Somogyvármegye, 1908. április-június (4. évfolyam, 76/844-147/915. szám)
1908-05-13 / 110. (878.) szám
IV. évfolyam, 110. (878) szám. Kaposvár, 1908. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kantrássy-utca 4. sz. SalsiRyd* *az Interurbán-telefon : 128. szám. HIRDETÉSEK kizárólagos felvétele milliméter-árszabás szerint (Somogy- vármegye területén kívül) LEOPOLD GYULA Vidéki Lapok Központi Hirdetés Osztályában Budapest, VII., Erzsébet-körut 41. szám. Felelős szerkesztő: SALGÓ SÁNDOR. Előfizetési árak: Egész évre 16 K, fél évre 8 K, negyedrél évre 4 K. — Egyes szám ára 4 fillér. — Minden előfizető ingyen kapja aSomogyvármegye Almanacht-ját. Az elnyomott városok. Kaposvár, május 12 A városok kérdése a demokrácia kérdése. A város a dolgozó középosztály helye. Iparos, kereskedő, hivatalnok, orvos, bíró, ügyvéd ott él és ott viaskodik az élettel. Ott gyűl halomba az a nagy energia, amely a falu értékeit földolgozza, forgalomba hozza és beleviszi az élet forgalmába. Odajut el a forgalom szárnyán legkönnyebben és legbiztosabban minden eszme, minden új gondolat. És ott válik ki leghasznosabban és legegészségesebben mindaz, ami a gondolatok és eszmék konglomerátumában jó és üdvös. A többi elég, elvész, elrothad. Mindenütt a világon a város volt az, amely a modern civilizáció felé ragadta az államokat és mindenütt a város volt az, amelynek utcáin, báróiban, hivatalaiban, műhelyeiben kiforrott a polgári társadalom hatalma és ereje. A városok szerepének itt adott természetrajzában lelhető föl annak az oka, hogy Magyarországon miért nyomták el a mindenkori kormányok a városokat és miért részesítették előnyben a vármegyéket. A városok a demokrácia erőinek rezervárjai és ezeket a rezervárokat az osztályérdeket pártoló kormányzatok legszívesebben rúgják szét. A vármegye az osztályuralom ősi fészke, a régi bagolyvár, ahol el lehet bújni a modern élet követelményei elől, sőt a vármegyéből több-kevesebb sikerrel meg is lehet akadályozni a demokratikus erők fejlődését. Csoda-e, ha a vármegye volt mindig az osztályuralom dédelgetett kedvence, a város ellenben mostohagyermeke ? Csoda-e, ha a régi kiváltságokat őrző vármegyeház ablakából mindig dühös pillantásokat vetettek a város házaira, sürgő-forgó embereire és egyre haladó, fejlődő életére. Egész elméletek születtek meg, amelyek a városok nemzetfentartó erejét vonták kétségbe, mialatt a vármegyéét túlbecsülték. Erkölcstani teóriákat találtak ki arról, hogy a vármegye és a falu , a szeplőtlen, az ősi, tiszta erkölcs melegágya, míg a város az erkölcsi mocsok, a bűn és szégyen megfertőzött posványa. A napokban egy fiatal képviselő, Halász Lajos, fölhívta a kormány figyelmét a képviselőházban a városok erőszakos elnyomatására, de az ugrai kerület követe csak fél munkát végzett, mert nem merte elmondani azt, hogy miért nyomta és miért nyomja el még mindig a törvényhozás a városok érdekeit, hogy miért csak a vármegyéket részesítik milliókra rugó dotációkban a mindenkori kormányok. A városkérdés a magyar nemzeti állam kiépítésének legfontosabb problémája. És nem is olyan nehéz, nem is olyan megoldhatatlan, mint aminőnek látszik az első pillanatra. Hiszen csak el kell ismerni, hogy Magyarországnak is, mint minden európai államnak, a dolgozó polgárságát kellene megerősítenie és a probléma máris meg van oldva. De államunk fejlődésének vagy inkább fejlesztésének éppen az a nagy, kardinális és végzetessé váló hibája van, hogy egy rendi ország maradékait akarja életre galvanizálni, föltámasztani, erőhöz jutatni a modern Magyarország erőforrásának kiaknázása A síron túl. (Mese.) — A „Somogyvármegye“ eredeti tárcája.