Somogyi Hirlap, 1909. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1909-01-01 / 1. szám
2 Az annexid kérdése időközben egészen váratlanul nyomult előtérbe a politikai láthatáron, mint az a fekete felhő, amelyről a szántóvető ember nem tudja az első pillanatban, hogy áldást vagy átkot hordoz-e méhében! Évszázados tradíciók, történelmi múlt, megdönthetően alkotmányjogi vonatkozások, megerősítve koronázott királyok, ország-világ előtt elhangzott esküje által; nemzedékről nemzedékre, egyik királyról a másikra átháramló kötelezettségek, ünnepélyes fogadalmak, Magyarország szempontjából, egészen tiszta képet tárnak a világ elé. Az annexió kérdése maga magát kell, hogy megoldja, olyan irányban, amelyhez semmi kétség nem férkőzhetik, mert a jogalap, amelyre helyezkedik , megdönthetetlen. Az új választói jog megalkotása, előfeltétele volt az ideiglenes és elengedhetetlen kelléke a végleges kibontakozásnak is. Hogy ezt a vállalt nagy feladatot fúzióval, vagy fúzió nélkül tudja-e a kormány megoldani, az nagyrészben az imént felsorolt közjogi és közgazdasági sarkalatos kérdések miként való megoldásától fog függni. Maga a fúzió kérdése is mintha egyik kelléke volna a végleges kibontakozásnak, egy békés, nagy alkotásokra hivatott új korszak bekövetkeztetésének ! Nem volt még magyar parlament, nem volt még magyar kormány, amely elé a megoldandó nagy kérdések ilyen tömege így összetorlódott volna! Vájjon lesz-e elég erő a parlamentben, elég önfeláldozó kitartás a kormányban hogy ezeket a nagy kérdéseket sorra megoldani tudja? És vájjon lesz-e elég józan mérlegelő képesség a nemzetben, hogy ezeknek a korszakalkotó kérdéseknek nagy horderejét megállapítani tudja? Csak az egész, osztatlan magyar nemzet odaadó bizalma, egységes akarata képes a vezérek lelkébe hatványozott erőt önteni, hogy ezt a nagy munkát, amelynek elvégzésére a nemzet érdekében vállalkoztak — el is végezhessék és diadalmaskodhassanak a nemzet külső és belső ellenségein! mondoa a többieknek, hogy te mindig fiút álmodok — Pukkadj meg. — Akármint mondd csak te rád, csak te rád. Kinyomatom. (Mialatt ezt mondta, az ujjával jól megnymta az orromat, mert csak úgy érvényes a „kimondás“.) Nem feleltem, mert nagyon sírhatnékom volt. Árvának, elhagyottnak éreztem magamat. Álmatlanul vergődtem, míg Fruzsinka húgom nemsokára megint aludt mellettem. A kezével, lábával kalimpált, alighanem arva folytatta a társalgást, amit abbahagytunk. Hallgattam egyenletes lélegzését és sírva fakadtam. Hulltak a forró könnyek gyermekarcomra. Az aranyhajú fantomokért, a színes, ragyogó álmokért akkor fizettem először a keserű bért. Anyám azt mondotta egy este Julcsának, a szolgálónknak: — Holnap reggel a kastélyba megy tejért. Az ur ma megbeszélte bentót. Én körülöleltem anyámat. — Kedves mama, bizony Isten mindig jó leszek, mindig szót fogadok, ha el tetszik engedni. — Föl kell ám szépen öltözni. — Én is, én is, — hangzott karban. — Majd ti máskor mentek. Nem tudtam aludni az éjszaka. Forró láz gyötört, a fejem zúgott. Látni fogom a tündér bárókisasszonyt, az aranyfogat, aranyhajút, aki pulykapásztorból lett bárókisasszony. Látni fogom elevenen húsvérből azt, aki az én mesevilágom, fantáziám csodaalakjainak a megtestesülése, látni fogom azt, akiért álmomban, mint fiú verekedtem, harcoltam, akit csak glóriásan, sugárözönében tudtam elképzelni. Hajnalban már költögettem Julcsát. — Julcsa, Julcsa tejért kell menni. — Aludjon még hisz csak reggel fogunk menni. A cipőm is fölhúztam. Sárgaréz-orrú, apró, patkószegekkel kivert sarkú cipőmet. Simára volt fésülve a hajam, fekete képem fényesre szappanozve. — Azután kezet csókolj szépen, kis leányom. Majd összeestem, mikor az udvarba értünk. A nagy konyhában hideglelősen álltam Julcsa mellett. Fogtam a kötényét és nem mertem mozdulni. A falakon fényesre csiszolt rézedények vakítottak, nem tudtam a szemem levenni róluk. Egy tarka agár jött a konyhába és valaki rákiabált: — Tini! Ez a név úgy megragadt emlékezetében, hogy sohsem felejtettem el. Valahányszor az ajtó nyílt, majd összerogytam. Behozták a habos, párolgó tejet és kimérte a kulcsárné. — A kis udvar felé menjenek, lelkem, a nagykapun most hajtanak ki. Kiléptünk a hűvös, széles folyosóról és az ajtótól jobbra, rózsafák