Somogyi Hirlap, 1914. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
1914-01-01 / 1. szám
Kaposvár, 1914 január 1 rsiltörták XI. évfolyam, I. szám POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: REÉZ PÁL Elfijledtési Egy évre 16 kordre, félévre 8 korona, negyedévre 4 korona, im. egy hónapra 1 korona 1O fillér. Esyts szám éra 0 fillér. — MJ. — Tanítóknak: Egén évre II korona. ■eg]elesik hétfő kivételével minden nap Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona*utca 7. ssíter Nyilttér, reklámközlemények, vigalmi kimutatások soronkint....60 tillít Eljegyzési és esketési értesítések díja........................................5 körönte Évforduló Kaposvár, december 81. (Bp.) Úgy véljük, a politikai esztendő is véget ért, minthogy a magyar delegáció záró ülését is megtartották Bécsben, tehát szabad a vásár, lehet elmélkedni az elmúlt esztendő felett. Etz tíz esztendő volt, amelyik most az bizonyos. Ne adj, uram, belőle, még egyet, mert akkor te magad sem mented meg ezt a mi hazánkat. Kívüled pedig talán senki sem gondolt vele. Hacsak az az untig szidott Tisza Istvánem. Mivel időszerű, ismételjük meg ezúttal ki tudja hányadszor, hogy a magyar kormányelnök és az ő ragaszkodó gárdája mentette meg ebben a válságos világban ezt a magyar világot. Tisza látván maga tudta legjobban, mire vállalkozik, amikor átvette a Ház elnökségét. Maga mondta akkor, hogy a ■történelem kerekei elé veti magát. Nem közhely volt ez a mondás, hiszen rövidesen megtörtént a világ parlamentjeinek életében az a páratlan eset, hogy a magyar országgyűlés termében rálőttek az önökre. Az elnök azonban rendíthetetlen maradt s amíg a merénylőt eltávolították, ő rendületlenül vezette a Házban a tanácskozást. A merénylőt fölmentették, ám Tisza Istvánt is fölmentette a király és a magyar közvélemény, amikor mind a kettő ratifikálta sajátszerű és egészen szokatlan házelnöki cselekedeteit. És hogy menynyire igazolták az idős Tisza István eljárását, Íme a példa, hogy a Ház szabályai gondoskodnak immár arról, hogy az elnökség távolítsa el azokat, akik a tanácskozási rendet meg akarják hiúsítani. Távol áll tőlünk, hogy magyar képviselőknek a magyar parlamentből való erőszakos eltávolításának tapsoljunk, viszont el kell ismernünk, hogy Tisza István módszerét az események szülték " helyzet parancsolta. Pártomént!írjs oda a megindult folytot semmi ellenzéki akció ki nem tereti a medréből. A Ház a legutolsó esztendőben az üdvös törvények egész halmazát alkotta meg s hogy az ellenzék most a delegációban is kudarcot vallott, annak csak örülnünk lehet. Van azonban egy szép szerep, azait az ellenzéknek szántunk. A legutolsó időkben az ellenzék mégis csak be-bement a parlamentbe és elvének fenntartása mellett mégis csak részt vett a tárgyalásokban, íme, itt van a sajtójavaslat. Az első januári érdemleges ülésen annak a tárgyalását kezdi meg a Ház. Ám menjen el az ellenzék rendszeresen az ülésekre, vegyen rendszeresen és parlamentárisan részt a sajtójavaslat tárgyalásában, emelje magas, előkelő színvonalra a vitát és mentse meg a sajtót! Mi, a sajtó munkásai, tudjuk legjobban, hol fáj, mi kérjük az ellenzék segítségét annak a törvényjavaslatnak a tárgyalásánál, amelyik javaslat ha törvényerőre emelkedik, nem leszünk többé abban a helyzetben, hogy az ellenzék segítségét , bár odé is, igénybe vehessük. A balkáni vihar úgy-ahogy