Sopron, 1903. november-december (33. évfolyam, 132-156. szám)

1903-11-01 / 132. szám

XXXIII. évfolyam. Vasárnap, 1903. november 1. 132. szám. SOPRON - A SOPRONI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT KÖZLÖNYE.­­ (SOPRONI ÚJSÁG.) Megjelenik: Szerdán, pénteken és vasárnapon. (SOPRONI HÍRLAP.) Hirdetések közlése a legolcsóbb díjtétel szerint. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Hirdetések, úgymint előfizetések a kiadóhivatalba küldendők. Mindennemű fizetés teljesítési helye Sopron. A szerkesztőség kéziratok visszaküldésére nem vállalkozik. ♦ Előfizetési árak: Helyben : Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, negyed évre 3 korona, egy hára I korona. Vidékre : Egész évre 16 korona, fél évre 8 korona, negyed évre 4 korona, egy hóra I korona 40 fillér. Egy példánynak ára helyben 6 fillér, vidéken 8 fillér ..­Előfizetni az év bármely napjától lehet.­ Lapvezér: Bancsó Antal. Felelős szerkesztők: Dr. Kováts István és Dr. Meiszner Erső. Laptulajdonos : Berecz Ábel.­­«• Szerkesztőség és Kiadóhivatal: várkerület 121., I. emelet. Helyközi távbeszélő 25. szám. Mérleg: Sopron, október 31. Politikai életünket betöltő nagy kérdések bírálatánál, a Tisza módosí­totta szabadelvű pártprogramol mérle­gelésénél irányadó és döntő szempontokat általában helytelenül és tévesen fogják fel az emberek. Nem csoda; a vita jórészében — és pedig legfontosabb­­ részében, a jogi térre terelődött, hol haj-­­­szál finom kérdések vetődtek fel, melyeket a jogászok sem értenek és fognak fel tisztán. Tisza szerint a kilences­ bizottság tervezetének 8. pontja így módosul: „A párt fönntartja azt az álláspont­ját, hogy a királynak jogában áll az egész hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadsereg vezér- és szolgálati nyelvét az 1867. év XII. t.-c. 11. §-ban elismert alkotmányos felségjogai alapján meghatározni." A 9 es bizottság eredeti szövege ez: „A hadsereg vezér- és szolgálati nyelvére nézve fennálló jelenlegi állapot ő felsé­gének 1867-ben elismert alkotmányos fejedelmi jogai alapján tartatott fenn.“ Ez az utóbbi szöveg tág teret nyit a magyarázatnak és nem zárja ki azt a helyes felfogást sem, hogy az eddigi állapot csupán egy, a 67-es törvény alapján kifejtett törvénytelen gyakorlat eredménye, mely gyakorlat a király ré­széről nem helyes ugyan, de legalább a törvényesség színezetét és jóhiszeműség látszatát hordja magán­k­épen mert a törvényen látszik alapulni; ennélfogva arra a helyes következtetésre juthatunk a 9-es bizottság javaslatának magyarázatá­nál, hogy a nyelv kérdése nem felségjog, hogy az a törvényben nincsen benn. Tisza módosítása, ellenben minden kétséget ki­zárólag kimondja, hogy a magyar had­­sereg nyelvének meghatározása felség­jog, hogy a királynak egyenes joga azt az 1867. év XII. t.-cz. 11. §. alapján meghatározni s így, ha akarja, elrendelheti, hogy az cseh vagy tót, vagy horvát legyen. Tehát a helyes magyarázatnak utját vágja. Nem az a döntő aztán, hogy ezt az állapotot Tisza is megváltoztathatónak mondja. Ugyan ki olyan naiv, hogy egy intézményt megváltozhatatlannak mond­jon, ha király is a nemzet megváltoz­tatását együttesen akarják?-Nem ezen fekszik a súly, hanem a megváltoztatás körüli harc esélyein. A jelenben ugyanis hadseregünkben egy idegen nyelv az úr; senki közülünk nem tagadja, hogy e szégyenteljes helyzet ránk káros és majdnem azonos a nemzeti öngyilkos­sággal. Kétségtelen, hogy ezen az állapoton változtatnunk kell és változtatni fogunk; kétségtelen az is, hogy e nagy és súlyos harcz nélkül soha keresztül vihető nem lesz. Kérdem már most, mikor van több reményünk a győzelemre, akkor-e, ha azt mondhatjuk: Uram ! Király! A magyar hadseregben német a vezérleti és vezény­leti nyelv; tösttük eddig ezt az állapotot, de ez nem alapul törvényen, mert egy nemzet sohasem mondhat le nyelvéről és még királyának sem engedheti meg, hogy saját néphadseregében idegen nyelvet törvényesen alkalmazzon, mert továbbá az 1867. év XII. t.-c.