Sopron, 1899. április (29. évfolyam, 75-99. szám)

1899-04-01 / 75. szám

A szóban forgó indítvány tárgya a mi nyomorúságos szegényügyünkkel áll szoros kapcsolatban. Kétségen túl van, hogy városunkban község, egyházak, nagyszámú jóltevők igen jelentékeny áldozatot hoznak éven­­ként az anyagi nyomor enyhítésére. De az eredmény semmi arányban sincs az áldozat nagyságával. Sőt azok száma, kik a közjótékonyság segítő karjára támasz­kodnak, napról-napra szaporodik.­­ Miben rejlik ennek oka ? Abban, hogy az anyagi gyámolítást czélnak tekintjük, és nem annak, aminek lennie kellene: arra szolgáló eszköznek, hogy a segélyünkre szoruló testvéreket erkölcsileg emeljük. Nem c­élzok azokra, kikben a segélyezés erkölcsi feltételei megvannak. Szemem előtt lebegnek azok — s attól tartok, ezek képviselik a többséget — akik a szegények gondozásának magasabb érdeke tekintetében biztosítékot egyáltalán nem nyújtanak. A mai segélyezésrendszer nem nyugszik etnikai alapon, azért csak a koldulást neveli nagyra. Abba a hibába esünk, mint az orvos, ki a baj symptomáit, jelenségeit szünteti meg, annak okát fel sem fedezvén, a beteg test egyik részében eltűnik ugyan az aggasztó jelenség, de csak rövid időre, a test más ré­szében, vagy ugyanabban, a tünetek csak hamar mutatkoznak ismét, még­pedig nagyobb mértékben, rontóbb hatással, mint előbb. Ott kell kezdeni a munkát, hol sikert várhatunk. A felnőttek a legtöbb esetben meghiúsítják a gondos, áldozatkész, szama­­ritánusi szeretet munkájának sikerét. Menteni kell azt, a mi még menthető — az el­­züllött szülők gyermekeit. Mi lesz a koldusszülő gyermekéből ? — A legjobb esetben koldus, ki a község nyűgévé válik, — a legrosszabb esetben go­nosztevő, ki a büntetőtörvénynyel folyto­nosan összeütközve, a társadalom sújtó ostorává lesz. Ne mondja senki, hogy ez eszmék a sentimentális elmélet szüleményei. Én nagyon is szem előtt tartom a reális világot. Ezrekre rugó adományainkért nem ka­punk aequivalens értéket. Pedig a reális vi­lágban az a törvény uralkodik: ki mennyit vesz társaitól, annyit adjon társainak. Gyakorlati üdvös eredménye a segélyezésnek csak úgy lesz, ha erőinket össz­pontosítjuk azok támogatásában, kik még megmenthetők. A hazafias idealizmus ma is nyilatkozott, felemelkedünk a sasok régiójába. Száll­junk alá a reális világ porába. Itt nyílik köz­vetlenül és a hazafias kötelesség előtt, az elzüllés veszélyének kitett gyerme­kek munkás, erkölcsös polgárokká való ne­velésének hálás tere. Mentsük meg őket a hazának! A szóban forgó indítványt, melynek foganatosításában úgy az a­n­y­agi, mint a Mennyi ragályos kórnak a csirája ter­jed a vezeklés csókjával, jóságos isten­­kulturális érdek biztosítékát látom, a leg­melegebben ajánlom. De nem gördülnek-e legyőzhetlen n­e­h­é­z­­s­é­g­e­k ez üdvös eszme megvalósításának útjába ? Nem hiszem. A múlt évben állapodott meg a tek. közgyűlés abban, hogy a birtok­­hullámzással együtt járó telekkönyvi át­íratások költségeinek egy százalékát a a szegények gondozására fordítja. Ez jelen­tékeny összeg, melynek felét a szóban forgó üdvös czélra lehet fordítani. Továbbá: tudtommal néhány évvel ezelőtt a soproni takarék-- és kölcsön-egylet 25 éves jubi­leuma alkalmából egy 3000 frtnyi alapítványt bocsátott a tekintetes tanács rendelkezé­sére, hogy az oly intézmény életbeléptetésére szolgáljon alapul, melyet a beterjesztett indít­vány kontemplál. És vannak Sopronban hála a jóságos Istennek, még elég szép számmal polgárok, kik nemcsak