Soproni Hirlap, 1928. szeptember (15. évfolyam, 198-222. szám)

1928-09-01 / 198. szám

4 Soproni Hírlap 1928 szeptember 1. — Az Isteni Megváltó Leányai apáca­rend soproni anyaháza által fenntartott női felsőkereskedelmi iskola végzett növendé­keinek „Lisieuxi kis szent Teréz“ szövet­sége szeptember 2-án, délelőtt fél 10 óra­kor a szokott helyen összejövetelt tart. — A soproni Zeneiskolán a beiratások megkezdődtek; a jelentkezőket az iskola Erzsébet­ utca 7., I. emeleti helyiségében délelőtt 10—12 és délután 3—5 óráig fo­gadja Zwinz Károly igazgató, aki az ér­deklődőknek minden kívánt felvilágosítást készséggel megad. Az iskola jó hírnevét bizonyítja a növendékek évről-évre növe­kedő serege, akik közül számosan tettek hírnévre, megélhetésre is — hála a tanerők rátermettségének és buzgóságának. A be­hatásokra szánt idő szeptember 1—5-ig van kitűzve, igazolt késedelem esetén azonban utólag is lehet jelentkezni. — Kitűnő 1927-es vörös bor kerül ki­mérésre a kath. konventnél. Várkerület 26. — Harminc pengő pénzbüntetés gon­datlanságból okozott emberölésért. Még nyárelőben történt, hogy Ader Józsefné ka­puvári asszony zsaroláshoz vizet melegitett. A forró vizet előbb dézsába öntötte, majd dézsástól a padra tette. Aderné másféléves gyermeke a pad mellett játszadozott és mi­dőn az anya egy pillanatra a pad mellől eltávozott, a gyermek magára rántotta a dézsát. A forró viz a gyermeken oly súlyos égési sebeket ejtett, hogy az sebeibe rövi­desen belepusztult. A soproni törvényszék a tegnap megtartott tárgyaláson Adernét gondatlanságból okozott emberölés vétsé­gében mondta ki bűnösnek és harminc pengő pénzbüntetésre ítélte, az ítélet vég­rehajtását azonban felfüggesztette. Az ítélet jogerős. — Dr. Leicht Józsefné zongoraművésznő haladók részére még néhány órát fenntar­tott. Jelentkezés: Meyne­ villa, telefon 373. — Használt és új, iskolai és egyéb zene­műveket és könyveket a legméltányosabb áron szállít: Schimkó Gyula zenemű-, könyv- és gramophon-kereskedő Budapest, VII. Erzsébet­ körút 38. Kérjen árajánlatot! — Iváncsics István petőházi bognár­mester készítette a Kapuvárott kitünte­tett hintót. Kérésre közöljük, hogy a kapuvári kiállításon feltűnést keltő és Bokori István fertőszentmiklósi kocsigyártó készít­ményéül vélelmezett és arany éremmel ki­tüntetett hintót, Iváncsics István petőházai bognármester készítette.­­ Elkészült az utcák locsolását ellátó autó-locsoló. A város főmérnöke tegnap próbálta ki azt a locsoló autót, melyet a Seltenhofer cég készített. A kipróbálás azért volt szükséges, hogy az autó megfelel-e a szerződésben foglalt előírásnak. A próba megmutatta, hogy az autó­locsoló teljesen előírás szerint készült, azaz egészen jelen­téktelen kifogások merültek fel, amit a cég néhány napon belül rendbehoz. Az autó­locsolóval kapcsolatban szükségessé vált még három kút megvizsgálása is. Ez a vizsgálat nem valami jó eredménnyel járt, mert a kutakban nem elég magas a víz­állás, így a Színház­ utcai kútban oly kevés víz van, hogy az autó tartálya háromnegyed részben sem telt meg. A Várkerületen lévő kút viszont bő vizű. A mérnöki hivatal most a kutakba friss csöveket szerel be az ál­landó vízszolgáltatás érdekében. Az utcák locsolását tehát már néhány napon belül autó-locsolóval kezdik locsolni és folytatni fogják állandóan a szükséghez képest. — Okleveles zongoratanítónő, Fest Vilma a tanítást szeptember 1-én újra meg­kezdi. Tanítványok jelentkezhetnek Csen­­geri­ utca 7. szám alatt, földszint, hétköz­naponként 2—4-ig.