Somogyi Hirlap, 1909. október (6. évfolyam, 224-249. szám)

1909-10-02 / 224. szám

vi, éTfcaa*...1-Egy évre 16 korona, fél évre 8 korona, negyedévre le*1 4 kor., egy hóra 1 kor. 80 fillér. Egyen aziia ara 4 *11. •ij! — Tanítóknak: E réaz évre 12 korona. — Vaautaa 6 fillér. ■ agleienik kéttő kivitelével minden nap. Kaposvár. Szombat, 1909. október 2. FÜGGETLESSÉGI ÉS 48-AS POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: MIKLÓS GYULA. 224. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona utca 7. szám. Nyíltér, mulatságok, báli kimutatások és magánkörlemények soronkint.....................................................................50 fillér. Eljegyzési és esketési értesítések díja • ■ • 5 korona. Tüzek Somogyban. Ez idén is, mint minden esztendőben, tömérdek tüzeset fordult elő Somogyban. Tegnap este, mint lapunk más helyén olvasható, a kaposi határban dühöngött nagy tűzvész. A kisebb tüzeseteknek pedig se szeri, se száma. Alig múlik el nap, hogy valahol meg ne jelennék a rémes vörös kakas a házak tetején. A falusi nép élete valóban csupa rettegés a tűzesettől való félelem miatt. Ám azért nem gondoskodik a védelemről. Sőt a szükséges óvintézkedéseket is elhanyagolja. Bűnös indolenciával fumigál minden szabályrendeletet és hatósági intézkedést. Pedig bizony természeti erőknek csak úgy parancsolhatunk, ha azoknak engedelmeskedünk. Ebben magyarra fordított régi latin mondásban nagy igazság van kifejezve. Valóban urai leszünk az „elemek”-nek, ha törvényeiket ismerjük s ezeknek a törvényeknek engedelmeskedve, a természeti erőket igánkba hajtjuk, a mi erőnket meghaladó nagy munkák végzésére rászorítjuk. Ám, ha az „elemeket* kellőképpen nem ismerjük, azokkal bánni nem tudunk, a természeti erők játéklapdáivá leszünk még abban az esetben is, mikor a természeti erők haragja nem zúdul ránk kikerülhetetlen „vis major” alakjában. Tapasztalati igazság, hogy a művelődésnek mennél magasabb fokán áll valamely ország, — ha csak a földrajzi fekvése nem szerfelett kedvezőtlen — annál inkább tud bánni a természeti erőkkel, tehát annál kevesebbet szenved az elemi csapásoktól. Bizony nem a legkedvezőbb színben tünteti föl művelődési állapotunkat az a szomorú valóság, hogy sokat szenvednünk kellene. Hazánk nem színhelye a nagyszerű, de egyben borzalmas hatású természeti katasztrófáknak. Ami elemi csapás ér bennünket, az jobbára olyan természetű, hogy azt több előrelátással, több okossággal, több gonddal megelőzhettük volna. Ezek között a veszedelmek között a legelterjedtebb és legtöbb lelki szenvedést, anyagi károsodást okozó a tűzvész. A nagyobb tűzveszedelmek rendszerint a forró nyári napokban szakadnak reánk, amikor száraz minden s gyúlékony, mint a puskapor. Az emberek a mezőn dolgoznak. A támadt tűz elfojtására nem lehet azonnal a helyszínen a szükséges emberi erő. Mire a nép határból haza érkezik, már lángban áll a fél falu. Az elhatalmasodott elemmel annyival kevésbbé bír, mert a nagy szárazságban a vízszegény kutak szolgáltató képessége csakhamar kimerül. Az emberek kétségbeesett látás-futása mellett szemük előtt hamvad semmivé egy-egy fél élet véres verejtékének gyümölcse, ilyenkor nyáron gyakran