Somogyi Hirlap, 1916. november (13. évfolyam, 251-276. szám)

1916-11-01 / 251. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP 1916. november 1. A kaposvári és azatádi járás hadiadófizetői. A hadiadókivetés folytatása. A kaposvári hadiadókivető­bizottság a városházán folytatja tárgyalásait. A kaposvári járá­siak közül a következők adóját állapították meg: Festetitch Vilmos gróf topo­nári földbirtokos 4220 K, Márffy Béla és neje Lyka Katalin hencsei földbirtokosok 3987,58, Gaál János kaposmérei föld­birtokos 2120, Makfalvay Géza kiskorpádi földbirtokos 719, Somssich László gróf hetesi földbirtokos 4990, özv. gróf Somssich Imréné hetesi föld­birtokos 1050, Somssich Miklós somogysárdi földbirtokos 2520, Maár­ Gyula dr­kercseligeti föld­­birtokos 1050, Matolay József várdai földbirtokos 970, özv. gróf Hadik Béláné mosdósi földbirtokos 1720, özv őrgróf Pallavicini Edéné mosdósi föld­­birtokos 5666, Sidlauer Dezső bőszénfai földbérlő 1520, Som­ssich Géza gróf bárdudvarnoki földbirtokos 826, Petracsek Vil­mos hedrahelyi földbirtokos 810, Trux Hugó drsákói földbirtokos 1960, Goldstein Ignác hetesi marhakereskedő 1050, özv. Gaál Dénesné batéi földbirtokos 810, Krafft János kadarkuti szíj­gyártó 730, Erényi Ignác nagy­berki­ birtokbérlő 1981, felső­­büki Nagy György nagybajomi földbirtokos 752, Böhm Ignác nagybajomi földbirtokos 2520, Steinhardt Géza somogysárdi marhakereskedő 1180, Biró Sán­dor jákói földbirtokos 730, Weisz Henrik csombárdi bir­tokbérlő 810 K. A nagyatádi járásból a követ­kezők hadiadóját állapították meg: Somssich József gróf kivadári földbirtokos 836­­, Somssich Adolf gróf kivadári földbirtokos 4220, Prinke Sándor babócsai birtokbérlő 1130, Somssich Béla gróf babócsai földbirtokos 1220, Somssich Viktor gróf babócsai földbirtokos 1520, Klein Sándor vízvári birtokbérlő 1420, Szé­chenyi Aladár gróf görgetegi fődbirtokos 10.750, Szécheny Bertalan gróf felsősegesdi föld­­birtokos 13.500, Stauber Albert somogyvisontai birtokbérlő 1220, Széchenyi Géza gróf erdőcsoko­­nyai földbirtokos 4470, Szécheny Frigyes somogytarnócai föld­­birtokos 6500, Kollarovits Ist­ván vízvári kisbirtokos 1500, ifj. Somssich Andor mikei föld­­birtokos 890, Birk Hermann bol­­hási birtokbérlő 1220, Tallián Dénes dr báró szabási földbir­tokos 1917, Lőwensohn Gyula beregi földbirtokos 1920, Maut­ner Lipót kisbajom­ kereskedő 1915-re 810, 1916-ra 810, Tál­­lián Gyula kutasi földbirtokos 365, Héjjas Mihály kutasi lóke­reskedő 730, Kommen Elek dr nagyatádi ügyvéd 609, Wimmer Ignác nagyatádi kereskedő 810, Burics János nagyatádi keres­kedő 810, Selbach Keresztély nagyatádi földbirtokos 2120, Ziegenbein György nagyatádi selyemcérnagyáros 6506. úl orosz csapatok érkeztek Dobrudzsába Rotterdam, október 31. A „Dayls Telegraph“ jelenti Pétervárról. Dobrudzsába új orosz csapatok érkeztek. Ez­zel az orosz-román sereg számbeli gyengeségét pótol­ták. Bukarestben a bolgár és német csapatok sikereit átmenetieknek tartják. Tulcea kiöntése. Rotterdam, október 31. Pétervárról jelentik: A román hadvezetőség elrendelte Tul­­cea kiürítését. Az állami értékeket már el is szállí­tották. i kivitel ellenőrzése. Budapest, október 31. A kormány a kivitel ellen­őrzésének fokozása és a visszaélések szigorú meg­torlása céljából rendeletet készül kiadni, amely az ország határán túlmenő áruk legszigorúbb felülvizsgálatát rendeli el. A felülvizsgálat a személyi- és kézipodgyászra is kiterjed. Ha majd a trombiták­ utolsót fújnak... Füredi Gyula dr 44-es hidragy emlékére. Vigasztalan, űzött magam, el­­szörnyedt, feldúlt lélek, éhes bolygó tűz rohantam a városban és vészes sikolyok, önvesztett ordítások lappangtak belül ben­nem és a város élt nyugodtan. Borzalmas, gyilkos nyugalom és közepette én hajszoltan, meg­történ az orfeumhoz értem. A télikert tündökölt, a