­­ A legdivatosabb őszi és téli kala­pokból Galambné Kássa Sarolta kalap­szalonjában (Rákóczi­ u. 1) a legnagyobb választék található. Átalakítások a leg­jobban, olcsón és gyorsan eszközöltetnek. Ugyanott egy tanulóleány felvétetik.­­ Áldott állapotban lévő nők és ifjú anyák a természetes .Ferenc József- keserűvíz használata által rendes gyomor- és bélműködést érnek el. Az újabbkori nőgyógyítás főképviselői a Ferenc József vizet igen sok esetben kipróbálták és kivétel nélkül gyorsan, megbízhatóan és fájdalom nélkül hatónak találták. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben.­­ Megjöttek a szombathelyi igazol­ványok is. A kereskedelmi kamarához meg­érkeztek a szombathelyi kiállításra szóló utazási igazolványok, melyek ötven száza­lékos jegyváltásra érvényesek. Ára 1 P 25 f. — Az „Elite-Mozgó“ filmszínházának szezonnyitása. Tisztelettel bátorkodunk Sopron város és környéke közönségének szíves tudomására hozni, hogy teljesen újonnan renovált „Elite-Mozgó“ filmszín­házunkat szeptember 1-je napjától kezdve megnyitjuk és ezentúl megint rendszeresen mindennap előadásokat tartunk. Ezen al­kalomból megjegyezzük, hogy 20 éven át folytatott üzletelvünk értelmében a jövendő szezon tartamára is csak legelsőrangú film­anyagot kötöttünk. A filmműsorok kiegé­szítési rendszerének tekintetében különös gondot fordítottunk az úgynevezett kultu­rális, tudományos, aktuális, valamint mu­­lattatós filmek megválasztásában, úgy, hogy a legmesszebbmenő igényeknek e téren is eleget tettünk. Már az új szezon kezdetétől fogva tényekkel fogjuk bizonyítani, hogy ezidei műsoraink a közönség körében osz­tatlan elismerésben részesülnek, úgy, hogy rövid idő leteltével igen tisztelt látogatóink egyformán azon meggyőződésüknek tuda­tában lesznek, hogy az „Elite-Mozgó“ mű­sorai felülmúlhatatlanok. Amidőn a nagy­érdemű közönség további szíves pártfogását kérjük, maradunk kiváló tisztelettel Hart­mann Testvérek, az „Elite-Mozgó“ tulaj­donosai. — Lövő és vidéke iparosai által ren­dezett nagy néprombolását a már megérkezett engedély alapján szept. 2-án tartják Lövőn a sportelepen. Igyekezzék mielőbb mindenki jegyeket venni, amelyek kaphatók Sopron­ban özv. Szabó Ferencné trafik (Várkerület 123), Farkas Gyula trafik (Magyar-utca), Lakatos trafik (líceum mellett), Kovács trafik (Ujteleki-utca sarkon). Községekben minden üzlet és vendéglősnél. — Középiskolás urileány a legkényesebb igényeket kielégítő elhelyezést nyerheti sop­roni úri háznál. Cím a kiadóhivatalban. — Kasz M. tánctanitó a Kath. Kör dísz­termében szept. 1-én megkezdi a tánctan­folyamokat. Beiratások naponta este 6—8-ig. Szeptember hó 2-án táncgyakorló 8 órai kezdettel. ZSIGMOHD LA@­ingd-­fis ingatlanforgalmi közvetíti! Házak eladók. ttumi-u. U. Házak, építőtelkek, lő­­verek, bútorok, zongo­rák, szőnyegek, éksze­rek adásvételét mérsé­kelt díj mellett eszközli Lakások kiadók. Rádió-műsor. Szombat, szeptember 1. BUDAPEST. 566­5 h.-hossz 20 km. 9.30: Hírek, közgazdaság. — 11.45: Hírek, közgazdaság. — Köz­ben 12 órakor déli harangszó. — Utána : Gramofon­hangverseny. — 1 : Pontos időjelzés, időjárás- és víz­állásjelentés. — 3: Hírek, közgazdaság, élelmiszer­­árak. — 4.45: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállás­­jelentés. — 5: A Szociális Misszió Társulat ifjúsági előadása. — 5.45: Tangók, bluesok, angol keringők. — 7: Özv. Rákosi Viktorné Sipulus : „A mángorló“ c. novelláját olvassa fel. — 7.45: Előadás a Stúdió­ból. — 10.15: Pontos időjelzés, hírek. — Utána : Az Emke-kávéházból Rigó Jancsi és cigányzenekarának hangversenye. — Telefon hírmondó­ műsora azonos a rádió-műsorral. WIEN. 517.2 h.