Soproni Hirlap, 1930. június (17. évfolyam, 123-146. szám)
1930-06-01 / 123. szám
1930. június 1. SOPRONI HÍRLAP Ámmondó vagyok, hogy kártyavár minden, amit meg nem alapoztunk. Az ám! És hogy a soproni idegenforgalomból nem lesz összeomló kártyavár, azon hiszem igen-igen erősen, mert jó fundamentumot raknak alája. Az iskolákat. Valamivel hosszabb szuszra megy így a dolog, valamivel tovább tart, mire megérik a gyümölcse, de amikor elér idáig, gyönyörűsége lesz benne a civitász fideliszszimának! Mert abban a sok-sok iskolásgyerekben, aki megfordul itt minálunk, a szélrózsa minden irányában a jóbarátság, a visszavágyás sok-sok egészséges vetőmagját szórjuk szét. És egészen bizonyos, hogy Sopron varázsa nemcsak az apró hírnökök lelkét fonja körül, de idekívánkozó barátainkká és szószólóinkká teszi őket későbbi életükben is. Belőlük lesz a legszebb, legelevenebb soproni visszhang. Ezért végez eléggé meg nem becsülhető munkát mindenki, aki az idejövő fiatalság soproni óráit feledhetetlenné verejtékezi. És ezek között is előljár a vármegyei népművelés fáradhatatlan főtitkára, Csuppay Lajos igazgató úr, aki már — Uram bocsá’! — úgyszólván gyárilag csinál az idegenekből városunkhoz hű barátokat. A szavával, a kedélyével, a jó szemével, a hozzáértésével, a fürge figyelmességével az első félórában kezes báránnyá teszi a legrátartósabb nézelődőt is. Ezért kap aztán olyan leveleket, mint most kapott a budapesti Fehérváry-úti polgári leányiskola igazgatójától, aki múlt héten járt ott tanítványaival. Azt írja a pesti igazgató: „Nem viszem én többé a gyerekeket hozzátok. (Mennek azok majd e nélkül is!) Vígan mentünk oda és sírva jöttünk vissza. Amikor elhagytuk az állomást, már nemcsak Polgár Elvira, de a többiek is mind sírtak. Hárt ennek Te voltál az oka. A kedvességeddel és jóságoddal. Fogadd leghálásabb köszönetünket.“ Úgy ám! Megköszönik az embernek, hogy megsirattatta őket. Hát nem furcsa ez? Hát nem szép dolog ez? Igaz, hogy Csupoay igazgató úr védekezik. Azt mondja, hogy abban a megríkatásban nemcsak ő hibás, hanem mindenki, akivel találkozhattak a kis vendégek. A főispán ur, aki a vármegyeházán fogadta a lánykákat s akiről ezek áradozva csicseregték széjjel, hogy ennél közvetlenebb, ennél aranyosabb nagyurat sohasem láttak. Storno Pál tüzérszázados úr, aki a családi múzeumban kalauzolta őket igen szívesen, s akiről a kis huncutok kijövetkor egymás között hamar elkuncogták, hogy szép fiú s igen érdekes a halántékánál az a néhány ezüst hajszál. Pozsgay Tóni főispáni titkár úr, aki minden óhajtásukra csupa fül volt. A Kath. Kör vendéglőse,, aki kedvükre való étellel tartotta jól őket. És Fraknón az öreg várparancsnoknak, Licskay bácsinak a felesége, aki ennyi helyes, szép pesti lányka láttára sírva fakadt az örömtől. Hát még mikor elfülemilézték a kedvenc nótáját ! Azt hogy: „Lehullott a rezgőnyárfa ezüstszínű levele!“ És hibás a Richly-cukrászda is, amelyiknek van lelke s megérti, hogy a pesti lányszívek csak úgy kívánkoznak vissza a soproni cukrászdába, ha jobb és nagyobb fagylaltporciót mérnek ott, mint a híres pesti Gerbeaudnál. No meg a postaautóbusz soffőrjei, akik tudták, hogy nem ilyen bimbó-fehérnépecskéknek találták ki a „lassan járj, tovább érsz“-féle bölcseséget és Nagycenk meg a rákosi kőfejtő útjain szárnyakat raktak a kocsi kerekei alá. Hát mindezekért és sok egyebekért váltak el olyan nehezen és sírva-irva az öreg Soprontól a bájos kis vendégek. Igazsága lehet Csuppay igazgató úrnak. De, hogy az idegenforgalmat így kell csinálni, az egyszer bizonyos ! A feledhetetlenség receptje a legjobb recept.* Minden kezdet nehéz. De idővel le lehet küzdeni a nehézséget. Mint az a huszárszakács, aki sokáig hiába próbálta leszoktatni a kutyáját arrról, hogy óvatlan pillanatokban le ne húzza az asztalról a legfinomabb pecsenyehúsokat. Egyszer aztán világosság gyűlt az agyában. Régivágású katonaember létére jól tudta, hogy a szófogadatlan huszárnak mi a legjobb ellenmérge.. Ami pedig ott bevált, itt se lehet rossz. És várta az első alkalmat. Nem sokáig várta. A tetten ért Hekinek fülébe dörögte a drákói ítéletet: „Gazfickója, most majd lakolni fogsz. Kikötlek egy órára.