Soproni Hirlap, 1930. augusztus (17. évfolyam, 174-198. szám)
1930-08-01 / 174. szám
XVII. évf. 174. szám. Sopron, 1930 augusztus 1, péntek Ara 12 miér. AZ ELŐFIZETÉS ÁRAI Negyed évre 800 P — Egy hónapra 280 P Szerkesztőség: Várkerület 66. Tel.345. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: RÁBEL LÁSZLÓ Egyes példány ára 12 fillér, vasárnép ünnepnapon 20 fillér. Kiadóhivatal: Várkerület 66. Tel. 394. Az erdélyi szászok siralma Villámcsapásként járta át az egész magyarságot az 1918. évi összeomlásra bekövetkezett román megszálláskor az a hir, hogy az erdélyi szászok legelsőkként rohantak a román impérium karjaiba s kinyilatkoztatták, hogy az új éra szimpatikusabb nekik, mint a régi, mert az faji aspirációik teljes kielégítését ígéri. A megdöbbent magyarság néma megadással látta, hogy a hatszáz éven keresztül velünk állami közösségben élő és minden módon favorizált erdélyi szászok kárörömmel fogadják régi hazájuk politikai széttördelését és prudenc és circum spectus mivoltuknak megfelelőleg a feltünedező új hatalommal vállalnak lelki és politikai szolidaritást. A magyar publicisztika és az erdélyi magyarság politikai vezetői mély elkeseredéssel figyelmeztették az erdélyi szászságot arra, hogy cselekedetük keserű következményekkel fog járni. A szászság azonban mit sem törődött a történelmi kapcsolatok emlékeinek egyoldalú felidézgetésével, ment a maga utján s mielőtt a kakas háromszor kukorékolt volna, megtagadta az ősi hazát. Azóta tiz esztendő telt el. A román uralom elfeledkezve az erdélyi szászoknak annak idején tett ígéreteiről, a maga módja szerint rendezkedett be. Hogy ez a berendezkedés mit jelentett a szász atyafiak faji és kulturális életében, arról most szomorú beszámoló jelent meg éppen a szászságnak ama vezetői részéről, akik legelőször kezdeményezték a románokkal való paktálást. Nem vagyunk kárörvendők! Ezért magunk is megdöbbenéssel vesszük tudomásul a feltárt adatokat. A beszámoló szerint a román agrárreform miatt 35.000 hold földet vesztett el a szász egyházi vagyon. Az egykor 325.000 aranykorona évi jövedelmet hajtó szász nemzeti alap az igazságtalan koronabeváltás következtében felére csökkent. Ugyanebből az okból teljesen megsemmisült a szász kulturális intézmények másik állandó anyagi erőforrása, a tizedalap, melynek jövedelme évenként félmillió aranykoronát tett ki. Ugyanez a sors érte a szász egyházak iskolai és egyéb kulturális alapját kitevő, körülbelül tizenegymillió aranykorona értékű állampapírokat is. A veszteségszámlán szerepel az a 750.000 aranykoronát kitevő államsegély is, amellyel az a bizonyos, az erdélyi szászok fajiságát és kultúráját elnyomó magyar állam évenként támogatta az erdélyi szász atyafiakat, összegezve az egyes tételeknél mutatkozó veszteséget, 78 millió lejra teszi a beszámoló azt az összeget, amelytől a szász kultúra az impérium változása, vagyis a történelmi Magyarország széttördelése folytán elesett. Szörnyű nagy összeg ez és rettentő tanúság az erdélyi szászoknak, akik fölényesen utasították el annak idején a magyarok figyelmeztetéseit, hogy a beígért román barátkozás csak a nyugateurópai közvélemény megtévesztésére kezdeményeztetett. Bizonyosra vesszük, hogy a szászság nem fogja véka alá rejteni a maga faji és kulturális sérelmeit. Mindenképpen módját fogja ejteni annak, hogy erre a kérdésre is ráterelje az európai közvélemény figyelmét. Nekünk kapóra jön ez, mert újabb adat fogja a világ előtt hirdetni a román impérium brutalitását azokkal a kisebbségekkel szemben, amelyek számára igen sok jogot biztosított a békeszerződések papírja. Megláthatja belőle Európa, hogy nemcsak az egymilliós erdélyi magyar kisebbség, de a mindössze kétszázezer fejre menő erdélyi szászság is halálra van ítélve a román impérium által, ha csak gyors beavatkozás nem történik azok részéről, akik megalkották a trianoni szörnyű békét. Sopron és Bécs között augusztus negyedikén indul meg az