na­gyon tanult és­ nagyon disztingvált lányokat jellemzi. A lelke kicsiszolódott a sok tanu­lásban és okos lett attól a sok tudomány­tól, amit különböző kisasszonyok oltottak beléje. És Erzsiké gazdag is volt, a pápá­­jának volt egy félmilliója. Amiből — legjobb barátnéja értesülése szerint — legalább százezer korona hozományra számíthatott a boldog jövendőbeli. A körülmények tehát annyira egybevágók, hogy Erzsiké sorsa mindenki előtt világos volt. Az eddigi leírás minden vidéki város­ban ráillik nyolc-tíz leányra, akik már a sablon szerint mennek férjhez és élik le életüket. Persze nem a saját városukban, ahol természetesen nincs nekik megfelelő fiatalember, hanem valahol másutt, ahol például nem ismerik a kedves papa vagyon­szerzési műveleteit. Erzsiké azonban nem ment férjhez, mert Erzsiké meghalt. A lapok szépen elsiratták érte tizenkilencedik tavaszán elhunyt bimbót és nagyon szép és nagyon hangulatos so­rokat írtak az elmuslásról, a kérlelhetően halálról és egyébről. Csak az egyik helyi lap tett célzást egy szerkesztői üzenetben bizonyos nem természetes halálról, de a kö­vetkező számban már az is mélyen hallga­tott. Olyan mélyen, amilyen mélyen Erzsike papája az erszényébe nyúlt. A társaságban pedig, ahol még kétheti gyászt is tartottak Erzsikéért, hangosan is suttogtak arról, hogy Erzsiké öngyilkos lett. Mérget ivott és rögtön meghalt. A halott­kém derék ember és a halotti bizonyítvány szerint Erzsiké az izgalmak következtében beállt szívszélhüdés áldozata lett. Az izgalmakról azután már tudott az egész város. Nem közönséges dolog volt az, nem mindennapi eset. Világos nappal, fé­nyes délben történt a korzón. Erzsike sie­­tett épen, bevásárolni volt. Egy munkáskül­­sejű fiatalember ment utána, munkából jött és a félig éhes ember egykedvűsé­gével ment az utcán, ügyet sem vetve az új tavaszi ruhákra és kalapokra. Erzsiké sietett és észre sem vette, hogy hirtelen rálépett egy eldobott égő gyufa­szálra. A láng nem aludt el és Erzsiké csip­kés selyem alsószoknyája egyszerre tüzet fogott. A fiatal munkásember vette először észre a veszedelmet. Odarohant Erzsikéhez, aki ekkor már segítségért sikoltott. A munkás­ember először nem tudta, mitévő legyen, majd hirtelen elhatározással, letépte a ruhát Erzsikéről, kinek hófehér testét már meg­pörkölték a lángok. Erzsiké megmenekült a legborzalmasabb haláltól és ott állt az utca összecsődült népe előtt — meztelenül. Ő maga mintegy megkövülve állt ott, talán azt sem tudta mi történt vele. Az utca népe, a korzó fics­­urai és hölgyei csak bámulták a különös látványt. Csupán a megmentő nem­ vesztette el lélekjelenetét, letépett egy boltajtóban lógó nagykendőt s beléburkolta Erzsikét, akit zárt kocsin hazaszállítottak. Egy hétig másról nem beszéltek a város­ban, csak Erzsiké esetéről. Erzsiké pedig, amikor magához tért és kezdett visszaemlékezni a történtekre, rette­netes lelki kínokat szenvedett. Disztingvált lelki finomsága nem bírta elviselni azt a gondolatot, hogy őt a félváros látta mez­telenül. És a lelki izgalmak hatása alatt megmérgezte magát. A borzalmas tűzhalált inkább szerette volna. Mert a lélek finom­sága előbbrevaló, mint a test érzékenysé­génél. Pécs város ünnepe. A francia emlékmű felavatása. — A „Somogyi Hírlap” kiküldött tudósítójától. — Kaposvár, június 1. Rövid időn belül, immár másodszor szá­molunk be Pécs város ünnepéről. Már szinte irigykedve teszük ezt, látva azt a bá­mulatos fejlődést, mely az utóbbi évek óta szinte állandósult Pécsett s ezzel szemben Kaposvár elmaradottságát tapasztalva nap­­ról-napra. Szó sincs róla, Pécs sokkal nagyobb vá­ros, határozottan fejlettebb a régi idők óta, de Kaposvárnak nem volna szabad abban a helyzetben maradni, amiben évtizedek előtt volt. Pedig nálunk a fejlődés, haladás iránti törekvés is csak nagyon ritkán nyit­­nyilvánul meg. Tegnap megint ünnepelt Pécs városa. A francia katonák emlékét örökítette meg egy monumentális emlékművel.

Next