Sopron, 1899. október-november (29. évfolyam, 225-275. szám)
1899-10-01 / 225. szám
Vasárnap, 1899. október 1. 225. szám, XXIX. évfolyam. (SOPRONI ÚJSÁG.) POLITIKAI NAPILAP. (soproni hírlap.) Előfizetési árak: Helyben: Egész évre 16 korona, fél évre 8 korona, negyed évre 4 korona, egy hóra 1 korona 40 fillér. Vidékre : Egész évre 20 korona, fél évre 10 korona, negyed évre 5 korona, egy hóra 1 korona 70 fillér. Egy példánynak ára helyben fillér, vidéken fillér.»*Előfizetni az év bármely napjától lehet Szerkesztőség- és 3 Kiad.ónl.iratal. Romwalter Alfréd kő- és könyvnyomdai műintézetében Sopron, Várkerület 121. szám. Távbeszélő 25. szám. Távbeszélő 25. szám. Hirdetések közlése a legfelcsóbb díjtétel szerint. Bérmentetten leveleket nem fogadunk el. Hirdetések, úgymint előfizetések a kiadóhivatalba küldendők. Mindennemű fizetés teljesítési helye Sopron. A szerkesztőség kéziratok visszaküldésére nem vállalkozik. Válságok országa, Sopron, szeptember 30 (Dsk.) Rettentő könnyű kitalálni, hogy Ausztriáról van szó, ahol politikai értelemben számítva rendkívül rövid idő lefolyása alatt a harmadik kormány is beadta lemondását, s most vajúdik a negyediknek születése. Nem nagy jóstehetség kell hozzá, hogy bizonyos körülmények között bizton előreláthatónak mondjuk a még meg sem született kormánynak ideig-óráig való kínlódás után közeli bukását. Vagy a jelenlegi szláv többséggel tart ugyanis, sez esetben szembe találja magát a német pártok halálra is elszánt obstrukciójával, mely a legkisebb dolgokban is lehetetlenné teszi az amúgy is szűkre szabott parlamentáris határok között a békés kibontakozást, vagy a német jóindulatára számít s akkor az engesztelhetetlenség a szlávok részéről sújtja hasonló rosszal. Az ellentétek az osztrák belpolitikában a tengernyi sokaságban lévő párttöredékek közt annyira kiélesedtek, hogy azok kiegyenlítése immár a politikai lehetetlenségek birodalmába sorozható. Kossuth Lajosnak nagy igaza volt, mikor híres tételét fölállította: a politikát az exigeniták tudományának mondván, de az ausztriai belviszonyok ma már oda fajultak, hogy a szükségletek és követelmények felől olyan ellentétes fogalmak kaptak lábra az egymással farkasszemet néző szláv és német közvéleményben, amelyeknek áthidalását még a császári tekintély, mely odaát minden jog kutforrásaként szerepel, sem képes kieszközölni. A politikai experimentácziók minden elképzelhető formáján keresztül hajszoltatott már az osztrák parlament, a siker legkisebb kilátása nélkül. Most látszik meg, s ezt Ausztria példája igazolja legjobban, hogy egy szerencsétlen politikai tévedésnek, a minő gr. Bádeni politikája volt, micsoda végzetes kimenete van. Bádeni olyan örökséget hagyott maga után az övét követő kormányoknak, mint egy szervi bajban szenvedő atya utódainak ; mindnyájan a nyelvrákban, azaz jobban mondva a nyelvrendeletekben fognak kimúlni. Annak az államférfinak, akit a korona az új osztrák minisztérium megalakításával meg fog bízni, biztosítékokat kell nyújtania nem csupán arra nézve, hogy a reichsrath munkaképességét visszaszerzi, hanem arra nézve is, hogy ez az ismét munkaképessé vált parlament a 14. §. alapján kihirdetett kiegyezést jóváhagyásával véglegesíteni, ezenkívül pedig a delegációt megválasztani fogja. Ennélfogva nem csupán az a feladata, hogy a németeket megpuhítsa és a bennük még mindig meglévő hajlamot a kiegyezés elvetésére leküzdje, hanem feladata az is, hogy a jobboldali pártok jóakaratát legalább annyira megnyerje, hogy rávegyék a hozzájuk tartozó cseheket, hogy nyugodjanak bele a nyelvrendeleteknek legalább ideiglenes megszüntetésébe. De a csehek ebbe csak két lényeges feltétel alatt nyugodnának bele: először ha, egy, a jobboldalra támaszkodó parlamenti kormány kérné tőlük, másodszor, ha egy ilyen, tehát az ő bizalmukat bíró kormány biztosítaná őket, hogy amit a nyelvrendeletekben vesztenek, azt rövid idő múlva nyelvtörvény alakjában, (tehát hathatósabb módon) visszakapják. Valóban vigasztalhatlan helyzet, amelyből a kibontakozás a legnagyobb politikai áldozatok révén remélhető csak. Igen ám, de erre az eddigi tanúság szerint mindenik pártban hiányzik az önfeláldozó