Somogyi Hirlap, 1908. augusztus (5. évfolyam, 175-198. szám)

1908-08-01 / 175. szám

. évfolyam. Előfizetési hét évre 16 korona, fél évre 8 korona, negyedévre ... 1 korona, egy hóra 1 korona 50 fillér, ülj 1 Tanítóknak : Egesz ívre 12 korona. — Egyet tu­m óra 4 fill. M­egjelenik hétfő kivételével minden nap. r ■ “­ár Kaposvár. Szombat, 1908. augusztus 1. 175. szám. Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona-utca 1. sz MIKLÓS GYULA: Nyilbér, mulatságok, báli kimutatások és magánközlemények soronkint.....................................................................50 fillér. Bejegyzési és esketési értesítések díja ... 5 korona. A munka joga. A munkás és a munkaadó között való jogviszony szabályozatlansága az utóbbi években köztudat szerint olyan bajokat hozott erre a szomorú világra, hogy a nemzetgazdaságunk léte szinte a feje tetejére állott s az egész jövője már bizonytalannak tetszett. Sztrájkok és kizárások kiélesült csatája folyt mindenfelé. Két éles kard csapdosta egymást, mig végül mindkettő eltompult s mint haszna­vehetetlen tárgy hevert a földön. A két oroszlán anekdotája ez, amelyek addig marták egymást, még utoljára mindkettőből csak a farka maradt meg. Kétségtelen, hogy a túlzott sztrájk­mozgalmak okozták a kizárásokat, miután egyes gyárak, ipartelepek arra a tapasztalatra jutottak, hogy ha tovább tart a túlzás a munka­bérek tekintetében, nem bírják ki a mulatságot, kénytelenek beszüntetni az üzemet. Hát mielőtt teljesen el­buknának, megkísérelték az élet­halál harcot. A harc mind a két részről szerve­zetten indult meg. A sztrájk szerve­zete megtiltotta a munkát annak a munkásnak is, aki dolgozni akart, a kizárás hasonló módon szervezeti és kölcsönösségi alapon állott. A háborúnak­ az ipari fejlődés, közvetve egész nemzetgazdaságunk itta meg a levét. Ipartelepek szün­tették be az üzemüket, részvénytár­saságok oszlottak fel s számtalan helyen redukálták az üzemi tevé­kenységet. Másfelől ismét számtalan munkás maradt munka nélkül s ál­talán a harc áldatlan helyzeteket teremtett. A sztrájkok által elért magas munkabérek és a munkaszabályok azt érték el, hogy senki sem mer építtetni, mert az építkezés oly drága, hogy a hallatlanul magas házbérekkel sem lehet többé a tőke megfelelő kamatoztatását elérni. Az eredmény a városokban : lakásínség és házbérdrágulás, mert a lakosság szaporodásával nem áll arányban a lakóházak szaporodása. Ugyanezek a bajok és hibák más iparágak körül is tapasztalhatók. És az ország nem bírja el az ipar to­vábbi drágulását. Peccatur intra et extra muros. Veszedelem a sztrájk és veszedelem a kizárás is. Bizonyos esetekben mindkettő jogosult fegy­ver, de csak kivételes esetekben. Kényszereszközökkel nem szabad az egyiket sem szabad alkalmazni. Az új ipartörvény, amelynek a javaslata most került a nyilvános­ságra, elismeri a sztrájknak, mint erős gazdasági fegyvernek a jogo­sultságát, de korlátozni kívánja ott, ahol a közérdeket, vagy pedig a jó­hiszemű munkáltató jogos magán­érdekeit alapos ok nélkül sérti. Az új törvényjavaslat szerint nem lehet többé a munkást sztrájkra kénysze­ríteni. De tiltja egyúttal a szervezeti kizárást. Nem szabad sem a sztrájk­hoz, sem a kizárási megállapodás­hoz való csatlakozásra erőszakkal, vagy fenyegetésekkel rábírni vala­kit. Nem szabad a munka folyta­tása, vagy újból való megkezdése alkalmával annak a megakadályo­zása végett tüntetni, csoportosulni. Ezekkel szemben új intézménye­ket állít fel a munkásvédelem ja­vára. Munkaügyi választmányokat. Munkáskamarákat. Kötelezővé teszi a békéltetésnél a választott bírói el­járást. Független bírákból szervez döntő bíróságot azokra az üzemekre, amelyekhez a sztrájk és a kizárás tilos, mint: közvilágítás, tűzoltás, hajózás, vízvezeték, kórházi