még a téli kenyér is. Sokszor még az a szerencse a szerencsétlenségben, ha emberéletet nem kíván áldozatul a veszedelem. A leégett község kormos düledékei között mérhetetlen gyász és szomorúság üt tanyát. Sok ember vesztesége akkora, hogy hátralévő életének erőfeszítésével sem bírja helyreütni. Lassankint azonban eltűnnek a romok. A község újraépül. A sebek hegednek. És az emberek felejtenek. És nem okulnak. Nem tesznek meg minden tőlük telhetőt arra nézve, hogy a jövendőben hasonló veszedelem ne érje őket. Sőt anynyit sem tesznek a baj elhárítására, amit számbavehető anyagi áldozathozatal nélkül megtehetnének. Két leány. — A „Somogyi Hírlap“ eredeti tárcája. — Alacsy Sándor nyugalmazott ezredesnek két leánya volt, Ella és Mici. A lányok korán maradtak árvaságra, az édesanyjuk, egy halvány szőke asszony, fiatalon meghalt. Budapesten laktak a negyedik emeleten, szűk két szobás lakásban, mert a vagyonukat az apjuk elpazarolta. Ella a tanítónőképzőt végezte s az ezredes összeköttetései révén, sok utánjárás után kinevezték egy erdélyi kis faluba tanítónőnek. Mici, a fiatalabb, másodéves szininövendék volt. A két leány teljes ellentéte volt egymásnak. Ella barna hajú, kreol bőrű, magas, karcsú leány volt, míg Mici világos szőke hajával és kék szemével a babaszépségekre emlékeztetett. Már csak egy napig voltak együtt. Úgy határozták, hogy Alacsy lemegy Ellával, Mici pedig özvegy nagynénjüknél marad fönn tanulni és csak szünetre megy haza. Az elutazásukat megelőző estén a két leány könnyes szemmel beszélgetett egymással. Az édesapjuk korán lefeküdt, de az ő szemükre még éjfél után sem jött álom. Ella felült az ágyban. — Mici, alszol ? — Nem. — Mici, én úgy féltelek téged. Mici nevetett. — Mitől, vagy kitől ugyan ? — Attól, hogy egyedül maradsz itt, a nagyváros zűrzavarában. Eddig apa mindennap elkísért az iskolába. Hazahozott. Ezt Emma néni nem teheti és te egyedül fogsz járkálni. Ella elhallgatott. Az óra egyet ütött. Ella leült Mici ágya szélére. A foga vacogott, amikor mondta: — Mici, hadd itt az iskolát és gyere velem. Ha világosság lett volna a szobában, Ella láthatta volna, mint sápadt el Mici, így csak a szomorú, szemrehányó hangját hallotta. A szomorú hangtól pedig megijedt. — Hogy kívánhatsz ilyet, Ella ? — Igazad van, Mici. Ostobaság volt, amit mondtam. Elfelejtettem, hogy mennyit küzdöttél, amíg apa beleegyezett, hogy a színi pályára lépj. A szomszédszobában felébredt az ezredes, haragosan szólt: — Lányok, már reggel lesz és ti még mindig diskuráltok. Aludjatok azonnal. Ella lefeküdt Mici mellé és megpróbáltak aludni. Micinek sikerült is, de Ellát még a hajnal is ébren találta. Szürke reggeli köd nehezedett a levegőre. A lányok apjukkal künn voltak a pályaudvaron s várták a vonatot. Ella fehér csokrot tartott a kezében, melyen Nagy Jenőtől, a velük ugyanazon házban lakó orvosnövendéktől kapott búcsúzóul. A virágokat oly nagy szeretettel nézte, a tekintete szinte simogatta, hogy Micinek feltűnt. — Mit nézel annyit a virágokon ? — Oly szépek — suttogta Ella könnybe lábadt szemmel és az ajkához szorította a csokrot. Mici a könnyeket félremagyarázta. Azt hitte, Budapesttől esik nehezére elválni Ellának.