bőven megvannak áldva anyagi javakkal, a kiknek szivük is van, mely a gyermekekért, a veszendő gyermekekért dobog s a népért melegen érez. Nem irtózom végre attól az intézkedéstől sem, hogy a mi magas községi adónkat emelve, annak 1,2 százalékát a nemes czél megvalósítására, oly kölcsön elhelyezésére fordítsuk, mely előbb utóbb kamatostól visszatérül. Néhány halvány vonással iparkodtam a tek. Közgyűlés előtt azt a veszélyt ecsetelni, mely a bűn útjára tévedt szerencsétlen gyer­mekek részéről a társadalmat fenyegetik. Mentsük meg őket! Ez szükséges, elodázhat­­lan, de lehetséges is,­­ lehetővé teszi a ko­moly férfias akarat. Bátorkodom a tek. köztörvényhatósági bizottság becses figyelmébe a következő hatá­rozati javaslatot ajánlani: „A közgyűlés meleg rokonszenvvel üdvözli s teszi magáévá a „Testvérisülés“ soproni szabadkőmives páholynak, az elzül­­lött szülők gyermekei részére alapítandó „szeretetház“ állítása érdekében beterjesztett indítványában azt a korszerű üdvös eszmét, melynek sikeres megvalósításától a társa­dalmi bajoknak részben való orvoslását, névszerint a szegények gyámolítása erkölcsi érdekének hathatós előmozdítását várja s felhívja a tek. tanácsot, beterjesztett javas­latának mellőzésével, hogy a megpendített eszmét beható tanácskozás tárgyává téve, a javaslatba hozott intézménynek Sopronban való életbeléptetése tárgyában, az e czélra szükséges költségek mely forrásokból való fedezésére kiterjedő, véleményes jelentését a közgyűlésnek mielőbb terjessze be.“ Napi hírek. Napirend 1899. április 1. TM Naptár: Szombat: április 1. — Hóm. kath. Nagyszombat. — Prot. Hugó. — Görög-orosz (már­­czius 20.) Szabb. '­tk. — Augustinetz Antal lemondása. A sopronvármegyei szabadelvű­­ párt nagyér­demű elnöke, báró A­ug­u­s­t­i­n­­e­t­z Antal, erről az állásáról lemondotl! — Ez helyi politikai életünk legnevezetese­b ese­ménye, mely bár nem jött egészen v­ratlanul, mégis bizonyára a legszélesebb kör­én kelt élénk meglepetést és sajnálatot. A­­­mesi báró az utóbbi időben többször említe­­te, hogy gyöngélkedése megakadályozza őt te­ékenysége kifejtésében s ezért szükségét ér­i a párt­­elnökségtől való megválásnak.­ajnos, ez a sejtetése valóra vált s ma már hivatalosan is bejelentette lemondását. B­ró Augus­tin e­­­z Antalban, ha nem sikerül őt lemondásának visszavonására b­írni, egy agilis, örökifjú, lelkiismeretes,­­tapi­ntatos elnököt veszit a vármegyei szabadelvű ipart,­­amelynek harczait a háborúkban, békéjé­t a békében cso­dálatos kitartással és szerete­ttel vezette­­min­denha. Élete folyása kiterjed­t a szorosan vett pártéleten kívül a közügy­ekre is. Augusz­­tinetz Antal bárót ott le sietett találni min­denütt, ahol reális vagy id­eális, de mindenkép a köz javát czélzó intézmény létesítéséről volt szó; meleg hazaszeretetének, magyar érzésének, hamisítatlan demokrataságának, a vezetés és résztvevés iránti hivatottságának, buzgalmá­nak minden tettével, minden lépésével jelét adta. E sokoldalú képességének köszönhető a sopron megyei szabadelvű párt megerősödése, mely pártot ő teremtette meg s vezette a legutóbb is kivívott fényes diadalra. De ép ez a buzgalom, ez a lelkiismeretes munkásság járult ahoz is, hogy az előrehaladott korú férfiú fizikai erejét meggyöngitse s az olyan mérvben való munkásságra, mint­ a—­­báró kifejteni akart, képtelen nőst, a jól végzett munka után.