Somogyi Ujsag, 1936. november (18. évfolyam, 253-275. szám)

1936-11-17 / 265. szám

1936 november 17 SlMMfflUMÍJ HÍREK NAPTÁR Csodatevő Gergely: Nap­kelte 7 6. 08 p. nyugta 16 6. 22 p. Hold kelte 8 6.30 p nyugta 16 6. 40 p. Éjjeli szolgálatot teljesítő­­gyógyszertárak: Babochay Kál­mán Fő­ utca. — Losonczy Vince Pécsi­ utca. Csokonai Vitéz Mihály a híres Lilla-dalok szerzője 163 v esztettével ezelőtt 1773 november 17-én született. Csokonai Mihály a debreceni kollégiumban nevelkedett s már diákévei alatti magára von­ta a figyelmet lírai költeményei­vel. Debrecenből Pozsonyba, majd Komáromba ment, hol megismer­kedett Lillával, Vajda Júliával. Később Dunántúlra került és a csurgói gimnáziumban tanított. Itt irta meg a Kaposváron lejátszódó Dorottyát. 1801-ben tért vissza Debrecenben lakó édesanyjához. A magyar rokokó nemeslelkű poé­tája fiatalon, tüdőbetegségben halt meg 32 éves korában. — Szentmise Ottóért. Ottó ki­rályfi születésének 24. évfordulóján, november 20-án, pénteken ünnepi szentmisét mondanak. — Ezen a héten befejeződik az értelmiségek összeírása. A •Statisztikai Hivatal által elrendelt •összeírás, mely a diplomásodra ,s az ♦érettségivel egyenrangú értel­misé­­­gekre terjed ki, e hét végéin befeje­ződik. Az összeírást végző községek szombatra adják be a kitoltott íve­ket, melyeket felülvizsgálás után 26-ig kell a városnak a Statisztikai Hiva­talhoz felküldeni.­­ Szerdán délelőtt értekezlet lesz a Somogyi Hét ügyében. Kaposváry György dr polgármester szerdán, 18-án délelőtt 11 órára ér­­teke­.setre hívta össze az Adódunán­­túli Mezőgazdasági Kamara, az Ipara testület, a Berzsenyi Társaság, a Ke­reskedők Egyesülete, stb. vezetősé­geit és elnökségeit a jövő évi, So­mogyi Hét megrendezése ügyében. Az értekezletet már városháza kis ta­nácstermében tartják meg. — Gelléry Emil előadása a Szabadegyetemen. Kedden, f. hó 17-én délután 6 órakor az Egyház­­község nagytermében előadást tart Gelléry Emil reálgimn. tanár. Az előadás tárgya: Gróf Apponyi Albert és a trianoni béke. Vendégeket szí­vesen lát a vezetőség. — Pécsi koksz! — Halálozás. Marsai Lajos csur­gói gimn.­tanár Makón 51 éves ko­rában elhunyt. Az Alföldről került 1916-ban a nagyatádi polg. fiúis­kolához, majd 1917-ben a csurgói gimnáziumhoz, ahonnan ezért októ­ber 1-én vonult nyugalomba. — Csá­­nyi Jánosné szül. Bernhard Korné­lia, néhai Csányi János csurgói jegy­ző özvegyi hosszú szenvedés után Csurgón 50 éves korában elhunyt. — Jól sikerült a Hiv. Kör kri­zantém-estje. A kaposvári Hivatal­nokok Társasköre szombaton este 9 órai kezdettel jól sikerült Krizan­tém-estet rendezett a Társaskör székházában. A fehér krizantémok­kal ízlésesen feldíszített teremben a kora hajnali órákig kitűnő hangu­latban mulatott a közönség. ­ A Széchenyi Társaskör vá­lasztmánya melegen ünnepelte elnökét. A kaposvári Széchenyi T­ársaskör választmánya szombaton este rendkívüli ülés keretében ünne­pelte, elnökét, vitéz Verh­ás Jenőt ab­ból az alkalomból, hogy a kormány-­­zó a magyar ezüst érdemrenddel tün­tette ki. A választmány nevéb­en Léh Sándor úr köszöntötte a kitüntetett elnököt és Kövecsesi Anna pedig virágcsokrot nyújtott át. Az ünnep­lésért vitéz Vierháss Jenő meghatva mondott köszönetét. — Pécsi brikett! (mod om»« » a © * ó k é'r e 6 m e o o n é i uohho Orion rádiókészülékek kaphatók Völgyi és Szilárdnál, Kossuth Lajos­ utca. ?