szolgá­lat. A kereskedelemügyi kormány nem árul e törvényjavaslattal zsákban macskát. Nyíltan teszi közzé, hogy minden érdekelt tanulmányozhassa és megtehesse reá az észrevételeit, ott, ahol az ő tapasztalatai szerint észrevétel tehető. Az ipari élet ezer meg ezer viszonylatának rugóit csak a bennük eljáró, bennük élő ember ismeri. Fontolóra kell vennünk a törvénytervezet összes intézkedéseit, hogy mire törvény válik a javas- Egy asszonyi levél . A „Somogyi Hírlap“ eredeti tárcája. — Irta: Zivuska Andor. Kedves barátom, az idők változnak és csodák csodája, mennyire változunk az idő­ben mi is. Én írok Önnek. Én , akinek egyetlen so­ráért, már akár komolyan, akár nem komo­lyan , de bizonyos, hogy kitartó következe­tességgel éveken át könyörgött meghallgatás nélkül: hiába! És most írok: hívatlanul, váratlanul. Visszaemlékezések, subjektív reflexiók la­birintján nem fárasztom keresztül a fantázi­áját , rövidre fogom a dolgot. Pár éve, hogy megis­mertem magát Egy véletlen hozottt bennünket össze. Özvegy nő voltam, közelebb a harminc, mint a húszhoz . . . Szép voltam-e? nem-e? Nem tudom ! Hogy rut nem voltam , azt éreztem, különben a tükör lapjáról is lett volna er­kölcsi bátorságom leolvasni az igazat: özvegy voltam . . . Özvegye egy em­bernek, aki a pénzemért vett el és sok-sok mosolygó leányálomnak, amelyet a homonai zárda sötét lombú diófái alatt, koszorúba font hajú társaimmal olyan ragyogó színek­ben szövögettük egyszer • • • Szimpatikusnak találtam magát; ha más­kép lett volna, lehetetlenné tettem volna, hogy gyakran tartózkodjék közelemben. Egy nap bolondokat mondott. A szeme ragyogott, mint a napfény, az ajka remegett, mint a falevél és a szava forró leheletű volt, mint a sirokkó! Ekkor ránéztem és kikacagtam. Sokáig nem jött felém. Egyszer aztán megint csak visszatért hozzám. Komoly, nyugodt volt a nézése és reme­gés nélküli a hangja. — Szeretem — mondotta — és azt hi­szem nem tudok boldog lenni maga nélkül! Olyan egyszerű, olyan póz nélküli, olyan igazság erejével ható volt, amit mondott, hogy már-már a kezébe kulcsoltam keze­met, de valami visszatartott. — Várjunk, — mondtam és éreztem, hogy a lelkem a magáé, a hitem már minden lelki kapcsával megrendíthetetlenül fűződik Ön­höz s az ajkam kételkedő szava hazug. És ma: a hazug szó igaz, azzá nemesí­tette az idő! Ne gondolkozzék rajta, hogy honnan, mi­ből következtetek, bízzék meg a komolysá­gomban, hogy nem imbolygó árnyékok ve­zetnek utamon. Tudom, Ön megbánta a hevületet, ami a lelkébe lobbant — és én visszaadom a szavát. S ha ebben, az ünnepélyes pillanatban valami elnehezíti egy kicsit a szívem, az csak az a gondolat, mily szomorúan olcsó hevület az, amit megbánhat az ember . . . amivel megajándékozott engem . . . Ezzel be is fejeztem, amit meg akartam írni s ha hozzáfűzök még valamit, az már igazán nem tartozik a tárgyhoz. Gyönge nemnek neveznek minket és én e percben úgy érzem, hogy ez a hosszú nagy időkön át népszerűvé vált axióma: — hazug. Ha gyöngébbek is vagyunk önöknél nyers erőre, számító észre: — a fantáziánk erősebb, hatalmasabb, szinte isteni erejű! És ebben az erőben van tulajdonképen az ön erejük, az az erő alkotja meg önöknek azt a ma­gaslatot, amiről olyan büszke öntudattal te­kintenek alá. Igen ! A mi fantáziánk tüze ragyog önökre, a mi lelkünk friss színei festik át önöket, mi ad­juk Önökre a napba öltözött vértet, mi tesz­­szük Párkányölő Györgyökké, Graál lova­gokká Önöket, a mi lelkünkből omló illúzió szárnya emeli a magasba a férfit s ezt a forró, fényes, ragyogó ködöt, amit a gazdag asszonyi fantázia himez Önökre,­­ nem szabadna szétszakítani Önöknek soha . . . Ha tudnák, milyen szürkék, milyen szo­morúan szürkék e nélkül Önök . . . Isten vele!

Next