elült, a pénzkrízis javulóban, a gazdasági válság mintha kivezető útra ért volna, — csak a magyar sajtó . A Harmadik Parancsolat — A „Somogyi Hírlap* eredeti tárcája — gyönyörű, csillagos volt az égbolt. Az utcákon néma csend, csak a szél süvített metsző, hajnali hidegséggel. Még a posztoló rendőr is egyik kapualjban gubbasztott, gondolva, hogy úgyis nemsokára reggel lesz, ninek fújja át a hideg szél. Egy lélek nem jótt az utcán, csak én hallgattam á más ízemekkel, az állomásra igyekezve, hogy a hajnali vonattal elutazzam, vidéken tölteni gy kellemes vasárnapot. Amint álmosan landukoltam, a templom előtti kőkeresztnél gy térdelő alakot pillantottam meg. Jézus, Mária, szent József! Kinek van kedve ebben z üvöltő szélű hidegben, hajnali háromrakor a kereszt előtt térdelve imádkozni? Gondoltam, hogy nem zavarom meg senki ájtatosságát, de azért lassan a kereszt közelébe lopóztam, kiváncsi lévén a furcsa emberre. Elhanyagolt külsejű, harminc év körüli rrfi volt. Első gondolatom az volt, mikor megpillantottam, hogy ez az ember az életit búcsúzik, vagy talán vallási mániákus keresztet vetett, egy kis csomagot kabátja , mint aki lelkét imádsággal megkönnyítette, felállt, egy utolsó pillantást vetve a keresztre és »sten segíts“ fohász halk mormolásával enidult. Elhatároztam, hogy nyomon követem a különös embert, ha mndjárt le is késem a vonatot s meglesem, rá a szándéka. Ő gyors léptekkel haladt előre, in mint árnyék követtem. Egy ház előtt valósan megállt, én ebben a pillanatban gy kapumélyedésben lapultam meg. Kulcsürgést, ajtónyitást hallottam s mire előlérem, az embert nem láttam. Tehát bement a házba. Gondoltam, itt lakik Kíváncsian odasompolyogtam, de a kapustőt félig nyitva találtam. A házat ismerten egy előkelő, gazdag család lakta. Hát akár hogyan kerül ide ez az ember? Talán szolga? Az mégsem lehet, mert nagyon fedellenül néz ki. Ohé! Itt betörés lesz ! Ez biztos. Hanem résen leszek. Nem is tétováztam sokat, hirtelen elhatározással óvatosan beléptem a kapun. Revolveremet felső kabátom zsebébe tettem és lábujjhegyen lépve tapogatóztam előre a sötét kapu alatt. Megálltam. Hallgatóztam. Balfelől zörgést hallotam. A hang felé közeledtem. Az udvarra értem , egy ablak előtt találtam magam. Benéztem. Zsebvillanylámpa fényénél megpillantottam emberemet. Egy Wertheim-szekrény előtt idegesen dolgozott. Egyszerre megállt, válást motozott a zár körül s a pénzszekrény nulára nyitva volt. Emberem nagyot sóhajtva, megpihent. Majd hozzákezdett a csomagolás*^. Nem láttam, miket pakolt össze, de a Wertaimszekrény tartalmáról következtetve, csak értékes holmik lehettek. Oly nyugodtan végezte mindezt, hogy szinte megborzadtam. Csak azt csodáltam, hogy a házbeliek nem vettek észre semmit. Mert ha én hallottam zörejt, nekik is kellett volna azt hallani. Akkor, persze, még nem tudtam, hogy csak a cselédek vannak itthon, de azok egész külön laknak a ház másik részében. Emberem, mikor megrakta magát, tolvajlámpáját maga előtt tartva, eltűnt a szobában. Egy pillanat múlva a kapu alatti részen csendesen kinyílt az ajtó s ő kilépett. Mikor az ajtót betette, egy pillanatra neki dűlt a falnak, nagyot sóhajtva s azt morogta : Hála neked, Isten! Majd a kapu felé indult. Vártam, hogy a sötét kapualjból kimenjen a lámpákkal világított utcára. S mikor a kapun óvatosan kilépett, gyors léptekkel utána vetettem magam s éppen egy