Somogyi Hirlap, 1909. július (6. évfolyam, 146-172. szám)

1909-07-01 / 146. szám

1909. július 1. ____„S U M U Q V I H I R L A ____ ner nem akarta tönkretenni a megüvelye­­dett embert s Ígérete alapján, hogy az ösz­­szeget megtéríti, futni engedte. Farkas Sán­dor, ahelyett, hogy a lopott összeget meg­térítette volna, névtelen levelekkel árasztotta el a várost, amelyben Czollner Vincét a leg­képtelenebb rágalmakkal illette. Majd, — hogy mi célból, azt nem tudni — utánvé­­teles küldeményeket rendelt számára. Mikor Czollner a zaklatás szerzőjét megismerte, feljelentést tett ellene. Erre a körözés meg­indult, de mire azt foganatosították, még több helyen „működött.“ A Dunántúlról Versecre került, ahol egy kulturegyletet alaphott és annak pénzével megszökött. Tolnában a főnökét és a közön­séget károsította meg és több kifizetetlen régiséggel szökött meg. Kaposváron, Szek­­szárdon, Eperjesen, Szentesen hasonló fur­fangos módon csalt és lopott. S mindezt csak azért tette, hogy a lopott pénzen régi­ségeket vásároljon, hogy azt a múzeumok­nak adományozhassa. Az utóbbi időben alig volt a múzeum néprajzi osztályának szorgal­masabb gyűjtője, mint Farkas, amiről több miniszteri elismerés tanúskodik. A több oldalról érkező feljelentésekre a csendőrség Farkas Sándort egy faluban le­tartóztatta és a szentesi rendőrség átkisérte a székesfehérvári ügyészség fogházába. Hírlapírók a Balatonon. Három napig hajón. Siófok, Almádi, Balatonfüred, Keszthely, Hévíz ünnepi díszben. — A Somogyi Hírlap tudósítójától. — Kaposvár, junius 30. Minden évben egyszer, rendesen a nyári évszakban, összegyűl Magyarország vidéki hirlapírótársadalma, hogy a maguk anyagi helyzetének és társadalmi szerepének újabb kérdéseiről tanácskozzanak. A mi érdemes kultúrmunkánknak még ma is kevés igaz megértője, még kevesebb barátja van a társadalomban. Különös, hogy éppen annak a karnak munkásságát nézi a legnagyobb közönnyel a társadalom, akik mindenkinek nyújtanak szükséges ismereteket és megis­meréseket. A hírlapíra az élet sokoldalú labirintusában nő fel, képezi ki az elméjét s edzi meg magát a nagy lelki és testi vi­harok átélésére. Mindig künn mozog, figyel, tanul, művelődik, gyorsabban mint azok, akik kényelmes munkaszerepben csendesen élnek. Az újságíró idealizmusát, könnyen meg­érthető finomabb érzékenységét az élet mi­­notauruszával folytatott örökös küzdelme alakítja ki. Ezért olyan gazdag az újságíró emberszeretete, hogy könyező szívvel megy el még a legcsekélyebbnek tetsző állatkín­zás előtt is, megkönyezi még a fájdalom emlékeit is s ha nyomor, tehetetlenség és fájdalom mellett megy el, hirtelen galvani­zálják lelkét ezek az utcai életképek is. A hirlapíró igazságérzetét, igazságszeretetét maga a sok igazságtalanságnak a látása és megértése képezi ki. És ennek a mi mun­kás, érdemes korunknak csak oly kevesen, éppen a legműveltebb embertársaink a ba­rátai. Milyen jó, hogy mi teljesen megelég­szünk ezzel a megbecsülésünkk­é. Ezért a mi egy-egy évenkinti találkozásunk, sürített emberszeretetünknek, egymástiszteletünknek s életimádásunknak izzó lángolása s a leg­szebb érzéseknek és gondolatoknak ünnep­napja. Évenkint egyszer összejövünk valamelyik vidéki városban, meghányjuk-vetjük bajain­kat, panaszkodunk, bízunk, tervezünk, aztán elszéledünk, kiki a maga városába és egy évig dolgozunk a­­ közügyért. Ez évben a Balaton tündérszép partján tartotttuk meg kivételesen három napi kon­gresszusunkat. És ez szerencsés ötlet volt, mert soha, a szövetség fenállása óta ennyi hírlapíró nem jelent meg egy csoportban. A hivatalos kimutatás szerint, amely csak na­gyon keveset változott, következő hírlapírók voltak jelen : Szávay Gyula, Palóc László, Lenkey Lajos, dr. Brajer Lajos, Barát Ármin, Bábel László, Stauber József, Miklós Gyula, Somfay János, Engels Fülöp, Kal­már Nándor, Boros János, Romanec Aladár, Haraszthy Lajos, Scholtz Endre, Perédi György, Győri Imre, Dömötör Béla, Gerő Dániel, Király Péter, Fehér Károly, Kuthy Zsigmond, Patai Tibor, Horváth Béla, Kállay Miklós, Klauber Frigyes, Setét Sán­dor, Herceg Jenő, Murai Jenő, Csépány János, Csömör Béla, Barna Jenő, Engel Herman, Székely Jenő, Vadász Lajos, Csiz­madia, László, Csokonai Vitéz Mihály, Er­dély Ernő, Kurucz József, Kurucz László, Révész