Soproni Hirlap, 1929. október (16. évfolyam, 222-248. szám)

1929-10-01 / 222. szám

1929. október 1. SOPRONI HÍRLAP A soproni Jótékony Nőegyesületek a tél folyamán újból felállítják a napközi otthont A soproni Jótékony Nőegyesületek egy­letközi bizottsága szeptember hó 30-án, teg­nap déli 12 órakor nagy jelentőségű érte­kezletet tartott Hollán Péter dr. postafő­igazgató elnöklete alatt a postapalotában, amely értekezleten vitéz Simon Elemér dr. főispán is megjelent. Az értekezlet elhatározta, hogy a jótékony nőegyesületek június 16 án rendezett kerti ünnepélyének tiszta jövedelmét tovább fogja gyarapítani, hogy a tél folyamán felállítandó napközi otthont megteremthesse. Az értekezleten megállapították a munka­­programot, amely lehetővé teszi, hogy a napközi otthon alapjait gyarapíthassák. Vitéz Simon Elemér dr. főispán örömmel üdvözölte a különböző nőegyesületek ki­­s küldötteit és örömének adott kifejezést afe­lett, hogy az összes soproni nőegyesületek együttes munkával, együttes erővel, közösen dolgozva kívánják tető alá vinni azt a nagy­jelentőségű jótékonysági akciót, mely hi­vatva lesz a tél nyomorúságait enyhíteni. A jelenlegi nehéz megélhetési viszonyok között csak válvetett együttes munka biz­tosíthatja azt a sikert, amelyet a nőegyesü­letek egyletközi bizottsága céljául kitű­zött. Október 20-án világraszóló Zenei Hét kezdődik Sopronban Egy fővárosi lap magyar Salzburgnak nevezi Sopront Az egyik budapesti újság vasárnapi számában hosszasan foglalkozik Sop­ronnal és az október végén tartandó Soproni Zenei Héttel. A közlemény többek között a következőket mondja: Esztendőnként visszatérő vágyakozás és csodálat száll a világ minden ré­széből egy nem is nagy osztrák vá­roska felé. Salzburg ez a város, ott a Salzach partján, mely esztendőnként egyszer néhány hétre a művészet Mek­kája lesz, ahová elzarándokolni élmény, gyönyörűség, művészi élvezet. Az egész világ beszél róla, a világ minden részé­ből zarándokolnak, pedig, ha túltesz­­szük magunkat az obuigát elragadtatá­son, mely művészi produkcióit kíséri, nyugodt lélekkel és minden elfogultság nélkül állapíthatjuk meg, hogy amit ott adnak, az valóban művészet, de hogy olyan művészet lenne, mely páratlanul áll, melyhez felérni nem lehet, az közel sem felel meg a valóságnak. Nos, három hét múlva kigyullad a művészet fénye egy magyar városban és olyan fénnyel fog fellobogni, mely a világ bármelyik metropolisában bár­milyen művészi korifeusok között is világeseményt jelentene. Az a hatalmas érték, ami a magyar művészetben van, mind összegyűlik eb­ben a kicsi magyar városban. Aki ma­gyar művészi világviszonylatban is a legelső sorban áll, az most mind ebbe a vidéki városkába viszi páratlan mű­vészetét. Ott lesz Dohnányi Ernő, aki előtt ép úgy meghajol Amerika, mint az ősi kultúrájú Európa minden mű­vészi szaktekintélye. Ott lesz Hubay Jenő, ott lesz Bartók, akinek a hang­versenyei Londonban, Párizsban, Bécs­­ben valóságos extázisba hozzák a kö­zönséget, ott lesz Kodály, a modern muzsika nagytekintélyű előharcosa, ott lesz Stefániai Imre, a zongora ragyogó virtuóza, a spanyol udvar nagyszerű művésze. Ott lesznek a magyar filhar­monikusok, az Operaház legnagysze­rűbb művészei. S rajtuk kívül bemu­tatja művészetét a magyar kultúrának legrégibb zenei egyesülete, mely Gold­­markot adta a világnak, mely Liszt Ferencet látta barátjául s vendégéül. Minden program nélkül csak egy né­hány név és nyilvánvaló, hogyha ezek a nevek a salzburgi ünnepi játékok rendjén szerepelnek, ez olyan eseményt jelent, melyre valóban a világ minden­­ részéből zarándokolnának a művészet szerelmesei. De ez az óriási művészi esemény nem Salzburgban lesz, «csak» egy vidéki ma­gyar városban, Sopronban. És — fáj­dalom — ki ismeri Sopront? Elme­gyünk Nürnbergbe, Salzburgba, cso­dálunk apró olasz városokat, de hogy milyen kincsünk van Sopronban, arról fogalmunk sincs. Fájdalmas ez, szo­morú és sajnosan magyar állapot. Itt van egy város és magunk sem tudjuk milyen csodálatosan szép