-?' Huilemhold­ Katica 900— ti 900 m. Elegáns bakelitszak- 1r fénybe egybeépített, nagy :?• hengerein, lengőnyelve» hang « szám­nál, komplett: P­LO­IK ORION 111.es néprédidt io kivető teljesítményű 2+1 ~1 csöves készülék, melynél a­­ helyiadókat a beépített huNem­ -5 csapda tökéletesan kiszűri !] Felszentelték a Szent Erzsébet Otthon kaposvári hajlékát Nagy közönség vett részt a megható ünnepségen A Szociális Misszió társultait egyik legsíkosabb és legtevékenyebb tag­­j­a, Zányi Irma, az Egyházközség­­szegénygondozó hivatalának vesze­,­tője, már két évi óta dolgozott fárad­hatatlanul az­ért a nemes célért, hogy otthont teremtsen­ azoknak, akikkel­ nagyon kevesen foglalkoznak, a tár­sadalom legszegényebb és­­legszü­r­­kébb munkásaival, a háztartási al­kalmazottakkal. A falu­iési város leg­szegényebb családjainak leány gyer­­mítékjei indulnak el­elefnyeret keresni a háztartások felé és útjukban na­gyon sok lelki-tasti veszedelem fe­nyegeti őket, sokszor maradnak ott­hon nélkül, vagy hajléktalanul. Ezen akart sigitelni Zányi Irma akkor, amikor krisztusi gondolattól áthatva fáradhatatlan syestesedéssiak­ dolgozott egy olyan otthon magte­­remtésén, amely ezeknek a szegény háztartási­ alkalmazottaknak nyújt me­nedéket és erkölcsi védelmet. Ezt a ne­m­es és nagy munkát si­ker koronázta. Kis György dr plé­bános vasárnap délután sztentelte fel­­a Szent Erzsébet Otthon új ottho­nát. A Szociális Missziótársulat höl­gyei az urilányok kongregációja, a Szent Erzsébet Leánykor tagjai, is­kolás gyermekek és nagyszámú­­ér­deklődő zsúfolásig megtöltötték az Otthon csinos, tiszta­, virágos helyi­ségeit, a két szobai -és konyháiból­­álló kedves kis lakást, mely a Pier­­oi­-utca 3. sz. alatt van. Kis György dr plébános először felszentelte az Otthont, azután tön­­költ szavakat intézett azokhoz, kik­nek soraiból a véd­elemb­­e szorulók kikerülnek. Em éreztette őket a szü­lők áldására, amivel otthonról elin­dultak és kérte, térjenek vissza olyan tiszta lélekkel, becsületes­ szívvel a szülői házba, amilyennel elindultak belőle. Kis György dr plébánosnak Hor­­váth M­argit, a Sz­ent Erzsébet Leány­kor egyik tagja mondott köszön-?,tét könnyes, meleg szavakká!. Szavalat és karének, utána közös ima fejezte be a meghatóan bensőséges kis ün­nepséget. A közmunkaváltság kivetésének megváltoztatását javasolja a tabi járási mező­­gazdasági bizottság Gazdakedvezményt kérnek a háromnál több gyer­­mekes gazdacsaládok részére . A tabi járás me­zőgazdái köszöntötték Darányi Kálmán miniszterelnököt November 15-én, vasárnap tartotta a tabi járási mezőgazdasági bizottság közgyűlését a Stefanovszky-féle vendég­lő nagytermében Hertelendy Miklós földbirtokos, m. kir. gazdasági­­főtaná­csos, országgyűlési képviselő elnöklete alatt. A közgyűlés megnyitása után ke­gyeletes szavakkal emlékezett meg az elnök vitéz Gömbös Gyula elhunyt mi­niszterelnökről, majd javaslatot tett arra, hogy Darányi Kalmán dr. minisz­terelnököt, aki a minszterelnöki tárca mellett a földmívelésügyi minisztérium vezetését meghatározta, táviratban üd­vözölje a "közgyűlés. Elnöki megnyitója során foglalko­zott Hertelendy Miklós