hazafiság. Pedig tanulhattak volna e tekintetben is a mi közelmúltunk történetéből! A javíthatatlan. írta: Erdélyi Zoltán. A harmadik korsó sörnél tartottunk. Roppant meleg volt, hát föl se tűnt, hogy két korsóval rövidesen számoltunk le. De már a harmadiknál nem ízlett az árpalé, s bizonyos jóllakottság érzete fogott el mindkettőnket. Eddig szótlanul ültünk, csöndesen majszolva a sós kifliket, amelyekről szinte öntudatlanul dörgöltük le a sót, meg a köménymagot. Fáradtak is voltunk a hegyi barangolás után, meg aztán nem is volt sok közös témánk a beszélgetéshez. A mohón megivott sör a fejembe szállt. Az egész testembe halálos ernyedtség állott be, nagyon, de nagyon szerettem volna végignyulni a földön s elaludni minden úri szokás ellenére. Éreztem, hogy a szemem lecsukódik s iszonyú erőfeszítéssel bírtam csak fáradt szempillámait fölnyitni. Fátyolozott tekintetem a velem szemben ülő Guszti barátomra esett. Félig elfordulva tőlem, szeme a kéklő meszszeségben révedezett s az egyikből egy nehéz könycsepp gördült alá fényes csikót rajzolva sötétbarna arczbőrén s megállapodva a dús szakál fekete bozontjában. Megráztam magamat s messze kergetve álmosságomat, unalmat, egész részvéttel kérdem: — Guszti! Mi bajod ? Szinte bambán, egy másik kérdéssel felelt. — Miért? — Az ördögbe is! Hiszen sírsz, mint egy kis diák, a ki nem kapott ebédet! Nem tagadta. Letörülte azt a férfiatlan vízcsöppet s akkorát sóhajtott, hogy minden sajnálkozásom mellett is kezdett komikus lenni. Aztán, mint akinek jól esik, hogy beszélhet a bánatáról, keservesen panaszkodó hangon ismételgette néhányszor: — Az az asszony! Az az asszony! Tudtam, hogy a feleségét értette alatta, akivel szegénynek mindig baja volt. Pedig mikor megnősült, azt hitte, hogy a menyországra váltott magának ígérvényt a templomban. Szép, sugártermetű, eleveneszű lány volt a felesége, akiről el se hitte, hogy valaha az övé lesz. Úgy kellett helyette a jó barátainak megcsinálni a partit. Szép kis vagyon ura volt, boldog, gondtalan életnek nézett hát elébe, de nem telt bele három év, a hiú, kaczér asszony elpazarolta mindenét, s mikor már nem volt mit két kézzel szórni, jöttek a nem szeretem napok, adósság, meg a lélekölő féltékenykedés, a mindenkire szívesen mosolygó asszony miatt. Ennyit tudtam arról az asszonyról, mikor Guszti barátom keservesen fölsóhajjtott, s mikor félig részvéttel, félig kíváncsisággal kérdeztem meg. — Mi bajod van megint a feleségeddel? — Guszti hirtelen felhajtotta a sörét, zavartan hebegte: — Nincs semmi! semmi! . . . igazán! — De most már nem hagytam annyiban a dolgot. — Ej! beszélj őszintén ! nekem elmondhatsz mindent. A szegény ember megint elérzékenyedett s végre vallott. — Barátom! — kezdte szinte siró hangon — a feleségem elkergetett. Igen, elkergetett mint az ebet, a saját házamból kergetett ki. Hogy történt? A jó Isten tudja. Nagyon szerettem azt az asszonyt, az volt a hiba. Föláldoztam érte mindenemet, amíg módomban volt, teljesítettem minden kívánságát, az volt a baj. Hanem a legnagyobb baj mégis az volt, az hogy asszony engem nem szeretett sohasem. Nem barátom, nagyon alaposan meggyőződtem, hogy nem szeretett sohasem. Csak azért lett a feleségem, mert azt hitte, hogy vagyonom elég lesz az ő könnyelmű élete minden hiú vágyakodásának kielégítésére. Sopron, szeptember 10. A pénzügyi expozé. Lukács László pénzügyminiszter október 5-én tartja meg a képviselőházban a pénzügyi expozét, amelynek kapcsán le fogja tenni a Ház asztalára az 1900-ik évi állami költségvetés előirányzatát. Ugyanabban az ülésben nyújtja be Széll Kálmán miniszterelnök az állami számvevőszék jelentéseit a múlt esztendőnek állami zárószámadásairól és további tüzetes jelentést terjeszt elő az ország múlt évi közállapotairól és az egyes minisztériumok múlt évi működésének eredményéről. Október ötödike után pár hétig előreláthatólag nem lesznek a Háznak érdemleges ülései. Tartozások: Sopron, szeptember 30. A város legutóbbi közgyűlésének tárgysorozata nem egy pontjában erős vitákat provokált. S ha szorgosabban vizsgáljuk a dolgokat, nem a legfontosabb kérdéseknél indult meg a szólavina, hanem akárhányszor a ki-