az, mennyi benne az érték, a kultúra, a szépség és romantika. Nürnbergig uta­zunk, hogy a középkor leheletét érez­zük, szű­k, kacskaringós utcácskák itt maradt házai között és mindez itt van, alig néhány órányira Budapesttől. A Soproni Zenei Hét, mely október huszadikán kezdődik, művészi és zenei eseményeivel magyar Salzburgé változ­tatja Sopront. Ez a város, melynek falai között zsenge gyermekségüket töl­tötték és a zene szeretetét olyan világ­­nagyságok szívták magukba, mint Liszt Ferenc, Haydn és Goldmark, ez idén országos ünnepséget rendez abból az alkalomból, hogy a legrégibb magyar zeneegyesület, a soproni ének- és zene­­egylet fennállásának századik évfordu­lóját érte meg. Liszt Ferenc születése napján, kapcsolatban az országos zenei héttel, bizonyára nem csak Magyaror­szág, hanem az egész zenei világ fi­gyelme a vidéki magyar városka felé terelődik. Az ünnepségek október hu­szadikán kezdődnek meg, Demény­­ Dezső E-dur miséjével. Délután már I Bach-hangverseny van, melyen Stoja­­­­novich Lili és Székelyh­idy Ferenc éne­­­­kelnek. Este nyolc órakor nem­zetiszínházi rendezésben a soproni Városi Színház­ban lesz az ünnepségek díszelőadása. Vándor Kálmánnak, az Özvegy Varga Ábrisné szerzőjének «Liszt-hangver-­­ seny» című háromfelvonásos lírai já­­­­­éka kerül színre díszelőadásként. A­­ darab Sopronban játszódik abban az­­ esztendőben, amikor egy Petrovics Sán­­­­dor nevű infanteristája volt a soproni­­ Gollner-féle gyalogezrednek. Az iro­dalomtörténet tanúsága szerint ez a Petrovics Sándor, akiből a világ egyik legnagyobb költője, Petőfi lett, ott­hagyta egy este a posztját, elszökött, hogy meghallgasson egy fiatal zongo­ristát — Liszt Ferencet. Ezt az epizó­dot írta meg Vándor Kálmán s ez ke­rül színre díszelőadásul. Lesz ennek az előadásnak egy poétikus jelenete. Egyik képben bál van. S itt a bálozók a da­rab szereplőinek ma is Sopronban, Sop­ron környékén élő unokái és dédunokái lesznek. Harminc pár soproni urileány és urifiú járja a francia négyest a bie­­dermeyer-idők romantikus ruháiban. Hétfőn filharmonikus hangverseny, Weber Oberon nyitánya, Bartók Rap­szódiája (a zongoraszólamot a szerző játssza), Székelyhidyvel Kodály Psal­mus Hungaricusa, Dohnányi Fil-moll szvitje szerepel a műsoron Dohnányi Ernő vezényletével. Mint látható, olyan hangverseny, melynek egy-egy száma külön is esemény lenne s itt mindez együtt. Kedden Liszt Ferenc születésének év­fordulóján van a nagy Liszt—Petőfi­­emlékhangverseny, melyen az eddig fel­sorolt nagy nevek mellé felsorakozik Hubay Jenő ragyogó művészete és Ste­fánias Imre virtuozitása. Természtesen olyan esemény ez, melyre nemcsak az egész ország, ha­nem a külföld is kiváncsi. Éppen ezért elhatározták, hogy az ünnepségekbe be­kapcsolódik a rádió is, mely a hely­színéről közvetíti a hangversenyeket és a díszelőadást. 3 Értesítés: Október 2.-án és 3.-án nyilvános gázelőadások lesznek a Pannóniában! A bemutatandó gázresók, tűz­helyek, vasalók, sütő- és fürdő­kályhák kaphatók (részletre is) Kolb Jenőnél, Várkerület 74. Telefon 140. — Meghívó gázfőzés-bemutató elő­adásokra. Tisztelettel értesítjük Sopron város közönségét, hogy sikerült Buda­pest székesfőváros gázműveinek elő­adónőjét, Krivosicné Kövessi Rózsi úr­­hölgyet megnyerni egy előadássorozat megtartására. Az előadások október hó 2-án (szerdán) és október 3-án (csü­törtökön) lesznek a Pannónia szálló üvegtermében mindkét napon délelőtt 10 és délután 5 órai kezdettel. Összesen tehát négy előadást tartunk, melyek mindegyikén mintafőzés is lesz. Ezeken bárki megtanulhatja a takarékos gáz­főzés, gázvasalás és fürdőmelegítés fo­gásait és megalkothatja véleményét a gázhasználat gazdaságossága tekinteté­ben. A próbafőzést magyar- és német­nyelvű magyarázatok fogják kisérni. A belépés díjtalan. Külön meghívókat nem bocsátunk ki. Sopron, 1929. szept. hó 28-án. — Teljes tisztelettel: A Vilá­gítási és Erőátviteli Vállalat igazgató­sága. PUDOWK1N MESTERMŰVE „CSINGIS-KHAN" esz a VÁROSI M 90 legközelebbi szei. *deia!

Next