Soproni Hirlap, 1928. július (15. évfolyam, 147-172. szám)

1928-07-01 / 147. szám

2 Ammondó vagyok, hogy nincs annál bosszan­ í] több. Nincs, nincs. Amikor 4 ! az ember gálába öltözködik, ám 1 az U(^var* szabótól aznap a V/ kapott vadonat uj ruháját fölhúzza magára, aztán feszíteni akar benne a nagyérdemű közönség magas színe előtt és amikor legjobban feszítene, odalép hozzá egy jóképű ember, aki illedelmes jóakarat­tal a fülébe súgja: „Uram, a bal lapockája alatt egy tenyérnyi hasadás van!“ Huhh, de oda is kapunk a jobb kezünk hüvelyk­ujjával és huhh, de kiveri ettől homlokun­kat a gyöngyöző verejték ! Hát még, amikor leforrázott egyéniségünk a tíz-tizenkettedik lépés után ismét belebotlik egy másik jó­akarójába, aki elgémberedett hiúságunkat azzal üti kupán: „Az Istenért, mi történt veled? A nadrágod üledelmes részén átlát­szik a kombinéd. Akkora lyuk van rajta, mint egy Esterházy-virsli!“ Ha aztán az ember ilyenkor elrohanna az udvari szabó­jához s azt ott melegiben megfojtaná, úgy gondolom, hogy a tekintetes hír. törvény­szék ezért a jogos felháborodásban és hir­telen felindulásból elkövetett izéért felmen­tené minden bajtól és perköltségtől. Fel, fel. Mert hát nincs is annál bosszantóbb. Ezért nézek egypár nap óta elszomorodott megértéssel az Ujteleki-utca arcába. Ennek is uj ruhával kedveskedett a szabója: az Ujteleki-utca legyen hű a nejhez s ne járjon mindig a gúnyában! És láttátok, ugy­e bizony, hogy ő figyelme mint feszí­tett a testhez álló friss öltözetben ? A rajta járó osztrák vasutasoknak még csak most kezdett igazándiból megfájdulni a szívük, amiért az a népszavazás nem másként sza­vazott ! Az ám ! Csakhogy : szegény Ujteleki­­utca alig lépett két napot jól szabott ruhá­jában, bizony, hogy neki is kilátszott a la­pockája, ki a veséje-zuzája és sok miegy­mása. Az Ujteleki­ utca újszülött gyalogjá­róján nem kevesebb, mint húsz helyen lyu­kadt ki a betonszövet! Részben magától, részben a szabó ollójától, aki úgy vágta ki a kelméből a hitvány részeket! Hát igen, hogy különféle figurás foltokkal foltozza meg. Meg is tette. És azóta az Ujteleki­­utca újból feszít új ruhájában. Már ameny­­nyire egy sűrűn foltozott, de már foltjaiban is lyukadozó új ruhában feszíthet. A rajta járó osztrák vasutasoknak pedig mintha megenyhült volna a szívfájdalmuk. Csöndes kárörömmel csak ezt mondják: „Ezek a pesti szabók elég jól szabnak, de a kelmé­jük — az nem angol“. * A zsemlének kis diákkorom óta nagy tisztelője vagyok. Akkoriban tudtam meg, hogy a negyvennyolcas szabadságharcunkra elkövetkezett sötét időkben milyen tiszte­letreméltó, hazafias szerepet töltött be ez a kisigényű teremtés! Hogy amikor a gya­lázatos kamarilla marósúggal szeretett volna kimaratni a szegény nemzetből minden ha­zafias érzést s amikor spionok leselkedtek minden magyar szóra, sóhajtásra, hogy gaz­dájával együtt rebellis börtöntölteléket csi­náljanak belőle, a derék zsemle munkába lépett. Biztatta, erősítette a csüggedőket és szépen össze is tartotta. Hiszen csak rá kellett gyújtani a nótára, hogy: „Kerek ez a zsemle, , Nem fér a zsebembe, Kettévágni bajos, Éljen (pianisszimo: Kossuth!!) La­jos.“ És a csehtrombitásokból összeszedett bécsi zsandárok váltig csóválgatták a fejüket, hogy milyen éhes náció ez a magyar: ha ketten összejönnek egy pohár bor mellett, mindjárt a kerek zsemléről danolásznak. És hogy milyen fránya módra el tudnak búsulni azon, hogy „ezt a zsemlét kettévágni ba­jos!