autóbuszjárat Ismeretes, hogy az illetékes minisztérium egy magyar-osztrák tőkeérdekeltséget képviselő részvénytársaságnak Bécs — Magyaróvár — Győr—Budapest, illetve Bécs—Sopron—Győr—Budapest útvonalra autóbuszjáratokra adott engedélyt. A részvénytársaság egyelőre teljes egészében nem él jogával, az autóbuszokat egyelőre csupán Bécs és Sopron között járatja. A bécs-soproni viszonylatban a vállalat igazgatója egy piros-fehér színre festett autóbusszal, négy gépkocsivezető társaságában tegnap indította el az első próbakocsit. A gépkocsi a próbautat Ebenfurthon keresztül pontosan két óra alatt tette meg, utasai negyedórával előbb értek ide, mintha vonaton jöttek volna. Sopronba érkezve az igazgató és Heimler Károly dr. városi főjegyző az Idegenforgalmi R. T. irodájában hosszasan tanácskoztak. A tanácskozás eredménye szerint Sopron és Bécs között előreláthatólag hétfőn, augusztus harmadikén indulnak meg a rendszeres autóbuszjáratok, melyeknek viteldíja a személyvonatok harmadosztályú menetdíjával lesz egyenlő. Mi a magunk részéről ettől az autóbuszjárattól semmi jót sem várunk. Ellenkezőleg. Megkönnyíti csupán a soproniaknak a Bécsbe jutást anélkül, hogy nálunk legkevésbbé is emelné az idegenforgalmat. Feltevésünkben szeretnénk csalódni. Szellemjárás egy fertőszentmiklósi házban A falu népe nem tudja mire vélni a különös esetet Fertőszentmiklós, július 29. Körülbelül egy hónap óta jár szájrólszájra a községben a hír, hogy «Kupi»éknál szellemek járnak. A község északi szegélyén van a sertéslegelő. Az 50-es évek közepén egy cigánykaraván ütötte fel sátorfáját e helyütt. A párnapos pihenőt engedélyezte az elöljáróság, mert a Sztojka mama családi örömek elé nézett, s elérkezett a gólyajárás utolsó stádiuma. A kis rajkot annak rendje és módja szerint keresztvíz alá tartották. Csaptak hatalmas paszitát, majd felszedték sátorfájukat s tovább vándoroltak. Tettek, múltak az évtizedek, egyszercsak rendezni kezdték a cigányügyet. A már időközben derűsfejűvé öregedett Sztojka József a fertőszentmiklósi plébánia születési anyakönyvi kivonatával igazolta valahol, hogy ő Fertőszentmiklóson született, így aztán két kakastollas egy szép napon elkísérte a famíliájával együtt szülőföldjére. Boldogult Guzmits főjegyző, a vármegye Guszti bácsija tiltakozott szörnyen a vendégek idetelepítése ellen, de úgy látszik hiába volt neki oly nagy esze, nem használt semmiféle apelláta, a Sztojka család ottragadt a fertőszentmiklósi gyepszélen. A mindinkább sokasodó Sztojka család, megértvén a kor szellemét, szakírított ősei nomád szokásaival, s a közösség vezetőségétől engedélyt kért arra, hogy szellős sátora helyett kőházat építhessen a csordajáró egyik szögletében. A viskó elkészült. Belekerült vagy 300 pengőbe. Cseréppel fedték a nagyobb biztonság kedvéért. Ettől kezdve kulturéletet élt a família. Ágyban aludtak, asztalnál étkeztek, sőt az idősebb családtagok még széket is kaptak maguk alá, ha asztalhoz ültek. Múlt év tavaszán eltűnt a família a községből, úgy mondják a győri «cigánylaposon» ütötték fel tanyájukat. Üresen maradt a kalyiba, a szél vígan dudorászott ürességtől kongó szobácskája ablakán át. Ez időben történt, hogy Ebergőc község vezetősége «B» listára tette fertőszentmiklósi származású mondását. Kovacsicsék, kiket rossz falusi szokás szerint melléknevükön Rúpiáknak ismernek, hazakerültek Fertőszentmiklósra. Legnagyobb erőlködésük dacára sem kaptak maguknak és zsebjük teherviselő képességének megfelelő lakást. A család feje, a «Panna» néni, gondolt merészet és nagyot, s megvetette fiaival a Sztojka cigány elhagyott kúriáját vagy 150 pengőért. Jól érezték magukat új rezidenciájukban. Első kézből kapták a friss fertői levegőt, udvaruk a legtágasabb az egész községben, kilátásukat nem zavarta holmi deszka vagy léckerítés, övék volt az egész disznólegelő. Nem magyar az, ki a külföld áruját többre becsüli a magyar föld és a magyar ipar termékénél.