Somogyi Hirlap, 1909. december (6. évfolyam, 274-298. szám)

1909-12-01 / 274. szám

1909. december 1. „S 0 M 0 Q Y I H I R LA P* 9 gyilkos főhadnagy. Ciankális tiszt. Kötél általi halállal büntetik Hofrichter főhadnagyot Kaposvár, november 30. (A Somogyi Hírlap tudósítójától.) Hofrich­­ter Adolf, a méregkeverő főhadnagy tegnap óta a bécsi helyőrségi fogház lakója. Egy­előre még vizsgálati fogoly és mint ilyen megtartja a tiszti rangját és joga van ön­költségen való élelmezéshez, valamint mind­ama kedvezményekhez, amelyeket a tisztet megilletik, így egészen elkülönített hely a fogházban és tiszti szolga tarthatása. Mind­ezek azonban csak addig tartanak, míg ügyében nem mondják ki az ítéletet. Hof­­richter főhadnagy rettenetes bűnéért lakolni fog. A katonára nézve legmegalázóbb és legnagyobb büntetés vár reá a katonai bün­tető törvénykönyv szerint: a kötél általi ha­lál. . . Hacsak ki nem derül, hogy a po­koli terv kieszelője és végrehajtója bolond és tébolydába való. Ez az utóbbi eset azon­ban a vizsgálat eddigi adatai szerint kevéssé valószínű . . . Hofrichter főhadnagynak sem a múltjában, sem a jelen viselkedésében nincs egyetlen adat, amely a tébolyultság jeleit mutatná ... A méregkeverő főhad­nagy teljes öntudattal, részletes tervet ké­szítve és végrehajtva cselekedett. A terv po­kolian jól volt kieszelve. Ha ezeket „Charles Francis“ clankáliumja épp úgy elpusztította volna, mint a szerencsétlen Mader Richard kapitányt és ha a kitűnően vezetett nyomo­zás nem fogta volna el a tettest, a sértett ambíció és a beteg becsvágy utat lelhetett volna az előrejutáshoz, bárha a bajtársak holttestén is. . . Valósággal szerencse még, hogy a szörnyűséges bűntettnek csak egy áldozata lett és hogy a többi tiszt, aki a gyilkos küldeményekből kapott, nem volt olyan naiv és kiváncsi, mint az a szegény Mader kapitány. A gyilkos főhadnagy, még nem vallotta be bűnét. Állhatatosan tagad. Azt állítja,­ csak a véletlen összejátszása produkálta azokat a terhelő bizonyítékokat, amelyek vele szemben oly súlyosan latba esnek. De ez hiábavaló védekezés. A vizsgálat adatai tisztán és világosan mutatják meg a bűn­tettet, amely mathematikai pontossággal volt kiszámítva. A gyilkos főhadnagy úgy játszott áldozataival, mint a sakkfigurákkal, akikkel mint értéktelen „parasztokat“ áldozott fel, hogy életpályájának játékát megnyerje. Szinte csodálatos, hogy ezzel a pontos számítással szemben, milyen éles ellentétben állanak azok a tények, amelyek a gyanút a nyomo­zás irányát Hofrichter főhadnagyra terelték. Amilyen ravaszul volt a terv kieszelve, épp oly felületes volt a nyomok eltüntetésében és elrejtésében. Szinte teljes nyíltsággal vásárolgatta az ostyákat, a dobozokat Hofriecter, sőt egy ba­rátjának éppen olyan dobozban küldött tréfás ajándékot, amilyenben a mérges pilu­­lákat küldte el. Ha nem volnának a terhelő bizonyítékok olyan súlyosak, akkor azt a nyílt és szinte „magától értetődő“ eljárást éppen Hofriechter javára kellene írni és el­hinni neki azt az állítását, hogy a bűncse­lekményt nem ő követte el. De az összes bizonyítékok ellene szólnak. Nem tudja ma­gyarázatát adni annak, hogy miért utazott szabadság nélkül november 14- éjjel Bécsbe. Érdekes különben, hogy a fiatal tiszt eddigi magánéletéről nem tudnak semmi rosszat mondani. Hivatásában is kifogástalan volt, mint magánember is. Szerelemből nősült és szerencsétlen felesége éppen a napokban várja első gyermekének a megszületését, akinek atyja most ilyen rettenetes váddal terhelve ül a tömlöcben. Varga János merényeli­­ az érseket a templomot Kalocsát, de lehet vele alkudni. Kaposvár, november 30. (A Somogyi Hírlap tudósítójától.) Varga János honfitársunk évekkel ezelőtt kivándo­rolt Amerikába. Azonban nem tudott telje­sen elszakadni a magyar földtől. Szive vissza-vissza vágyott a régi hazába és hogy itt se feledjék el teljesen, levelezett