-hossz 20 kw. 11 : Délelőtti zene. — 16.15: Délutáni hangverseny. — 18.15: Dal- és cselló-akadémia. — 19.10: Házak, udvarok és kertek, előadás. — 20.15: Robert Stolz „Mädi“ c. operett­jének közvetítése. A SOPRONI HÍRLAP a kora reggeli órákban minden tőzsdében kapható. Rablóvilág Mexikóban Mexikó-Cittytől 30 mértföldnyi távolság­ban egy körülbelül száz főből álló fegy­veres rablóbanda megtámadott egy 12 teher­autóból álló kereskedelmi szállítmányt. A szállítmányt kísérő katonákat lefegyverezték és megkötözték, a kocsikat teljesen kifosz­tották. Nagyobb katonai osztagok indultak a rablók üldözésére. A jéghegyek körülzárták a Hobby bálnavadászhajót Oslói jelentések szerint az Italia elsodort léggömbjének utasai után kutató Hobby bálnavadászhajót a jéghegyek teljesen körül­zárták. A hajó súlyosan megrongálódott és a fedélzeten lévő két repülőgép is meg­sérült. a KÖZGAZDASÁG 1928. augusztus 31. Zürichi zárlat. Budapest 90.55, Wien 73.20, Prága 15.39. A tőzsdetanács hivatalos valutaárfolyamai augusztus 31. Terménytőzsde Lapkiadó, Soproni Sajtóvállalat Rt. Angol font.......................................... 27-90—28-05 Szokol.................................................. 16-93—17-01 Dinár.................................................. 10 00—10-06 Dollár.................................................. 570-30—57230 Francia frank...................................... 22-45—22-65 Lengyel zloty .................................. 64-15—64'45 Lei..................................................... 3'47—3'52 Lira...................................................... 30 00—30-25 Márka.................................................. 136-45—136-96 Osztrák schilling.............................. 80 60—80-95 Hollandi forint.................................. 229-45—230-45 Svájci frank......................................110-35—11075 Dán korona ...................................... 152-75—153-35 Svéd korona...................................... 153-25—153-85 Norvég korona.................................. 152-95—153-55 Belga frank ...................................... 7965—79-95 új áru: 77 kg. tiszavidéki................. 26 55—26 75 Dunánt. bácskai fehérmegyei búza . 26-55—26-55 78 kg-os tiszavid. búza...... 26-75—27-95 Dunánt. bácskai fehérmegyei búza . 26 55—26 80 79 kg-os tiszavid. búza..... 27-00—27-20 Dunántúli bácskai fehérmegyei búza . 28 80—27-00 80 kg-os tiszavid. búza...... 27-25—27-35 Dunántúli bácskai fehérmegyei búza . 27-00—2700 Rozs pestvidéki és egyéb..... 24-35—24-60 Rozs más szárm...................... 24 35—24-60 Sörárpa .............................................. 28-50—31 00 Takarmányárpa..................... 27-25 —2775 Takarmányárpa középmin....... 27'00—27'25 Tengeri tiszai......................... 31'30—31’60 Zab I........................................ 25-76—26-25 Zab II....................................... 25-25—25-50 Árpa........................................ 29-30-30-50 * 4] TÁVIRATOK A Daily Mail súlyosan elítéli Románia magatartását A Daily Mail pénteki számában részletesen foglalkozik Romániának az optánsperben tanúsított magatartásával. Megállapítja, hogy Románia hajthatatlan magatartása kénysze­ríti a Népszövetséget arra, hogy újból fog­lalkozzék a kérdéssel. Románia legutolsó jegyzéke nem tekinthető válasznak, azon­kívül a román kormány a félhivatalos ügy­nökséggel közzététette a jegyzék szövegét, mielőtt az a magyar kormányhoz érhetett volna s ezzel megsértette a diplomáciai érintkezés régi udvariassági szabályát. Ro­mánia nyilván el akarja kerülni az ügy ér­demi tárgyalását Genfben azzal az ürügy­gyel, mintha a felek között közvetlen tár­gyalások volnának folyamatban.

Next