Soproni Hirlap, 1928. július (15. évfolyam, 147-172. szám)
1928-07-01 / 147. szám
2 Ammondó vagyok, hogy nincs annál bosszan í] több. Nincs, nincs. Amikor 4 ! az ember gálába öltözködik, ám 1 az U(^var* szabótól aznap a V/ kapott vadonat uj ruháját fölhúzza magára, aztán feszíteni akar benne a nagyérdemű közönség magas színe előtt és amikor legjobban feszítene, odalép hozzá egy jóképű ember, aki illedelmes jóakarattal a fülébe súgja: „Uram, a bal lapockája alatt egy tenyérnyi hasadás van!“ Huhh, de oda is kapunk a jobb kezünk hüvelykujjával és huhh, de kiveri ettől homlokunkat a gyöngyöző verejték ! Hát még, amikor leforrázott egyéniségünk a tíz-tizenkettedik lépés után ismét belebotlik egy másik jóakarójába, aki elgémberedett hiúságunkat azzal üti kupán: „Az Istenért, mi történt veled? A nadrágod üledelmes részén átlátszik a kombinéd. Akkora lyuk van rajta, mint egy Esterházy-virsli!“ Ha aztán az ember ilyenkor elrohanna az udvari szabójához s azt ott melegiben megfojtaná, úgy gondolom, hogy a tekintetes hír. törvényszék ezért a jogos felháborodásban és hirtelen felindulásból elkövetett izéért felmentené minden bajtól és perköltségtől. Fel, fel. Mert hát nincs is annál bosszantóbb. Ezért nézek egypár nap óta elszomorodott megértéssel az Ujteleki-utca arcába. Ennek is uj ruhával kedveskedett a szabója: az Ujteleki-utca legyen hű a nejhez s ne járjon mindig a gúnyában! És láttátok, ugye bizony, hogy ő figyelme mint feszített a testhez álló friss öltözetben ? A rajta járó osztrák vasutasoknak még csak most kezdett igazándiból megfájdulni a szívük, amiért az a népszavazás nem másként szavazott ! Az ám ! Csakhogy : szegény Ujtelekiutca alig lépett két napot jól szabott ruhájában, bizony, hogy neki is kilátszott a lapockája, ki a veséje-zuzája és sok miegymása. Az Ujteleki utca újszülött gyalogjáróján nem kevesebb, mint húsz helyen lyukadt ki a betonszövet! Részben magától, részben a szabó ollójától, aki úgy vágta ki a kelméből a hitvány részeket! Hát igen, hogy különféle figurás foltokkal foltozza meg. Meg is tette. És azóta az Ujtelekiutca újból feszít új ruhájában. Már amenynyire egy sűrűn foltozott, de már foltjaiban is lyukadozó új ruhában feszíthet. A rajta járó osztrák vasutasoknak pedig mintha megenyhült volna a szívfájdalmuk. Csöndes kárörömmel csak ezt mondják: „Ezek a pesti szabók elég jól szabnak, de a kelméjük — az nem angol“. * A zsemlének kis diákkorom óta nagy tisztelője vagyok. Akkoriban tudtam meg, hogy a negyvennyolcas szabadságharcunkra elkövetkezett sötét időkben milyen tiszteletreméltó, hazafias szerepet töltött be ez a kisigényű teremtés! Hogy amikor a gyalázatos kamarilla marósúggal szeretett volna kimaratni a szegény nemzetből minden hazafias érzést s amikor spionok leselkedtek minden magyar szóra, sóhajtásra, hogy gazdájával együtt rebellis börtöntölteléket csináljanak belőle, a derék zsemle munkába lépett. Biztatta, erősítette a csüggedőket és szépen össze is tartotta. Hiszen csak rá kellett gyújtani a nótára, hogy: „Kerek ez a zsemle, , Nem fér a zsebembe, Kettévágni bajos, Éljen (pianisszimo: Kossuth!!) Lajos.“ És a csehtrombitásokból összeszedett bécsi zsandárok váltig csóválgatták a fejüket, hogy milyen éhes náció ez a magyar: ha ketten összejönnek egy pohár bor mellett, mindjárt a kerek zsemléről danolásznak. És hogy milyen fránya módra el tudnak búsulni azon, hogy „ezt a zsemlét kettévágni bajos!