Sopron, 1899. augusztus (29. évfolyam, 174-199. szám)

1899-08-01 / 174. szám

ISJ. augusztus 1. O SOPSON.3 — Tölténygyár Pozsonyban. Az osztrák hinterbergi tölténygyár, mint értesü­lünk, Pozsonyban nagyszabású fiókgyárat lé­tesít A kormány az új gyárat különféle ked­vezményekben fogja részesíteni. A tölténygyár részvénytársaság lesz, de a részvények a hin­­terbergi gyár tulajdonában maradnak. — Az életből. A rendőrsé­gh­ez hosszú levél érkezett. Szól egy leányról, kit mostoha apja elvitt ismeretlen helyre. Írja pedig a meg­­szomororodott anya, telesitván a levelet leánya után, kétségbeesetten panaszolja el a tragédiát, mely földúlta a család és az ő boldogságát. A megható történetet így írja le ő maga : A férj elhal és maga után hagyja fiatal özvegyét, hat éves leányát. Csöndben és fáj­dalom között él a két teremtés, amikor út­jukba kerül a végzet, egy fiatal ember. Nem köti össze a szerető­ szíveket a pap áldása, boldogok ők, mert szeretik egymást. Hat évig tart ez a boldogság és ekkor észre veszi a mostoha apa, hogy a leány hajadonná serdült. Szép, nyúlánk, kívánatos hajadonná. S bele­szeretett őrülten a leányba. És egy nap ezzel állt az asszony elé. — Add nekem a leányodat, feleségül veszem, megesküszünk. Az asszony elsápadt, némán nagy kese­rűséggel bámult maga elé s valami iszonyatos undort érzett ez ember iránt. Csak annyit tudott mondani: — Takarodjál ki a házamból, nyomo­rult, hitvány ! És a férfi elment, eltűnt, de nem egye­dül, magával vitte — a tizenhat esztendős, szép mostohaleányát is. Most keresi őket az asszony, a hűtlen szeretőt s szerelmes szivü leányát, mert a lány szerette mostoha apját s az anya csak most tudta meg ezt — A katona­zenekar bucsuhang­­versenye. A 48. gyalogezred közkedvelt zenekara holnap este derék karmestere, Grossauer Lajos vezetése mellett a kaszinó-kertben az egyleti tagok részére hang­versenyt ad. Ez a hangverseny búcsú­­hangverseny lesz, mert tudvalevőleg a „katonabanda“ is elmegy a hadgyakorlatokra. Hihetőleg aki csak teheti, kiveszi részét a katonazenéből, mert aztán sokáig kell nélkü­löznünk ezt az élvezetet. A műsor a kö­vetkező : 1. Zistler : „Innen és Túl“ induló. 2. Rossini: „Sevillai Borbély“ opera nyitánya. 3. Ziehrer- „Nachschwärmer“ keringő. 4. a) Verdi: „N­ Ttrovatore“ operából ária, miserere-románez. b) Pavlis : „Bersaghire“ induló. 5. Komzák: Peinliebehen“ polkamazur. 6. Friedrich: Magyar népdal sorozat. Szünet. 7. a) Leoncavallo: „Il Pagliacci“ opera nyitánya. b) Rothschild bárónő: „Si vous n’avez rien a me dire“ dal. 8. Zeller: „Madarász“ operettből egyveleg. 9. Strauss : „Telegramme keringő. 10. Michaelis: „Török őrség“ induló. 11. Vitte: Opera nyitányokból egy beállított négyes 12. Oleissner: „Im Fluge“ gyors polka. A kaszinó vigalmi bizotságának agilis ve­zetősége szeptember hóra már két katonazene­kari hangversenyt biztosított. Ezek elseje a reno­vált és kibővített kaszinó megnyitási ünnepé­lyen lesz a Kiczölöpözés. Néhány hónappal ezelőtt a városi hatóság elrendelte, hogy a város környékén levő néhány szántót a tulaj­donosok határkövekkel lássák el A felhívott tulajdonosok azonban nagyjában nem feleltek meg a rendeletnek. Most a város e késedel­meseket újra szigorúan meginti, hogy állítsa­nak fel határköveket, mert különben a város fogja az illetők költségére a kihatárkövezést foganatosíttatni. — Tűz. Ma délután 0 órakor félrevert harangok kongása tüzet jelzett, mely a ha­­lász-utczai 21. sz. ház udvarán levő s­z­en­de­­­i­n Tófor tulajdonát képező ótat elemész­tette. A tűzoltóság gyorsan megjelent s a tü­zet lokalizálta. A kár körülbelül 200 frt. — kiesett az ablakon. Tegnap este tűzoltó-gyűlés volt a közeli Bánfalván. A gyű­lésen, melyet a Fürs­t-féle vendéglőben tar­tottak, L­e­b­i­s­c­h János ottani kőműves­­segéd is részt vett. L­e­b­i­s­c­h, mint már az ilyen tűzoltó-gyűléseken rendszerint tör­ténni szokott, kissé elázott a sok „Rókától.