Soproni Hirlap, 1927. január (14. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-01 / 1. szám
XIV. évfolyam. 1. szám. Ára 32 fillér. Szombat, 1927 január Előfizetési ár egy hóra 2 pengő 80 fillér. Egyes példány ára helybenén vidéki árusítóinknál köznapon 16 fillér, ünnepnap 24 fillér. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztői vitéz Tóth Alajos. Társszerkesztő: Dr. Berecz Dezső. Nappali szerkesztőség és kiadóhivatal Sopron Színház utca 24. Telefon 345.; Éjjeli tel: 263. Boldog újesztendőt! Irta: Papp Kálmán, városplébános Ez a jókívánság csendül ma fel régi szokáshoz híven az emberek ajkán, ezt viszik ma a levelek egyik házból a másikba. Akármennyire üres konvencióvá lett is, idővel ez a jó szokás, bármilyen messzire van is, sajnos sokszor a nyelv jókívánságától a szív melegsége, mégis látok benne valami örvendeteset. Megható jelét annak, hogy az élet jelentős fordulóinál, amilyen az esztendő ájulása is, felébred az emberekben a közösség érzése és minden különbség, szakadék, embert embertől elválasztó ellentét mellett is felcsillan annak a testvéri szeretetnek sejtelmes fénye, amely a karácsonyi ünnep titkában ragyog és amely minden embertársának a legjobbat, a boldogságot kívánja. A magyar köszöntő mindjárt konkretizálja is a boldogságot, amikor bort, búzát, békességet kíván. Mintha valami keserű gúny volna ezekben a szavakban a mai kedvetlen, kenyörtelen, békétlen világban! Mikor olyan szűkében vagyunk ezeknek a javaknak, kesernyésen cseng emlegetésük. Nekünk soproniaknak bizony elkelne a bor és még jobb lenne, ha tudnák, mit csináljunk bőségével. A gazdát is búza helyett váltók és adóslevelek környékezik. Iparosaink műhelye sokszor csöndes, adóra sem igen telik a keresetből. Kereskedőink üzletének ajtaja ritkán és szomorún nyikorog. A tisztviselő homlokán még mindig ott a megélhetés gondjának barázdája, diplomás emberek és szegény munkások egyaránt munkát koldulnak. Hol itt a bor, búza és hogyan lehet így békesség a városban, a megyében ? Mégis, sőt éppen azért, mert annyi baj nyom bennünket, mi nem a keserűséget akarjuk kiérezni az újévi jókívánságból, hanem az új esztendő programmját akarjuk benne látni. Hiábavaló gratulációs frázis helyett komoly munkát akarunk, amely teljes erővel iparkodik nyomasztó gazdasági helyzetünkön javítani, társadalmi és lelki bajainkat orvosolni. Hogy legyen bor és búza, munkakedv és kenyér, kultúra és jó erkölcs, és mindezek létfeltétele és biztosítéka: békesség, amely közös városmegye , nemzetépítő munkára fogja össze polgártársainkat társadalmi osztály, foglalkozás, vallás és nyelvkülömbsége nélkül. A középkor lángelméjü bölcse a békességet úgy határozza meg, hogy az — tranquillitas ordinis — a rendnek nyugodtsága, csöndje. Tehát nem terméketlen civódás, de nem is magaelhagyás, renyhe nemtörődömség, hanem hatalmas építő erő, amely rendet és annak gyümölcseként nyugodt boldogságot teremt. Legyen rend a jogban és kötelességben, a javak és munkák elosztásában, a vallás és műveltség megbecsülésében — ez a békesség! Ezzel egyértelmű az is, amit a mi keresztény és nemzeti irányunk jelent. A mi kereszténységünk nem külsőség, amely sokszor önző, egyéni érdekeket takar, hanem az evangélium szavai szerint spirítus ez vita, lelkes meggyőződés, boldogító, meleg élet. A mi kereszténységünk nem bunkósbot, amellyel más vallásunk ellen vagdalózunk, hanem igazságosságon és szereteten felépülő élet- és világnézet, amely mindenkinek hirdeti, de meg is adja az igazság szerint való járandóságát és mindenkit