­­ ... körülményt hozva föl aggódó gondoskodással távozása okául, szerényen más, fiatalabb és erősebb kezekre óhajtja bízni a vezetést. —Csak becsü­lendő és tiszteletreméltó ez a szerénység, méltó Augustinetz Antal báró nemes jelleméhez, de re­méljük, hogy egészségi állapota nem olyan természetű, mely miatt a konszolidált viszo­nyok közé jutott párt­életet ne vezethetné továbbra is előre, mindig csak előre. Ér­demei, melyek kézenfekvők, méltánylásra leltek nemcsak szű­kebb hazánkban, hanem a legfelsőbb helyen is, kitüntetvén őt a Felség a Lipót-renddel. A távozni készülő elnöknek a vármegyei szabadelvű párt tagjaihoz intézett lemondó levelét azzal vesszük mi is tudomásul, hogy a nemes báró elhatározása nem végleges s hogy talán sikerülni fog őt vissza tartani az elnöki székben, melyet oly hosszú időn át minde­neknek a megelégedésére töltött be. Lemondó levele igy hangzik : Mélyen tisztelt tagtárs úr! Egy pártot csak az az elnök képes vezetni, a kiben megvan az igazi munka­kedv, a ki kellő szorgalmat tud kifejteni és a kiben a kitartás lankadatlan , tulaj­donságok nélkül eredményes működés lehe­tetlen és jóllehet beteg nem vagyok, de előre haladott korom miatt tartósan gyön­gélkedem és azért a reám bízott feladatnak a többé nem felelhetek meg. A mai nappal tehát a sopronvár­­megyei szabadelvű párt elnöki tisztségétől megválók és tudatom, hogy erről az elhatáro­zásomról a pártelnökét Haller József kir. tanácsos úr ő nagyságát egyidejűleg érte­sítettem. A kitüntető bizalom, a­melylyel meg­ajándékozni kegyesek voltak és az erőteljes támogatás, melyre mindenkor számíthattam és melyet mindenkor meg is találtam, meg­nehezíthették megváltozhatlan elhatározá­somat. Fogadják tehát mindezekért szívem mélyéből fakadó őszinte és hálás köszöne­­tem­et és engedjék reméljenem, hogy a szí­vélyes viszony, mely együttműködésünk alatt köztünk kifejlődött, továbbra is fenn­marad. Kiváló tisztelettel és hazafius üdvözlettel Sopron, 1899. márczius 28-án Báró Augustinetz Antal. — Személyi kir. Széchenyi Manó gróf a latere miniszter, N­i­c­z­k­y Pál gróf kíséretében ma délelőtt Széchenyi Gábor gróf látogatására Hegyfaluba utazott, hol a húsvéti ünnepeket fogja tölteni. . — A hadsereg köréből. A király elrendelte Schieb Károly számfeletti fő­hadnagynak a 11. tábori vadászzászlóaljnál, tanító a katonai alreáliskolánál Kismartonban és Kru­china Rudolf főhadnagynak, az Ernő főherczeg 48. sz. gyalogezrednél, a m. kir honvédség tényleges állományába való át­helyezését. — Bubics püspök a munkái­ nak. Nagy a lelkesedés a kassai iparos munkások közt Bubics püspök iránt, onnan jelentik, a kassai iparosok­ét . Ez a mai nap az igazi böjt napja. Egyszer egy esztendőben még a rossz keresztény is magába száll s könnyít a lelki­­ismeretén azzal, hogy N­agypénten nem eszik zsiros ételt. Ilyenkor kerül az okosan és módjával böjtölők asztalára a tejes leves, vagy borleves, a töltött tojáska, a he­­ringek, angolnák és egyéb halfélék sok­féle fajtája. Isten nagy és izgalmas és annak, akinek a gyomra nem ilyenekre van beren­dezve, elnézi ha feketelábú csirkét, avagy böjti szárcsát tálalnak is az asztalára. S milyen más az a mély, benső, boldo­gító hit, amelyik rajongó szíve egész szerel­mével akarja megadni Alkotójának azt, ami­vel neki tartozik! Egy falat ennivaló, egy korty innivaló nem kerül a valósággal böjtö­­lők szájába egész nap. Teljes huszonnégy óráig legalább is. És az önsanyargatás e komolyan veendő gyakorlata után, megszépül előttük a világ, mert megnövekszik minden reménységük, ami a másvilágra emlékezteti őket. SOPRON, 1899. április 1

Next