Somogyi Hirlap, 1914. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1914-01-01 / 1. szám

Kaposvár, 1914 január 1 rsiltörták XI. évfolyam, I. szám POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: R­E­É­Z PÁL Elfijledtési Egy évre 16 kord­re, félévre 8 korona, negyedévre 4 korona, im. egy hónapra 1 korona 1O fillér.­­ Esyts szám éra 0 fillér. — MJ. — Tanítóknak: Egén évre II korona. ■eg]elesik hétfő kivételével minden nap Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona*utca 7. ssíter Nyilttér, reklámközlemények, vigalmi kimutatások soronkint....60 tillít Eljegyzési és esketési értesítések díja........................................5 körönte Évforduló Kaposvár, december 81. (Bp.) Úgy véljük, a politikai esz­tendő is véget ért, minthogy a ma­gyar delegáció záró ülését is meg­tartották Bécsben, tehát szabad a vásár, lehet elmélkedni az elmúlt esztendő felett. Etz tíz esztendő volt, amelyik most­­ az bizonyos. Ne adj, uram,­­ belőle, még egyet, mert akkor te magad sem mented meg ezt a mi hazánkat. Kívüled pedig talán senki sem gondolt vele. Hacsak az az un­tig szidott Tisza Istv­á­nem. Mivel időszerű, ismételjük meg ezúttal ki tudja hányadszor­, hogy a magyar kormányelnök és az ő ra­gaszkodó gárdája mentette meg eb­ben a válságos világban ezt a magyar világot. Tisza látván maga tudta legjobban, mire vállalkozik, amikor átvette a Ház elnökségét. Maga mondta akkor, h­o­gy a ■történelem kerekei elé veti magát. Nem köz­hely volt ez a mondás, hiszen rövi­desen megtörtént a világ parlament­jeinek életében az a páratlan eset, hogy a magyar országgyűlés ter­mében rálőttek az önökre. Az elnök azonban rendíthetetlen maradt s amíg a merénylőt eltávolították, ő rendületlenül vezette a Házban a tanácskozást. A merénylőt fölmentették, ám Tisza Istvánt is fölmentette a ki­rály és a magyar közvélemény, ami­kor mind a kettő ratifikálta saját­­szerű és egészen szokatlan házel­nöki cselekedeteit. És h­ogy meny­nyire igazolták az idős­ Tisza Ist­ván eljárását, Íme a példa, hogy a Ház szabályai gondoskodnak immár arról, hogy az elnökség távolítsa el azokat, akik a tanácskozási rendet meg akarják hiúsítani. Távol áll tőlünk, hogy magyar képviselőknek a magyar parlament­ből való erőszakos eltávolításának tapsoljunk, viszont el kell ismer­nünk, hogy Tisza István módszerét az események szülték " h­elyzet parancsolta. Pártomént!­írjs o­da a megindult folyt­­ot semmi ellen­zéki akció ki nem tereti a medré­ből. A Ház a legutolsó esztendőben az üdvös törvények egész halmazát­­ alkotta meg s hogy az ellenzék­­ most a delegációban is kudarcot vallott, annak csak örülnünk lehet. Van azonban egy szép szerep, azait az ellenzéknek szántunk. A legutolsó időkben az ellenzék mégis csak be-bement a parlamentbe és elvének fenntartása mellett mégis csak részt vett a tárgyalásokban, íme, itt van a sajtójavaslat. Az első januári érdemleges ülésen an­nak a tárgyalását kezdi meg a Ház. Ám menjen el az ellenzék rendszeresen az ülésekre, vegyen rendszeresen és parlamentárisan részt a sajtójavaslat tárgyalásában, emelje magas, előkelő színvonalra a vitát és mentse meg a sajtót! Mi, a sajtó munkásai, tudjuk leg­jobban, hol fáj, mi kérjük az ellen­zék segítségét annak a törvény­­javaslatnak a tárgyalásánál, amelyik javaslat ha törvényerőre emelkedik, nem leszünk többé abban a hely­zetben, hogy az ellenzék segítségét , bár odé is, igénybe vehessük. A balkáni vihar