Somogyi Hirlap, 1912. június (9. évfolyam, 122-145. szám)

1912-06-01 / 122. szám

Kaposvár, 1912 junius 1 Szombat IX. évfolyam 122. szám Egy évre 18 korona, fél évre 8 korona, negyedévre 4 köt., ittillind egy hónapra 1 korona 50 fillér. Egyu­llam ára 8 fillér.­­' ■ Tanítóknak : Egér évra 11 korona, POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona-utsa 7. ma megjelenik hétfő kivételével minden nap Nyílttér, reklám közlemények, vigalmi kimutatások soronkint 80 fillér Eljegyzési és esketési értesítések díja , , ,5 korona Fordulat? Kapuvár, máju 31. A képviselőháznak hosszú hóna­pok óta némaságra kárhoztatott ter­mében ma rendes parlamentáris be­szédek hangzottak el, igaz örömére mindazoknak, akik immár alaposan beleuntak, sőt beleutaltak a sivár és lelketlen technikai obstrukció gyötrelmeibe. A mai ülésre mind a két tábor hatalmasan felkészülődött. Izgalmas, sőt kínos incidensek lehetősége volt a levegőben. Sokan a szenvedélyek kemény összecsapását várták. Újabb határozott, férfias lépést a techni­kai obstrukció letörésére. Mindebből nem lett semmi. A képviselőház ülése szokatlanul csen­desen és békésen folyt le, sőt a normális parlamenti, tanácskozás medrébe tért. Nagy bonyodalmakat vártak a harminc ülésről kizárt Kovács Gyula megjelenésétől, aki a lapok szerint fogadkozott, hogy »még élete árán isn becsörtet az ülésterembe. A képviselőház elnöke bizonyára min­den körülmények között érvényt szerzett volna a Ház határozatának. íme, a legfényesebb alkalom, hogy a szilaj indulatok újólag elszaba­duljanak láncaikról s a béke­poli­tika hangulata hosszú időre elszán­jon újra. A képviselőház üléseiről kirekesztett képviselő úr azonban visszafordult végzetessé válható út­járól és elvbarátai tanácsát — ha­bár a legutolsó pillanatban — meg­fogadta. A másik készülő szenzációt — a Désy sokat emlegetett interpelláció­ját — nem kis csodálkozására a híveknek — megette a macska. El­maradt az is, bár hire járt, hogy a kormány kész volt e kérdésben fel­ajánlani a legteljesebb bizonyítást. Nem került rá a sor az obstrukció egyik-másik fegyverének az ártal­matlanná tételére sem. Nem volt szükség az elnöki hadviselés új étlapjára, mert a véderővitához szó­nokok iratkoztak fel. Thaly és Kállay formás, tartalmas, ... tanulmányra valló beszédeket mondtak, amelye­ket figyelemmel hallgattak meg a Ház minden oldalán. A mai nap nevezetes dátum a csaknem egy év óta tartó véderő­vita történetében: a technikai ob­­strukció, habár talán csak kis időre is, de nem lehetetlen, hogy végle­gesen a hüvelyébe taszította mér­gezett végű „gyiklesőjét”. A tekhnikázás beszüntetése nyilván összefüggésben van az ellenzéki pár­tok közt folyó egyezkedő tárgyalá­sokkal. Mielőtt a kormány és a többség elé békejavaslatokkal járul­nának, maguk közt akarnak meg­egyezni a véderőreform, de főleg a választójog kérdésében. Kossuth és Apponyi, a technikai obstrukció nyílt és elvi ellenségeinek bizonyára nem lett volna kellemes, hogy a­míg ők egymásközt a béke feltételeiről ta­nácskoznak, a másik tárgyaló fél kedélyesen forgassa továbbra is a parlamenti anarchiának veszedelmes, kétélű fegyverét, kihiva azáltal maga ellen a végzetet: egy elhatározott elnöknek és egy elszánt többségnek komoly, célravivő, erélyes lépéseit. Akárkinek