Soproni Hirlap, 1928. szeptember (15. évfolyam, 198-222. szám)

1928-09-01 / 198. szám

2 Durva rongálás az erdei cserkésztáborban és a sétányokon Nap-nap után érkeznek panaszos levelek a Soproni Hírlap szerkesztőségébe, melyek a lőverekben és a környéki sétányokon ész­lelt rendetlenségekre és anomáliákra hívják fel a figyelmet. A panaszos levelekből ki­tűnik és munkatársunk a helyszínen szemé­lyesen is meggyőződött arról, hogy a pa­naszra nem mindig a löver­lakók szolgál­tatnak okot, hanem első­sorban a kiránduló közönség vigyázatlansága vagy inkább ren­detlensége kelt visszatetszést. Bármerre menjen az erdő csendje és békéje után vágyó sétáló, mindenütt, még a legnyíltabb helyeken is, eldobott papírfoszlányok, étel­­maradékok, szerteszét dobált csontok, leté­pett faágak és más megnevezhetetlen rend­ellenségek csúfítják el a szép sétányokat és teszik sokszor elviselhetetlenné az ottartóz­­kodást. Most legutóbb pedig a cserkészfőtitkárság hívta fel a figyelmünket a cserkésztáborban következetesen előforduló rongálásokra, me­lyek már az ízléstelenségen túl mennek és szándékosan elkövetett kihágásoknak minő­síthetők. Sopron város nagylelkűségéből és a cser­­készifjúság gondos és szeretettel végzett munkája nyomán elkészült a Béka-tó felett az ország legelső, állandó cserkésztábora, azonban bármilyen megfeszített munkával és áldozattal építették ki kedvenc táborhe­lyüket a cserkészek, már több ízben meg­történt, hogy egy-két nap múlva ismeretlen vandálkezek széttárták a táborhelyet. Tavasszal és a nyár elején a soproni cserkészfiatalság hosszas munkával gyönyörű erdei diszkertté varázsolta a táborhelyet. A cserkészfőtitkárság házikóját kátránypapírral befedték, asztalokat és padokat készítettek deszkából, a fák töveit kövekkel és mohá­val rakták ki és az egyes csapatok helyeit, valamint a tábor különböző részeit táblák­kal jelölték meg. Az egész táborhelyet drót­sövénnyel kerítették be és a bejárást szépen díszített kapuval látták el. Az arra sétáló gyönyörűséggel szemlélte a szép erdei tanyát és a benne otthonosan, szeretettel rendezkedő fiatal és gyermekcserkészeket. Éjjelenként titokzatosan, kedvesen világított ki a fák közül az őrtüzek fénye és mellette a széjjel hintett szalmán alvó, piros arcú cserkészfiúk álmodtak Nagy-Magyarország­­ról, nagy és férfias tettekről és szilaj küz­delmekről. Ha nem jött a nyári nagy szünidő, a cser­készfiuk nagy része elszéledt, hazamentek és a soproniak pedig vidéki táborozásokra indultak. S most amint egyenként vissza­térnek a csapatok s az egyes cserkészfiúk is sietve felkeresik kedvenc táborhelyüket, keserűséggel és a legnagyobb megdöbbe­néssel látják, hogy ismeretlen, hitvány em­berek valóságos szemétdombbá tették a szép cserkész tanyát. A házikó tetejéről le­szaggatták a papirost, az asztalokat és pa­dokat összetörték, elhordták, a parkírozott ösvényeket és fák töveit széjjel turkálták, a jelzőtáblákat letörték, az alom szalmát el­vitték és az egész táborhelyet telehajigál­­ták papírdarabokkal, ételmaradékokkal és a legizléstelenebb felírásokkal és más egye­bekkel csúfították el a tábort. Ez a meg­nevezhetetlen rongálás annyira elkedvetle­nítette a cserkészfiúkat, hogy inkább elke­rülik a cserkésztábort, mintsem lássák a szívtelen pusztítást. Szinte érthetetlen, hogy ilyen eldurvult lelkű emberek is akadjanak, akik a lélek és testnevelő cserkészmunkát üldözhetik s az ilyen emberek igazán megérdemlik, hogy a komolyabb kirándulók és a rendőrség a legdurvábban lépjen fel ellenük és elret­tentő büntetéssel vegyék el a kedvüket az ilyen minősíthetetlen pusztítástól. Ugy látszik a figyelmeztető táblák nem használnak; jó volna, ha az illetékes ható­ságok valamilyen megoldást találnának, hogy megszüntessék az erdei ízléstelensé­geket és rongálásokat! Soproni hírlap 1928 szeptember 1. A soproni Szent Imre Kollégium igazi meleg otthona lesz a tanuló ifjúságnak Huszonhat esztendeje, hogy az időközben székhelyéről elűzött Glattfelder Gyula Csa­nádi megyéspüspök megvetette alapját a budapesti Szent Imre Kollégiumnak, mely azóta generációkat nevelt a kereszténység­nek és a megtépett magyarságnak. A kol­­légiumalapítással a nagylelkű püspök kettős célt kívánt szolgálni: otthont adni a főis­kolai ifjúságnak és azt tanítani, nevelni. Munkáját siker koronázta. A fővárosban ma már két kollégium működik és közülök a pesti 300, a budai 200 főiskolásnak nyújt meleg otthont. A budapesti kollégiumok mellett kifejlődőben van a szegedi és köz­vetlen megnyitás előtt áll a soproni kollé­gium. A soproni szentimrések ideig­lenes otthona: a Benkő-penzió Megnyitás előtt és egyelőre ideiglenes környezetben, idegen hajlékban. A kollégium pompás palotája ugyanis, mely a lőverek­­nek nemcsak méretekben, de külső csínja is