— Nem tudom, hogy meddig, de bizonyára nagyon sokáig nyugodtan pihentem egy domb oldalában. Egyszer aztán emberek jöttek és én végtelenül egykedvűen tűrtem, hogy az ásóikkal egy szekérre hányjanak. A szekérnek deszkaoldalai voltak, egészen olyan szekér, amilyenekben sárt, anyagot, homokot szállítanak. Aztán eldöcögtem vele. A fák zöldek voltak, amerre mentünk, a hegyek szabálytalan kupalakuak, az eső permetezett... A lovakat ostorral ütötték, de azok csak a farkukkal csapdostak .. . Egy városba értünk és egy nagy udvaron megállott a szekér. Két kerekét kivették és engem kiborítottak a nedves földre. Az udvaron bokrok, fák voltak, de egy ház is. A házat korinthusi oszlopok tartották, de az akanthus-levelek meg voltak repedezve. Apró magaslatokon csinált romok pironkodtak. A bokrok közül előfeketéllett a Praxiteles Hermese. Minden, minden olyan, mint amikor én is kenyérért véreztem és gondolatoknál melegedtem. Romcsinálmányok uralkodnak a magaslatokon, az ízlés papjának udvarán. Már jött is a szobrász. Bársony zekében, széles kalappal. Pénzt adott a szekereseknek, akik szalonnát ettek fekete kenyérrel és az eső kalapjukról rácsorgott a fekete kenyérre és a szalonnára. * A szobrász babrált velem, gyúrt, piszkált, simított, de én nem bántam semmit. Ezt én így hittem, amíg éltem és hittem. Burgonyát vetnek belém, vagy téglát égetnek belőlem , mindegy. Evőé, éljen tehát az élet, de én azért csendesen és elég gyáván éltem. Hurrá, hurrá, éljen az élet és mamlaszkodtam .. . Igen, ezért a langyos óvatosságért megérdemelnék most valami büntetést. Legalább, hogy furdaljon " a lelkiismeret vagy mi. De úgy látom, igazságom volt. Semmit sem érzek. Ez az ember babrál velem és ismerős zsinórokat formál belőlem, rajtam. Csizmát, a csizmára sarkantyút. Ha nagy ember lettem volna, s most az a szerencse is élhetne, hogy saját magamat formálná belőlem. De nem. Nem is voltam még bátor ember sem. Mitől féltem ? ... Most bajuszt csinál nekem ... Mi leszek ? . . . Már jó nem leszek, se Ciceró. Nagyon gyáva voltam . . . Mitől féltem ? Most meg fogok bűnhődni ... Kinyílt egy ablak a műteremben és én láttam magam az üvegben .. . És amióta künn feküdtem és elporladtam, amióta kiástak és a szekéren idehoztak, most éreztem, igazán éreztem szégyent és keserves indulatot. Láttam magam az ablaküvegbe .. . Büszke, gőgös pózban tartottam akadémiás merevségű kezem, a lábam csodálatos félszegen lépett a dobogóra. És láttam az arcom és végignyilallott rajtam a szégyen . . . Én, én kell, hogy hirdessem ennek az üresfejű korlesnek dicsőségét . .. Én rajtam keresztül kell, hogy az ízléstelenség a bárányfelhőkre bőgjön ? .. . Ez a hazaparcellázó, ez az agyvelő-uzsorás, hisz ismerem jól ezt a paragrafus-szédelgőt. ... És éppen én ? !. ..