Sopron, 1902. október-december (32. évfolyam, 225-299. szám)
1902-10-01 / 225. szám
XXXII. évfolyam. Szerda, 1902. október 1. 225. szám. SOPRON (SOPRONI ÚJSÁG.) POLITIKAI NAPILAP, (soproni hírlap.) Előfizetési árak: Melyben: Egész évre 16 korona, fél évre 8 torona, negyed évre 4 korona,gy hóra 1 korona 40 fillér. Vidékre : Egész évre 20 korona, fél évre 10 korona, negyed évre 5 korona, egy hóra 1 korona 70 fillér. Egy példánynak ára helyben fillér, vidéken fillér. Előfizetni az év bármely napjától lehet. Szerkesztőségi és kiad álutozata,l. Romwalter Alfréd kő- és könyvnyomdai műintézetében Sopron. Várkerület 121. szám, Távbeszélő 25. szám, Távbeszélő 25. szám, Hirdetések közlése a legolcsóbb díjtétel szerint. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Hirdetések, úgymint előfizetések a kiadóhivatalba küldendők. Mindennemű fizetés teljesítési helye Sopron. A szerkesztőség kéziratok visszaküldésére nem vállalkozik. Fenyegetések: Sopron, szeptember 30. Közeledik a parlament új ülésszaka s bár az új fedél alatt nyílik meg, a régiek azok a fenyegetések, amelyek évtizedek óta felhangzanak az ellenzéki sajtóban, anélkül, hogy — szintén évtizedek tanúságai szerint — valaha valóra váltak volna. Nem a szándékot, hanem az eredményeket illetőleg. Gátolni gátolták a tisztességes törekvések sikereit, de azok minden ellenzéki poklokon keresztül mégis érvényesültek. így hát nyugodtak lehetünk a belülről nagy garral hirdetett harcok kilátásai felől a múltak tanúságai szerint. A kormány körökben erősen foly a munka a törvényhozás elé terjesztendő javaslatokon. Ezek közt a költségvetés lesz egyike a legelsőnek és legfontosabbaknak. Összeállítása ezúttal nehezebb volt a szokottnál, mert nem könnyű dolog volt a szakminiszterek követeléseinek összeegyeztetése a pénzügyi helyzet követelte takarékossággal. Mindazáltal a költségvetés készen van s a pénzügyminiszter az első ülések egyikén elő fogja terjeszteni. Ezzel tehát nyugodtak lehetünk. Az ország érdekei minden vonalon meg lesznek óva e tekintetben. De nem mondhatni ezt közéletünk valóságos tengeri kígyójáról, az oly régóta készülő kiegyezésről. Ez még most sem kész és a magyar miniszterek ismét Bécsbe mentek, hogy a tárgyalásokat folytassák, ha lehet, befejezzék. Úgy látszik, nem annyira a szorosan a „kiegyezés“ körébe tartozó kérdések okozzák a nehézséget, — ezekkel jóformán készen vannak, — mint inkább a vámtarifa, melynél még nagyok az eltérések a két kormány közt. A nyers termények megfelelő védelmét az osztrákok nem akarják megengedni, viszont ■ magyar részről méltán kifogásolják az osztrák részről a szövött árukra követelt túlságos vámemelést, mert ezen áruk vámja már eddig is igen magas volt. A pénzügyi vámoknál is nehézségeket okoz nem annyira az osztrák érdek, mint az osztrák irigység. Nem akarnak ugyanis belemenni a kávévám fölemelésébe, nem mintha az ebből származó bevételi többlet az osztrák kincstárnak is jól nem esnék, hanem mivel az általános föltevés szerint a kávéfogyasztás Ausztriában aránylag sokkal nagyobb, mint Magyarországon. A kiegyezés megszavaztatásának kilátásai Ausztriában az utóbbi napokban is inkább romlottak, mint javultak. A Körber által eddig alkalmazott eszközök, melyekkel a csehek makacsságát megtörni igyekezett, bár rengeteg pénzbe kerültek, nem érték el céljukat. Majdnem bizonyos tehát, hogy Körber politikája Csehországban kudarcot fog vallani. Eszközeit jóformán kimerítette s eredmény nincs. Az osztrák félhivatalosak már a reichsrath felosztását és új választások kiírását kezdik pengetni. Ez az utolsó eszköz is rendelkezésére áll Körbernek, erről biztosítják lapjai politikai ellenfeleit s azt mondják, hogy az új választásoknál nagy veszteségeket szenvednének egyfelől a nagynémetek, másfelől az ifjú csehek. Vájjon meghátrálnak-e erre ezek a szélső pártok, a jövő nemsokára megfogja mutatni. A politikai helyzetnek ez a bizonytalansága okozza, hogy a kiegyezési javaslatok előterjesztéséről a két parlament megnyitása után egyelőre nem lehet szó. — Pedig ezeknek a javaslatoknak újévre törvénynyé kellene válniok. Egy elsárgult levél. — A „Sopron“ eredeti tárczája. — Künn egyhangú zizegéssel hullnak, peregnek a fák elsárgult, haldokló levelei . . . Nyitott