“ Hát ezeket magyarázgatta nekem annak idején a csíksomlyói öreggimnáziumiban péhaivaló Szász Károly történelemtanárom. És én azóta is tisztelem a zsemlét. Hanem azért minden tiszteletem dacára kénytelen vagyok a soproni zsemle legutabbi magatartását kedvezőtlen bírálat alá venni, mert ez sehogysem sincs összhangban történelmi múltjával. De mennyire nincs! Nemrégiben hat fillérre tartotta magát s amíg ilyen hat filléres alapon dolgozott, olyan volt, mint egy jóságos családanya, akinek kerek a képe, őszinte és mosolygó a lénye. Egy darab bizalom az ősi erényben! Hanem egy szép napon megszállta a hiúság ördöge : elhatározta, hogy növelni fogja a népszerűségét. Világgá kürtölte, hogy ezentúl pedig öt fillér lesz az ára az eddigi hat helyett s aki még hatot fizetne érte, az álljon be kerge birkának valamelyik uradalomba. Persze, hogy senki Sok nehézség és akadály legyőzése után végre elindulhattam, hogy a nyugati kultúrát és a civilációt megismerve és tanulmányozva abból merítsek és okoljak és felhasználjam célom érdekében. A német szorgalom és okozat mindig példaképpen állott más népek előtt s erről most valóban meggyőződtem és meggyőződik mindenki, aki azt látja. Ennek ezerféle megnyilvánulása közepette engem a népművelési akciók tanulmányozása vezetett ide s ebben az irányban fokozott figyelemmel és érdeklődéssel kutattam. Egyenlőre általános vonásokban utániról számolok be, miután megérkeztem Frankfurt a/M.-ba. Nyugatmagyarországon, Alsó-Ausztrián keresztül . . . vezetett utam s az útlevél-, vámvizsgálat elég egyszerű lebonyolítása után csakhamar az osztrák határhoz érkeztem s Badenen át Melk volt az első állomás, ahol a Szent Benedek-rend gyönyörű kolostora és temploma áll magas hegyre építve a Duna partján. Ennek megtekintése után folytattam utamat Amstetten felé, hol éjszakai pihenőt találtam. Útközben, mintegy a modern civiláció előretörésének eleven képe gyanánt, az országút mellett fekszik egy ló, gazdája a kocsirudra támaszkodva nézi s mellette az autók (személyteher) százai vágtatnak el őrült iramban. Szinte úgy tűnik fel, hogy a lovat a modern civilizáció kihalásra kárhoztatja. A 150 km után ez volt az egyetlen ló, amellyel találkoztam. Utak Ha valaki az utakról kérdezősködne, az igazságnak megfelelően nem mondhatnék mást, mint olyan utak, amelyen én mentem, (országút!) egészen Melkig, nálunk is vannak Magyarországon, sőt különbek. Melktől kezdve azonban a Duna völgyében elsőrangú utak vannak, az olajjal nem igen takarékoskodnak. Nagyon sok helyen és 30—50 km-es szakaszokon vannak olajozott országutak. A megrongálódott szakaszokon mindenütt útépítők dolgoztak. . Felső-Ausztriában . . . minden idegen járműnek útadót kell fizetni. Óriási táblák jelezték ezt Enns-ben s a lehető legegyszerűbb formában egy vendéglő főpincérjénél volt váltható a menetjegy, amelyet sok helyen ellenőriztek. Linzen és egy sereg rendezett s kedves falun át az osztrák határvárosba, Schärdingbe érkeztem, ahol, mint az osztrák, mint a német útlevélvizsgálat stb. 2 perc alatt megtörtént a lehető legelőzékenyebb formában. Nemsokára már a Bajor-síkságon szaladt Ford-kocsin, valóságos parkírozott területeken át olyan utakon, melyeknél jobbat kívánni sem lehet. Virágzó