“ És csakugyan kikötötte szegényt. Pont úgy, ahogyan a szigorú katonai reglam a katonákra parancsolta. Vonyitott, szűkött a kutya, följajgatta a félkaszárnyát, de a hatvan percből egy felet sem engedtek el neki. Másodszor is megjárta. De attól kezdve, ha a konyha felé közeledett, csak azt kellett mondani neki: „Kikötlek, te gazfickót“ Úgy ment onnan, mintha puskából lőtték volna. Hát igen. Az a derék úriember is, aki kalap nélkül jött el hazulról a pénteki megyegyűlésre, idővel beleszokik a kalaptalan viseletbe, ha még egyszer úgy megjárja vele, mint most. Annyit beszéltek neki a kalap egészségellenes és a kalaptalanság egészséges voltáról, hogy pár nappal ezelőtt az utóbbi felekezethez csatlakozott. Ez a soproni út volt az első próbaútja, amely hazulról hajadonfővel vezette be a nagyvilágba. Győzelmesen állapította meg magában a sikert: a rendőr sem szólt rá, hogy ne csináljon közfeltűnést, az utcagyerekek sem szegődtek melléje diszkiséretnek, a szembejövők sem vetettek keresztet magukra, hogy ni, hát ez miféle csodabogár lehet? Egyszóval jól ment minden. Dél felé otthagyta a megyegyülést, valamit csak kell hazavinni az aszszonynak, meg a gyerekeknek. Valami négy boltban is megfordult. A trafikban is. Mindenütt éppen elegen voltak, mivelhogy heti vásárt tartottak a városban. Mikor elvégezte a bevásárlásokat a kalapviselők társadalmi osztályának elhűtlenedett tagja, gondolta magában, no, ma a közügyekben és magánügyekben is megtette a tennivalókat, hát egy jó ebédet megérdemel. Bement a győri vasúti restibe. És nem bánta meg elhatározását. Jól lakott. Beszálláskor aztán beszállt szépen az egyik üres fülkébe. A sok csomagot felrakosgatta az ülés fölé , mert a kocsiban még kánikulásabb meleg volt, mint odakünn, érezte, hogy a fölnyúlkálástól egyszerre megindul a feje búbján a verejték. Előveszi a zsebkendőjét, a feje felé nyúl, hát — majd hogy szélütés érje! — kalap van a fején. Megnézi: vadonatúj nyúlszőr kalap, divatos a formája, divatos a színe. Minden szép volt rajta, csak az nem, hogy őnála volt. Még csak most lett igazán melege: elemelte valakinek a kalapját. Persze, persze. Nem szokta meg a kalap nélkül való járást s a régi sapkás hatalmából fejére rakta valahol a keze ügyébe akadt idegen jószágot. Ujjé ! A világért se emlékezett rá, hogy melyik boltban, hol történt. De mi lesz most ? Mi lesz most ? Idegesen forgatja, vizsgálja a kellemetlen portékát. És szerencsék szerencséje: a kalap berizzasztóján apró betűkkel ott áll a gazdája neve! Hamar, hamar, még egy félperc. Kinéz a vonatból s meglát egy ismerős iskolaszolgát. Három pengőt hamarkodott el annak, hogy hazajuttassa a megsétáltatott nyúlszőrt. És hogy el ne árulja a becsületes megtalálót. (—) CSINOS GYERMEK- TISZTA RUHA-ANYA BÜSZKESÉGE Minden szülő szereti, ha gyermeke csinos. Ez sok gondot költséget jelent, mert a kis rakoncátlanok nagyszerűen értik, hogyan lehet a legtisztább ruhácskát is pár perc alatt piszkossá tenni. Aki azonban Lux-ot használ, annak sem nem gond, sem nem költség a gyermekét mindig szépen látni, mert amit a kis angyal bepiszkít azt pár perc alatt ismét csinossá, tisztává, újjá teheti. Low használata megtakarítást jelenti Goldberger-Bemberg is Lux-ot ajánl Parisette és Oszul gyönyörű kreációs mosásához. Csak a kék dobozban — amit nyitva is kimérve árulnak, az nem Luxi Otthon is idegen. Friss, ujfestéses, ódon, lomha házak ... És ismeretlen ismerőst ha látok, barázdás arca unalomra bágyadt: a régi itt a por s az ős turáni átok. Hová lett a férfi, kit itt feledtem ? . .. Hová veszett sok szivárványos álma ? S míg csendbe leng be régi múltba lelkem , körültem jaj, panasz és hangos lárma. Az álmom eltemetve és itt a kripta sírja .. . Ezernyi vágyam színes szemfedője ott lenn a mélyben izzik hófehéren. S én állok némán, vádlón itt a téren . A múltat lelkem jajjal visszasírja s lesunyom uj szemem a régi kőre. CSURA MIKLÓS. 3 A Kaszinó-vendéglő nyilvános kerthelyisége megnyílt. Az úri közönség kellemes söröző és vacsorázó helye. Vasár- és ünnepnap választékos villásreggeli. Tőmalom — Hubertus« Deák-kut — Erdei forrástürde — Örül nekik 7 Segítsen további munkánkban! Vegyen Városszápítő-sorsjegyet! ' 1 Husás június 8-án.111.........