“ Ebben a derült kedélyhangulatban felült az egyik ablak párkányára, hol a meleg, meg a szesz hatása alatt úgy éjfél felé elbólintott. Hajlongott hol előre, hol hátra, míg aztán egyszerre hanyatt levágódott az első emeleti ablakról az utcza kövezetre. Oly szerencsétlenül esett a szegény Lebisch, hogy néhány óra múlva, az orvosi segély daczára, melyet Breyer dr. nyújtott neki, anélkül, hogy eszméletét vissza­nyerte volna, meghalt. Lebischt ért sze­rencsétlenség körül senkit sem terhel gondat­lanság, mert­ azt jómaga okozta ; a vizsgála­tot mindamellett megindították. — Posta- és segédtisztek. A posta-, táviró- és telefonkezelő szolgálatra alkalma­zandó 500 — 700 frt fizetéssel, továbbá, a meg­állapított lakpénzzel javadalmazott posta- és távirósegédtisztek kiképzésére szeptember 15- től kezdve hat hónapra terjedő gyakorlati kurzusokat nyit a kereskedelmi miniszter a következő posta- és táviróhivataloknál: Esztergomban és Kecskeméten, Rozs­nyón és Ungvári, Brassóban és Maros­­vásárhelyen, Aradon és Debreczenben, Mo­hácson és Nagy-Kanizsán, Érsekújvárott és Liptó-Szent Miklóson, Székesfehérvárott és Szombathelyen, Verseczen és Zomborban és végül Eszék-felsővárosban és Zimony város­ban. E kurzusokban hallgatókul fölveszik első­sorban a kisebb hivatalnoki alkalmazásra jogosult igazolványos katonai altiszteket, a postamesteri vagy kiadói minőségben szolgáló tisztviselőket, kik a gimnázium, reáliskola vagy polgári iskola negyedik osztályát, avagy ezekkel egyenrangú más iskolák megfelelő osztályát sikerrel elvégezték ; ugyanilyen isko­lai előképzettségű és tizennyolc­ évesnél idő­sebb embereket és végül, ha ily pályázók kellő számmal nem jelentkeznek, azokat is, akik csak tizenhatodik évüket töltötték be, de csak akkor, ha megvan az előírt iskolai képzettségük. A folyamodó harminc­öt évesnél nem lehet idősebb, magyar állampolgárnak kell lennie, magyarul, illetőleg ha horvát­­szlavónországi illetőségű, horvátul tökéletesen kell tudnia. A posta- és távírószolgálatra testileg is alkalmas legyen. A tanfolyamok hallgatói beírási iskolapénz fejében tiz frtot kötelesek fizetni, ez alól csak az igazolványos katonai altiszteket mentik föl. A tanfolyam szabályszerű bevégzése és az előírt szakvizsga letétele után a hallgatókat posta- és távíróse­­gédtiszti állásra képesítik. Akik ezen tanfo­lyamot hallgatni óhajtják, sajátkezűleg itt és születési-, orvosi-, erkölcsi- s iskolabizonyít­­ványokkal fölszerelt kérvényüket augusztus 31-ig, a már közszolgálatban állók rendes elöljáróságuk útján, a többiek pedig az illető főszolgabíró, vagy polgármester közvetítésével, a tanfolyam helyére nézve illetékes posta- és táviróigazgatósághoz nyújtsák be. — Vigyázni kell az asszonyra. A törvényház folyosóján egy öreg, gubás paraszt­ember járt-kelt tétovázva, hogy melyikbe nyisson be. Nem tudta elhatározni, hogy melyikben fogják elintézni az ügyes-bajos dolgát. Meglapulva várt, mig valaki útjába akadt. — No öreg, mire vár ? — kérdezte tőle valaki úgy déltájon. — Kérni gyüttem s egyet ránt a szűrén, hogy jobban a vállához simuljon, — a fiamért. Aztán mit csinált a fia? — Hát bizony, egy kicsit nagyot ütött oda, ahova nem kellett volna. Az asszony szeretőjéhez . . . — Hát most becsukták a fiát. És most mit akar? — Csak azt, hogy eresszék már haza. Öreg ember vagyok, hát nem nekem való a gond. Mert tetszik tudni — tette hozzá le­hangolva, szomorúan — már megest vigyázni kéne az asszonyra, hódította meg a soproni közönséget, s most a budapesti Magyar Színháznak kedvelt