mezőgazdaság, kertművelés folyik itten s különösen szénatermelése elsőrangú. Passaunál újra a Duna volt látható s a csodás alkotásu duzzasztó művek. Regensburgban sok bámulónk akadt s egy 16—17 éves fiú megkérdezte honnan jövünk. S mikor hallotta a „von Ungarn“-t, kifejezéstelen arccal állt tovább. Mit tud Magyarországról kérdeztem őt. Mire ő felelte, hogy valami Budapest féle városról tud valamit, de más semmit. S ez a fiú 8 elemit végzett!! Nürnberg felé ... Regensburgot elhagyva gyönyörű olajozott utakon szép vidékeken át Nürnberg felé mentem. Itt épen a Dürer-ünnepségek sem sietett kerge birkának, inkább megvette az öt filléres zsemlét. És dicsérte a zsemlét, dicsérte a kedves szüleit, hogy mennyire szívükön viselik a szegény ember megszűkült bugyellárisát. Hanem hát a csodák ma három napig tartanak: a negyedik napon már mindenki szidta a zsemlét és szidta a kedves szüleit, amiért úgy öszszezsugorodott az ebadta. Legközelebb pápaszemet tesznek melléje, mert nem látjuk majd — megenni! (—) folynak. (400 év születése alkalmával.) Milyen jól esett itt is, ott is hallani, hogy Dürer magyar származású volt. Itt megnéztük Dürer szobrát, (csupa erő és akarat) házát, gyönyörűen volt feldíszítve , majd azt a kis sörözőt, ahol az ő kancsója látható, s ahova ő szokott járni feleségével. Ugyanolyan állapotban van gondosan megőrizve, mint, amilyen volt ezelőtt 400 évvel. Ugyanitt (Bratwurstglöcklein) látható Hans Sachs korsója is. Majd megnéztük Szent Sebald székesegyházat (gót-román) stílus, amelynek román stílusú részei a 11. századból valók. A főtéren látható a Liebfrauen-Kirche és a csodásszépségű gótikus kút. A városháza egyenesen lebilincselő szépségű. A forgalom óriási, egészen világvárosi jellegű. A Würzburg a következő állomás, ahol a „Residenz“ egyike Németország legszebb és legnagyszerűbb épületeinek. A szép nagy Hall kupolájában Tiepolo gyönyörű festményei láthatók: az Olympos és a négy világrész. Székesegyháza (román és késő-olasz renessans) óriási nagyságú, hatalmas templom. Ettől kezdve jellegzetes tipikus bajor falvakon mentünk át, valamennyi kőfallal körülvéve, vagy ha az már nincs is, a régi 2-3-4 kaputorony még mindig megvan. Mindenütt szép egyöntetű stílusos házak a jellegzetes padlásszobával és a tűzfalba épített gerendázattal. Ezen a vidéken gondos szőlőművelés folyik, a meredek talaj mindenütt kőépítményekkel alátámasztva. — Egy kis faluban reggel 7-kor kávézni akartunk, de azt mondották, hogy náluk reggel 4-kor szokás reggelizni, ilyenkor már mindenki elfelejtette a reggelit. Frankfurt a M. Würzburgból Frankfurtba jöttünk s most célom elérésére pár napot itt töltök. Itt van a népművelési központ, s itt akarok szerezni tapasztalatokat, amelyeket munkámban értékesíteni akarok. Gyönyörű város félmillió lakossal a Majna partján. Legközelebb innen is beszámolok a szerzett tapasztalatokról, s mindarról, amit értékesíteni lehet, abban az ügyben, amely engem idehozott. Isten áldása kisérje munkámat. Frankfurt a/M. 1928 június 28-án. Mechle József: Útban Németország- félé... SOPRONI HÍRLAP 1928 julius 1. Jegyezze meg! Ha bárminemű nyomtatványra, vonalazott üzleti könyvre v. könyvkötő munkára van .........szüksége........... forduljon bizalommal SZÉKELY ÉS TÁRSA könyvnyomda, könyvkötészet és vonalozóintézet céghez SOPRON, Várkerület 66. szám.