szeret, mindenkinek jót akar. A mi kereszténységünk nem üresen kongó jelszó, nem is egy osztálynak vagy rendnek kiváltsága, hanem mindenki számára a gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális életben is útmutató, egyetemes Programm. Azért ezen az alapon össze is foghatnak közös munkára mindazok városunkban, megyénkben, hazámban, akik, ha új erővel és modern formában is, de a régi, kipróbált hagyományok szellemében akarják a jövőt kiépíteni és nem akarják kitépni azokat az erőt adó, nagy, szent gyökereket, amelyek itt e hazában már ezer esztendeje táplálják az életet. Még a felforgató, nemzetközi szociáldemokráciával szemben is az a felfogásunk, hogy nem szabad kimerülnünk annak állandó lebecsmérlésében, hanem kielégítvén a munkásság jogos gazdasági és szellemi igényeit le kell csapolnunk a nyomorúságnak azt a mocsarát, amelyben a szocialista cölöpépítmény magasra emelkedik. És ha harcolnunk kell meggyőződésünkért, ez a harc is a békességet szolgálja, mert nem a személyek gyűlölete, hanem elveink szeretete füti. Hasonlóképpen a mi nemzeti irányunk sem célozhatja a más nyelvűek elnyomását. Ellenkezőleg: megbecsülésüket és kiváló nyelvi, népi, kulturális értékeiknek bekapcsolását a magyar haza harmonikus egységébe. Ezt értjük mi boldog, bor-, búza-, békességes újesztendőn! Ennek a megvalósításán akarunk dolgozni ebben a városban és megyéjében, amely soha sem volt a hangos jelszavak, a szélsőségek, a jobbrabalra való oktalan kilengések, hanem a józan megfontolás és a komoly munka városa. Nyújtsunk egymásnak erre a komoly közös, építő munkára ne öklöt, hanem erős kezet, nyílt kezet, amelyben nem rejtezik, tör, barátságos kezet megértésre, őszintén, hátsó gondolat, önző érdek nélkül. Akkor nem lesz frázis és nem lesz képmutató konvenció a boldog újévet kívánásunk. Áldás, békesség! Irta: TORMAY CECILE Fenni éjfélt kongat a templom harangja. Uj év jön és az idő vén kapuján, a két örök strázsa között, a Tegnap és a Holnap között, belép. A kapuőrség tiszteleg és öszszesog a jövevény mögött: — Milyen szép és erős. — És milyen fiatal . . . A Tegnap strázsa felsóhajt: — Régente másmilyen volt, ha jött Szilveszter éjjelén. Csak az emberek hitték fiatalnak. Valójában öregek voltak itt még az új évek is. Jöttükben, mentükben nem tettek egyebet, csak az utat ásták, amely egyenesen Csonkaországba vitt. — Sirt ástak, — dörmögi Holnap strázsa a kapu tövén. — Jöttükben, mentükben nem tettek egyebet az évek titokban sirt ástak, ötvenen egymásután. — És ezt senki nem látta meg. — Mert nem az évek szavát, csak az évek jelszavát figyelték az emberek. Idegen jelszavakból éltek, mig majd belehaltak valamennyien. — De ez az uj jövevény nem jön szavakkal. Kürtjén feltámadást és ősrégi magyar melódiákat harsonáz. — Hallod-e, milyen szép zene ez? Manapság széles e világon, sehol se hallani ilyent. És tegnap strázsa leereszti rozsdás fegyverét: — Sehol se hallani ilyent. . — És sehol se ilyen fiatal az Új Év — szól Holnap strázsa. — Más népek számára, csak a maskarája fiatal: számunkra aggastyán év váltja az aggastyán éveket. De itt a Duna völgyében olyan fiatal, egészséges és erős az Új Év, mint voltak az évek ezer év előtt. — Várjon miért? Miért éppen itt? -4 Mert ez a nép már megvívta rettentő csatáját, bár nem győzte még le ellenségeit, de már legyőzte önmagát. A két strázsa elhallgat az Idő kapujában, Az Új Év pedig szépségben és erőben. Ígéretesen indul a nép számára, melynek férfi népe, asszonyai diadalmas hitéből merített és önmagában hinni megtanult.