Somogyi Hirlap, 1909. augusztus (6. évfolyam, 173-197. szám)

1909-08-01 / 173. szám

1909. augusztus 1. „SOMOGYI HÍRLAP“ és nap-nap után egyre vadabbul tépi meg a munkakedvünket. Ami űtt üt a közgazda­ság egységén, ami útját állja a merészebb ívben való fejlődésnek. És ahonnan minden szegénységünk sarjad. Ez az esztendő különösen nehéz esztendő. A nagy válságot még nem hevertük ki. A föld mostohán bánt el velünk. Kicsiny ka­matot fizet. A nap tüzén arany szinűre égett kalász is éppen egy marokkal akadt csak. Az ipar és a kereskedelem nem lábalt ki a régi betegségekből, sőt új intézmé­nyekkel sújtották és tán még soha nem volt olyan nagyon igaz a frázis: koldus­szegény ez az ország. És éppen most jön a bizalmas rendelet, mellyel a kormány a felgyülemlett adótarto­zásokat sürgősen akarja behajtani. Az indoo­kot akceptáljuk: a pénz kell. Olyan kiadá­sokon ment és megy át a magyar állami­ság, hogy minden krajcárra szükség van. De kell, hogy a kormány is akceptálja a kis­ember érvét. Ha kell is a pénz, de hát hon­nan vegyük a pénzt? Hisz az adót eddig sem azért fizettük, mert volt pénzünk. És exisztenciákon szánthat könnyen végig majd az adósrót, melyet ime fokozottabb energiá­val állít munkába az államhatalom. A pénzügyminiszter számokkal dolgozik, és a számokat nem hatja meg semmiféle siránkozás. Az államkassza üres, a dolgok továbbvitele nem tűr semmilyen hosszabb haladékot, hát aki tartozik fizessen. De kell, hogy számok mögött ott legyen a méltá­nyosság is. És ha már nem lehet el az ál­lamhatalom az adótartozások nélkül, akkor legalább legyen kíméletes és humánus a behajtásban. — Királyi tanácsosok „összeírása.“ A „Pol. Ért.“ kőnyomatos teljes komolysággal jelenti a következő hírt: — Királyi tanácsosok összeírása. Az Országos Központi Statisztikai Hivatal át­iratot intézett a fővároshoz, hogy intéz­kedjen az 1869. óta létező királyi tanácso­sok összeírása tárgyában. Ezt a statisztikát azzal kellene kiegészí­teni, hogy hányszor adtak az összeírt királyi tanácsosok tanácsot a királynak, dús ebédekre gondolt és a nóta végén el­ragadtatva mondta: — Isteni volt! Csoda volt! Kész mű­vésznő. Sára mámoros lett a saját diadalától. Mintha kicserélték volna, féktelen pajkos­­sággal ugrándozott ezután a tisztáson, a dinnyék hervatag venyigéi között. Csurgai úr mindenütt a nyomában volt és forrón suttogta! — Olyan, mint egy bacchánsnő! — Milyen az? — Az egy görög istennő, aki... aki .. . várjon csak, kegyed is olyan lesz mindjárt. Néhány szőlőlevelet tépdesett le és bele­szőtte a Sára erős, göndör, vöröses fényű hajába. A keblére is szőlővenyigét tűzött és kezébe pedig egy pirosló szőlőfürtöt adott. — Nézze most olyan, mint egy bacc­hánsnő. Oh, vajha mindig így lehetne és mindig kegyedet csodálnám. Sára megilletődve, szótlanul állott egy helyen, szokatlan díszében. A nap már nyu­govóra szállt és mintha csak a rendező sza­vára történt volna igy, piros fényét rálövelte. Érezte, hogy e vérszínti ragyogás ment be és rajzolja ki meseszerű, fantasztikus formákba körvonalait. És mintha egy óriás nézőtér volna körü­lötte a tájék és mintha minden őt bámulta volna és az ő dicsőségére ragyogott volna minden. A mama azalatt fontos beszédbe merült volt a vőlegénnyel. A vőlegény azt óhaj­totta, hogy a lakodalmat széles keretben ünnepeljék meg és e célra az udvarban lombsátrat állítsanak föl. A ma viszont a szűkkörű, családi ünnepély mellett foglalt állást. A fiatalember a mintaszerű vőlegé­nyekhez méltóan, lojálisan mondta: — Majd megkérdezem Sárát ez ügyben. Döntsön ő ! Odament a leányhoz, aki merengve, lehaj­­lott fővel, mámorosan élvezte a képzelt vi­lág hódolatát. — Édes Sára én szeretnék sátrat a lako­dalomra, de a mama nem kívánja. S maga, hogy kívánja? A leány szomorúan válaszolta: — Hagyjon nekem békét, Grünfeld úr. Ne vegyen addig ékszert mig meg nem tekintette CSAJÁGHY ANTAL óriási ékszer-, óra- és látszer-raktárát, Kaposvár, 3256 Korona­ utca 