Sándor, Újlaki Géza, Porcsalay Gyula, Rábold Gusztáv, B ' 'János, Pénztá­ros István, Hirling Gyula, Dluhopolszky Bertalan, Bibó Lajos, dr. Knézy Lehel, ifj. Imrik József, Békefi Ödön, Horváth Samu, László Béla és neje, Matzner Samu, Mu­rányi József, Rósa Viktor, Szepessy Miksa, Adorján Imre, dr. Popper Aladár, dr. Réthy Gyula, Ausch Eduard, dr. Jakobi Kálmán, dr. Margitai Leó, dr. Nadányi Emil, Alapi Gyula, Pöschl Ferenc, Tuba Károly, Kőszegi J­ózsef, dr. Sacher Aladár, Kovács Ödön, Morvay János, ifj. Morvay János, Földes Gusztáv, dr. Kovács József, Sassy Csaba, Nagy Samu, Gürtler István, Adler Adolf, Pásztor Bertalan, dr. Váradi Ödön, Forbás József, Forbás Jenő, dr. Galambos Pál, dr. Kőrös Endre, Molnár Kálmán, dr. Rónaky Kálmán, dr. Kaál Elek, dr. Zentai Leó, Rábel László, András Ernő, Fenyves Ferenc, Sza­bados Sándor, Faragó Rezső, Apor Dezső, Palócz László, Palócz Sándor, Újlaki Antal, Bálint Hugó, Kálmán Elek, Kovács Géza, Magyary Gyula, Szévald Mihály, Szűcs Géza, Varga János, Zimmermann Károly, Breitfeld Dezső, Katona Imre, Katona Béla, Osztie Andor, Paál Aladár, Totis Mór, Lóránt Marcell, dr. Scwarz Jenő, dr. Reisman Henrik, Oblát Károly, dr. Pataj Sándor, Tomcsányi Aladár. A hírlapírók nagy része a budapesti gyors­vonattal vasárnap délelőtt tíz órakor érke­zett Siófokra, ahol megtekintették a fürdő­telepet. Még délelőtt igazgatósági ülés volt, majd fürdés és a rossz közebéd. Délután háromkor a rendelkezésükre bo­­csájtott „Baross“ hajón Almádiba rándultak, ahol a főszolgabíró és a fürdőigazgató szép beszéddel, a nagyszámú fürdőző közönség pedig zenével és lelkes tüntetéssel fogadták az újságírókat, akik megtekintették a fürdő­telepet és körülsétálták a csodaszép óriási parkot. Onnan áthajókáztak Balatonfüredre, ahol a fürdőigazgató lelkes beszéddel és igazi magyar vendégszeretettel fogadta őket. Este sétahangverseny, társasvacsora, majd tánc volt. Balatonfüreden meghaltak, aztán hétfőn reggel külön hajón Badacsonyba rándultak, ahova tíz órakor érkezett meg a társaság. A Balaton partjáról felvonultak a Kisfaludi­­szoborhoz, onnan a hegytetőre. A közgyűlés déli 12 órakor volt az erdőben. A közgyű­lésen Miklós Gyulát, lapunk felelős szer­kesztőjét beválasztották a szövetség igazga­tóságába. Két óra után közebéd volt a Hab­leány vendéglőben. Délután négy órakor indultak Keszthelyre, ahova két óra tájban érkeztek meg. És itt kezdődött az ünnepély tulajdon­­képeni fénye. Keszthelyen, e csodaszép kikötővárosban oly kitüntető, páratlan, el­képzelhetetlenül meleg lelkesedéssel fogad­ták a vidéki sajtó munkásait, amire még nem volt példa ez országban. A hajó még messze volt a parttól, midőn száz és száz, lobogókkal és virágokkal pa­zarul feldiszített, apró fehér csolnak köze­ledett a hírlapírókat hozó Baross hajó elé. A csolnakokban fehér ruhába öltözött bájos úri leányok, fiatal hölgyek ültek, akik ken­dőt lobogtattak az újságírók felé és mikor közelükbe érkeztek, virágzáport zúdítottak feléjük. Egy nagyobb Csolnakban a színtár­sulat jelmezbe öltözött tagjai ültek, akik dallal fogadták a vendégeket. Midőn még messze a parttól megállott a Baross, száz és száz apró csónak, szandolin vette azt körül. Az egyikben felállott a város főjegyzője és lelkes beszéddel fo­gadta a hírlapírókat, kiknek nevében Szávay Gyula elnök meghatottan köszönte meg e csodásan lelkes, soha ez országban sehol nem tapasztalt fogadtatást. Aztán megindult a hajó, mely fenséges képet nyújtott a sok virágos díszes csónakkal. A partot ezer és ezer ember lepte el. Mindenki ünnepi ruhában, és mikor eldördültek a hajó érkezését jelző tarack­lövések, arra oly lelkes ováció, tomboló éljenzés tört ki, amelyet leírni nem lehet. Lobogók meghajtása, kendők lobogtatása, kalapok emelése. Elragadó, fenséges kép volt. A hírlapírók meghatóban, könybe lá­badt szemekkel nézték ezt a fenséges jele­netet, amely elfeledtette velük azt a sok méltánytalanságot, amelyben itt-ott részesül­nek nemes hivatásuk közepette. Mikor el­némult a zaj, az ováció, a zene, egy ősz polgár üdvözölte a polgárság nevében a vendégeket. Azután megkezdték az elszállásolást. Az volt boldog, aki egy hírlapírót foghatott vendégül. Az elszállásolás után vacsora volt a parti nagyvendéglő erkélyén. Kilenc órakor velencei 3

Next