-ben át­ruházott alkotmányos felségjogok közé a nyelv ügye nem tartozik, miután a vezérlet és vezénylet egységének nincs köze a nyelvkérdéshez, jelentvén a ve­zérlet és vezénylet (az osztrák törvény­ben: Leitung és Führung) a hadsereg vezetésére vonatkozó magasabb tevékeny­séget. Avagy akkor dől-e el részünkre kedvezően a harc, ha azt mondjuk: Uram! Király! Te törvényesen tetted a magy­r hadsereg nyelvét németté; jogod volt hozzá, magunk adtuk 1867-ben. De A szarvas és vadászata. — A „Sopron“ eredeti tárcája. —, B­a­­­k­a­y Adolfnak e címen irt s az Athenaeum kiadásában megjelent díszes munkája ismét egyik igazán fényes bizonyítékát adja, hogy szép s a vadászat szempontjából rendkívül kedvező fekvésű vá­rosunkban ez ősi foglalkozásunknak nemcsak kedvelői és gyakorló mesterei vannak tekin­télyes számmal, hanem köztük a vadászat irodalmának is akadnak nagy tehetségű, hi­vatott képviselői. A korán sírba szállott Mika Károly dr.-nak a közelmúltban meg­jelent értékes művei után ez a kiváló dísszel kiállított könyv ismét a mi városunkra tereli a vadászkörök figyelmét , nem csekély mér­tékben fogja emelni azt a jó hírnevet, melyet Sopron szellemi munkássága hazai közműve­lődésünk terén magának eddig már kivívott. A kiadócég olyan ritka csinossággal, fénnyel állította ki e könyvet mind a kötés, nyomás és még inkább a képek tekintetében, akárcsak karácsonyi dísz­munkának szánta volna. A könyv szövegéhez csatolt szemléltető képeket is a szerző maga rajzolta s hiszem, hogy a tartalmas lapok minden olvasója ve­lem együtt szívesen elismeri, hogy Balkay nemcsak az irótollal tud művészien bánni, hanem hogy ép oly ügyesen forgatja a szép­írás eszközeit is. Mielőtt a könyv tartalmát ismertetném, annak szellemére akarom a figyelmet irányítani. Ez a szellem a magyar n­é­p-l­é­l­e­k m­a­g­a. Ez vezeti a szerző tollát, ez emeli az olvasót a magyar szellemi élet közösségébe Ennek varázsa köti az olvasó figyelmét a tárgyhoz, ez szerzi neki azt a gyönyört, melyet a munka tősgyökeres nyelve, s a gondolatok jellemző kifejezésmódja, szak-­­ szerű előadása oly bőségesen kínál. Ezt a szel­lemet s annak hatását ismertető jelen soraim­ban még azt a lelkesedést is vissza kellene sugároztatnom, mely a könyv minden lapjá­ról az olvasó felé lobog a szeretetnek abból az izzó melegéből, mellyel a szerző a termé­szet örökszép jelenségeit, a koronás vad élet­módját, szokásait, nemkülönben a vadásznak a vad iránt való kötelességeit, megejtésének módjait vázolja, festi, sokszoros okulást és állandó élvezetet nyújtva. Anyagára nézve a munka két főrészre oszlik . Az elsőben le van írva a szarvas ter­mészetrajzi szempontból, a szarvas életmódja s az agancs képződése. A másik a szarvas vadászatának nemeit tárgyalja. A cserkézés, a les, a hajtás, a kopózás képezik a szakok címeit. Azután bő utasítást lelünk a sebzett vad keresése, a véreb használata, a fővad óvása és a vadász felszerelése iránt is még a második részben. Ezen fejezetek leírásaiban, ismertetései­ben a szerző igazi vadász­ módon jár el. A­hogy a vadász a vadászat k­özben el-elmereng a természet örökszép tüneményein, az állat s növényvilág életének fenséges törvényszerűsé­gén, az egész természeti élet összhangjának­­ lebilincselő hatásán,, de azért szeme­ füle foly­­tonos éberséggel a cél, a vad kikémlelésének szolgálatában áll, úgy a szerző is el-elkalan­­dozik ugyan az ismertető részek megírása közben a nyelvészet tüskés bokrai közé, út­közben nem resteli felkeresni és felszedni a statisztika virágait, de azért egy pillanatra sem téveszti szeme elől a tárgyat, a­melyről ír s az anyagot, hogy azt egész teljességében és híven adja. A szarvas vadászatának céltudatos és helyes ütése érdekében kívánatos volna, hogy e könyvet minden vadász ismerje, annak útbaigazításait a jó barát tanácsai gyanánt kövesse és a maga körében terjessze. Az ismertető szöveghez még 27 színes tábla is van fűzve, melyek a szarvas termé­szetrajzának, csapáinak, verejtékének és meg­­ejtési módjainak szemléltetését célozzák. A sok olvasásra utalt embernek csak ritkán jut a kezébe ilyen szépen s ilyen jó magyarsággal me­­rt s amellett a felölelt anyagról olyan világos és teljes képet adó könyv, mint ez. Hozzáfoghatót nyelvünkön nem ismerek s ezért a szakkörök s a vadá­szat irodalma iránt érdeklődők figyelmébe a legmelegebben ajánlom ez értékes munkát, melyet nem akartam részleteiben bírálni, ha­nem csak legáltalánosabb vonásaiban bemu­tatni, mert azt óhajtanám, hogy minél többen olvassák maguk s ebből való eredményképpen minél többen részesüljenek a könyvből oly bőven szerezhető gyönyörben. Érte viszonzá­sul minél többen mondják velem együtt a szerzőnek: „Vadászüdv!“ Józsa.

Next