az itt­­maradottakkal. Különösen Várossy Gyulát, Kalocsa érsekét szórakoztatta a leveleivel. Mert ezek a levelek roppant, hogy úgy ne mondjuk: robbant érdekesek voltak. Varga mester nem a szeretet hangján írt a szeretett vallásának főpapjához. Sőt leve­leiben épen nem leplezte azt, hogy harag­szik az érsekre. Legutóbbi levele is ször­nyen haragos volt. Olyan dühösen irt Varga János, hogy valósággal megreszketett a fé­lelemtől Kalocsa. Mert nem kisebb dolgot írt le Varga, minthogy megfenyegette Ka­locsa érsekét, hogy fölrobbantja. De még ha magát az érseket fenyegetné az a gyász­sors, az nem is volna olyan rémítő. Ám Varga azzal vigasztalja Várossy Gyulát, hogy a fölrobbantás nem csak őt fogja súj­tani, hanem vele robbanak a papok, a templom s a gimnázium is. Alig marad meg valami. Varga János nem épen diszkrét ember. Mert elárulja, hogy nem csupán ő a rob­bantó, hanem odakint a tengerentúl, Ohió államban valóságos robbantó részvénytársa­ság alakult, s ennek igazgatósága jön haza robbantani. Eddig a levél szörnyen rettenetes volt. Ám a végén, mint méla akkord, ott volt a kiengesztelő néhány sor. Azt írja ebben Varga bácsi, hogy ha az érsek épen nem akar robbani, hát nem muszáj. Küldjön csak neki ki Amerikába jó háromezer koronácskát, akkor épségben marad az érsek, nem rob­bannak a papok, nem dől össze a templom és majd meglátják, hogy a város is meg­marad. Ámbár ilyen sok mindenért 3000 korona nem pénz, valóságos potomság, az érsek még sem küldött 3000 koronát Vargának. HÍREK.­ ­ Damjanichné meghalt.­­ A magyar nemzetnek gyásza van. A mai napon eggyel szaporodott a kegye­­letes gyászünnepek napja, meghalt a legnemesebb, legdicsőbb magyar nagy­asszony, Damjanich János tábornok özvegye. Férfilelket is megsemmisítő tragikus sors jutott ennek a hatalmas lelkű, szi­lárd jellemű nagyasszonynak. Fiatal dalia volt a nagy tábornok, amikor a sors összehozta ezt a két hősi lelket. Damjanich János megszerette Csernovics Emíliát és a két előkelő származású, magasztos lelkű, csodás tulajdonságokkal megáldott fiatal lélek teljesen megértette egymást és egybe­forrott a szerelemben. Csernovics Emilia szerelme magasan felülemelkedett a legodaadóbb asszony szerelmén is. Asszony volt a szó leg­­fenségesebb értelmében; asszony, aki forró szerelemmel, finom gondossággal vette körül dicső férjét, de aki sirán­kozással nem tette nehezebbé hőslelkü férjének a válást, a harcbamenést, sőt ő maga volt a bátorítója, az erősítője, aki hőslelkü férjének hűséges követője volt. A magyar nemzetnek fenséges önvé­delmi harcában dicső szerep jutott nem­csak a rettenthetetlen Damjanich tábor­noknak, de nemeslelkű nejének is. Amíg Damjanich tábornok a harctéren avatta a legszebb babérokat és lett rettegett büntetőjévé az árulóvá lett délvidéki rá­coknak, addig a felesége, ha nem lehe­tett dicső ura közelében, minden igye­kezetével, összeköttetéseivel fáradozott a nemzet igaz ügyeinek diadalrajutásán. És jött az aradi gyásznap, a leggya­lázatosabb hóhérmerénylet, amelyet Ausztria intézett a szabadságharc leg­­dicsőbbjei ellen. Az aradi vár sáncai­ban osztrák hóhérok gyáván, gazul, bitóhalállal végezték ki a hősi hadsereg legdicsőbbjeit, a szabadságért küzdő honédség legelső tisztjeit és közöttük a legbátrabbat, a legnagyobbat a leg­hősiesebbet: Damjanich tábornokot. Vérlázító, őrületes merénylet volt ez, amely mélységes gyászt hozott a nem­zetre és amely a külföld erélyes fölhá­­borodását vonta maga után. És a nagy tábornok felesége, aki a legtragikusabb módon jutott özvegy­ségre, erős lélekkel túlélte ezt a rette­netes tragédiát, de vértanúhalált szán- , hanem a levelét elküldte az alispánnak, aki a tervezett merénylet meggátlására megtette a szükséges óvintézkedéseket. Ha Varga János ezt megtudja , dühé­ben képes lesz fölrobbanni. Azonban annyi bizonyos, hogy az érseknek nem lesz jó­barátja.

Next