egyik legszebb épülettömbje lesz, a szer­ződés szerint is csak november elsejére készül el és a beköltözés csak decemberre várható. A kollégium igazgatósága azonban már most alkalmasnak találta az időt arra, hogy bekapcsolódjék a nevelő munkába, szükségesnek arra, hogy szülők és tanulók segítségére legyen és az utóbbiaktól vezé­reltetve kibérelte a Benkő-penzió emeleti részét, melyet így szeptember elejére kiürí­tettek. Legyen az elöljáró a tanulók atyai jóbarátja A penzió egyik szűkreszabott cellájában fogad és beszél melegen kitűzött célokról, messzemenő tervekről Koszterszitz József dr. igazgató, a diákok közismert Koszter atyája. — Az egész intézmény alaphangja — mondja — az otthon. Legyen az elöljáró a kollégiumlakók atyai jóbarátja, a kisebbek­nek atyja. A kollégiumok nem internátusok és legfőképpen nem tápintézetek, mint ahogyan egyesek szeretik feltüntetni. Ez ki­tűnik egyébként prospektusunkból is, mely­nek meleg hangjára nem egy szülőtől kap­tunk hála sugalmazta leveleket. — Mi az otthon mellett, melynek fontos­ságát nem győzöm eléggé hangsúlyozni, tanítani és nevelni akarunk. Tanítani a reg­­num­i szellemben és nevelni akként, hogy a kollégiumlakó lelke is lépést tartson fejlő­désében a szellemi fejlődéssel. Sopron legyen diákváros — A kollégium száztíz bennlakóra épül. Hatvan főiskolásnak és ötven középiskolás­nak nyújt otthont. Az első félévre csupán elsőéves főiskolást vettünk fel, idősebbeket majd csak a második félévre. Az első esz­tendőben középiskolásainkat is azok alkot­ják, kik most hagyják el először a szülői házat, akik tehát legjobban érzik a szülői szeretet hiányát.­­ Ennél a kérdésnél rá kell mutatnom arra, hogy a kollégiumot nem a közvetlen vidékről, hanem az ország távolabb eső vidékeiről kívánjuk benépesíteni, különösen pedig módot kivártunk nyújtani a volt szent­­imréseknek, hogy középiskolás gyermekeiket a Szent Imre kollégiumban tudják nevel­tetni. Sopront pompás környéke és sok egyéb ok predesztinálja arra, hogy diák­város legyen. A mi középiskolásaink szinte kivétel nélkül távolabb vidékről szakadnak Sopronba, amit majd különösen a város idegenforgalma érez meg előnyösen. Az eddig is felvett középiskolásaink mind­any­­nyira távoli vidékre valók, hogy a kollé­gium hiányában szüleik aligha hozták volna őket Sopronba. Megtartjuk a régi tradíciókból azt, ami érték . Megnyugtathatom tehát azokat a sop­roni családokat, akik eddig abból éltek, hogy diákokat fogadtak fel szállásra és ét­kezésre, nem fosztunk meg közülük egyet is kenyerüktől. — De megnyugtatom azokat is, akik az évszázados selmeci tradíciók feledésbe me­nését féltik a mi munkánktól. A Szent Imre kollégium átveszi a tradíciókból mindazt, ami érték, de kiegészítve mindazzal, ami a Szent Imre kollégiumok életében szép és értékes. Átvesszük az Emericana mensát . Amint saját hajlékunkba költözünk és csak némileg is elhelyezkedtünk, átvesszük az Emericana mensa vezetését is. Az utóbbi­val az a célunk, hogy kiszélesítjük úgy, hogy mindazok, kiket arra az anyagi szük­ségesség hajt, azt igénybe vehessék. Lehetőleg minden munkát sop­roni iparossal végeztetünk Beszélgetésünket többször is megzavarja egy-egy látogató. Iparosok, vagy azok meg­bízottai. Erre megjegyzi Koszterszitz igazgató: — Az a célunk, hogy a kollégium fel­szerelésével kapcsolatban lehetőleg minden munkát soproni iparosnak juttassuk. Az ár­ajánlatok beküldése már folyamatban van asztalos, lakatos és egyéb munkákra. Ár­ajánlatokat még mindig elfogadunk, azokat döntés végett központunkhoz terjesztjük fel. A pap, a pedagógus, az íro­ da nehezen megy is, sikerül lassan sze­mélyi kérdésekre terelnem a szót. És ekkor Koszterszitz igazgató elmondja, hogy a ka­locsai egyházmegye theológusaként a Páz­­máneumban végzett és felszentelése után azonnal a Regnum Marianumba került. Swoy székesfehérvári püspök neveltje, aki tudva­levőleg korábban a Regnum lelke, szellemi irányítója volt. A pesti Szent Imre kollé­giumban három évig volt prefektus, két évig igazgató helyettes. Mint prefektus is, mint igazgató­helyettes is eleven irodalmi Kávéház-megnyitás. Bátorkodom a n. é.­közönség b. tudomására hozni, hogy az Ikva­­híd 2. szám alatt volt kávéházat átvettem, a legmodernebbül berendez­tem és szombaton, szeptember 1-én déli 12 órakor „Hungária-Kávéház“ név alatt Kertész Gyula közkedvelt zenekarának közreműködésével ünne­pélyesen megnyitom. — Fő törekvésem oda irányul, hogy az igen tisztelt vendégeimnek mindenkor elsőrendű italokat nyújtsak, figyelmes és előzékeny kiszolgálással, valamint szolid árakkal a kávéházat a soproni közönség részére ismét jó polgári találkozó otthonává tegyem. Új vállalkozásomhoz a n.­é. közönség szíves pártfogását kérve, maradok teljes tisztelettel Zalka Béla, kávés.

Next