ablakomon behallatszik az öreg toronyóra egyhangú ütése, éjfél van . . . zúg a szél . . . zúg, sír, süvölt majd panaszos, halk nyögéssel suhan át a beteg faleveleken . . . Az emlék, az a kegyetlen őszi szél, megrázza az én lelkemet is, hogy most, mikor vége, mindennek vége, mikor le fog hullni az ősz utolsó, sárga, fonnyadt falevele is, elém táruljon puszta életem minden üdve, minden kárhozatra . . . Most utoljára! Hej, ha elküldhetném Hozzád azt az én fájdalmában vergődő lelkemet, hogy beléd lehelje utolsó sóhaját! . . . Deminek, hisz ha megértenél is, úgyis mindennek vége van, nemsokára le fog hullni az ősz utolsó sárga falevele ! . . . Te voltál az én egyetlen ragyogó sugárom, egyetlen derűje kietlen, szomorú életemnek, te bontottad ki szívemben az első szerelem festő bimbóját. A te ragyogó szemeid mutatták meg nekem a menyországot, a te mosolyod ülte té édes álmaimba a reményt, hogy én annak az üdvözítő menyországnak valaha még lakója leszek. Te emeltél föl a ragyogó csillagok szédítő légkörébe, hogy annál nagyobbat essem! A fénylő sugárra te küldted a borongó gyászfelhőt, a festő bimbónak te fagyasztottad meg rózsás szirmait, te loptad le ajkamból a mosolyt, te ültetted szemeimbe az égő könnyeket. Te űztél ki a menyországból, hogy tévelyegve bólyongjak kopár, kietlen, úttalan utakon, míg elérek oda, hol már nem érzem e kínos szenvedést . . . De azért én még most is szeretlek téged, te édes, te drága, te szent, te gyötörve, kínozva üdvözítő, egyetlen angyalom ! Húsz év óta hordozom e töviskoronát, melyet fejemre tettél, de most már nem fogom tovább, pedig még csak most vagyok a férfikor delén! . . . Emlékszel-e az első találkozásra? Azt a virágot, melyet adtál, most is őrzöm, csalja zálogául egy elhervadt reménynek . . . Akkor állottam életpályám elején! Enyém volt akkor a világ! Ott állott a régi mosolygó udvarház folyondáros ablakaival, körötte a magas rezgő nyárfák hivógató suttogásukkal, ott várt a szép virágoskert, sűrű rózsalugasával . . . Csak te kellettél volna belé! Te másnak adtad a szivet, a kezet, melyet merész ábrándjaimban már-már enyémnek gondoltam. Te nem is sejted, mit szenvedtem akkor, mikor te másnak esküvél örök hűséget! Ott álltam a templom egyik oszlopánál, édes reményeim rongyos foszlányaival, vonagló szivemmel . . . Oh, milyen szép voltál ! Láttam, mikor vőlegényed szemébe néztél, tiszta lelked ott ült boldogságtól ragyogó arcodon, láttam édes ajkad mosolyát, mintha szived lázas dobogását is hallottam volna . . Néztelek, csodáltalak ! Hogy pazarolhatott reád ennyi imádatot a teremtő s miért nem adott nekem ! Elrebegtétek az esküt, mely egymásévá tett benneteket s én koldus lettem, eldobhattam reményem fakadó rózsabimbójának elhervadt szirmait! Azóta meghalt a szívem ! Hah, mért nem dűlt össze akkor a templom nehéz boltozata, hogy maga alá temetett volna veled! Kivonultál a templomból a férjed kar- Sopron, szeptember 30. - A kiegyezési tárgyalások. A magyar kormány elnöke és gazdasági minisztériumainak vezetői, úgyszintén a szakreferensek a vasárnapot és a tegnapi napot is az osztrák fővárosban töltötték a kiegyezés és az autonóm tarifa még vitás anyagának elintézése céljából. A magyar kormányférfiak még ma is Bécsben maradtak, hogy a tárgyalásokat befejező pontjukhoz minél közelebb juttassák. Vasárnap délelőtt 10 órakor megjelentek a bankgassei magyar házban Körber dr. osztrák miniszterelnök, Call báró kereskedelemügyi miniszter, Giovanelli földmívelésügyi miniszter s Böhm-Bawerk pénzügyminiszter szakelőadóik kíséretében délután óráig folytatták a tanácskozásokat, melyekben a magyar kormány részéről ezúttal is Széll Kálmán miniszterelnök, Lukács László pénzügyminiszter, Darányi Ignác földmívelésügyi miniszter és Láng Lajos kereskedelemügyi miniszterek vettek részt, míg a magyar szakelőadókhoz Toepke Alfréd pénzügyi államtitkár is csatlakozott. Az egész hét tartama alatt, mleyet a magyar kormány t tagjai Bécsben töltöttek, a vasárnapi délután volt az első szabad félnap, melyet a tárgyalások ki nem töltöttek. A magyar miszterek arra szánták az ünnep délutánját, hogy Pozsonyba látogassanak és megtekintsék a mezőgazdasági kiállítást. A miniszerek még az esti vonattal visszatértek az osztrák fővárosba.