“ Hát ezeket magyarázgatta nekem an­­nak­ idején a csíksomlyói öreggimnázium­­i­­ban péhaivaló Szász Károly történelemtaná­­­­rom. És én azóta is tisztelem a zsemlét. Hanem azért minden tiszteletem dacára kénytelen vagyok a soproni zsemle leg­­utabbi magatartását kedvezőtlen bírálat alá venni, mert ez sehogysem sincs összhang­ban történelmi múltjával. De mennyire nincs! Nemrégiben hat fillérre tartotta ma­gát s amíg ilyen hat filléres alapon dolgo­zott, olyan volt, mint egy jóságos család­anya, akinek kerek a képe, őszinte és mo­solygó a lénye. Egy darab bizalom az ősi erényben! Hanem egy szép napon meg­szállta a hiúság ördöge : elhatározta, hogy növelni fogja a népszerűségét. Világgá kür­tölte, hogy ezentúl pedig öt fillér lesz az ára az eddigi hat helyett s aki még hatot fizetne érte, az álljon be kerge birkának valamelyik uradalomba. Persze, hogy senki Sok nehézség és akadály legyőzése után végre elindulhattam, hogy a nyugati kultú­rát és a civilációt megismerve és tanulmá­nyozva abból merítsek és okoljak és fel­használjam célom érdekében. A német szorgalom és okozat mindig példaképpen állott más népek előtt s erről most valóban meggyőződtem és meggyőződik mindenki, aki azt látja. Ennek ezerféle megnyilvánu­lása közepette engem a népművelési akciók tanulmányozása vezetett ide s ebben az irányban fokozott figyelemmel és érdeklő­déssel kutattam. Egyenlőre általános voná­sokban utániról számolok be, miután meg­érkeztem Frankfurt a/M.-ba. Nyugatmagyarországon, Alsó-Ausztrián keresztül . . . vezetett utam s az útlevél-, vámvizsgálat elég egyszerű lebonyolítása után csakhamar az osztrák határhoz érkeztem s Badenen át Melk volt az első állomás, ahol a Szent Benedek-rend gyönyörű kolostora és tem­ploma áll magas hegyre építve a Duna part­ján. Ennek megtekintése után folytattam utamat Amstetten felé, hol éjszakai pihenőt találtam. Útközben, mint­egy a modern civiláció előretörésének eleven képe gyanánt, az országút mellett fekszik egy ló, gazdája a kocsirudra támaszkodva nézi s mellette az autók (személyteher) százai vágtatnak el őrült iramban. Szinte úgy tűnik fel, hogy a lovat a modern civilizáció kihalásra kár­hoztatja. A 150 km után ez volt az egyet­len ló, amellyel találkoztam. Utak Ha valaki az utakról kérdezősködne, az igazságnak megfelelően nem mondhatnék mást, mint olyan utak, amelyen én mentem, (országút!) egészen Melkig, nálunk is van­nak Magyarországon, sőt különbek. Melktől kezdve azonban a Duna völgyében első­rangú utak vannak, az olajjal nem igen takarékoskodnak. Nagyon sok helyen és 30—50 km-es szakaszokon vannak olajozott országutak. A megrongálódott szakaszokon mindenütt útépítők dolgoztak. . Felső-Ausztriában . . . minden idegen járműnek útadót kell fizetni. Óriási táblák jelezték ezt Enns-ben s a le­hető legegyszerűbb formában egy vendéglő főpincérjénél volt váltható a menetjegy, amelyet sok helyen ellenőriztek. Linz­en és egy sereg rendezett s kedves falun át az osztrák határvárosba, Schärdingbe érkeztem, ahol, mint az osztrák, mint a német útlevél­vizsgálat stb. 2 perc alatt megtörtént a le­hető legelőzékenyebb formában. Nemsokára már a Bajor-síkságon szaladt Ford-kocsin, valóságos parkírozott területeken át olyan utakon, melyeknél job­bat kívánni sem lehet. Virágzó