5., minden vételkötelezettség nélkül. Fe­jgyilkos asszony. M­ert az ember féltékeny volt gyilkolt az asszony — A „Somogyi Hírlap“ tudósítójától­. — Kaposvár, július 31. Egy szentmiklósi jómódú félparaszt gaz­dát agyonvert a felesége, akit az ura foly­ton féltékenykedésével üldözött és ez alka­lommal is megvert. Sajni Jánosnak hívják a marhakereskedés­sel foglalkozó szentmiklósi gazdát, aki szer­dán ott járt Nagykanizsán és a hetivásáron meglehetős üzleteket kötött. A jó üzlet örö­mére betért hát Sam­i egy Csengeri-úti kis­korcsmába és jóformán felöntött a garatra, úgy öt óra tájban azután elindult hazafelé, de útközben eszébe jutott, hogy felesége kint dolgozik a szentgyörgyvári hegyen levő szőlőkben, irányt változtatott tehát és betért a szőlőbe. Véletlenül éppen akkor arra járt egy vasúti alkalmazott, aki így köszöntötte Sam­it: — Adjon Isten, hogy van sógor? Ez a szó fejébe kergette a vért a mámo­ros embernek, aki folyton féltékenykedett az asszonyra és minduntalan hűtlenséggel gya­­nusitgatta. — Hallottad asszony, mit mond ez az ember ? Ez az én sógorom ?! És már ott is termett az asszony mellett kit a földre tepert és rátérdelve, fojtogatni kezdte. Meglátta ezt a szomszéd pince tu­lajdonosa, Karlovics Ferenc és odarohant a dühöngő emberhez, akit sikerült felesége melléről lerángatnia. Úgy látszott, hogy ez a közbelépés lecsendesítette a felindult embert, aki békésen félrevonult pincéjébe. A dühös férj csak azért ment be a pin­cébe, hogy valami verekedő szerszámot néz­zon ki onnét és néhány perc múlva újra nekiment feleségének egy háromágú széna­­gyűjtő favillával. Az asszony segélykiáltá­saira újra a verekedés színhelyén termett Karlovics, de ekkor a férj már a földön ha­nyatt esve feküdt, mert az asszony, aki ál­lítólag a férje ütéseit akarta magáról elhárí­tani, azt a kezében volt kapa fokával kétszer fejbevágta, amitől a férj néhány perc múlva kiszenvedett. Sírva borult az asszony férje holttestére és ebben a helyzetben találták őt az este 8 órakor megjelent szentmiklósi csendőrök is, akik az asszonyt a községházára kísérték. Egészen tegnap délután fél 6 óráig feküdt a hulla ott a pince előtt, amikor is megje­lentek ott a csurgói járásbíróság kiküldöttei, akik a vizsgálóbíró helyett az előzetes nyo­mozót végezték. Pettenhofer csurgói járásbíró, dr Éhn Kál­mán csurgói járásorvos és dr Venezianer zákányi körorvos voltak a megjelentek, akik érkezésük után nyomban megejtették a bon­colást, illetve a gyilkos asszony és a tanuk kihallgatását. Az asszony egyébként egyáltalában nem fájlalta férje halálát, hisz még akkor, midőn férje kimúlt, állítólag igy szólt a hullát kö­­rülállókhoz: — Úgy kell neki, legalább többet nem fog kinézi. A gyilkos asszony sorsa felett a kaposvári esküdtbíróság fog dönteni őszi ülésszakában. Mit tárgyal a város ? — Városi közgyűlés augusztus 5-én. — Kaposvár, július 31. Kaposvár volt. város képviselőtestülete 1909. évi augusztus 5-én délután 3 órakor, a városház nagytermében a következő tárgy­­sorozattal rendes közgyűlést tart. Tárgysorozat: Elnöki jelentés. A folyó év június hó 29-én tartott nép­ünnepély eredményéről jelentés és javaslat. A városi legtöbb adót fizetők névjegyzé­kének kiigazítására bizottság kiküldése iránt javaslat. Az 1909. évi háztartási pótköltségvetés. Az 1910. évi háztartási költségvetési kér­vények. A város Esterházy-féle pénztárnak és az aggápoldai alapnak 1910. évi költségvetése. Gyümölcsárusitók kérvénye a piaci és vá­sári szabályrendelet értelmezése, esetleg mó­dosítása végett. Az Árpád-utcának a Fő utcára meghosz­­szabbitása tárgyában m. kir. belügyminiszteri leirat. Közvágóhíd céljaira telekszerzése végett előterjesztés. Különböző városi közcélokra 1.200.000 korona községi kölcsön felvétele iránti aján­lat bemutatása a javaslat. Borovitz Manó kérvénye gyáripari­ telep létesítésére a „Papsára”éle telek ingyenes átengedése iránt. Járvány kórház építésére javaslat. 3

Next