az erkölcsi és politikai nyomása szerzette meg a többség­nek , a kormánynak azt a sikert, hogy ma a véderő v­itája­­t normá­lis parlamenti tanácskozásnak a med­rébe tért: mindenki kénytelen lesz elismerni, hogy ez az örvendetes változás az ellenzék harcmodorában igen jól bevált. Üdvözöljük a parlamenti viták klasszikus korszakának újból való­ di fekete medve, meg a szőke csoda írta Sz. Szigethy Vilmos Fiatalabb koromban, mesélte a gróf, meg­lehetősen szegény gyerek voltam , alapos számvetéssel kellett dolgoznom. Világot is akartam látni, hát nem tellett dorbézolásokra a havi ezer pengő apanázsomból. Oroszországra voltam leginkább kiváncsi. Annyi mindent olvastam össze a muszka népről, hogy az alakjai a lehető legködösebb formában lebegtek előttem. A kozákokat emberevőknek képzeltem, az asszonyaikat kiálló, sárga fogú hát piáknak, annál kelle­mesebben csalódtam, hogy itt is van épp úgy szép, mint csúnya nő, aki azonban szép, az a fönség minden ragyogásával el van látva. Éppen hoteléletre voltam barátaimmal együtt kényszerítve. A látogatások legelején jártam, ajánlóleveleimet nyilván tanulmányoz­ták, hogy nem vagyok- e csaló, mikor egy éjszaka furcsa kiáltozásra riadok fel. Ki­szaladtam a folyosóra, ugyanakkor ért oda barátom is. Egy közepes korú ember, meg egy le­bontott hajú ifjú nő akkor léptek ki a szo­bájukból. A férfi fekete volt, mint az erdők medvéje, a lány haja annál jobban szórta kévésből az aranysugarakat. Egyszerűen bű­bájos volt. A férfi támogatta, hogy el ne dőljön izgatottságában, a szobából pedig tovább hangzott a furcsa zaj, ami lehetett nyögés is, de sokkal jobban hasonlított a tompán elfojtott üvöltéshez. Szolgák haladtak át a folyosón, hallották ők is azt, amit mi, de nem reagáltak rá. Feljött a portás és mint aki ismerős a hely­zettel, jelentést tett: — Telefonáltam már az orvosért, azonnal itt lesz. Izgató volt a helyzet, de kezdtük átlátni, hogy a szobában beteg van s igy bajos fölajánlani szolgálatunkat. Még bajosabb ismeretséget kötni a szőke csodával, akit majd fölfaltunk a szemünkkel. A fekete medve szivarra gyújtott s mikor rohanva érkezett az orvos, ezt mondta a szőke csodának: — Menj most be, nemsokára jövök én is, csak egy pohár bort iszom. Én akkor tüzet kértem tőle, sajnálkozáso­mat fejeztem ki, hogy kellemetlenségük van, de öt perc múlva, mikor már együtt kocint­­gattunk, nem láttam rajta semmi izgatottságot. — Az édes­anyám, szegény, már megint gyengélkedik. Valami lappangó betegsége van, amely félévig is békén hagyja, aztán egyszerre háromszor is előfogja egy héten. Bejártua már a világot vele, de nem isme­rik a baját. Rettenetes olyankor nézni, de nem nyúlhatunk hozzá. Másnap megismerkedtünk a családdal. Az öreg grófné ismét viruló színben volt, na­gyon örült nekünk, meg is hívott egy kerti ünnepre. A leánya menyasszonya egy dra­­gonyos kapitánynak, aki ma érkezik, sok jó ismerős lesz együtt a kétségkívül jó tár­saságban. Engem a vőlegény, a szakállal benőtt arcú orosz, sokkal kevésbé érdekelt, mint a leány. Sokat, mondhatnám mindig a társa­ságukban voltam, a kerti ünnepen is elhal­moztam a hódolatteljes bókjaimmal s kije­lentettem, hogy a szépsége az én országom­ban is szenzációt keltene, már pedig mi ugyancsak el vagyunk kényeztetve.

Next