nők húsa fehéren és paráznán virított, a szemükből a gyönyör öröme sugárzott, a mellükből az élet­élvezés kellemes derűje áradt részeg hullámzással a terembe és egy csinos stepp-girl meg egy hisztérikus lobogások forró selymében hempergőző mezit­en táncosnő villogó bús jelenése közt egy karminos ajkú kur­tizán énekelte: Ha majd a trom­biták utolsót fújnak . . . Ha majd a trombiták utolsót fújnak, visszatérnek a sápadt vén bakák, a csillagok is fénye­sebbre gyúlnak s fehérek lesz­nek mind az éjszakák, — éne­kelte a szőke éji amazon s az emberek egész jól érezték ma­gukat. Valami nagy, boldog, tragikus tudatlanság élt bennük, én azonban — vegyétek tudo­másul — felhördültem és me­nekültem innen is ki az éjsza­kába, a sötétbe, ködbe, ahol a házak sorfalában már aludtak az emberek, istenem aludtak a lelkük lágy, édes, bestiális hor­kolásával. A sarkon egylábú katonák ingerkedtek a perditák­kal és a mellékutcából italos katonahangok feszegették a szí­vemet. Dühödt vitatkozók most fordultak ki a kávéházajtón és végre megegyeztek abban, hogy most békét kötni egyértelmű volna az öngyilkossággal. Ön­­gyilkosság ? Ki akar itt az lenni? Inkább vesszen még azok közül néhány százezer, akik ott­­kint vannak, hogy aztán eljö­hessen a ragyogó győzelem, amikor a trombiták utolsót fúj­nak és hófehérek lesznek mind az éjszakák . . . Idegenek beszélgettek az éj­szakában és valami kergetett, hogy megkérdezzem nincs-e ott kint valakijük, testvérük, igaz barátjuk, akit elragadhat a hol­nap a hófehér éjszakák elöl. Mily nevetségessé lenne ön, fiatal ember, szóltam magamhoz. Őrült, mondanák, vagy modor­­talan, erőszakos fráternek bélye­geznének. Mi közöm hozzája, kijük van odakint, vélnék és az egyes ember úgyis semmi most, mikor a nagy célról van szó. De hát lehet más nagy cél ezen a világon, mint az emberélete­ket megóvni, megállítani egy generációt teljes kipusztulásá­ban, az öngyilkosság epidémiá­jában. Az orvosok az emberi élet nagy veszélyei ellen, a tu­berkulózis, a luesz és más nya­valyák ellen küzdenek egy éle­ten át. Az állami létnek nincse­nek ilyen orvosai?! Csak szó­nokló politikusok és vidám éj­szakai némberek vannak, akik szavalnak és énekelnek a messzi győzelem öröméről, a vissza­térés meghatott boldogságáról ?! Ha majd a trombiták utolsót fújnak, tisztelt télikert­ közön­ség, sokan nem fognak vissza­térni azok közül, akik elmentek s akik talán még életben van­nak e pillanatban. Ha majd a trombiták utolsót fújnak, drága jó barátom, Füredi Gyula dr. tartalékos hadnagy őfelségének 44 ik közös gyalogezredében, nem fog visszatérni. Nem tudom van-e nektek is mindegyiteknek egy ilyen Füredi Gyulája, de kérlek, legyetek egy percre iga­zán emberek és ejtsétek melle­tekre bánattal, megrendüléssel a fejeteket. Ha majd a trombiták utolsót fújnak, sok-sok drága, kedves, jó embere szivünknek nem fog többé visszatérni és egy­kor borzalmas fájdalomban szétzúzott lelke sírja, vonitja, üvölti bennem a gyászkórust, mikor ezt elgondolom. Nem lesz­nek többé közöttetek ezek az ártatlanok, ezek a jók, ezek az isten bárányai, ezek a legtöbbet szenvedettek: hát győzelem lesz ez ? Ha majd a trombiták utol­sót fújnak, a gyász sürü köny­­fátyola borítja el a napot és az éjszakát: az ember gyásza a jobbik emberért, akinek hittük magunkat a háború előtt és a sok szegény, naiv tudatlanért, aki hitt az emberi civilizáció haladásában. De minek gyászolni ? Az élet, ez az élet tulajdonképen nem is fontos, a munkának, a hévnek, az ambíciónak semmi értelme. Minek palotákat építeni, operá­kat költeni, szobrokat faragni, mikor az ember sorsa, hogy sa­ját fajtájától meggyilkoltassák ? Minek a kultúra, minek küzd Vázsonyi a virilizmus ellen és a községi választójogért, miért ír Molnár Ferenc farsangi komédiát & „SOMOGYI HÍRLAP" telefonszáma: 5.

Next