tagja, tegnap ellátogatott a neki is kedves és feled­hetetlen városba, Sopronba. A bájos naiva tengeri fürdőről jövet toppant be hozzánk, friss jó egészségben, ragyogó, jó színben s pompás kedélyben, rajongó szeretettel beszél­getve a régi szép soproni időkről. S mi akik e beszélgetésben résztvettünk, velünk született titoknemtartásunknál fogva azt is eláruljuk, hogy a kisasszony menyasszony s ugy lehet nemsokára egy érdekes humen-hírt közöl­hetünk Felvétel a színészeti akadé­miában. Az országos magyar királyi szín­művészeti akadémiába a beírás szeptember 6., 7. és 8-án, mindenkor délután 3 - 5-ig lesz az intézet Kerepesi­ út 1. szám alatt levő helyiségében. Az új tanterv értelmében a jelen tanévtől kezdve előkészítő osztályt állítottak föl, melybe azokat a jelentkezőket veszik föl, a­kiknek kellő iskolai képzettsége, termete és hangja van. A fölvételhez szükséges életkor a férfiaknál tizennyolc­ év, a leányoknál tizen­hat A fölvétel csak egy évi próbaidőre tör­ténik, mialatt a tanárok meggyőződést sze­reznek a növendék tehetségéről és képességei felől. A próbaév leteltével a növendékeket újabb vizsgálatnak vetik alá és ettől függ az akadémiába való végleges fölvétel. Mennyi papír kell a fővárosi na­­ pilapoknak. Az Országos Iparegyesület a napokban körlevelet intézett a Budapesten megjelenő napilapok kiadóihoz, azzal a kére­lemmel, hogy papírszükségleteiket honi gyá­rakban fedezzék. Az akc­ió támogatására felkérte az egyesület a lapok szerkesztőségeit is, mellékelve egyidejűleg megküldte a fővárosi lapok papírfogyasztásának statisztikáját Az érdekes statisztikai kimutatás, melyből a nem szakember is könnyen meggyőződést szerezhet egyik-másik lap elterjedéséről, a következő: Budapest és Kis Újság 48, Budapesti Hírlap 100, Budapesti Napló 24, Budapestést Tag­blatt 8, Egyetértés 21*, Esti Újság 10, Ha­zánk 4, Magyar Hírlap 18, Magyar Újság 12, Magyarország 18, Nemzet 4, Neues Pester Journal 40, Neues Politisches Volksbl. 6, Pester Lloyd 23, Pesti Hírlap 60, Pesti Napló 12, Politisches Volksblatt 15, Magyar Estilap 6, Friss Újság 12, Alkotmány 6, összesen 447 vasúti kocsirakomány papírt használ el egy évben. Talán még ennél is ér­dekesebb az Országos Iparegyesületnek a fönt idézett statisztikai kimutatáshoz fűzött az a megjegyzése, hogy a Budapest és Kis Új­ság, Budapestet a Tagblatt, Magyar Újság, Nemzet, Neues Pester Journal, Pester Lloyd, Politisches Volksblatt és az Alkotmány ma­­gyar gyártmányú papirt használnak, míg a többi lap mind osztrák papirt alkalmaz. Irodalom és művészet. Aranyossy Jankáról. Az aranyos Arany­ossy Janka, aki ezelőtt 3 esztendő­vel mint a Dobó-féle színtársulat naivája ----­ p­tiasztrálastri 42 frt 75 krig teljes öltönyhöz való kelme—Tussors és Shantung-Pongees, valamint fekete, fehér és színes Henneberg-selyem 45 krtól 14 frt 65 krig méterenként — a legdivatosabb szövés, szín és mintázatban. Privát­ fogyasztóknak postabér és vámmentesen, valamint házhoz szállítva, mintákat pedig postafordultával küldenek. 1023—­ Heimelberg G. selyemgy. (cs. és kir. udv. száru Zürichb­en. fiag­yar levelezés. Svájczba kétszeres levpsbélyeg, ragasztandó. Közgazdaság. □ Az idei gyümölcstermés. A földmivelésügyi miniszterhez érkezett jelenté­sek szerint idei gyümölcstermésünk általában csak közepes. Vannak ugyan az ország keleti és délkeleti részén vidékek, ahol bő alma- és szilvatermés van, de van számos oly vidék is, ahol a termésből alig marad a fán valami. A rendetlen tavaszi és nyári időjárás az egész kontinensen nagy kárt tett a bő termést ígérő gyümölcsösökben. Belgium, Svájc­ és Francziaország közepes termésre számítnak. Németországban oly gyenge lesz az almater­més, hogy több ezer vagyott almaj bevitelére

Next