a kamarai tör­­vényrevízióval, valamint a gazdatiszti nyugdíjtörvény jelentőségét ismertette. Bejelentette, hogy a tabi járás részére a kamara egy járási előadót alkalmaz, aminek következtében a községi mező­­gazdasági bizottságok, valamint a já­rási mezőgazdasági bizottság munkája is a gazdaközönség érdekeinek szol­gálatába jobban beállíthatók lesznek. Részletesen foglalkozott a mezőgazda­­sági munkások, valamint törpebirtoko­sok nyugdíjbiztosítási kérdésével is. Székhelyi Imre járási m. kir. gaz- Figyelmesség, udvariasság, gyors és pontos kiszolgálás: ezt mind megtalálja Lengyel­­-Szabó fűszer és csemegekülönlegességek szakü­zletében. Fő­ utca 23. Telefonszám 37. Olcsó árak! Kiváló minőség! 3 — Aki friss egészséges akar lenni és el akarja kerülni, hogy ke­mény legyen a széke, emésztése meg legyen zavarva, folyton fájjon a a feje és bőre tele legyen minden­­­féle pattanással, az igyék hetenként­­ egyszer-kétszer reggelizés előtt egy „ pohár természetes „Ferenc Józsefi keserűvizet. Közkórházakban végzett s orvosi megfigyelések szerint a Fe­renc József víz gyorsan, biztosan­­ és igen enyhén hat s ezért kiváltkép­p a gyomor-, bél-, vese-, máj- és epe­­­­hólyagbetegek használják szívesen hasági felügyelő a járás mezőgazda­­sági viszonyait ismertette, külön ki­emelve, hogy a járás területén 11 és fel vágón Bánkuti búza-vetőmagot osz­tott szét a gazdasági felügyelőség. In­dítványt vagy panaszt a jelenlevő já­rási mezőgazdasági bizottsági tagok nem tettek. * Harczy Géza kamarai főtitkár az Or­szágos Gazdasági Munkáspénztárak a mezőgazdasági munkások és kisbirto­kosok részére alakított nyugdíjbiztosí­tását ismertette valamint felhívta a jelenlévők figyelmét a községenkint lé­tesíthető állattenyésztő állatbiztosító szövetkezeti mozgalomra. A mezőgazdasági kamara a járási mezőgazdasági bizottságok előterjesz­tései alapján tavaszi közgyűlésének határozataként a közmunkaváltsá­gnak jelenlegi formájában való eltörlését, illetőleg egy igazságosabb alapon a föld­adó alapján való kivetését kívánta. En­ről, valamint a tejpénzeknek adóban való lefoglalásának megszüntetését, a három többgyermekes gazdacsaládok­nak adandó gazdakedvezmény ügyét, valamint a Németországba irányuló ha­sított sertésexport és az Olaszországba irányuló nehézló-export kérdését is­mertette még az előadó a közgyűlésen. — Közjegyzői kinevezés. Az igazságügyminiszter Kasza László dr. kir. közjegyzőhelyettest Marcali­ból Hatvanba kir. közjegyzővé ne­vezte ki. — Fő­ ut 25. szám alá költöz­ködött Fehér József fényképész (Lengyel és Szabó-ház.) — Pályázat a taszári közjegy­zői állásra. A közzétett pályázati felhívás szerint a nyugalombavonu­­lással megüresedett taszári körjegy­zői állásra a pályázati kérvényeket november 21-ig kell benyújtani a kaposvári főszolgabiróságon. — Vételkényszer nélkül nézze meg olasz kalapjaimat. Wälder, Ko­rona­ utca 3. — Méztolvajt kísértek be a fogházba. A kutasi csendőrök be­kísérték a kaposvári kir. törvényszék fogházába Horváth József (színész) kutasi lakost, mert özv. Ny­ers Jó­­zsefné méheséből 15 keret lépesmé­zet­­ellopott. — Kisgazdák és iparosok vas­árukat, szerszámot, műszaki cikke­ket, épület- butorvasalást, Geiszler vasüzetében vásárolhatnak legjob­ban. Fő­ utca 15.

Next