között, a kerti asztal mellett reggelizett a báróné. Julcsa meglökött: köszönjön a bárókisasszonynak! Ránéztem. Kerestem az aranyhaját, aranycipőjét, napsugár-ruháját, a holdat, a csillagokat, amik homlokán ragyognak, a tündéreket, akik körülötte ékeskednek • • És ott ült szürkülő fejjel, kicsit falusi kopottsággal, kék slafrokban, még borzasan. Mikor feléje fordultam épp a kalácsba harapott. Nagyot harapott. Volt aranyfoga, de az az aranyfog rután vigyorgott ki szájából. — Menjünk, Julcsa, menjünk, siessünk. Mintha az egész kastély recsegve-ropogva dűlt volna a fejemre. A föld ingadozott a talpam alatt • • ■ Az utcán nagy porfelhő úszott. Én néztem bele kábán, megbénultan és elhomályosult könnyes szemem előtt az egész világ. SOMOGYI HÍRLAP 1909. január 1. Iparos-otthon Kaposváron. Az alkalmazottak érdekében. * Kaposvár, december 31. Nagy feladat megoldása várakozik hazánkban az iparfejlesztés terén észlelt hiányok pótlására, vagyis oly intézmények létesítése körül, amelyek az ipar zavartalan üzemét jobban biztosítják. Munkásházak építése és munkásjóléti intézmények alkotása tagadhatatlanul lényegesen hozzájárulnak ahoz, hogy az ipart űző népességet a különféle szakmák részére megrögzítsük. Mindezek hozzájárulnak a „reménytelen jövőjűnek“ mondott iparosmunkásságot sorsával elégedettebbé tenni és benne a munka iránti hajlamot és kötelességtudást megszilárdítani. De míg a családos ipari munkások részére az úgynevezett munkásházak létesítése és építése , igen nehézkesen döcég végtelen és elérhetetennek útján,a munkásjóléti intézmények különféle nemei most alakulnak csak ki, amelyek még távol sem oly tökéletesek, semhogy azokkal minden irányban megelégedve lehetnénk. A Haladásunk azonban ezen a téren mégis igen fontos és remélhetőleg ki fogja elégíteni várakozásainknak egy nagy részét. Munkásházak létesítéséről azonban csak oly helyiségekben, nagyobb városokban lehet szó, ahol egy bizonyos, állandóságra számítható munkástörzzsel állunk szemben, amely családi összeköttetésénél és viszonyainak különlegességénél fogva lekötve van egy bizonyos városhoz, vagy legalább nagyon közeli vidékhez. Nem kis feladat ezen közóhajnak elismert körülményt sikeresen megoldani. Mert ha felsoroljuk mindmegannyi előnyeit a munkásházaknak, ha napnál fényesebben beigazoljuk is a munkásházak áldásos hatását úgy a munkáscsaládokra, munkásokra, mint a társadalomra, városra, államra, tehát hazánk iparára általában, mégsem alkothatunk oly tökéletes valamit, amely minden tekintetben kielégíthető lehetne, avagy amely mellett kívánni valók fel nem merülhetnének. Dacára ezen körülménynek, a munkásházaknak létesítése, felépítése és a munkáscsaládok otthonának megalapítása a munkásügyek legfontosabb kérdésének egyike, amelyet szem elől téveszteni nem lehet, nem szabad, ha komolyan akarjuk azt, hogy munkásaink szeretettel és nyugodsággal szolgálják hivatásaikat. De ennél még sokkal fontosabbnak tartjuk az ipari munkások számára szánt otthonok létesítését. Nem olyasmi „herberg“-félét, ahol a munkát kereső iparossegéd megszállhat néhány napra, csekélyebb költség ellenében, hanem olyan otthonra gondolunk, ahol az idegenből jött tisztességes munkás tényleg otthon érzi magát abban a hajlékban és abban a városban, ahol talán csak ideig-óráig, vagy meglehet tartósan is, ipari foglalkozást talált. Minden nagyobb városban az ipar is fejlettebb, ahová természetszerűleg szívesen húzódnak vagy „vándorolnak“ az ipari munkások, kik ha munkát kapnak, anyagi helyzetüknél fogva túlnyomólag oly helyeken keresnek szállást, amelyek reájuk nézve nemcsak anyagilag, hanem erkölcsileg is felette károsak. Legyünk őszinték. Még kisebb igényű polgárcsaládsem szívesen ad — kevés pétzért — az idegen iparossegédnek megfelelő szállást és innét van az, hogy különben tisztességes iparossegéd igen gyakran idő előtt romlik el, mert oly társaságba került az idegenben, hogy bizony dicsekedni nem lehet, így nyújtunk alkalmat iparosifjainknak elromlásához és innét van, hogy iparosifjaink csak nagy ritkán juthatnak olyan társaságokba, amelyek egész jövőjükre kiszámíthatlan befolyással lesznek. vevőimnek és BOLDOG ÚJÉVET csajághy antal ! jóakaróimnak : ------------ KÍVÁNOK. ------------- Kaposvár, Korona utca 7. CÉT !