úgy-ahogy elült, a pénzkrízis javulóban, a gazdasági válság mintha kivezető útra ért volna, — csak a magyar sajtó . A Harmadik Parancsolat — A „Somogyi Hírlap* eredeti tárcája — gyönyörű, csillagos volt az égbolt. Az utcákon néma csend, csak a szél süvített metsző, hajnali hidegséggel. Még a posztoló rendőr is egyik kapualjban gubbasztott, gon­dolva, hogy úgyis nemsokára reggel lesz, ninek fújja át a hideg szél. Egy lélek nem jótt az utcán, csak én hallgattam á más ízemekkel, az állomásra igyekezve, hogy a hajnali vonattal elutazzam, vidéken tölteni gy kellemes vasárnapot. Amint álmosan landukoltam, a templom előtti kőkeresztnél gy térdelő alakot pillantottam meg. Jézus, Mária, szent József! Kinek van kedve ebben z üvöltő szélű hidegben, hajnali három­rakor a kereszt előtt térdelve imádkozni? Gondoltam, hogy nem zavarom meg senki ájtatosságát, de azért lassan a kereszt köze­lébe lopóztam, kiváncsi lévén a furcsa em­berre. Elhanyagolt külsejű, harminc év körüli rrfi volt. Első gondolatom az volt, mikor megpillantottam, hogy ez az ember az élet­it búcsúzik, vagy talán vallási mániákus k­eresztet vetett, egy kis csomagot kabátja , mint aki lelkét imádsággal megkönnyítette, felállt, egy utolsó pillantást vetve a keresztre és »­sten segíts“ fohász halk mormolásával enidult. Elhatároztam, hogy nyomon követem a különös embert, ha mndjárt le is késem a vonatot s meglesem, rá a szándéka. Ő gyors léptekkel haladt előre, in mint árnyék kö­vettem. Egy ház előtt valósan megállt, én ebben a pillanatban gy kapumélyedésben lapultam meg. Kulcsürgést, ajtónyitást hal­lottam s mire előlérem, az embert nem láttam. Tehát bement a házba. Gondoltam, itt lakik Kíváncsian odasom­polyogtam, de a kapustőt félig nyitva talál­tam. A házat ismerten egy előkelő, gazdag család lakta. Hát akár hogyan kerül ide ez az ember? Talán szolga? Az mégsem lehet, mert nagyon fedellenül néz ki. Ohé! Itt betörés lesz ! Ez biztos. Hanem résen leszek. Nem is tétováztam sokat, hirtelen elhatá­rozással óvatosan beléptem a kapun. Revol­veremet felső kabátom zsebébe tettem és lábujjhegyen lépve tapogatóztam előre a sö­tét kapu alatt. Megálltam. Hallgatóztam. Balfelől zörgést hallotam. A hang felé kö­zeledtem. Az udvarra értem , egy ablak előtt találtam magam. Benéztem. Zsebvil­lanylámpa fényénél megpillantottam embere­met. Egy Wertheim-szekrény előtt idegesen dolgozott. Egyszerre megállt, válást motozott a zár körül s a pénzszekrény nul­ára nyitva volt. Emberem nagyot sóhajtva, megpihent. Majd hozzákezdett a csomagolás*^. Nem láttam, miket pakolt össze, de a Wertaim­­szekrény tartalmáról következtetve, csak­ értékes holmik lehettek. Oly nyugodtan vé­gezte mindezt, hogy szinte megborzadtam. Csak azt csodáltam, hogy a házbeliek nem vettek észre semmit. Mert ha én hallottam zörejt, nekik is kellett volna azt hallani. Akkor, persze, még nem tudtam, hogy csak a cselédek vannak itthon, de azok egész külön laknak a ház másik részében. Embe­rem, mikor megrakta magát, tolvajlámpáját maga előtt tartva, eltűnt a szobában. Egy pillanat múlva a kapu alatti részen csende­sen kinyílt az ajtó s ő kilépett. Mikor az ajtót betette, egy pillanatra neki dűlt a falnak, nagyot sóhajtva s azt mo­rogta : Hála neked, Isten! Majd a kapu felé indult. Vártam, hogy a sötét kapualjból ki­menjen a lámpákkal világított utcára. S mi­kor a kapun óvatosan kilépett, gyors léptek­kel utána vetettem magam s éppen egy

Next