mezőgazda­ság, kertművelés folyik itten s különösen szénatermelése elsőrangú. Passaunál újra a Duna volt látható s a csodás alkotásu duzzasztó művek. Regensburg­ban sok bá­­mulónk akadt s egy 16—17 éves fiú meg­kérdezte honnan jövünk. S mikor hallotta a „von Ungarn“-t, kifejezéstelen arccal állt tovább. Mit tud Magyarországról kérdeztem őt. Mire ő felelte, hogy valami Budapest féle városról tud valamit, de más semmit. S ez a fiú 8 elemit végzett!! Nürnberg felé ... Regensburgot elhagyva gyönyörű olajo­zott utakon szép vidékeken át Nürnberg felé mentem. Itt épen a Dürer-ünnepségek sem sietett kerge birkának, inkább meg­vette az öt filléres zsemlét. És dicsérte a zsemlét, dicsérte a kedves szüleit, hogy mennyire szívükön viselik a szegény ember megszűkült bugyellárisát. Hanem hát a csodák ma három napig tartanak: a negye­dik napon már mindenki szidta a zsemlét és szidta a kedves szüleit, amiért úgy ösz­­szezsugorodott az ebadta. Legközelebb pápaszemet tesznek melléje, mert nem látjuk majd — megenni! (—) folynak. (400 év születése alkalmával.) Milyen jól esett itt is, ott is hallani, hogy Dürer magyar származású volt. Itt megnéz­tük Dürer szobrát, (csupa erő és akarat) házát, gyönyörűen volt feldíszítve , majd azt a kis sörözőt, ahol az ő kancsója látható, s ahova ő szokott járni feleségével. Ugyan­olyan állapotban van gondosan megőrizve, mint, amilyen volt ezelőtt 400 évvel. Ugyan­itt (Bratwurstglöcklein) látható Hans Sachs korsója is. Majd megnéztük Szent Sebald székesegyházat (gót-román) stílus, amely­nek román­ stílusú részei a 11. századból valók. A főtéren látható a Liebfrauen-Kirche és a csodásszépségű gótikus­ kút. A város­háza egyenesen lebilincselő szépségű. A forgalom óriási, egészen világvárosi jellegű. A Würzburg a következő állomás, ahol a „Residenz“ egyike Németország legszebb és legnagy­szerűbb épületeinek. A szép nagy Hall kupolájában Tiepolo gyönyörű festményei láthatók: az Olympos és a négy világrész. Székesegyháza (román és késő-olasz re­­nessans) óriási nagyságú, hatalmas templom. Ettől kezdve jellegzetes tipikus bajor fal­vakon mentünk át, valamennyi kőfallal körülvéve, vagy ha az már nincs is, a régi 2-3-4 kaputorony még mindig megvan. Mindenütt szép egyöntetű stílusos házak a jellegzetes padlásszobával és a tűzfalba épített gerendázattal. Ezen a vidéken gondos szőlőművelés folyik, a meredek talaj min­denütt kőépítményekkel alátámasztva. — Egy kis faluban reggel 7-kor kávézni akar­tunk, de azt mondották, hogy náluk reggel 4-kor szokás reggelizni, ilyenkor már min­denki elfelejtette a reggelit. Frankfurt a­ M. Würzburg­ból Frankfurt­ba jöttünk s most célom elérésére pár napot itt töltök. Itt van a népművelési központ, s itt akarok szerezni tapasztalatokat, amelyeket munkámban érté­kesíteni akarok. Gyönyörű város félmillió lakossal a Majna partján. Legközelebb innen is beszámolok a szerzett tapasztalatokról, s mindarról, amit értékesíteni lehet, abban az ügyben, amely engem idehozott. Isten áldása kisérje munkámat. Frankfurt a/M. 1928 június 28-án. Mechle József: Útban Németország- félé... SOPRONI HÍRLAP 1928 julius 1. Jegyezze meg! Ha bárminemű nyom­tatványra, vonalazott üz­leti könyvre v. könyv­kötő munkára van .........szüksége........... forduljon bizalommal SZÉKELY ÉS TÁRSA könyvnyomda, könyvkötészet és vonalozóintézet céghez SOPRON, Várkerület 66. szám.

Next